Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-05 / 261. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASAG 1992. november 5., csütörtök Csökkenő export átalakulás miatt A tulajdonjogi átalakulás közepette a Nagykőrösi Konzervgyár az idén 28-30 millió dollár értékben exportál befőttet, almasűrítményt, tartósított gyümölcsöt. Ezzel elmarad a tavalyi teljesítményétől; kevesebb a feldolgozandó nyersanyag, így 300 embernek nem tudnak munkát adni. Jelenleg az ÁVÜ-vel folynak tárgyalások a fémdoboz gyártó üzem külföldi értékesítéséről. Erősítik a rendőrséget Csongrádban Nagymértékben nőtt a bűnesetek száma tavaly és az idén Csongrád megyében. A két határszakasszal is érintett régióban terjed az erőszak, egyre gyakoribb a rablás, az élet elleni bűncselekmény. Októberben ezért három új rendőrállomást állítottak fel; több rendőr dolgozik az utcákon és a gócpontokban is, ahol a leggyakoribbak a bűn- elkövetések. Együttműködési szerződés Együttműködési szerződést kötött az IPOSZ Magyar Kézműveskamara és az MTESZ. A két szervezet úgy véli, hogy gazdasági és szakmai érdek- képviseleti tevékenységüket szakmai kapcsolataik bővítésével, közös akciók kezdeményezésével tehetik eredményesebbé. A gazdasági folyamatok ma már nem nélkülözhetik a tudomány és a gazdaság szereplőinek szoros kapcsolatát — állapították meg közös tanácskozásukon. Befektetők kedvezményei Az Alkotmánybíróság határozatában elutasította azt az indítványt, amely szerint a külföldi részvétellel működő gazdasági társaságok alkotmány- ellenesen jogosultak a belföldieket meg nem illető adó- kedvezményekre. Az indoklás szerint a külföldi befektetőknek nyújtott kedvezmények nem jelentik a belföldi vállalkozók kezdeti előnyös működési feltételeinek megvonását. Vegyes vállalatok a MÁV-nál A PA Consulting angol érdekeltségű tanácsadó társaság elkészítette tanulmányait a MÁV alaptevékenységen kívüli szervezeteinek privatizációjáról. Az elképzelések szerint először a már kft formájában üzemelő MÁV Tervezőintézet, a MÁV-Favéd és az Utasellátó mozgószolgálatának tényleges privatizációja indulhat meg vegyesvállalati formában. Kevesebb résztvevő a kiállításon November 11-15-ig tart nyitva az Automobil '92 című autókiállítás a fővárosban, a BNV területén. Az idei kiállításon a 22 magyarországi generálimportőr fele nem vesz részt, s ez elsősorban a hazai piac elbizonytalanodásával függ össze. Hazánkban az idén megtorpant az autóértékesítés: a 180 ezer eladott járműnek csupán tíz százaléka új. BOR-KÖRKÉP: Lehangoló ígéretes távlatok Csődben és csőd szélén a borászat 40 százaléka — Kiút: szerkezetátalakítás, minőségi termelés A hét szűk esztendőt már „letöltötte” a hajdan szebb napokat megélt magyar borászat: termelése a nyolcvanas évek közepe óta csökken, s a tavalyi 4,6 millióval szemben az idén várhatóan 4 millió hektoliter lesz a termelés. A készletek pedig a múlt évi 3,7 millió hektóról 3,5-re apadtak. Tóth Sándorral, a Földművelésügyi Minisztérium agrárpolitikai főosztályának vezetőjével a kritikus helyzet hátteréről, a gondok enyhítésének lehetőségeiről beszélgettünk. Előtérben a természetközeli gazdálkodás Erdőrezervátumok 20 ezer hektáron Kompromisszumokra is szükség van A szakember véleménye szerint a kollektivizálás roppant károkat okozott a magyar borászatnak, szétverte a magas színvonalú _ hegyközség-rendszert. Évtizedeken át nem volt követelmény a jó minőség, zömmel olyat termeltek, aminek a Szovjetunión kívül másutt nemigen volt piaca. „Kommersz” gondok — Jelenleg is az egyik legnagyobb probléma, hogy a szőlőterületeknek csupán 40 százalékán termelnek jóminőségű boralapanyagot. Ezért nincs 1 millió hektó borunknak piaca. A termelők súlyos értékesítési nehézségekkel küszködnek. Tizennyolc borászati nagyüzem a puszta létéért harcol; a borgazdaságok nem vásárolnak fel szőlőt, mert a bankok nem adnak hitelt vagy nagyon magas kamatterhekkel. — Egyik legsikeresebb szövetkezetünk vezetője pl. a szüret előtt eladta borkészletét és még további 40 ezer hektót el. tudott volna adni. Az üzletkötéshez — likviditási gondjai áthidalására — 60 millió forintot akart