Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-28 / 253. szám
1992. október 28., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 terveznek Jutában A jutái képviselő-testület a múlt hétfőn ült össze, hogy megtárgyalja a következő esztendő nagyobb beruházásait. A községben már régóta égető kérdés a szennyvízhálózat kiépítése, ez a jövőre nézve az egyik legfontosabb megvalósítandó fejlesztés. Ám ennek magas költségei érzékenyen érintenék a helybelieket, mivel valamilyen szinten a pénztárcájukba kelenne nyúlniuk. Az önkormányzattól a napokban mennek el a levelek egy kérdéssel: najlandóak-e erre szentelni az emberek. A nemleges válaszok túlsúlya esetén — amire ehet számítani — e tervről most letesznek a képviselők, és egy másik igen fontos hiányt igyekeznek orvosolni. Ez bedig valószínűleg a helybeni orvosi szolgálat felállítása enne, orvosi rendelő és szolgálati lakás formájában. Hogy mindez mekkore terhet ró az önkormányzati költségve- :ésre, az attól függ, hogy mennyi lesz az idei marad- /ány. Felújítják az iskolát Kercseligeten Nem régóta működik Ker- ;seligeten óvoda, a beruházást még a községi tanács rezdte el. Az épületet rövid idő alatt kinőtték a kicsinyek — )ővítésre lenne szükség. Fel- ijíttatja az önkormányzat az skola épületét is; belül rendbe eszik, a tetőszerkezetet is ki- avítják. A településen az alsó- agozatosok tanulhatnak íelyben. Tornaterem épül Toponáron A toponári általános iskola a ;özeljövőben egy új torna- :sarnokkal bővül, a diákok lágy örömére. A kaposvári inkormányzat még a nyáron lozott döntése alapján lesz spítkezés, melynek beruhá- :ása mintegy húszmillió forin- os költséggel jár majd. Kirándultak a bőszénfaiak Nemzeti ünnepünket kirán- lulással ünnepelték meg a kószénfai nyugdíjasok. Mintegy negyvenüknek szervezett 'sztergomi és visegrádi uta- ást a helyi önkormányzat, lem először mehettek az it- eni idős emberek országot átni, legutóbb áprilisban kiindultak, akkor is a helyi pol- ármesteri hivatal jóvoltából. Hetes jegyzőnője Hetes községgel foglalkozó ikkünkben névelírás történt, i település jegyzőnőjének eve helyesen: Laczóné Hardi 1árta. Új templom, rendelő és könyvtár Jákó az önállósodás útján Rendszerint csak így említik: Jákó-Nagybajom. December 31-éig ugyan még közös a körjegyzőség, azonban már június 30-án kimondták külön- válási szándékukat Nagybajomtól. A településen rögtön hozzáláttak a munkához. A rendezett település éke a faluház és a nemrégiben elkészült katolikus templom. A polgármesteri hivatalt most alakítják át, új külsőt kap az épület, s belül is rendbe teszik. Héjas József alpolgármester elmondta: kialakítottak egy új orvosi rendelőt, s működik egy új könyvtár is. A jegyző részére szeretnének egy szolgálati lakást biztosítani. A katolikus templom az egyház beruházásával készült el, az önkormányzat szakipari munkákkal segített. A vagyonmegosztás még nem történt meg, felkérték a Tákisz-t, így próbálnak közös nevezőre jutni Nagybajommal. Az érdekek ugyan különbözőek — mondta az alpolgármester —, de szeretnének békésen elválni. A településen 750 ember él. Nagy gondot jelent a téeszből nemrég elbocsátott 45 ember sorsa: most a végkielégítésből élnek, de később valószínűleg szociális segélyre szorulnak.v A polgármesteri hivatal a munkaügyi központtal megállapodást kötött közhasznú munkára, így hat személyt tudnak foglalkoztatni. Működtetnek egy óvodát július 1-jétől, ahová a falu 30 aprósága jár, s helyben tanulhatnak az alsó tagozatos gyerekek is. Az iskolát folyamatosan újítják fel, a bútorzatot már