Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-26 / 279. szám
1992. november 26., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Dr. Sípos Ferenc-sakkemlékverseny Gyorsmérleg az NB III Dráva-csoportjáról Veress Róbert a gy őztes Baranyaiak főszerepben KIESÉS ELLEN KÜZDENEK A BALATON-PARTIAK Labdarúgó-bajnokságunk harmadik vonalának Dráva-csoportjában Somogy, Tolna és Baranya megye csapatai vívnak évről évre nagy harcot. Az ide beosztott zalai gárdák a csoport eddigi történetében csak epizódszerepet játszottak. 1991 tavaszán a tolnaiak, az idén a somogyiak ünnepelhettek bajnokot, az viszont már most, félidőben biztosnak látszik, hogy jövőre Baranyába kerül az aranyérem. A Peac és a Siklós kiesésével négy együttesre fogyatkozott baranyaiak remekül szerepeltek az őszi idényben. Az azonban óriási meglepetés, hogy közülük a legjobb az újonc Beremend volt. A Dárdai Pál irányításával megyei bajnokságot nyert gárda veretlenül áll az élen, négy ponttal megelőzve a Komlót. A bere- mendiek a szerencsével sem állnak hadilábon. A negyedik fordulóban Bolyban már 2,- 0-as vesztésre álltak, amikor egy néző megdobta a partjelzőt, s a játékvezető lefújta a mérkőzést. A fegyelmi bizottság a 3-0-ás gólkülönbséggel a Beremend javára ítélte a két pontot. A bólyiak minden fórumot megjártak fellebbezésükkel — hiába. Az előző szezon ezüstérmese a PVSK csak a hatodik fordulóig tudott lépést tartani az éllovassal. A következő négy meccsen csak két pontot szereztek, s ezzel leszakadtak. Félideji nyolcpontos hátrányuk túl soknak látszik ahhoz, hogy beleszólhassanak a bajnoki cím eldöntésébe. A hét(!) somogyi gárda — róluk külön is írunk a későbbiekben — közül ősszel a Nagyatád volt a legjobb. Annak ellenére, hogy nagyon rosszul indult számukra az idény. A 9. forduló után azonban az atádiak (akik addig csak hat pontot gyűjtöttek) öt mérkőzést nyertek sorozatban. A Kaposvári Honvéd nagyon vigyázott arra, hogy meg ne ismételje a tavalyi őszi szereplését. Akkor már biztos kiesőnek könyvelték el őket, s csak tavaszi bravúrjaiknak köszönhették a bentmaradást. Mostani 50 %-os eredményük nyugodtabb folytatást ígér. Barcson Szabó Nándor edző távozása után a szurkolók mérkőzésenként találgatták, vajon ki ül le a kispadra. Az ideiglenes megoldások után Duschák Istvánra esett a választás, de egyelőre még vele sem lábalt ki a csapat a hullámvölgyből. A visszatért Béres Ferenc edző irányításával jól kezdett a Marcali. Hat forduló után azonban (addig nyolc pontot gyűjtöttek) megtorpantak, s a következő kilenc találkozón csak öt pontra tellett erejükből. A legnagyobb változás a Kaposvári Építőknél zajlott az idény közben. A 9. forduló után gazdát és nevet cserélt az addig hétpontos gárda. A folytatásban az alaposan megfiatalított — már Kaposvári Gazdász néven szereplő — csapat a várakozáson felül teljesített. Hat mérkőzésükből hármat nyertek, így jelenleg nincsenek kiesési gondjaik. Nem úgy a két Balaton-parti együttesünknek. A lelleiek — ők előzőleg éppen csak bentmaradtak — most is a mezőny utolsó harmadában találhatók. Első győzelmükre a kilencedik fordulóig kellett várni. Az újonc fonyódiak ugyan már a második mérkőzésükön nyertek, de ezt a továbbiakban csak egyszer sikerült megismételniük. Kilenc pontjuk csak az utolsó helyre elegendő. Nehéz tavasz vár mindkét gárdára, sokkal jobb teljesítményre lesz szükség a folytatásban. A tolnai együttesek közül egyre lejjebb csúszik a másfél éve még bajnok Paks. A bonyhádiak jó középcsapatnak számítanak, ők a Magyar Kupában értek el meglepő eredményt a legjobb 32 közé kerülésükkel. A Kisdorognak ezúttal gyengébben megy a játék. Az előző pontvadászat hetedik helyezettje sokáig a tabella végén kullogott, s csak jó hajrájával lépett feljebb az őszi záráskor. Az újonc Gerjen a kiesés ellen harcol, egyelőre úgy tűnik kevés sikerrel. Szintén újonc a csoport egyetlen zalai reprezentánsa, a Letenye. A megyebajnokságot nyert gárda ötvenszázalékos eredményt mondhat magáénak. Az