fölvenni az egyik jónevű banktól. Meg is kapta volna, ha... vállalja, hogy ráterhelik a jelzálogot az ő vagyontárgyára és vállalja a 40 százalékos kamatot. Nem egyedi eset, hogy megalakulnak az új típusú szövetkezetek egy-egy falura alapozva; 6-8 ezer ember szeretne családi birtokot alapítani. Ám ha a 30-40 százalékos kamatok mellett hitelt vesznek föl mondjuk szőíő vásárlására, akkor szinte biztos csődnek néznek elébe! Borotvaélen — Hány szövetkezet jelentett csődöt eddig? — A helyzetet jól érzékelteti, hogy a borászati kapacitások mintegy 40 százaléka vagy már csődben vagy a csőd szélén van, további 15 százalék pedig közel áll hozzá. S nemcsak az előbb említett okok, hanem olyan hitelek miatt is, amelyeknek jelentős részét a bankok valószínűleg sohasem fogják visz- szakapni. — A 60-70-es években az üzemek megkapták az állótőkét, a forgótőkét azonban a bankoknál helyezte el az állam. Ez addig rendben is volt, míg alacsony volt a kamat. Az infláció azonban a kamatot megemelte és a pincegazdaságoknak többmilliárdos adósságuk keletkezett. A nagyüzemek jelentős része előremenekült: újabb kapacitásokat létesített. Ma pedig itt állnak a pincegazdaságok a több milliárdos adóssággal, magas kamatköltségekkel — azaz visszafizethetetlen adóssággal — s munkahelyeket szüntetnek meg, tönkremennek. Lenne piac — Szavaiból úgy tűnik, hogy nincs esély a talpraál- lásra. — A kilátások mérlegelésekor tudni kell, hogy a nyugati piacokon — a vázolt rendkívül nehéz körülmények ellenére is — megkétszereztük borforgalmunkat és 70 százalékkal növeltük fajlagos árainkat. Az idei 670 000 hektoliteres export mellett további 2-400 000 hektóra lenne piac, ha a termelők a legjobb minőségű szőlőfajtákból versenyképes minőségi bort állítanának elő. — A lehetőségek realizálásához a földművelősi tárca azzal is hozzá kíván járulni, hogy olyan jogi feltételeket teremt, amelyek megfelelnek az Európai Közösség normáinak. Fontos tennivalónak tekintjük a tulajdonszerkezet átalakítását is. Úgy véljük, tavaszra a szőlőterületek 98 százaléka tulajdonosra talál! Kardinális kérdés a pincebirtoklás; jelenleg a pincék mintegy 35 százaléka van magán-, 15-20 százaléka pedig tsz-tulajdonban. Bízunk abban, hogy tevékeny pinceszövetkezetek létrejötte jellemzi majd az átalakulás folyamatát — s ha a többséget a termeléssel is foglalkozó pincegazdaságok képviselik, akkor véget ér az ágazat „hét szűk esztendeje”. Újvári Gizella „Természetközeli erdőgazdálkodás, erdőrezervátumok” címmel nagy érdeklődéssel kísért tudományos tanácskozást rendeztek a minap a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen. Az ország minden részéből érkezett 100 erdőgazdasági szakembernek a témáról a magyar előadókon kívül német és osztrák vendégelőadók is szóltak. A két nap történéseit a házigazda, dr. Mátyás Csaba az egyetem tudományos rektorhelyettese foglalta össze. — A környezetvédők és az erdőgazdaságokban dolgozó szakemberek között van egy vita arról, hogy mi történjen, milyen gazdálkodás legyen az erdőkben a következő időszakban. Vannak,. akik az eredeti erdei állapotok helyre- állítása mellett kardoskodnak. Azaz csak az őshonos fajtákat szeretnénk megtűrni. Ha így cselekednénk, akkor a különböző fenyőféléktől, de még az akáctól is meg kellene válnunk. Ez pedig nyilván nem lenne helyes. — Melyek egyáltalában az őshonos fák? — Például a tölgyek. Nagyon szép elképzelés természetesen az eredeti állapot visszaállítása, csak éppen nehéz a gyakorlatban megvalósítani. Hazánkban a különböző építkezések, a folyó szabályozások révén környezetátrendeződés állt be, amely lényegében a múlt században zajlott le. Az Alföldön például a nagy szabályozások után három métert süllyedt a talajvíz szintje, s olyan faféleségekből áll az erdők többsége, amely vizet kíván. — Milyen gondokat okoz ez? — A környzetvédők nagy ellenségei annak a fakitermelési módnak, amit tarvágásnak neveznek. Ezzel a módszerrel ugyanis egy-egy területről teljesen kivágják a fát, s utána újratelepítik. Mi, oktatók és tudományos kutatók az egészséges és hasznos kompromisszumoknak hívei vagyunk. Meg lehet találni az összhangot