kicserélték. Tervezik, hogy a jövő évben sorra kerül a járdaépítési program, a Szabadság utca útburkolatát rendbe teszik. Az óvoda tetőszerkezetét kell helyreállítani, s hátra van még az épület külső festése is. A falu gondoskodik az időseikről is: a 60-70 éven felülieknek szociális étkeztetést biztosít a faluház mellett található ebédlőben, s a hosszabb ideig kórházban tartózkodott idős embereknek szociális támogatást is juttat. T. K. Osztopáni Eiffel „Alkotni születtünk erre a földre, nemcsak megélni szép napokat.” S akiknek meg sem adatnak a szép napok? Nekik nem is marad más, csak az alkotás öröme, csak a tárgy. Alakítani, babusgatni, belesírni bánatot. S elárasztani lelkesítő mosollyal. A leszázalékolt osztopáni géplakatos is valahogy így tett talán. Neki sem juthatott túl sok a szép napokból. S aki egész életén át, leszázalékolásáig dolgozott, utána sem tudja elfelejteni szakmáját. Ma az udvar díszét, a párizsi Eiffel-torony kicsinyített mását megnézni közekebbről gyakorta megállnak az autósok. Geszti György, az osztopáni Eiffel már majd öt éve eltávozott. A családja azonban tovább őrzi a tornyot, s a másfél méteres toronnyal készítője emlékét. N. L. „El nem adom a falumat” Tóka bácsi, a volt téeszelnök Zselicszentpál közismert embere, Hegedűs Pista bácsi azt mondta, ha felőle akarok érdeklődni a faluban, csak úgy kérdezzem, Tóka bácsi, így ismerik, mert sok volt a Hegedűs a faluban. 850-es Fiat helyett lett a várdai vállakózás Meglovagolván a lehetőséget is Mikor találkoztam vele, éppen hazafelé tartott ebédre. A kertből jött, kezében egy szatyor tökkel. „Nem nyilatkozom, ez nem az én asztalom” — mondja, mikor a faluról kérdezem. Botjával nagyot koppant, így is hangsúlyt adva kijelentésének. Amikor az életéről kérdezem, csak enged egy kicsit. — Gyerekkoromban apámmal, anyámmal dolgoztam, földünk volt. A háborúig négyen voltunk, a bátyám odaveszett ’44-ben. Én vettem át a gazdaság vezetését, a szüleim idősebbek voltak már. Megnősültem, akkor elkezdődött a hivatali beosztás. Én voltam a földművesszövetkezetnek, aztán meg a legeltetési bizottságnak a pénztárosa. Voltam erdei munkás is. Amikor lett a téesz, egyéni fo- gatos lettem, három évig meg elnök, öt évig raktáros, azután, amíg nyugdíjba nem mentem, brigádvezető. Először a szentpáli Táncsics té- eszben dolgoztam, akkor voltam én elnök 1962-65-ig. Azt egyszer csak jött a szele, hogy a Kislakkal egyesülni köll. Á kislaki elnökkel meg nem tudtam felvenni a versenyt, mert az sokkal erősebb, rátermettebb volt. — Milyen feladatai voltak akkor? — Huhú, hát az égvilágon minden. A mezőben, amerre dolgoztak, ott volt dolgom, az állattenyésztés szanaszét volt. Az én időmben épült az istálló, amelyik még most is megvan. Kezdtünk valamit csinálni, addig csak a házaknál volt ez-az. Megvettük az egyik házat a tulajdonosától téeszirodának. Szűkös helyünk volt, összenyomorod- tunk ottan. Nem volt akkor baj az árunak az eladásával, hanem gépünk nem volt, a gépállomással kellett dolgoztatni, szántani, vetni, trágyát hordatni. Nagyon sok pénzt elvitt az. Úgyhogy gazdagságról nem lehet beszélni. Amikor Kislakkal egyesültünk, jött nagyobb jövedelem, Szentpálból ment a munkaerő, Kislakban épületek, istálló, rétek voltak. Kombájn is volt. — A földjét visszakérte? — Dehogy kértem, a rosseb aki megeszi, aki elvette, az menjen, aztán szántsa be. A gyerekeim az iparban dolgoznak. Amikor úgy volt, hogy Kislakkal egyesülni kell, azt mondtam, addigra én elmegyek innen, mert én el nem adom a falumat. Akkor lettem raktáros. Aztán az új elnök meglódította a népet, aki akart, elmehetett; alig maradtunk, ekkora kis faluhoz sok volt a létszám. A kislakiak is elengedték a munkaerőt a városba, gyárakba. Nem volt egyik falu sem módos. 