Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-06 / 236. szám

1992. október 6., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Közhasznú munkások Kapolyon A kapolyi önkormányzat — pályázat alapján — három közhasznú munkást foglalkoz­tat az év végéig. Alapvető fel­adatuk a település közterülete­inek folyamatos gondozása, de kisebb karbantartási mun­kákat is elvégeznek. A telepü­lésen a legutóbbi kimutatás szerint már több mint hatvan munkanélkülit tartanak nyilván — ez a munkaképes korú la­kosság 14,5 százaléka. Útépítés Somogymeggyesen A Betonútépítő Nemzetközi Rt kaposvári főépítésvezető­sége júliusban kezdte meg a község Kossuth Lajos utcájá­ban a földmunkákat. Mintegy 700 méter hosszú útszaka­szon, négy méter szélesen készítenek szilárd burkolatot. Az utca elején már végeztek az út alapjának és az árkok­nak a kialakításával. A teljes utcahosszon október 15-ig le­terítik a murvaréteget és lezár­ják a felületet. Sportudvar Tabon Sportolásra újabb pályát kaptak a tabiak: az 1. számú általános iskolánál az új ta­névre elkészült a sportudvar. Kialakítottak egy 20x40 méte­res füves kispályás labda­rúgó-, illetve egy salakos futó­pályát. Az iskola mögötti terü­leten atlétikai versenyek, kü­lönféle sportrendezvények megtartására is lehetőség nyí­lik. A sportudvart az önkor­mányzat pénzügyi támogatá­sával alakították ki. Bűnmegelőző egyesület Tengődön Tengődön 22 személlyel megalakult a Bűnmegelőző és Önvédelmi Egyesület. Célja, hogy rendszeres járőrözéssel a település közigazgatási terü­letén növelje a lakosság biz­tonságérzetét, nyugalmát, il­letve emeljék a lakosság és a bűnüldöző szervek közötti bi­zalmat és együttműködést. Elbocsátás a karádi áfész-nél A Karád-Koppányvölgye Áfész elnöke a közelmúltban arról értesítette a megyei munkaügyi központ tabi kiren­deltségét, hogy termelési ka­pacitásának csökkenése miatt több mukahelyet megszüntet. Az egykori szocialista piac összeomlásának következ­ményeként jelentősen vissza­esett a papírüzemi munka, ezért létszámleépítést hajtot­tak végre: nyolc dolgozó mun­kaviszonyát szeptember 15-től kezdődő felmondási idővel folyamatosan megszün­tették, így tovább nőtt a mun­kanélküliek száma Karádon is. BEDEGKÉR ÉS SOMOGYEGRES ÖRÖME Egészséges ivóvíz folyik a csapokból Bedegkér megyehatárszéli kisközség, úgynevezett zsák- település. Az itt élők száma mindössze 647, pedig az 1930-as években 1500 lakos volt. Az önkormányzatok kia­lakulásával — sokévi közös- ködés után — elemi erővel tört a felszínre az a kívánság, hogy önálló jegyzőséget hoz­zanak létre. — Két évvel ezelőtt a leg­fontosabb feladatok között fo­galmazódott meg az egész­séges ivóvízzel való ellátás föltételeinek megteremtése — mondta dr. Szabó Károly, a te­lepülés jegyzője. — Ez azért volt halaszthatatlan, mert olyan településrészek is van­nak a községben, mint a me­cseki és a csabai, ahol az ide­inél lényegesen kedvezőbb időjárási viszonyok között is kiszáradtak az ásott kutak. A közös tanács működése ide­jén a faluba három közkifolyós rendszerű kutat terveztek és meg is fúratták. A helyható­sági választások után arra gondoltunk: ha a lakosság vál­lalná az érdekeltségi hozzájá­rulását, akkor az egész köz­séget ellátjuk egészséges ivó­vízzel. Bedegkéren a lakos­ság mintegy nyolcvan száza­léka az első menetben elfo­gadta a vízműberuházási programot és az 50 ezer forin­tos érdekeltségi hozzájárulást. Később módosultak az elkép­zelések és Somogyegressel közösen fogtak a beruhá­zásba annak ellenére, hogy ez a település a kányái körjegy­zőséghez tartozik. A beruhá­zás terveit a siófoki Kristály Tervező Kft készítette el. A ki­vitelezésre — hat pályázó kö­zül — a siófoki DRV adta a legkedvezőbb árajánlatot, így