Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-05 / 261. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ES A NAGYVILÁG 1992. november 5., csütörtök 1956-os áldozatokra emlékeztek Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeztek tegnap a Nemzeti Sírkert 21-es parcellájánál. Szabad György, az Országgyűlés elnöke mondott beszédet. Ezt követően Göncz Árpáddal és Antall Józseffel közösen koszorút helyeztek el az áldozatok emlékére emelt kopjafánál, majd a pártok képviselői helyezték el az emlékezés virágait. „Etnikai tisztogatás” Boszniában Horvátország elleni szankciók lehetőségéről beszélt Lord Owen. A brit diplomata, aki az Európai Közösség részéről tölti be a Jugoszlá- via-értekezlet társelnöki tisztét, a brit Channel Four tv-ál- lomásnak nyilatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy Horvátország is nyilvánvalóan részt vesz a boszniai etnikai tisztogatásban. Evakuálták a luandai missziót Sikeresen megtörtént az angolai magyar nagykövetség munkatársainak evakuálása, amelyet az ottani polgárháborús harcok fellángolása miatt kellett elrendelni. A luandai magyar diplomáciai misszió munkatársai és családtagjai tegnap a reggeli órákban érkeztek Lisszabonnba. Atomerőmű leállítás előtt A csernobili atomerőművet az ukrán parlament döntése értelmében a jövő év végén leállítják. Mihail Umanyec — aki az igazgatója volt az atomerőműnek a balesetkor — magánvéleménye szerint az atomerőműnek az évszázad végéig kellene működnie. Orosz-kubai együttműködés Oroszország és Kuba gazdasági kapcsolatait a jövőben mindkét fél a nemzetközi kereskedelem általánosan elfogadott alapelvei szerint alakítja — hagsúlyozták azon a találkozón, ahol aláírták az új kétoldalú kormányközi gazdasági-kereskedelmi együttműködési szerződést. Kereskedelmi szankció az EK ellen? Az Európai Közösségnek és az Egyesült Államoknak nem sikerült megegyezésre jutnia az étolaj termelésében és forgalmazásában, s emiatt az Egyesült Államok kereskedelmi szankció lehetőségét helyezte kilátásba a Közös Piaccal szemben. Azzal vádolják az EK-t, hogy messzemenő ártámogatásban részesíti az európai exportőröket, és ezzel elviselhetetlen verseny elé állítja az amerikai farmereket. OPEC-olaj igény ezredfordulóra Az OPEC szakértője szerint lehetséges, hogy az ezredfordulóra 52 százalékkal növekszik az európai országok OPEC-olaj iránti igénye, mivel az északi-tengeri és a volt szovjet olajforrások apadnak majd. A növekvő importot azonban részben visszafoghatják a tervezett üzemanyagadók és a kelet-európai atomerőművek korszerűsítése. SZÜLŐVÁROSA A REMÉNYSÉG Clinton az új elnök „See You at the White House!”, vagyis „Viszontlátásra a Fehér Házban!” — ezt írta Little Rockban, a tizenhat, éves Bili Clinton az emlékfotó hátlapjára, amelyet az iskolai évzáró bálon adott ajándékba osztálytársnőjének. Tréfának szánta, de pontosan három évtizeddel később, az Egyesült Államok 42. elnökeként beköltözhet a washingtoni épületbe. Életéről azt mondják, olyan, mint egy hollywoodi forgató- könyv arról az Amerikáról, amely a korlátlan lehetőségek hazája. Clinton valóban legalul kezdte s kiemelkedő tehetsége révén jutott magasra... Az apja három hónappal az ő születése előtt lett autóbaleset áldozata. A nagyanyja nevelte szülővárosában. Áz arkansasi település neve sokszor szerepelhetett a választási kampányban: Clinton Hope — a Reménység szülötte. A gyermekkori legendárium — még ha leszámítjuk is az elnökválasztások előtti kötelező túlzásokat — önmagáért beszél. Osztály-, sőt iskolaelső volt. A legtehetségesebbeknek járó ösztöndíjjal végezte el a híres elit-egyetemet, a Yale-t, s Oxfordban is folytatott jogi tanulmányokat. Állami hivatalokat viselt, majd 32 évesen arkansasi kormányozóvá választották. Ezt a tisztséget kétévi megszakítással, 1978 óta töltötte be, s hallatlanul sokat tett a három legszegényebb állam között említett terület fölemeléséért. Miközben a munkahelyek aránya országosan 1,7 százalékkal csökkent, Arkan- sasban 19 százalékkal nőtt. Költséges