500 hold szántó volt ennek a 350 lelkes kis községnek. Itt van az erdő, a téesz bitorolja, jártunk oda télen fát vágni, nyáron fuvarozni, itthon a munkát megcsinálni. A városhoz közel lakunk, jószágot tartottunk, hordták a tejet, az asszony is, abból jött a haszon. — Most miből élnek itt az idős emberek? — Énnekem nagyon jó, mert kapok nyugdíjat. Hál’is- tennek, tudok dolgozni, enni-innivalóm van, én nem panaszkodom... Tóth Kriszta Mint a népi hagyomány avatott interpretátorát, avagy mint somogyi néptáncost, tán már a „világot jelentőkön” — egy kalotaszegi legényes vagy egy lőrincrévi pontozó közben — megérintette valami a régiség csodáiból. Emellett akadt némi félretett anyagi java, mintegy húszezer magyar forint, aminek kellő talaját megtalálni volt akkoriban gondjainak egyike. Egy 850-es Fiatra fájt a foga, ám a sógora addig adta alá a lovat, mígnem megnézett egy várdai házat, és döntött. Várda javára. Tóth György jelenleg is ott él, már mint családapa és mint vállalkozó. Egy várdai, aki először a lovagoltatásra, az idén pedig már emellett a falusi turizmusra adta a fejét. Azt csinálja, amit szeret, és mivel ötletekben kifogyhatatlannak tetszik, ez előbb-utóbb még megélhetési forrásnak sem lesz utolsó. Egyelőre azonban még nem az igazi, csupán a tisztességes megélhetést biztosítja —, mondja Tóth György várdai otthona udvarán. A hely hangulata, főként egy „panel-ne- velte” városlakónak, magával ragadó: karámok lovakkal, istálló, előtte ekevas, odébb félkontyos parasztház ambitus- sal, belső terében is a népi hagyományhoz kötődő használati és egyéb tárgyakkal. Ez a kis nádtetős épület most vendégházként szolgál, és noha léte még nem ivódott bele a köztudatba, sokan már visszatérőkként érkeznek ide. Ottjártunkkor Kaposvárról, a Kecel-hegyi iskolából jött gyerekekkel foglalkozott. Elvitte őket egy kis háziállat-bemutatóra a faluba, majd a vállalkozó szelleműeket meglova- goltatta. Mert ez is hozzátartozik a vállalkozó életéhez, és ilyen esetben a vállakozó a szó nemes értelmében használatos, szinte csak annyit jelent: valamire vállalkozó. Ebben a fogalomban nem a haszon termelése a lényeg. Mint ahogy nem arról szól az az ötlet sem, hogy a Kinizsi általános iskola — Tóth György megkeresésére — elképzelhetően kibérel egy várdai épületet, és időszakos jelleggel falusi iskolaként működteti. Ahol a gyerekek életközeiben láthatnak sok mindent, lehántva a megismerésről az akadályozó elemeket, a városi lét gyorsaságát és a televíziós ártalmakat. Ez figyelemre méltó kezdeményezés, még ha csak a tárgyalás stádiumában létezik is. De gondolkozott már bentlakásos gyermektáboron is, igényes és eredeti — nem „csár- dás-gulyás-paprikás” elven működő — népzenés és -táncos előadóesteken. Mindez a népi hagyományok átörökítésén alapul, amelyből emellett pénzt is lehet csinálni. Tisztességesen. Például lovas tanfolyamokkal vagy éppen óvodások számára tervezett környezetismeret-órákkal. Tóth György, a munkanélküliből lett vállalkozó magának teremtett munkalehetőséget és felépített egy olyan portát, amire büszke lehet, s a szó pozitív értelmében lassacskán „nyeregben érezheti magát”. Amit persze legjobban a szó szoros értelmében szeret, amikor a lovagolni vágyó és persze tudó vendégekkel, er- dőn-mezőn át, galoppozva és ügetve lelovagol a Desedáig. Olyan „utakon”, amelyeket úgy ismer mint a tenyerét. Balassa Tamás
