Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-04 / 260. szám

1992. november 4., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Második nekifutásra Megalakult a Kaposvári Sportegyesületek Szövetsége A kaposvári sportegyesületek vezetői rande­vúztak a múlt hét végén a városi sportcsarnok tanácstermében. Jelen volt Sass Csaba, a vá­rosi sportiroda vezetője is. Az összejövetel célja az volt, hogy az egyesületek érdekvé­delmi szövetséget alakítsanak. Adminisztrá­ciós hibák is közrejátszottak abban, hogy a vá­rosban működő ötvennyolc egyesületből mind­össze tizenegy képviseltette magát és további kettő jelezte: ha létrejön a szervezet, csatla­kozni kíván. Varga János, a Kapos Zselic SC elnöke tar­tott vitaindítót. Emlékeztetett az előző évi siker­telen kísérletre, s azt hangsúlyozta, hogy az egyesületek mai nehéz válságos helyzetében végre egy jól funkcionáló egyesülésre lenne szükség. Ők, sportegyesületi vezetők naponta szembesülnek a gondokkal, problémáik élet­szernek és valósak, éppen ezért még hatható­sabb segítséget tudnának nyújtani az önkor­mányzatnak. Egyben remélik, hogy a közgyű­lésekre is közvetlenebbül juthatnak el minden­napi gondjaik. Ennek érdekében szeretnék el­érni, hogy az önkormányzati és a sportbizott­sági üléseken részt vegyenek. Vázolta a szö­vetség feladatai közé sorolandó elképzelése­ket. Mindenek előtt szövetségük érdekvédelmi jellegét szorgalmazta. Mint hangsúlyozta, kö­zös összefogással kellene kiszélesíteni a szponzori tevékenységet, és fontos lenne az is, hogy a sportegyesületek közelebb kerüljenek egymáshoz Kováts Imre, a Kaposvári KC elnöke alá­húzta, hogy Kaposváron az előrelépés záloga az egységbe tömörülés lehet. Miután a város képtelen arra, hogy valamennyi sportág ma­gasszintű sporttevékenységét kellően támo­gassa, véleménye szerint ebben a szervezet­ben kellene meghatározni, hogy — figyelembe véve a közönségigényeket — mely klubok mely szakosztályai élvezzenek elsőbbséget. A hozzászólások után Varga János ismer­tette az alapszabály tervezetét. Ezt kisebb mó­dosításokkal a jelenlevők elfogadták. Meghatá­rozták az éves tagdíj összegét is. Ezek után kimondták a Kaposvári Sportegyesületek Szö­vetségének megalakulását, majd megválasz­tották a három tagú elnökséget. A szövetség elnöke Varga János lett. Az elnökség tagjaivá Ács Lajosnál és Molnár Istvánt választották, xxx Kezemben lapunk 1991. január 5-i száma. Abban adtunk hírt arról, hogy a sportegyesüle­tek szövetségének megalakulása céljából ta­lálkoztak Kaposváron az egyesületi vezetők. Mi tagadás, többen voltak, mint ezúttal. Igaz, a vita is több volt, sőt helyesebb úgy fogalmazni, a parttalan vita, amely nem nélkülözte a sze­mélyeskedéseket sem. Az akkor megjelentek többsége előtt rövidesen világossá vált, hogy háttérszerepre, statisztálni hívták őket és esz­közként kívánják felhasználni őket két sportve­zető nem is túlzottan burkolt harcában. Azt sem volt nehéz megjósolni, hogy abból az el­képzelésből aligha alakulhat egy működőké­pes szervezet, habár már akkor is megsuhin­totta a válság szele Kaposvár sportját. Valóban nem jutottak túl az óhaj szintjén, s amint annak idején néhány sportvezető megfogalmazta, abból