ők láthattak munkához. Cél- támogatással és vízügyi alap- támogatással 13 millióhoz ju­tottak. Ezen felül az ÁFI-hoz benyújtott pályázatukon is több mint 9 milliót nyertek. A két település vízműberuhá­zása azonban megközelíti a negyvenmilliós összeget. Be­degkér és Somogyegres ön- kormányzata 5 millióval támo­gatta az egészséges ivóvíz programját. — Sok-sok probléma és kín­lódás után a vízmű műszaki átadása júliusban volt — foly­tatta a jegyző. — Augusztus 31-ig tartott a próbaüzem, azóta a további üzemeltetést is a DRV végzi egyelőre a de­cember 31-ig megkötött szer­ződés alapján. Azt hiszem, hogy továbbra is őket bízzuk meg. Ez látszik ugyanis a leg­biztonságosabbnak. A kivite­lezés — a határidőket és a minőséget is figyelembe véve —, precíz és pontos volt. Csak jót tudok mondani az együtt­működésünkről. A lakosság nagyon örül, hiszen minden házban a telekhatáron belül van ivóvíz, a vízóra. A fizetési morál is nagyon jó. Több csa­lád egyszerre kifizette az egész költséget. Ezért helyi adót nem vetett ki az önkor­mányzat. Nagy dolog, hogy most már Bedegkéren és So- mogyegresen is egészséges ivóvizet ihatnak az állampol­gárok. Krutek József Rendbe teszik a hidakat A rossz idő beállta előtt kicserélik a törött hídkorlátokat, tisztítják az útpadkákat a Közúti Igazgatóság szántódi üzemmérnökségének dolgozói. Veing János a Somogydö- röcskére vezető közút hídkorlátját festi. (Sebők Dezső felvétele) GYORS SEGÍTSÉG A BALATEL RT-TÖL Telefon a rokkant fiatalembernek Kányán KIZÁRÁS, SZÜNETELTETÉS, KÉPZÉS „VÁLOGATÓS” MUNKANÉLKÜLIEK Elhelyezkedés helyett orvosi papír — Fontos az együttműködés Vörös László kányái fiatal­ember a múlt év nyaráig élte a fiatalok vidám, gondtalan éle­tét. Mit tudta ő, hogy mit jelent rokkantnak lenni, tolókocsiban ülni... A 21 éves fiú 1991 nyarán a tengődi református templom felújításán dolgozott, mint kő­műves. Július 1-jén eltörött az állványpadlót tartó gerenda, Laci a mintegy 20 méter ma­gas templomtoronyból a földre zuhant. Súlyos balesete egész életére tolókocsihoz kö­tötte. Laci tanulni, esetenként beszélni szeretne. Ha más­képp nem, hát telefonon. Szü­lei április 8-án a Balatel Tele­kommunikációs Rt részvé­nyesei lettek, ám akkor azt az ígéretet kapták: 1993. szep­tember 30-ig kapnak vonalat, kapcsolódhatnak be az orszá­gos távhívóhálózatba. A fiatalember július 7-én le­velet írt Farkas István tabi pol­gármesternek — aki a Balatel Rt felügyelőbizottságának tagja —, és kérte a közremű­ködését, ha lehet gyorsítsák meg a telefon bekötését. Ugyanis az ősszel megkezdi tanulmányait Pesten, s így a tanulás, a folyamatos kapcso­lattartás az iskolával, az orvo­sával, az ügyvédjével — egyáltalán a világgal — köny- nyebb lenne. A polgármester — a lehető­ségek keretein belül — segí­tett, s a Balatel Rt pedig tele­font adott. Farkas István most levelet kapott ifj. Vörös Lászlótól: .... S zeretném köszönetem és há­lámat kifejezni a telefon ilyen példásan gyors bevezetése miatt. Óriási örömet okozott számomra, hogy rövid időn belül- sikerült megoldani a problémát és így gond nélkül felvehettem a kapcsolatot a Budán levő kórházzal és a Pesten levő iskolával, amely­nek immár tanulója vagyok...” Ehhez csak annyit tehetünk: köszönet minden közreműkö­dőnek! Krutek József Tab térségében az év hátra­lévő hónapjaiban előrelátható­lag mintegy ötszáz személynek kínálhatnak munkahelyet. A lét­számigények kielégítése során azonban nem várt problémák je­lentkeztek. — A munkanélküliek közül néhányan egészségügyi, csa­ládi és egyéb okok miatt nem fogadták el a felkínált állást — magyarázta Gárdonyi László, a tabi munkaügyi kirendeltség he­lyettes vezetője. — Ilyen mun­kahely volt többek között a Ka­rádi