Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-21 / 275. szám
1992. november 21., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 7 Az ember, aki soha nem állt kirakatba Belépek a kapun. Szűk folyosó, majd pici kert nagy kutyával. A kutya mögött fehérre festett ajtó; odáig kell eljutnom valahogy: ott lakik Nagy László fotós- és festő, Kaposvár művészeti díjasa a feleségével... Miután lecsendesítik a bizalmatlan ebet és bemutatkozom, a művész betessékel a lakásba. A lakás: műterem, templom; ahol színek celebrálta misét láthatok. A falakon a legkülönbözőbb technikával készült festmények tucatjai lógnak. Portrék, csendéletek. Fából kimetszett Krisztus — festve. Mellette pasztellszerű, „selymes” ecsetvonásokkal felépített téli táj: fehérre meszelt, tanyasi ház, pajta, a szántóföld hóval betakarva, és az ég: „Költészet, csönd, árnyék”... Másutt a nyár eleven színei: sosem- volt-barna, forró-zöld, csuda-sárga. Fenyőfaillat... — A képek java része sorozatnak indult — tájékoztat —, csak eszembe jutott valami más és nem folytattam tovább. Mindig újat akartam csinálni; sosem elégített volna ki, ha csak önmagamat másolom vagy másokat... Visszagondolva az eltöltött időre, úgy érzem, felapróztam és elfecséreltem az energiámat. Hiszen minden egyes technikához egy egész élet kellett volna. Mindegyiken lehetne még javítani, finomítani. Én a megkezdett útról mindig letértem, új ösvényt kerestem. A régi utakat azóta benőtte a gaz, járha- tatlanok... A lakást díszítő több tucatnyi festményt nézegetve nem osztom ezt a nézetet. Végtére is, minden elkészített kép az életművet gazdagítja; minél szélesebb skálán mozog az alkotó fantáziája, annál sokoldalúbb, tartalmasabb a gyűjtemény... — Tizenöt évig festettem szakadatlanul, aztán belefáradtam — mondja Nagy László. — Tudja, ha a természetet próbálja ábrázolni az ember, hiába adja bele minden tudását, mégsem az lesz a papíron vagy vásznon, amit maga előtt lát. — A fotózás viszont megadta számomra azt a lehetőséget, hogy megörökíthessen egy-egy pillanat valódiságát. A fényképezőgép segítségével belekerülök a térbe, az anyagba. Részévé válók mindannak, amit megcélzók a lencsével... Persze ahhoz is kell „valami”, hogy egy tárgyat vagy valamilyen természeti jelenséget úgy fotózzunk le, hogy annak „jelentése” legyen. Meg kell látni, érezni azt az időtöredéket, ami alatt el kell kattintani a gépet, különben... Különben a világ elszalad. Nagy László azonban rendelkezik egy képességgel: meg tudja állítani az időt... (Ezt bizonyítják a világ számos városában kiállított fotói, díjak és elismerések.) Megőrizve a festői látásmódot, képei a valóságot adják vissza. Talán erre a legszembetűnőbb példa a Csillés című fotója. A szénhegy aljában dolgozó férfi. Izmok, inak, veríték. A kép egyszerűsége miatt természetfölöttinek látom az embert, holott annyira plasztikus, hogy cseppet sem lepődnék meg, ha megmozdulna és pontos, hanyag mozdulattal a csillébe hajítaná a lapátnyi szenet. Ha erősebben összpontosítanék, talán még azt is megérezném, hogy milyen cigarettát szív munka közben... Nagy László másik (harmadik) műfaja a dia. Ezerszámra készített diapozitívokat, köztük olyan sorozatokat is, amelyeket már jónéhány alkalommal láthatott az érdeklődő. Sötétség híján az ablak felé fordulva figyelem a „Galaxisok” című sorozat egyes darabjait. Ezzel a pasztell-fotó technikával — számomra — Nagy László szemet gyönyör- ködtetőt alkotott. A montázsok sokszínűsége révén egy távoli, érinthetetlen (csak az agyamban létező) világba jutottam. Bolygók és üstökösök suhannak el a szemem előtt, csillagok robbannak szét kék szikraesőt hányva, vöröslő ködök születnek; megelevenedik a Tejút, mindez az ujjaim között tartott pár négyzetcentiméteren... — Soha nem álltam ki a kirakatba. Ezek a diák is, éppúgy, mint a festményeim, a „saját lábukon” jutottak el a kiállításokra. Igaz ugyan, hogy az általam tartott bemutatók mindig sok kíváncsit vonzottak... „A gép forog, az alkotó pihen.” — mondta (vagy írta?) valaki, akinek a neve most nem jut az eszembe. Nagy László, sok évtizedes festés és fotózás után sem pihen. Bár, ahogy megjegyzi, már egyre nehezebben megy számára a munka és a betegséget, a gondot sem tűri már olyan jól a szervezete. — Ha kifáradtam a festésben, fotózni kezdtem, most hogy a fotózás is fáraszt, az