Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-29 / 254. szám
1992. október 29., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Amikor a versenyzők helyett mások döntenek... Szalay marad, Fráter utazik A döntés már néhány napja ismeretes. A Magyar Ritmikus Sportgimnasztika Szövetség néhány teljhatalmú ura és úrnője — felrúgva mindenféle előzetes megállapodást — úgy döntött, hogy az L A. Gear-OSC versenyzője, Fráter Viktória utazik Belgiumba, Brüsszelbe a novemberben rendezendő RSG-világbajnokságra. A jobbik magyar, Szalay Andrea pedig itthon marad. De hogyan is van ez? A (megmásíthatatlan) tények. Mivel a brüsszeli ritmikus sportgimnasztika VB-re csak egyetlen magyar résztvevő utazhat, ezért a szövetség úgy döntött, hogy négy válogatóverseny alapján jelöli ki a magyar résztvevőt. Az első ilyen verseny a szeptember 19-én és 20-án Budapesten a Nemzeti Sport- csarnokban rendezett Magyar Kupa egyéni összetett verseny volt. Itt Fráter szerezte meg az első helyet, míg Szalay a második lett, azaz a fővárosi sportoló került lépéselőnybe. (A végeredmény: 1. Fráter 38,35 pont, 2. Szalay 37,95 pont.) Egy héttel később — ugyancsak Budapesten a Nemzeti Sportcsarnokban — a Magyar Kupa szerenkénti döntőit rendezték meg. Szalay buzogánnyal és szalaggal, míg Fráter a másik két szerrel, karikával és labdával győzött. E két szerrel Szalay ezüstérmes lett, szalaggal és buzogánnyal viszont Fráter nem került fel a dobogóra, mivel rontott. (A második VB-válo- gató végeredménye: 1. Szalay 37,65 pont, 2. Fráter 37,60 pont.) A harmadik viadal október közepén az országos bajnokság volt, s ez Szalay Andrea teljes sikerét hozta. Andrea a felnőttek mezőnyében állt rajthoz, és a lehetséges öt aranyból négyet begyűjtött. Megnyerte az egyéni összetett versenyt, és kötéllel, karikával, labdával is a legjobbnak bizonyult. Egyedül csak buzogánnyal hibázott, s így ezüstérmes lett. Fráter az ifjúságiak között szerepelt, s — hogyan is fogalmazzuk finoman — szóval ez az OB nem az övé volt... Szinte valamennyi szerrel hibázott, ráadásul kettővel nagyon súlyosan, így aztán fikarcnyi esélye sem volt a végső győzelemre. Egyéni összetettben a második helyre szorult, s csak két szerrel — karikával és buzogánnyal — tudott nyerni. Kötéllel második lett, labdával pedig még a legjobb hat közé sem jutott. {A harmadik VB-válogató végeredménye: 1. Szalay 38,10 pont, ... 5. Fráter 36,10 pont.) Az utolsó, negyedik válogatóverseny a most hét végén megrendezett mesterfokú tornászbajnokság volt. Itt Fráter nyerte az egyéni összetettet a kaposvári versenyző előtt. (A negyedik VB-válogató végeredménye: 1. Fráter 37,55 pont, 2. Szalay 37,15 pont — azaz 2:2-re végződött a két versenyző egymás elleni párharca.) Nos, Szalay Andrea és edzője, Boldizsár Natália kálváriája ekkor kezdődött meg. Ugyanis a kiírás szerint a helyezési szám, holtverseny esetén pedig az elért pontszám a mérvadó. Bármelyiket is vesszük alapul, mindkettőben — micsoda véletlen! — Szalay a jobb (a helyezési számok alapján 9:6-ra veszített Fráter, a pontszámokat tekintve pedig 150,85:149,60 Szalay javára), azaz ő a brüsszeli RSG-VB magyar résztvevője. Vagy mégsem...? Ugyanis néhányan sehogy sem akarnak ebbe belenyugodni, ezért újabb variáció lép életbe: mindegyik versenyzőnek a leggyengébb eredménye essen ki. (Csak zárójelEzen a felvételünkön Szalay Andrea még mosolyog. A történtek után valószínűleg aligha van kedve hozzá... (Fotó: Kovács Tibor) ben jegyezzük meg: erről a variációról szó sem volt, csak az olimpia előtti válogatóversenyeknél alkalmazták.) Csakhogy még mindig baj van: ugyanis így is Szalay Andrea a befutó (113,70:113,50 arányban). így aztán nincs mit tenni, a mesterfokú tornászbajnokság után sebtiben megszületik a végső (?) megoldás: mivel azt Fráter nyerte, így egyedül csak ez a verseny számítson. Rendben, de akkor hadd legyen egy kérdésünk: minek írták ki a négy