a környezetvédelem és a jól, gazdaságosan működő erdőgazdálkodás között. Például helyeseljük annak a már elfelejtett, régi paraszti erdőművelésnek a felújítását, amikor mellőzték a tarvágást, s csak egy-egy fát vágtak ki er- deikből, amennyire éppen szükségük volt. Ily módon az erdő önmagát újította fel. — A gazdag országok megengedhetik maguknak, hogy a fát máshol veszik meg, s saját erdeiket kímélik. — Ez figyelhető meg az USA egyes gazdag államaiban. Megveszik a rengeteg fát az Egyenlítő körüli országokban, Kanadában. Ezekben az őserdőkben olyan méretű a fairtás, hogy már komolyan veszélyezteti az egész föld természeti egyensúlyát. Az elmúlt évtizedekben a szibériai erdőkben is nagy pusztításokat végeztek. — Az erdőrezervátumokon mit kell érteni? — Értékes erdőkben megszűnik a fakitermelés, s csak a legszükségesebb munkákat végzik el. Javaslatunk az, hogy mintegy 20 ezer hektár területen alakuljanak ki ilyen mintaerdők. Ez nem sok az 1,7 millió hektár erdő mellett. A földművelési tárca már biztosított is néhány millió forintot e program beindítására. Ezeket az erdőket az ország különböző vidékein szeretnénk kijelöltetni. Van már javaslatunk a Vértesben, a Dél-Dunántúlon, a Bükkben is erdőrezervátumra, s szükséges, hogy az Alföldön is legyen ilyen erdő — mondotta befejezésül dr. Mátyás Csaba. Cseresznyék István Szuper Turbo Rudi gyártását kezdték meg a Kaposvári Tejipari Vállalat marcali üzemében. Az új termék igencsak egészséges — hisz könnyen lebomló tej fehérjéket és vitaminokat tartalmaz. Új gyártási eljárással készül, s ezáltal szavatossági ideje 20 napra bővült. (Fotó: Gyertyás László) Egészséges életmódra vágyik mindenki Aki üde, egészséges akar maradni, és ritkán kíván belenézni üres pénztárcájába, már csak mindennapi tornámban reménykedhet. Áltu- dományosan bebizonyítottam, hogy e gyakorlatok rendszeres végzői addig élnek, míg meg nem halnak. Tehát fogjunk hozzá! Kapcsoljuk be a rádiót és a televíziót, helyezzük magunk elé az újságot. Forgassuk körbe a fejünket, és közben próbáljunk meg eligazodni, hogy melyik állami és pártvezető kinek mit mondott. Fejkörzés, egy, kettő... Tegyünk az asztalra egy darab sajtot, majd tegyük csípőre a kezünket. Törzsünket fordítsuk a sajt elé, és mondjuk: „eszem”, majd ellenkező irányba: „nem eszem”. Ezt addig ismételjük, míg a tegnapi margarinos kenyérre ráfanyalodunk. Tekintsünk a húsárakra! Miután hanyatt estünk, helyezzük magunkat kényelembe és biciklizzünk... be az Európa Házba. Ha valamilyen oknál fogva nem engednének be, biciklizzünk vissza. Ha ismét rátekintünk a húsárakra, a kopaszságunk megszűnik: égnek áll a hajunk. Helyezzünk mindkét tenyerünkre egy-egy liter zacskós tejet, és emeljük a fejünk fölé. Utána duplázzuk meg a súlyt, és még erőteljesebben nyomjuk a plafon felé. Ha elsőre nem sikerül elérni, ez azt jelenti, hogy a plafonig még maradt néhány forint. Állítsuk a tévénket az adóra. (A gyengébbek kedvéért az APEH-adóra.) Útmutatásuk alapján számítsuk ki az államnak fizetendő tiszteletdíját, amit azért adunk teljesen önkéntes alapon, mert hálásak vagyunk neki, hogy ennyire vigyáz az egészségünkre. Ha elsőre nem tudjuk kiszámítani, mennyit adjunk, vessünk két bukfencet, és békaügetésben járjuk körbe a szobát. Ha mégis kiszámítottuk, olvassuk el a végeredményt, utána fejreállunk. Demokratikus gyakorlat következik. Képzeljük el, hogy X párt vezetője vagyok. Gáncsoljuk el Y párt vezetőjét hátulról, közben húzzunk be neki elölről övön alul, majd kezdjük el a szabadfogású birkózást, de úgy, hogy előbb mi visszaütünk. Helybenfutás következik. Ha földmozgást észlelünk, ne ijedjünk meg. Ez annak a jele, hogy hozzánk hasonlóan földönfutóvá vált néhány száz üzem, gyár és vállalat. Az egészséges életmód reményében ők is egyhelyben topognak. Akik önkezükkel akarnak véget vetni szegényes vacsorájuknak, azok már abbahagyhatják. Ha ólmot, cinket és daganatot érez a gyomrában, torna után ne fogyasz- szon vizet, mert ráfizet. Árrendszeri megbetegedés esetén a helybenfutás addig ismétlendő, míg meg nem érkezik dr. USA Dollár neves potenciáljavító nagyvállalkozó. Saiga Attila