unokámmal nekiláttunk egy terepasztal elkészítésének. Persze ehhez is rengeteg idő kellene, energia, de amiből biztosan nem jut, az a hely... Ülök a műterem egyik székén, mellettem a terepasztal, ölemben fotók, a falakon festmények. Szívesen játszanék a kisvasúttal, szívesen nézném kivetítve a diákat. (Laci bácsi néha feláll, hogy fát dobjon az apró kályhába. Nem akarja, hogy fázzak, mondja. Melegem van.) A mennyezet szélesen elterülő, fekete foltjait vizsgálom. A fűtés nyomai. Vajon mennyire árthat ez a festményeknek?... Dehát fűteni kell. Kinn az utcán: szürkeség, nyirok. Bent: melegítenek a tárgyak. Minden, amit láttam és érintettem, már az enyém is. Felbátorodom, olyannyira, hogy kifelé menet még a hőbörgő kutyát is megsimogatom. Gerencsér Zsolt Somogy megye múltjából Kutatók, műhelyek, tanulmányok Huszonharmadik kötetét adta ki a Somogy Megyei Levéltár az 1992. évi levéltári napra. Önmagában az is dicséretes, hogy megőrizte a folyamatosságát a kiadvány, amely hozzájárul a megye műltjának, történelmi hagyományainak mélyebb megismeréséhez. Tudományos műhelyeket képes foglalkoztatni ennek érdekében. Kimeríthetetlen források a levéltári dokumentumok, amelyek őrzői a régmúltnak és a kutató által képesek újra megszólalni. A forrásközlések értékét az adja meg, hogy földerítő munka után újabb támpontokat kaphatnak a téma iránt érdeklődő szakemberek. Borsa István ilyet közöl a Mé- rey család levéltárának bemutatásával. Az ezerkétszázas évek végén járunk, az oklevelek a somogyi eredetű család levéltára történetéhez nyújtanak újabb adatokat. A forrásközlést elsősorban azok figyelmébe ajánljúk, akik a somogyi Szent Egyed monostor történetével foglalkoznak. A somogyi köznemesség társadalmi kapcsolatairól Szíjártó István írt dolgozatot nyolc család útját követve. A ferences házikáplánok Somogy- sárdon és Somogy megyében tanulmány szerzője, Dóber Viktor rávilágít a történeti múlt bemutatása mellett arra is — s ezzel húzza alá tanulmánya jelentőségét —, hogy 1989-ig a nevelés mindent elkövetett, hogy a szerzetes rendek múltbeli érdemeit elhallgassa, sőt tudatosan rágalmazza és gyalázza. Minden település keresi múltját, hogy mai arculatát kialakíthassa. Újra megjelennek a települések pecsétjei, amelyek a múltból szólnak hozzánk. Nagy Pál dolgozata csupán néhány somogyi község pecsétjét mutatja be, ígérvén a folytatást. Ácsától Balatonújlakig szedte névsorba a somogyi települések pecsétjeinek a leírását a szerző. A népek története összeolvad a háborúk történetével. Odor Imre a 18. századba kalauzolja olvasóit. A polgári forradalom nyomán kibontakozott francia hegemón törekvések több mint két évtizeden át csaknem megszakítás nélkül háborúk színterévé tették Európát. A somogyi lovasezred baranyai részvételéről írt dolgozatot a szerző. Jellasics 1848-as őszi, magyarországi hadjáratáról két osztrák katonatiszt feljegyzéseit is olvashatjuk Bősze Sándor jóvoltából. Fényes Elek műveinek számítógépes feldolgozására vállalkozott Dombi Péter és T. Mérey Klára. Tanulmányuk második részét közli a levéltári évkönyv, ebben a somogyi települések lakossági összetételét ismerhetjük meg. Ebből következtethetünk a foglalkozásokra is. Somogybán általában a malmok adtak munkát a lakosságnak. Számos vízimalom működött a XIX. század közepén még Somogybán. A politikailag sötét korszak, a neoabszolutizmus ellenére a hazai gazdaság fejlődött — állapítja meg a szerzőpár. 1869-ben az általános választásokon Kaposvár két jelöltet állított, Somssich Pált és az emigrációban élő Kossuth Lajost. Kossuth leveleiből megtudjuk, miként vélekedett kaposvári jelöléséről. A levéldokumentumokat Szabó Dániel mutatja be. Kossuth szavai: „Hagyjuk a nemzetet szabadon nyilatkozni. Lássuk, kik pártolják, lássuk kik ellenzik a közös ügyes Osztrák Magyar új államjogot.” Kossuth nem fogadta el a jelölését: „Én akkint vagyok meggyőződve tisztelt hazámfiai, hogy sokkal jobban megfelelek Hazám érdekében hivatásomnak, vagy kötelességemnek, ha ezen erőt tántoríthatatlan elvhűséggel illetet- lenül feltartom...”— mármint, hogy nem kívánt részt venni a hazai választásokon, a politikában. Az Inkey-család vadászat történetébe Nagy Domokos Imre kalauzolja a téma iránt érdeklődő olvasót. Buzsák és környékének anyagi kultúrájáról, nevezetesen a híres hímzésekről készített részletes tanulmányt Knézy Judit, a képekkel illusztrált dolgozat nemcsak történeti áttekintést nyújt, hanem a forrásokhoz is visszavezeti azokat, akik ma a hagyományokat ápolják. Napjainkban arról olvashatunk, hogy a volt Jugoszláviából érkeznek menekültek Magyarországra. A háború sújtotta ország (országok) az 1880-as 1914-es években az elszegényedő magyaroknak adott menedéket — erről szól Szili Ferenc tanulmánya. Nemcsak Amerika vonzotta a magyar kivándorlókat, hanem Horvátország és Szlavónia is. Ide azzal a szándékkal távoztak honfiúink, hogy ott új egzisztenciát teremtve, véglegesen telepedjenek le. Az Amerikába kivándoroltak csupán ideiglenesnek tekintették ottlétüket. Bognár Tibor újabb adalékokat közül a Volksbunddal szembeni ellenállási törekvésekről — somogyi példákat idézve. A közelmúlt történetének alaposabb megismeréséhez járul hozzá Szántó László tanulmánya, amely az 1956-os, úgynevezett Somogyi összegzést mutatja be és elemzi. Nagyító alá vette azt a megállapítást, miszerint a nevezetes esemény, a somogyi vita a helyi ellenforradalmi események előkészítője volt. Mit jelentett Széchenyinek a polgárosodás? Ezt a kérdést fejtegeti tanulmányában Ha- nák Péter. „A jó hazafi egyszersmind jó gazda is lehet s kell is lennie, mert csak a takarékos s jó rendű lehet közönségesen hasznos s nem csak lármás hazafi” — ezek Széchenyi István szavai. Széchenyi Imre elméleti és gyakorlati munkásságát, aminek többek között a Balaton-part fejlesztése is köszönhető, Király István mutatja be. Hogyan vélekedett a sajtó a magyar katonaság törökellenes küzdelmeiről? A nyugati sajtóvisszhangot Szita László elemzi. Megállapítja: a haditudósítások jól tükrözték a valóságot. A Somogy megye múltjából tanulmánykötet pedig jól tükrözi, milyen témák iránt érdeklődik a hazai levéltárkutató gárda. A színes, gazdag tanulmányfüzér újabb értékekkel gyarapította Somogy szellemi életét. Horányi Barna Pro Scientia- érmesek konferenciája A Pro Scientia-érmesek első konferenciáját tartották Budapesten. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács kezdeményezésére és a Magyar Tudományos Akadémia védnökségével rendezett tanácskozáson 58 — Pro Scien- tia aranyéremben részesült — fiatal tudományos előadása hangzott el. A kitüntetést 1988-ban alapította az Országos Tudományos Diákköri Tanács a tanulmányaikat is kiemelkedően végző tehetséges fiatalok számára. Háborús zsákmány kiállításon Szenzációs kiállítás lesz látható két hónapon át a szentpétervári Ermitázsban. Első ízben tekintheti meg a nagyközönség a második világháború után zsákmányolt német műkincseket, amelyeket csaknem fél évszázadon át a legnagyobb titokban őriztek különleges raktárakban az egykori Szovjetunió területén. Mintegy százharminc műkincset mutatnak be az Ermitázsban, köztük Rafaello, Rubens, Manet, Goya és van Gogh remekműveit, valamint Albrecht Dürer huszonhét darab, jó állapotban megmaradt grafikáját és festményét. Magyar bolt Varsóban Varsó központjában, a Magyar Kultúra megszüntetett boltja helyén ismét magyar üzlet nyílt. Az irodatechnikával foglalkozó üzletben kaphatók lesznek magyar könyvek, hanglemezek és újságok is, emellett a cég rendszeres anyagi támogatásban kívánja részesíteni az alakuló Magyar-Lengyel Kulturális Alapítványt. Mint a Kontrax-Po- land részvénytársaság elnöke, Varga György elmondta, Bulgária, Románia és Csehszlovákia után ez a Kont- rax negyedik külföldi leányvállalata, s mindazt forgalmazza, amit az anyacég. Kierkegaard Budapesten Sörén Kierkegaard dán filozófus, író november 30-tól december 5-ig Budapest vendége lesz, — szellemiségében. A 42 éves korában, 137 évvel ezelőtt, november 11-én elhunyt sokarcú dán bölcselő bemutatása a célja ugyanis a Budapesti Kamaraszínház rendezésében, november 30-án kezdődő „Kierkegaard Budapesten” című kulturális hétnek — jelentette be a teátrum igazgatósága. Spanyol festő halála 95 éves korában a Madridtól délre levő Valdepenas szociális otthonában elhunyt Gregorio Prieto festő, a spanyol realizmus egyik legnagyobb alakja. Halálát tüdőgyulladás okozta. Federico Garda Lorca és Vicente Aleixandre jóbarátja, a világkörüli utazásairól ismert Prieto előszeretettel festett kasztíliai tájképeket és főleg malmokat. Első kiállítását 1919-ben rendezte és képei ott láthatók a világ csaknem minden nagyobb múzeumában.