válogatóversenyt, miért hülyítették az embereket...? Patocska Mária, a válogatott egyik vezetőedzője a Nemzeti Sportban adott nyilatkozatában előszeretettel hivatkozott arra, hogy már korábban eldöntötték: egyedül csak a mesterfokú bajnokság a mérvadó a VB-kiküldetést illetően, s ezt jegyzőkönyvben rögzítették is. Hogy ez valóban benne szerepel-e avagy sem, nem tudjuk. Az viszont tény, hogy a jegyzőkönyvet Boldizsár Natália — hiába kérte többször is Martinovné Kovács Edit főtitkárt — nem látta (nem láthatta), mert valamilyen hivatkozással soha nem mutatták meg neki, s nem azért, mert nem járt elnökségi ülésekre — mint ahogy azt Patocska állítja. Aztán még egy apróság. Patocska Mária arra is hivatkozik, hogy — éppen a pontozás tisztasága érdekében — két külföldi, mégpedig osztrák pontozó pontozott. Erről a váratlan húzásról csak annyit, hogy majd mindenki a verseny előtt értesült arról, hogy külföldiek pontoznak majd. (Mellesleg Ausztriában olyan világszínvonalon áll a ritmikus sportgimnasztika, mint mondjuk nálunk a szörfözés.) Bqldizsár Péterné érthetően nem nyugszik bele ebbe a felettébb furcsa döntésbe, keresi az igazát. Nem is az bántja, hogy Fráter utazik a világbajnokságra, tanítványa pedig marad — volt már ebben az esztendőben jó néhány világverseny —, hanem ahogyan elintézték, lapátra tették őket. Zárszóként még annyit, hogy az ügynek — bármenynyire is szeretnék néhányan — korántsincs vége. Ma délelőtt — ez ügyben — dr. Aján Tamásnak, a MOB főtitkárának, az AGFIS elnökének a vendégei lesznek... Fenyő Gábor Az egyiknek sikerült — a másiknak nem A hét végén mindkét NB lll-as tekecsapatunk pályára lépett — felemás sikerrel. A Kaposvári Építők SC II. csapata hazai pályán fogadta a Székesfehérvári FM Vízmű gárdáját, és közepes egyéni teljesítményekkel is győzni tudott 12 fa különbséggel 5:3 arányban. Nem járt sikerrel a másik kaposvári csapat, a Fáklya idegenbeli kiruccanása. Székesfehérváron a KÖFÉM elleni találkozón sajnos becsúszott egy nagyon gyenge egyéni teljesítmény, és ez elég volt ahhoz, hogy ha csak kilenc fával is, de vereséget szenvedjen a kaposvári együttes. Eredmények: Kaposvári Építők SC II.- Székesfehérvári FM Vízmű 5:3 (2309:2297) A kaposváriak eredményei: Miklós Gy. 393 fa, Nezdei L. 393 fa, Soós L.-lllés Ft. 387 fa, Szemes 1.384 fa, Győrfi J. 377 fa, Tihanyi P. 375 fa. Székesfehérvári KÖFÉM- Kaposvári Fáklya 5:3 (2375:2366) A kaposváriak eredményei: Illés I. 422 fa, Bekker Cs. 420 fa, Bognár J. 404 fa, Gyürűsi V. 388 fa, dr. Bekker T. 380 fa, Hideg L.-ifjabb Németh T. 352 fa. Északi csoport: Balatonbe- rény-Andocs 2-2, Öreglak- Táska 2-1, Szőlősgyörök- Somogyvár 2-4, Mernye-K. Gazdász II. 2-2, B. szabadi- Zamárdi 2-2, Nágocs-Kéthely 2-2,Zimány-Toponár 0-0. Déli csoport: Bélavár-Ka- posszerdahely 2-2, Somogy- udvarhely-Lábod 4-1, Víz- vár-lnke 4-1, Gyékényes- Lakócsa 2-2, Homokszent- györgy-Kadarkút 1-0, Bol- hás-Kastélyosdombó 1-0, Kaposmérő-Berzence 1-3. Az élcsoport állása: 1. La- kócsa 17 pont, 2. Bélavár 16 pont, 3. Inke 14 pont. Körzeti bajnokságok Tab, I. osztály (9. forduló): Megyei II. osztály Balatonőszöd-Somogymegy- gyes 2-3, Látrány-Kőröshegy 3-2, Balatonendréd-Karád 2- 1, Tab II.—Balatoni Vasas II. 1-4, Kötcse-Kereki 1-4, Bala- tonszemes-Nyim 1-1. Az élcsoport állása: 1. Ka- rád 14, 2. Balatonendréd 13, 3. Balatonszemes 12. Tab, II. osztály (9. forduló): Ádánd-Kisbárapáti 1- 0, Ságvár-Somogybabod 3- 0, Visz-Kapoly 6-0, Nagybe- rény-Gamás 1-1, Somogy- túr-Bábonymegyer 0-1. Az élcsoport állása: 1. Ga- más 17, 2. Ságvár 11, 3. Nagyberény 10. Kaposvár, I. osztály (11. forduló): Hedrehely-Somogygeszti 2-0, Kaposfő- Magyaregres 10-0, Patalom- Ráksi 5-0, Nagyberki-So- mogyjád 1-2, Surján-Miké 4- 1, Felsőmocsolád-Kiskorpád 1- 1, Várda-Kaposfüred 1-1. Az élcsoport állása: 1. Patalom 22, 2. Kaposfő 17, 3. Mike 13. Kaposvár, II. osztály (11. forduló): Kaposújlak-Szent- gáloskér 5-1, Igal-Mezőcso- konya 