ő nevükhöz fűződik a Dráva-csoport nézőcsúcsa. A nyitófordulóban a Lete- nye-Nagyatád összecsapásra 1500-an voltak kíváncsiak. A tavaszi idény a baranyaiak nagy csatáját ígéri az élen. Rajtuk kívül a Nagyatádnak lehet még esélye dobogós helyezésre, ha tudja folytatni a szezon végi jó sorozatát. A kiesők minden bizonnyal a somogyiak és a tolnaiak közül kerülnek ki. Egy biztos: mind az élen, mind a hátsó régióban óriási csata várható. Kele János Labdarúgó Magyar Kupa [ Kosárlabda Szuper Liga Veress Róbert (Fotó: Kovács Tibor) Egy fordulóval a befejezés előtt Veress Róbert már bebiztosította elsőségét, így utolsó játszmája gyors döntetlennel ért véget Béres Kornél ellen. Béresnek ez az eredmény a második helyre volt elegendő. Jobb Bucholz-értékkel ugyanis megelőzte a vele azonos pontot elért Bárány Gyulát. Veress esélyeshez méltó teljesítménnyel végzett az élen, mindössze két döntetlent engedélyezett riválisainak. A 9. forduló eredményei: Béres-Veress 0,5-0,5, Bá- rány-Sasvári 1-0, Szabó T- Ronga 1-0, Heinrich- Kis-Bank 1-0, Cserti-Mar- csingó 1-0, Papp-Vajthó 1-0, Ligeti-Fülöp 1-0, Torma- Nagy M. 1-0, Szabó P.-Reith 0-1, Cseh-László 0-1, Kiss- Harangozó 1-0, Nébel-Mol- nár 0,5-0,5, Nagy Z.-Fehér- vizi 0-1. A végeredmény: 1. Veress Róbert (Somogy SC) 8, 2. Béres Kornél (Nagyatád) 6,5, 3. Bárány Gyula (Somogy SC) 6,5, 4. Szabó Tibor (Somogy SC) 6, 5. Heinrich Ferenc (Somogy SC) 6, 6. Papp István (Nagybajom) 5,5 pont. Különdíjat kapott a legjobb ifjúsági Kis-Bank Tamás (Móricz Műv. Ház) és a legjobb Tolna megyei sakkozó Reith Árpád (Dalmand).- Kele Ki volt dr. Sipos Ferenc? Négyszer volt Somogy egyéni bajnoka Legtöbben még bizonyára emlékeznek rá, de a fiatalabb sakkozók már csak a róla elnevezett verseny kapcsán ismerik nevét. Sipos Ferenc 1908-ban született Kaposváron. A Somssich Pál Gimnáziumban érettségizett, majd jogi diplomát szerzett. Ezt követően a megyei kórháznál dolgozott. 14 évesen ismerkedett meg a sportággal, s már fiatal korától szenvedélyesen sakkozott. Kiválóan felkészült, nagy elméleti tudású versenyzőnek ismerték. Négy alkalommal lett Somogy megye felnőtt egyéni bajnoka. A sakk nagyon sokat jelentett számára, nagy tisztelettel emlegette dr. Barcza Gedeon, Asztalos Lajos, dr. Nagy Géza és dr. Négyessy György nevét, akikhez baráti szálak fűzték. 1983-ban bekövetkezett haláláig tagja volt a Kaposvári Közlekedési SE csapatának. Befektetők, vállalkozók figyelem! Kaposváron, főút mellett iparterületen 14 000 m2 terület kedvező áron eladó Érdeklődni a 82/10-175-ös telefonon. (75367/a) Young és Henkel a legjobb atléta A szokásos gálaest keretében, ám ezúttal Monte-Carlo helyett a svéd fővárosban, Stockholmban került sor az Év atlétái-díj átadására. Az idei kitüntetettek az amerikai Kevin Young, illetve a német He- ike Flenkel, mindketten olimpiai bajnokok. Elbúcsúzott a Siófok Sabaria-Tipo-Siófoki Bányász 3-2 (1-0) Szombathely, 1000 néző. V,: Kiss G. (Hanacsek A., Varga G.). Sabaria-Tipo: Táncsics — Háklár, Koncz, Kovács Zs., Csákvári — Neudl, Kovács S., Ódor (Kelemen a 85. percben), Farkas — Vidos (Dómján a 71. percben), Komán. Edző: Fedor Sándor. Siófoki Bányász: Bíró — Bimbó, Zare, Olajos — Marozsán, Varsányi, Elekes, Meksz — Szabó Z. (Kámán a szünetben), Kovács J„ Kirch- mayer (Barna a 80. percben). Edző: Pusztai László. Sárga lap: Meksz (a 40. percben), Farkas (a 69. percben), Háklár (a 75. percben). 11. perc: Komán jobbról ívelt középre, Vidos pedig 12 méterről elegánsan a bal felső sarokba helyezett. 1-0. 55. perc: Ódort buktatták a 16-oson belül: a megítélt 11-est Vidos az elmozduló Bíró mellett félmagasan a kapu közepébe helyezte. 2-0. 70. perc: Kámán beadását Kovács J. 8 méterről a kapu közepébe perdítette. 2-1. 79. perc: Komán balról átívelt a másik oldalra, Ódor lekezelte a labdát, és nyolc méterről a kapu közepébe vágta. 3—1. 