a „színjátékból" szívesen kimaradnak. Jobb későn mint soha, tartja a közmondás. Annak külön is örülhetünk, ezúttal nyoma sem volt a klubok közti ellentéteknek. Érződött, hogy a tovább súlyosbodott helyzetben még inkább szükség van az összetartozásra. Kö­szöntjük hát az új szövetséget, s annak a re­ményünknek adunk kifejezést, hogy összefo­gásuk révén sikerül a város sportjának szorult helyzetében is eredményesen tevékenyked­niük. Tulajdonképpen — ha jól értettem — ez is az elsődleges céljuk. J. R. Magic Johnson véglegesen visszavonult Magic Johnson alig néhány nappal az amerikai profi kosár­labda bajnokság (NBA) rajtja előtt meglepő, és ezúttal végle­gesnek tűnő döntéssel lepte meg a világot. Az 1991 novem­ber 7-én egyszer már „nyug­díjba vonult” kosárzseni hetek­kel ezelőtt még reményteli visz- szatérésről, a HIV-vírus elleni kemény küzdelemről beszélt. A rajongók az új szezont már Ma­gic — betegsége ellenére — zseniális „tetteivel” képzelték tel­jesnek, de a labdazsonglőr beje­lentette: — Véglegesen és visszavon­hatatlanul úgy döntöttem, befe­jezem a kosárlabdát. Ráébred­tem, hogy a körülöttem kialakult viták, a visszatérésemmel kap­csolatos kérdőjelek nem tesz­nek jót sem nekem, sem a csa­ládomnak, sem a kosárlabdá­nak, így nyugdíjba vonulok. Az amerikai profi kosárlabda­sport mindenkori történetében Magic Johnson előkelő helye megkérdőjelezhetetlen. A világ az olimpiai bajnoki címet fölé­nyes „labdázgatással” elhódító „Dream Team" kapitányaként láthatta viszont a HIV-vírussal fertőzött szupersztárt. Az olim­piai hangulat, a játék akkor oly­annyira feledtette a betegséget, hogy Magic mindent sutba dobva dédelgette az új szezon gondolatát. Most azonban úgy döntött: befejezi. Számára időt­len idők óta bizonyítgatnia kell a nyilvánosság előtt, hogy a be­tegségét nem homoszexuális „úton” szerezte és játéka nem je­lent veszélyt társaira. Most elege lett, örökre abbahagyta... KÉZILABDA NB II Fölényes csurgói győzelem Csurgó-Konzol­Szombathelyi LATEX 37-13 (21-4) Csurgó-Konzol: Barbél — Szabó Á. (15), Balogh B. (8), Basics (2), Balogh P. (5), Bá­rány (1), Tóth. Csere: Török, Szabó G. (3), Börzsönyi (2), Simon (1), Kovács. Edző: Ká- tai Ferenc. A mindvégig nagy kedvvel és lelkesedéssel játszó csur­góiak végig vezetve, biztosan győzték le megilletődött ellen­felüket. Jók: Szabó Á., Balogh B. Tizenötezer szurkoló buzdítja a Vácot? Bár a Vác FC-Samsung 5-1 arányú vereséget szenvedett a Benficától UEFA Kupa mér­kőzésen, és így a továbbju­tásra minimális az esélye Csank János gárdájának, a vezetők mégis reményked­nek, hogy sokan kilátogatnak majd a ma sorra kerülő Me­gyeri úti futball-visszavágóra. — Hány nézőt várnak az UTE-stadionjába? — kérdez­ték Iványi Károly váci klubel­nököt., — Én mindig optimista va­gyok, de erre a kérdésre na­gyon nehéz válaszolni. Ráa­dásul ilyet még nem csinál­tunk, hogy hazai mérkőzésün­ket tulajdonképpen idegenben játsszuk le. így azután csak tippelni tudok a nézőszámra. A csapat továbbra is jól szere­pel, a Benficára is sokan ki­váncsiak, ezért reményke­dem, hogy tizenötezren kilá­togatnak a mérkőzésre. — Jegyárak? — Állóhelyre 200, ülőhelyre 400 forintot kell szánni. Vácról egyébként különvonat és 17 autóbusz szállítja majd Új­pestre a szurkolókat. — Milyen prémiumot tűztek ki erre a mérkőzésre? — A játékosok csak a to­vábbjutás esetén részesülnek prémiumban. Ennek az ösz- szegét azonban nem szeret­ném elárulni. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A Fortuna az őszi bajnok Barcson véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság őszi „felvonása”. A 10. forduló eredményei: Dankó-Ceres 0-14, Fortuna-ünikont 3-0, Novart-Területi Ifjúsági Szövetség 2-1, Flamengó-Volán 11-0, Tsz-Unikum 3-1, Határőrség-Kemikál 3-3. A 11., utolsó forduló eredményei: Kemikál-Novart 5-2, Unikum-Dankó 14-0, Unikont-Tsz 1-9, Ceres-Határőrség 0- 2, Területi Ifjúsági Szövetség-Flamengó 4-9, Volán-Fortuna 2-6. A barcsi városi kispályás labdarúgó-bajnokság őszi vég­eredménye: 1. Fortuna 22 pont, 2. Kemikál 16 pont, 3. Novart 16 pont, 4. Flamengó 14 pont, 5. Tsz 13 pont, 6. Ceres 11 pont, 7. Unikont 10 pont, 8. Unikum 7 pont, 9. Területi Ifjúsági Szö­vetség 7 pont, 10. Dankó 6 pont, 11. Határőrség 5 pont, 12. Vo­lán 5 pont. A teremlabdarúgó-bajnokság november 21-én kezdődik. Ne­vezni 8-áig lehet a barcsi sportfelügyelőségen. Kaposvári karatesikerek A hét végén kyukoshinka karateversenyt rendeztek Ta- száron, amelyen a házigazda egyesület versenyzői mellett siófoki és kaposvári sportolók vettek részt. A verseny a ka­posváriak sikerét hozta: a le­hetséges hat aranyéremből négyet gyűjtöttek be.---------------- ... > i > i j j i) . I í'C I '1 ­A verseny végeredménye. 12 éven aluliak, gyermek kata: 1. Bajor Zoltán (Taszár), 2. Papp Csaba (Taszár), 3. Horváth Tamás (Siófok). 12 éven felüliek, színes öves kata: 1. Zsámboki Balázs (Kaposvár), 2. Radics Balázs (Kaposvár), 3. Horváth Krisz­tina (Taszár). Felnőtt nők, 50 kg alattiak: 1. Páti Edit (Taszár), 2. Lő- rincz Tünde (Kaposvár,), 3. Szilágyi Katalin (Taszár). 50 kg felettiek: 1. Dusák Henrietta (Kaposvár), 2. Hor­váth Erika (Taszár). Felnőtt férfiák, 70 kg alat­tiak: 1. Ignácz Tibor (Kapos­vár), 2. Virág Ádám (Kapos­vár), 3. Király Lajos (Kapos­vár). 70 kg felettiek: 1. Mercz At­tila (Kaposvár), 2. Kiss György (Siófok), 3. Plopp Zsolt (Ta­szár). Kosárlabda Megyei bajnokság Különleges TOTÓ-kombinációk A 45. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertet­jük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlo­pos kombinációját. 1. X 111x2 x12x1 1x1x1 12x11 2. 1 xx112 11x11 2x211 xx112 3. 1 xx112 211 xx x1x21 1x1x2 4. 1 x2211 2121x 1x122 2x211 5. X x121x 2x1x1 12xx1 121 xx 6. 1 112xx x121x 1xx21 21x1x 7. X 1211 x x2112 2x121 112x2 8. X 11xx2 x112x 21x1x x2x11 9. 1 1x2x1 x2x11 1x21 x 1xx12 10. X 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. X 112x1 xx112 21x1x 21x1x 12. X x2112 x2112 2121x 11x22 13. X 21x2x 22xx1 2x21 x x212x A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) ké­szítette olvasóink számára. Pelikán János Toldi Gimnázium-Fonyód 93-72(47-78) Legjobb dobók: Brantmüller (28), Bíngler (20), illetve Nagy P. (22), Szalontai (19). 