1-2, Osztopán-Bodrog 2- 2, Fonó-Alsóbogát 1-2, Jákó-Kazsok 2-1, Taszár- Gölle 0-1, Somogyjád II- Somogyaszaló 4-1. Az élcsoport állása: 1. Ka- posújlak 17, 2. Osztopán 17, 3. Mezőcsokonya 17. Markovics Endre röplabda-emlékverseny Somogyi és ezüstérem Szegeden a mini, a gyermek és a serdülő korosztály részére rendezték meg a Markovics Endre röplabda-emlékversenyt. Az induló somogyi együttesek ismét jó eredményekkel hívták fel magukra a figyelmet. A serdülő fiúknál öt csapat indult, köztük a Somogy SC. Az erős mezőnyben a kaposváriak valamennyi találkozójukat biztosan, játszmavesztés nélkül nyerték, s ezzel az élen végeztek. A csapat tagjai: Boros, Kar- lovics, Mészáros, Torma, Pe- thes, Ládonyi, Kondorosi, Tóth T. és Mátés. Különdíjat kapott a torna legjobb játékosának bizonyult Karlovics Péter és a csapat edzője Burcsa Tibor. A mini kategóriában a lányoknál 18 együttes lépett pályára. A nagybajomiak kitűnően játszva bejutottak a fináléba, ahol csak szoros mérkőzésen 2-1 -re kaptak ki a paksiaktól. A csapatból különdíjat kapott Tormási Orsolya és az edző Nagy Zoltán. A 13 fiúcsapat között három somogyi induló volt. Hetedik lett a Kasi II., nyolcadik a Kasi I., tizedik a Somogy SC gárKarlovics Péter újabb tornán lett a legjobb játékos (Fotó: Kovács Tibor) dája. A sportiskolás Győrffy Gábor teljesítményét díjjal jutalmazták a rendezők. A gyermek korosztály 10 fiúegyüttese között negyedik helyen végzett a Kasi a ZTE, a Szeged és kecskémét mögött. Kolovics játszhat Olajos nem Kedden délután tárgyalta az MLSZ fegyelmi bizottsága az elmúlt fordulóban és korábban kiállított labdarúgók ügyét. Az „összejövetelen” három siófoki játékos is érdekelt volt. Kolovics Zoltán ellen megszüntették az eljárást, így a hét végén már játszhat, Olajos Sándor ügyét viszont elnapolták, azaz szombaton Diósgyőrben nem léphet pályára. Tatár Zoltán három bajnoki, illetve kupamérkőzésen nem állhat csapata rendelkezésére. Siófoki kerékpáros érmek A napokban Budapesten országos utánpótlás kritériumversenyt rendeztek, amelyen rajthoz álltak a Siófoki Ezüstpart SE versenyzői is. A kezdők között Orosi Gergely ezüst-, míg a haladóknál Kovács Tamás bronzérmet szerzett. A serdülők mezőnyében Gábor Grergely a hatodik, Radványi László pedig a hetedik lett. Novák harmadik, Keczeli hetedik Budapesten az Újpesti TE Megyeri úti sportcsarnoka adott otthont a női és férfi cselgáncsozók junior országos bajnokságának, amelyen több mint 250-en léptek tatamira. A 48 kg-os súlycsoportban Novák Szilvia, a Kaposvári Húsos SC kitűnősége kilenc induló közül az előkelő harmadik helyet szerezte meg. (A bronzérem értékét növeli, hogy Novák még ifjúsági korú versenyző, s tőle valójában most a hét végén, az ifjúsági OB-n várják a jó eredményt.) Az 56 kg-osok mezőnyében Keczeli Orsolya (ugyancsak Kaposvári Húsos SC) 20 induló közül végzett a hetedik helyen. Több mint 350-en futottak Nagyatádon Október 23-a tiszteletére nagyszabású futóversenyt rendeztek Nagyatádon. Az emlékfutáson a Babay iskola 288 diákja, valamint 70 szülő és pedagógus tette meg az 1956 méter hosszúságú távot. A Korviné lett a Bárdos Kupa Ugyancsak a Rinya-parti kisvárosban Bárdos Kupa elnevezéssel kispályás labdarúgótornát rendezett a nagyatádi Bárdos Lajos iskola diáksportköre, amelyen kilenc felnőtt csapat mérte össze egymással a tudását. A csapatok három csoportba osztva körmérkőzésekkel döntötték el a végső helyezések sorsát. A tornagyőzelmet végül a Korvin köz csapata szerezte meg — megelőzve a Flamingó és a 2. sz. iskola együttesét —, így egy évig ők őrizhetik az iskola által felajánlott vándorkupát. Megalakul a Kaposvári Sportegyesületek / Érdekvédelmi Szövetsége Pénteken 18 órakor a kaposvári városi sportcsarnok tanácstermében lesz a Kaposvári Sportegyesületek Érdekvédelmi Szövetségének alakuló ülése. A szervezők minden kaposvári sportegyesület vezetőit és képviselőit tisztelettel várják.