87. perc: Meksz balról Kámán elé adott, aki futtából jobbról az ellenkező sarokba lőtt. 3-2. A mélytalajú pályán a hazai NB ll-es csapat kezdett jobban; az első félidőben egyértelműen fölényben volt. A Balaton-parti gárda csak a Saba- ria második gólját követően jött rá, hogy ebből könnyen kupabúcsú lehet. Ám a végig nagy akarással, lelkesedéssel és időnként jól játszó NB ll-es együttes ellen már késő volt a felismerés. A hajrá nagyon izgalmas volt, de a Sabaria-Tipo meg tudott őrizni előnyéből egy gólt, s megérdemelten jutott tovább. Jók: Táncsics, Kovács Zs., Koncz, Ódor, illetve Zare, Kirchmayer, Kámán. Fedor Sándor: — Lelkesedésben és kollektív játékban méltó ellenfele voltunk az NB l-es Siófoki Bányásznak, gólerősségben viszont felülmúltuk. Ennek köszönhetjük a szép sikert, Pusztai László: — A második félidő egy félóráját kivéve kritikán aluli volt a játékunk. A Sabaria ennyivel többet tett a sikerért; gratulálok a továbbjutásukhoz. Bodor Ferenc Röplabda Szuper Liga A játékvezetők döntöttek MLADOST ZAGREB-KAPOSVÁRÍ SOMOGY SC 3-0 (9, 12, 12) Zágráb, 500 néző. V.: Proda- novics, Hranics. Kaposvári Somogy SC: Mészáros, Pásztor, Kántor, Rácz, Luksys, Marginean. Csere: Vörös, Kiss Z., Zarka. Edző: Demeter György. A hazai szurkolók nem kis meglepetésére a Somogy SC szerezte az első három pontot, azonban gyorsan egyenlített a Mladost Zagreb. Rendkívül ideges hangulatban telt el a játszma további része, amely a játékvezetők működésének volt köszönhető. Mindig akkor juttatták előnyhöz a hazai csapatot, amikor a kaposváriaknak állt a zászló. A második játszmában szintén a kaposváriak kezdtek jobban, de egyenlített a Mladost Zagreb. 13-12-es hazai vezetésnél egy kaposvári támadást követően a vonalbíró egy tiszta aut- labdát benntlévőnek látott, s így 13-13 helyett a hazai csapat kezdeményezhetett. Ezzel aztán el is dőlt a szett sorsa. A harmadik játszmában már 5-0-ra vezetett a Somogy SC, majd egy hibás feladás juttatta ponthoz a hazaiakat. Felváltva szerezték a pontjaikat a csapatok, amikor 12- 12-nél — most már ki tudja, hányadszor — Ismét a vonalbíró percei következtek: ezúttal is egy autlabda megítélésével juttatta előnyhöz a hazaiakat. Majd két kaposvári hiba, és ezzel véget ért a 85 percig tartó mérkőzés. Hiába játszott végig jól Zágrábban a Somogy SC, ezen a mérkőzésen a játékvezetőknek „köszönhetően" egyszerűen nem győzhettek Kántorék... Jók; Kántor, Mészáros, Pásztor, illetve Laninovics, Kovtun, Ml- ronenko. Gelle József Győzelem! Kaposvári KC- ZTE-Heraklith 92-86 (51-36) Zalaegerszeg, 3Ó00 néző. V.: Szabó Gy., Faidt. Kaposvári KC: Venclovas (20), Kovács L. (25/9), Filipovic (18/3), Bognár (13), Hoffmann (6). Csere: Nagy L. (3/3), Vojvoda (5), Kis S. (6). Edző: Simon Károly. A magyar bajnokságba is beszámító Szuper Liga-mérkőzésen csak két külföldi kosaras léphetett pályára: taktikai megfontolásból Filipovic és Venclovas volt a két kaposvári „kiválasztott”. Parádésan kezdett a KKC: remek védekezésének és jó támadójátékának köszönhetően az 5. percben már 14-4-re vezetett. Hiába kért időt Gallért Sándor, az olajozottan működő kaposvári gépezetet nem tudta feltartóztatni a Zete. Kovács L. remekül irányított; ő és Filipovic vitte előre a csapatot. A játékrész közepéig még tovább nőtt a két csapat között a különbség (39-23). A nagy iram miatt Simon Károly edző többet cserélt: szerencsére mindenki hozta magát, s így megnyugtató előnnyel fordulhatott a kaposvári együttes. A második félidőben a szurkolók fergeteges biztatása lendületbe hozta a zalai együttest: fokozatosan dolgozták le a hátrányukat, és a 30. percben már csak kettő pont volt a kaposváriak előnye. Majd egy kaposvári időkérés, s ismét nyolc pont az előny. A ZTE azonban nem adta fel, és újból csak felzárkózott két pontnyira. A hazaiak egészpályás letámadással próbálkoztak, aminek az lett az eredménye, hogy rengeteg személyi hibát gyűjtöttek össze. A kaposváriak szinte hiba nélkül értékesítették a büntetőket, s a hajrában végül biztosan nyerték a találkozót. Jók: Kovács L., Filipovic, Venclovas, Bognár, Hoffmann, illetve McKay, Lebegyev. Szabó Gábor