503. DSE-SP54SC 59-95(35-48) Legjobb dobók: Mészáros (20), illetve dr. Horváth II. (30), dr. Péter (22). Építőipari-Tungsram 58-40 (31-15) Legjobb dobók: Magyarfi (15), Antal (13), Péter (13), il­letve Fónai (15). Munkácsy BK-Táncsics Gimn. I. 87-47(42-27) Legjobb dobók: Gálosi (28), Somoskövi (19), illetve Vida (11). Titán KK-Triton Oázis 93-92 (39-44) Legjobb dobók: Sztankó (28), Sárecz (24), illetve Hef- fer (31), Fónai (25). A Toldi gimnázium leg­jobbja, Brantmüller szerez kosarat a Fonyód i Petőfi el­len (Fotó: Csobod Péter) Utazik a Kaposplast Már szót ejtettünk a Ka­posplast női asztalitenisz csa­patának az ETTU kupával kapcsolatos gondjairól. Most már bizonyos, hogy nem kell lemondaniuk a részvételt. Horváth Sándor egyesületi el­nök elmondta, hogy az osztrák légitársaságtól olyan nagy kedvezményt kaptak, hogy a rendelkezésükre álló összeg elég a vilniusi utazáshoz. Egyetlen gondjuk, hogy a lit­vánok még mindig nem értesí­tették őket, bár a versenykií­rás értelmében ez kötelessé­gük lenne. Magyar András sikere A nyugati végeken feltűnt egy csapat. Méghozzá nem is akármilyen. A női kosárlabda NB l-ben mindmáig veretlen­ként vezeti a tabellát a Sop- ron-Raabersped együttese. Nem a sorsolásnak köszön­heti elsőségét, hiszen máris begyűjtötte olyan együtfesek skalpját, mint a PVSK, a Diós­győr, az MTK, a BSE és a BEAC. Ami nekünk somogyi­aknak külön örvendetes, hogy a sikercsapat edzője a kapos­vári Magyar András, aki So­mogy székhelyén fejezte be játékos pályafutását, majd si­kerrel edzősködött mindkét él­vonalbeli kaposvári férfikosár- labda-csapatnál. Ő sem a ha­zájában lett „próféta". Boda Fonyódra költözött Az NB III Dráva csoportjá­ban újoncként mindeddig eléggé gyengén szereplő Fo- nyódi Petőfi, csapatának to­vábbi megerősítésén fárado­zik. Szajcz Miklós és Czigány Csaba után, a múlt hét végén már Boda Mihály is az ő színe­ikben lépett pályára. Boda — mint emlékezetes — a siófo­kiak játékosa volt, majd egy vargabetű után Balatonlellén tűnt föl, most pedig a fonyó- diak játékosa. Miután Deák­vári Antal ennek a csapatnak a játékos-edzője, immár négy élvonalat megjárt labdarúgója van a Petőfinek. Veress már győzött Utolsó előtti fordulójához érkezett a kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház ál­tal szervezett a sakkozók vil- lámverseny-sorozata. A viadal — a korábbiakhoz hasonlóan — ismét Veress Róbert és Horváth Tamás versenyfutá­sát hozta. Ezúttal mindketten 6,5 pontot szereztek, de a Bu- cholz-értékelés Veress javára döntötte el az első hely sorsát, aki ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett versenyben. Az összetett ál­lása: 1. Veress 64, 2. Horváth 53, 3. Csíki 16, 4-5. Bárány és Ronga 14-14, 6. Béres 12 pont. Játékvezetők kerestetnek Megyeszerte már-már kró­nikussá válik a labdarúgó-já­tékvezetők hiánya. Mind ke­vesebben „veszik” a sípot, no és a bátorságot, hogy egy-egy alacsonyabb osztályú mérkő­zésen bíráskodjanak. E gon­don próbál most enyhíteni a Kaposvári Labdarúgó-szövet­ség. Kellő számú jelentkező esetén január elejétől kéthó­napos tanfolyamot indít. A si­kerrel vizsgázók már a jövő tavasszal lehetőséget kapnak a bíráskodásra, lengetésre. Jelentkezni mostantól kezdve 1993. január 8-ig, tehát a tan­folyam nyitányáig lehet Ka­posváron a Németh István fa­sor 7. alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom