Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-06 / 236. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 1992. október 6., kedd Kosárlabda NB i Asztalitenisz NB I Debrecen-K. Honvéd 123-100 (67-47) Debrecen, 600 néző. V.: Farkas, Szalontai. K. Honvéd: Garai (18/9), Jakabfi (8), Nagy Zs. (25/3), Horváth (6), Doma (6). Csere: Ftussai (6), Kontics (10/6), Németh Cs. (11/9), Takács (10/6), Kertész (-). Edző: Ékes Tamás. A bajnokságban eddig csak bukdácsoló debreceniek a mérkőzés elején repülőrajtot vettek (19-1, 28-9, 42-19). A 17. percben sikerült 57-43-ra felzárkózni a kaposváriaknak. A Honvéd védekezését erőteljesen befolyásolta, hogy a szegedi játékvezetők a debreceniek legjobbját, Walkét szinte nem engedték megközelíteni, Filiuskin pedig jóformán csak a félidő lefújásakor hagyta el a büntetőterületet. A második játékrészben már egyenrangú ellenfél volt a Honvéd, de mivel a támadásokba több hiba csúszott, nem csökkent a különbség. Doma és Kontics sérülése miatt visszafogottan játszott, s ez meglátszott a kaposváriak teljesítményén. A Debrecen megérdemelten nyert.. Jók: Walke (38), Shirian (29/6), Filiuskin (23), illetve Garai, Németh, Takács. Az ifjúsági mérkőzésen: Debrecen ifi-K. Honvéd ifi 114-62 Ékes Tamás Kosárlabda NB II K. Gazdász-Veszorém 64-62 (31-33) Borovszky vezeti a labdát a K. Gazdász-Veszprém mérkőzésen (Fotó: Csobod Péter) Peac-Kaposvári KCII. 82-60 (39-27) Pécs. V.: Rátvay, Hargitai. Kaposvári KC II.: Ivánfi (6), Fekete (-), Ágfalvi (5), Anta- lics (5), Gulyás (11). Csere: Váli (8), Brantmüller (-), Karsai (-), Vörös (21), Nagy (4). Edzők: Karácsonyi Tamás, Fonai László. A Pécsett lejátszott mérkőzésen végig vezetve magabiztos győzelmet aratott az egyetemista csapat. A kaposvári játékosoknak csak fellángolásaik voltak. Jók: Vida (22), Bölcsföldi (16), illetve Vörös. Különleges TOTÓ-kombinációk A 41. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos kombinációját. 1. 1 111x2 x12x1 1x1x1 12x11 2. X xx112 11x11 2x211 xx112 3. 1 xx112 211 xx x1x21 1x1x2 4. 1 x2211 2121x 1x122 2x211 5. 1 x121x 2x1x1 12xx1 121 xx 6. 2 112xx x121x 1xx21 21x1x 7. 1 1211 x x2112 2x121 112x2 8. 1 11xx2 x112x 21x1x x2x11 9. X 1x2x1 x2x11 1x21 x 1xx12 10. X 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. X 112x1 xx112 21x1x 21x1x 12. 1 x2112 x2112 2121x 11x22 13. 1 21x2x 22xx1 2x21 x x212x A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) készítette olvasóink számára. Pelikán János Kaposvár-Veszprém 1-1 Férfi mérkőzés: K. Építők SC-Veszprémi Sl 3-0 (9, 10, 6) Építők: Jezeri, Porkoláb, Kiss, Tóth Gy., Bozóki, Erdei. Csere: Tóth I. Edző: Jezeri Tibor. Jól sikerült az új edző, Jezeri Tibor bemutatkozása. Az Építők gyors és ötletes játékkal nyerte az egy óráig tartó találkozót. A csapatban két tehetséges, saját nevelésű fiatal is bemutatkozott, Kiss Zoltán és Tóth Tamás. Jók: Porkoláb, Erdei. K. Építők ifi-Veszprém ifi 3-0 Női mérkőzés: Veszprémi FTSE-Kasi 3-2 (11, -7,-12, 11, 12) Kasi: Pásztor, Valek, Varga, Gelle, Antal, Tárnái. Csere: Vajda, Majtán, Kárász, Sipos. Edző: Kökényesi Péter. Továbbra is zötyög a Kasi Elkésett a Kasi-sánc ^ (Fotó: Csobod Péter) szekere. Ismét szoros mérkő- kor jó megoldásokkal. Jó: zést vívtak változatos játékkal, Varga. helyenként sok hibával, más- Kasi ifi-Veszprém ifi 3-1 Külföldi futballturmix Graham Taylor elégedett Az olasz futballbajnokság vasárnapi fordulójában a Fio- rentin-AC Milan (3-7 — remek „gólcsata” volt; a sokak által kritizált holland Gullit két találatot ért el, kettőt pedig előkészített) rangadó mellett sokan figyelték érdeklődéssel a Lazio-Parma összecsapást is. A KEK-ben az ÚTÉ legénységét búcsúztató pármaiak kaptak egy ötöst a fővárosban, mindössze két góllal tudták mérsékelni vereségük arányát. Az 5-2-es bajnoki csata szemtanúja volt Graham Taylor angol szövetségi kapitány is, aki a Lazio középpályását, Paul Gascoigne-t figyelte. — Megérte a pénzt kifizetni a repülőjegyre — nyilatkozta a mérkőzés végén Taylor. — Nem tagadom, Gascoigne visszatérésére, játékára igen nagy szükség lesz október 14-ikén Norvégia ellen. Az említett összecsapás világbajnoki selejtező, s ha „Gázzá” valóban helyet kap Taylor gárdájában, erre 20 hónapos kihagyás után kerül sor. Azóta kétszer is megműtötték, bár igaz, nem is a sebészi beavatkozás okozott gondot, sokkal inkább az a jelentős súlyfelesleg, amitől igen nehezen szabadult meg az angol középpályás. — Kiharcolt egy 11-est, jól cselezett, jól indított, 67 percet játszott — ennyi elég nekem — kommentált Taylor, Gascoigne formáját értékelve. A szakvezető még hozzáfűzte: a vasárnapi 67 perc után a szerdai olasz kupamérkőzésen azt szeretné, ha teljes időtartamot, azaz 90 percet töltene gyepen a játékos. A hordágyon meg is dobálták Nem tudott maradéktalanul örülni Nápolyban a Juventus. Az olasz labdarúgó bajnoki összecsapáson a Vezúv tövében a „zebracsíkos” mezes „Juve" 3-2 arányban győzött, ám elveszítette csupaszív védőjét, a brazil Julio Cesart. A 29 esztendős dél-amerikai (a Guaranitól szerződött át Torinóba) jobb lábát törte az SSC Napoli svéd középpályásával, Andreas Thernnel való kemény összeütközéskor. Szegény brazilt nem nagyon kedvelhetik Nápolyban, mert — miközben hordágyon levitték a gyepről, s a mentőkocsiba helyezték — a San Pa- olo-stadion nézői különféle zöldségekkel és néhány palackkal megdobálták. Vittorio Chiusano, a Juventus elnöke (okkal!) hallatlanul felháborodott a példátlan eset miatt. — A Napoli klubvezetői helyében azonnali vizsgálatot rendelnék el, kinyomoztatnám, kik voltak a sportszerűtlenek, és örökre kitiltanám őket a csapat bajnoki találkozóiról — nyilatkozta a torinói elnök. — Lehetséges, hogy az Olasz Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságához fordulok az eset kapcsán. Visszavágott a PEAC-Zöldért PEAC Zöldért- Balatonföldvári SE 14:4 Győz: Laczkó 4, dr. Szita 4, Gyén 4, valamint a dr. Szita- Diófási és a Gyén-Laczkó páros, illetve Milos 1, Téglás 1, Medgyes 1, Pálvölgyi 1. A Pécsen sorra került mérkőzésen alaposan visszavágott a PEAC-Zöldért megerősödött csapata (leigazolták a jó játékos hírében álló Lacz- kót) az elmúlt bajnokságban hazai pályán elszenvedett vereségért és a Balaton partján elvesztett egy pontért. Ráadásul — ahogy a mondás tartja — szegény embert még az ág is húzza... A Pécsre igyekvő földvári játékosok gépkocsija defektet kapott, s csak a mérkőzés kezdési időpontjában érkeztek a találkozó színhelyére. így aztán bemelegítés nélkül voltak kénytelenek asztalhoz állni, aminek meg is lett az eredménye: egyik vereség jött a másik után. A földváriak egyedül csak a PEAC-Zöldért ifjúsági játékosát tudták legyőzni. ASZTALITENISZ NB II Komárom-Balatonföldvár 11:7 Győz: Ruzsenszky 3, Káta- iné 2, László 1, Baksa 1. A Balaton-parti együttes vereséget szenvedett a jó játékerőt képviselő Komárom ellen. László Adrienn csak egy győzelmet tudott elérni, s ez alaposan megkönnyítette az ellenfél dolgát. Kátainé — annak ellenére, hogy két évet kihagyott — jól játszott; ezt két győzelme is igazolja. Fehér Sándor T otónyeremények Négy telitalálat A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 40. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 4 darab, a nyereményük egyenként 1 011 802 forint. A 13-asok (11 db) 315 608, a 12-esek (460 db) 6861, a 11-esek (5588 db) 565, a 10-esek (37 760 db) 125 forintot érnek. Sakk OB II Somogy SC-Balatonalmádi 7.5- 4,5 Kaposváron fogadta a bajnoki címre is esélyesnek tartott balatonalmádiakat a Somogy SC. A vendégeknél még a 9. táblás játékos is rendelkezett FIDE-értékszámmal, míg ' a hazaiaknál csak Horváth Tamás. Ennek ellenére a mérkőzést biztosan nyerte a kaposvári csapat. Az ifjúsági táblán először játszott Flórián Csaba, aki győzelemmel mutatkozott be az OB ll-ben. A Somogy SC-ben győzelmet szerzett Veress Róbert, Ferencz' Miklós, Szulimán Gyula, Csíki István és Flórián Csaba, döntetlent ért el Molnár Aurél, Kele János, Bellán István, dr. Horváth János és dr. Illés Attila. Keszthely-Nagyatád 10.5- 1,5 Keszthelyen szerepelt megyénk újonc OB ll-es csapata. A rutinos, 11 mesterjelölttel Győzelem és vereség a nyitányon Képünk a kaposvári mérkőzésen készült. Az előtérben dr. Illés Attila (balról) a balatonal mádi Kurucsai Istvánnal mérkőzik (Fotó: Csobod Pétéi Kaposvár, PATE-csarnok. V.: dr. Garamvölgyi, Heiling. K. Gazdász: Nagy G. (7), Borovszky (12), Szabó Zs. (21/9), Varga L. (2), Dér (-). Csere: Soós (15), Pestality (7/3), Tóth Z. (-). Edző: Dér Tamás. Az idény eleji játékot mutató Gazdász szoros mérkőzésen győzött. Jók: Soós, Szabó Zs., Tóth Z. felálló hazaiakkal szemben kevés esélyük volt az atádiak1 nak. A vendégjátékosokkal megerősített Keszthely biztosan győzött, mindössze három döntetlent engedélyezve ellenfelüknek. A nagyatádiak tói Percze János, Horváth Mik lós és Kiss Atttila remizett.