Ruhagyár. Kirendeltségünk természetesen nem hivatott el­dönteni, hogy egészségileg ki alkalmas, illetve ki nem az adott munkakör betöltésére. Ez az or­vosok feladata. Központunk a munkanélküliek által benyújtott egészségügyi igazolásokat azonban minden esetben felül­vizsgáltatja és ezt követően dönt... — A munkanélküli-járadékok megszüntetése, illetve szünetel­tetése több okból is bekövet­kezhet. — Ez igaz. A törvény alapján ki kell zárni a munkanélküli-já­radékok folyósításából a mun­kanélkülit, ha a felajánlott, a tör­vény által megfelelő munkahe­lyet vagy képzési lehetőséget nem vállalja el, illetve a munka- viszony létrejötte neki felróható okból meghiúsul. Szüneteltetni kell például a járadék folyósítá­sát, ha a munkanélküli elhelyez­kedése érdekében nem műkö­dik együtt kirendeltségünkkel. — Milyenek a tapasztalatok? — Vegyesek... Az elmúlt hó­napokban kirendeltségünk há­rom munkanélkülit zárt ki a jára­dék folyósításából, három sze­mélynek szüneteltetjük, nyolc­nak pedig elutasítottuk a folyósí­tás iránti kérelmét. A leggyako­ribb ok, hogy nincs meg a tör­vény által előírt járulékfizetési napjuk. Ebben az esetben ők regisztrált munkanélküliek, • de ellátásra nem jogosultak. A nyolc általános iskolát végzett fiatalt, ha nem tudott elhelyez­kedni, nyilvántartásba vesszük, ám ők sem jogosultak ellátásra. Nekik a vendéglátó-eladó szakmára való képzést tudjuk fölajánlani. K. J. GONDOZ, KARBANTART TETŐCSERE Szükségessé vált a zicsi polgármesteri hivatal és a kul- túrház felújítása. Pályázaton nyert pénzből — több mint egymillió forintért — kicseréltetik a tetőszerkezetet, s el­végzik a javításokat. A munkát Theisz András karádi vállal­kozó és brigádja a napokban kezdte meg. Az átadási határ­idő november 20-a. (Sebők Dezső felvétele) A kányái falugazda Kányán az önkormányzat nem alkalmaz közmunkáso­kat. Helyette a képviselő-tes­tület döntése alapján a falu rendjéért, tisztaságáért fele­lős, a polgármester közvetlen irányítása alá tartozó falugaz­dát állított munkába a múlt év nyarán. Vékony dongájú fiatalember Apáti Zoltán, a kányái falu­gazda. Munkájáról, közérzeté­ről így vallott. — Az általános iskola el­végzése után Tabon a kaptár­gyártó üzemben helyezked­tem el mint segédmunkás. Onnan a kányái tsz-hez kerül­tem, ahol öt évig dolgoztam a sátorgyártás időszakában. Majd ismét Tabra vitt a sors, a téglagyár lett a munkahelyem. Két évet húztam le ennél a cégnél, majd a magánvállal­kozásban működő tengődi fa- szén-égetőkhöz mentem. Sajnos, egy év után megren­delés hiányában ez a munka­hely megszűnt. Szerencsére néhány nappal ezután, az ön- kormányzathoz hívtak: legyek a falu gazdája! — Mi a munkája? — Az önkormányzat tulaj­donában levő közterületek (utaki, árkok, a temető, a zöldövezet stb.) gondozása, karbantartása. A falu rendjé­ért, tisztaságáért felelek. Hoz­zám tartozik még a szemét- gyűjtő konténerek üríttetése, illetve a kánya-somogyegresi körjegyzőség épületében a szükséges karbantartási munkák elvégzése. Aztán a kányái intézményekben — óvoda, iskola — a kisebb javí­tások. Tehát fizikai munka... — Szereti, amit csinál? Hogy érzi magát? — Végiggondolva az edigi munkahelyeimet azt mondha­tom, hogy ez a legváltozato­sabb: részben önállóan szer­vezem a munkát, részben megmondják mi a teendő, hova menjek, mit csináljak, hol van rám szükség. Számomra nagyon fontos, hogy nem egysíkú amit csinálok, s ezt szeretem. így jól érzem ma­gam, mert látom a munkám eredményét, értelmét. Elége­dett vagyok a fizetésemmel is. A községi önkormányzat mintegy 150 ezer forint értékű gépet — bozótirtó, motoros fűnyíró, Stihl fűrész — vásá­rolt, hogy ezzel is könnyítse a falugazda munkáját. (Krutek)

Next

/
Oldalképek
Tartalom