programokat vitt keresztül, s ennek ellenére az arkansasi költségvetés kiegyensúlyozottá vált. Bili Clinton győzelme egyúttal nemzedékváltást is jelent. Nemcsak azért, mert huszonkét esztendővel fiatalabb ve- télytársánál, hanem — 1946. augusztus 19-én született — a háború utáni generáció képviselője. Kitűnik ez külsőségekben is: a legszívesebben farmert és színes inget visel; szereti a rockot, dzseszt és Tina Tűmért választja. Ám elsősorban a cselekvő ember nyerte el az amerikaiak rokon- szenvét, s az arkansasi bizonyítvány kitűnő volt. November első keddje Clinton és a közvéleménykutatók fényes győzelmét hozta. Ez utóbbiak jó ideje érzékelték, ami a levegőben volt: a két elnökjelölt célkitűzései között inkább hangsúlybeli különbségek adódtak (tízmillió munkanélkülinél melyik ne ígért volna új munkahelyet?), de az emberek változást akartak, s a választók úgy látták: az elkerülhetetlenné vált tennivalókat Clinton képes jobban megvalósítani. Az amerikaiak sokat remélnek Hope szülöttétől, könnyű dolga azonban aligha lesz... Réti Ervin Kérdőjelek Jó-e nekünk Clinton? Milyen hatással lesz a világra az az Egyesült Államok, amelyet Bili Clinton vezet? Számunkra ez az amerikai választás eredményéből következő kulcskérdés, miközben Clinton tábora azt várja az új elnöktől, hogy az kevesebbet törődik majd a világgal, mint amennyit bármelyik elődje törődött a 2. világháború befejezése óta. Odaát ezt tekintik Amerika megújulása előfeltételének. Visszavonul tehát az utolsó világhatalom? Pontosabban: milyen mértékben foglalkozik ezentúl azzal, ami a határain kívül történik? Úgy tűnik, Európának sem kevésbé fontos a válasz, mint magának Amerikának. Miért is? A választást követő első elemzések Európa szemszögéből szinte egybehangzóan úgy értékelik, hogy „a bébi-elnök” politikájának alfája és ómegája a munkahelyteremtés, tehát az amerikai áruk védelme mindennel szemben, ami külföldi. Például: megnövelik a külföldi cégek adóját. Robert B. Reich, az egyik legismertebb Clinton-szakértő viszont máris azt írja, hogy „az elmúlt évtizedek egyetlen elnökének sem volt egészében annyira európai gazdasági filozófiája, mint Clintonnak”. Ez akár ígéretes is lehet. De lesz-e időnk kivárni az érvényesülését, főként itt, Európa keleti felében? Clinton hívei azt emlegetik, hogy annak idején Kennedy gyorsan változtatott az amerikai politika irányán és sebességén, s erre az új elnök is képes lesz. Belőle nőhet ki talán az az új típusú amerikai államférfii, akivé Kennedy lehetett volna, ha meg nem gyilkolják? 0 viszont sok meglepetéssel szolgált Amerikának, a világnak — Európának is. Kocsis Tamás Nagy a lakosság terhe Kilenc töltőállomáson — holnaptól Új, környezetkímélő benzin a hazai piacon (Folytatás az 1. oldalról) A gyakorlati tudnivalókról elmondták: a vizsgálatok és tesztek alapján az új termék korlátozás nélkül használható valamennyi Trabantnál és Wartburgnál, beleértve a négyütemű motorral rendelkezőket is. Ugyancsak korlátozás nélkül lehet valamennyi tankolásnál tölthető ólmozatlan benzin a Barkas, a Lada Szamara, a Skoda Favorit, a Polski Fiat 125, a Volga, a Moszkvics és a Volkswagen újabb típusaiba. Néhány modellnél azonban azt ajánlják, hogy minden második-harmadik tankolás történjék ólmozott benzinnel. Ide tartozik a Lada összes típusa a már említett Samara kivételével, az Opel Kadett LS, illetőleg a Volkswagen 1984 előtti típusai. Nem használható ólmozatlan benzin a Skoda 105, a Skoda 120 és az összes Favorit előtti típusnál. Ugyancsak nem használható ólmozatlan benzin a Polski Fiat 126, a Zas- tava (Yugo), a Dacia esetében sem. Magyarországon mintegy 2 millió személygépkocsival kell számolni, közülük 500 ezer a Wartburg és a Trabant, további 5-600 ezer a Lada, Zsiguli. (Folytatás az 1. oldalról) Soós Károly Attila (SZDSZ) kijelentette: az 1993-as tervezet alapján az önkormányzatoknak jutó pénz csupán 9,6 százalékkal nő, miközben a költségvetés kiadásai 22,4 százalékkal növekednek. Nyers Rezső (MSZP) kiemelte, hogy aktív gazdaságpolitikát várnak a kormánytól, pi- ackonform eszközökkel. A kormány gazdasági előrejelzéseit megalapozatlannak minősítette. Szorgalmazta, hogy a kormány készítsen alternatív cselekvési programot, ha jövő márciusban kiderül, hogy tarthatatlanok a bevételi előirányzatok. Varga Mihály (Fidesz) megállapította, hogy a 93-as célok ugyanúgy alaptalanul számolnak a gazdaság növekedésével, amint azt a 92-es tervek tették. A Fidesz véleménye szerint elkerülhetetlen a kiadások radikális csökkentése. Seszták László (KDNP) leszögezte: a KDNP szükségesnek tartja a kétkulcsos áfa bevezetését, mert így biztosabbá tehetők az adóbevételek. Ugyanakkor kompromisz- szumos megoldást szorgalmaz. A pékárukra, a tőkehúsokra és a gyógyszerek egy részénél ideiglenesen fenn kell tartani a 0 kulcsot, és a 2- 4 millió forint értékű lakásoknál az áfa-visszatérítés lehetőségét. Ezután a T. Ház a magyar energiapolitikáról rendelkező tájékoztató és országgyűlési határozati javaslat vitájával folytatta munkáját. Pohanko- vics István, az ipari és kereskedelmi minisztériumi államtitkára expozéjában kiemelte: nemzeti érdek az energia fel- használásának csökkentése, hiszen ez most Magyarországon jelenleg a fejlett országokénál kétszer több. Az energiarendszer fejlesztésénél figyelembe kell venni azt a fontos célt is, hogy az energiafüggőséget mielőbb meg kell szüntetni. Ezután a hatáskörrel rendelkező bizottságok előadói ismertették testületeik álláspontját. Sok kritika hangzott el az energiapolitikáról, különösen környezetvédelmi szempontból. A képviselők az ülésnap végén még a bányászati törvényről, illetve a büntető eljárásról és a polgári perrendtartásról szóló törvények módosításáról vitatkoztak. Koalíciós üzenet az éhségsztrájkolóknak ALAÉT pártoktól független A kormánykoalíció frakció- vezetői telefaxüzenetet juttattak el a bicskei éhségsztrájko- lókhoz a városi rendőrkapitányságon keresztül. Kónya Imre (MDF), Szabó János (36-ok) és Csépe Béla (KDNP) írta alá az üzenetet, s ez többek között azt is tartalmazta: „Tragikusnak tartanánk, ha felelőtlen politikai erők Önöket egy értelmetlen cél érdekében önpusztító akcióba hajszolnák”. Valencsik Ferenc elnök ezzel kapcsolatban leszögezte: a Létminimum Alatt Élők Társasága pártoktól független, önszerveződő civil mozgalom, senki sem befolyásolja elhatározásukat. Nem lehet rajtuk számonkérni a kétkulcsos áfáról szóló törvényjavaslatot ésszerűsítő javaslatokat. Ezeket ugyanis augusztus óta többször elküldték a kormánynak, a parlamentnek, sőt valamennyi országgyűlési képviselőnek címezve. Áz elnök sajnálja, hogy a kormány- koalíció nem látja be a törvényjavaslat teljes alkalmatlanságát a tárgyalásra. Kaposvár belvárosában lévő négyszintes irodaház többségi tulajdona 417 m alapterületű irodahelyiségekkel eladó Érdeklődni, vételi ajánlatot tenni munkaidőben a helyszínen lehet Kaposvár, Fő u. 7.1. em. 101. Telefon: 82/12-034 (15796) Felhívjuk a Tisztelt Vásárlóink figyelmét, hogy a Zalakerámia Rt nagykanizsai mintabolti raktára a Hunyadi úton megszűnt ill. új helyre költözött Új címe: Nagykanizsa, Bajcsy-Zsilinszky u. 48. Egyúttal közöljük, hogy mintaboltunk telefonszáma is megváltozott k ZAIAK2KAIYVIA Új telefonszám: (92) 73-443 Mintaboltunkban (Nagykanizsa, Zrínyi u. 20/h) továbbra is állunk vásárlóink rendelkezésére bővített, új választékkal. (219043) A járműbolt téli ajánlatából! fagyálló folyadék (1 és 5 literes 140 Ft/I 1:1 arányban hígítva -36 °C-ig hatásos! desztillált víz (1 és 5 literes) 40 Ft/I dermedésgátló 2,5 literes 2250 Ft páramentesítő 110 és 620 Ft zárolajzós jégoldó 75 Ft jégoldós szélvédőmosó 120 Ft hidegindító 210 Ft jégkaparók, páramentesítők, kendők, szivacsok 40-410 Ft-ig Áraink az ÁFÁ-t is tartalmazzák! Gépkocsijában díjmentesen bevizsgáljuk a fagyálló folyadékot! Nagytételű vásárláskor az árut gépkocsijára rakjuk! Kaposvár, Ady E. U. 4. Telefon: 82/21-731 Telefax:82/16-160 Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 7.30-17 óráig szombaton 8.00-12 óráig (218968/c) ■ ■ wm ..■..—■