Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-24 / 250. szám

1992. október 24., szombat SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TÁJOLÓ 11 Álmatlan éjszakák ellenszerei Minden második nyugat-eu­rópai órákig forgolódik az ágyában, mire nagy nehezen sikerül elaludnia. Reggelente úgy érzi magát, mint a kicsa­vart citrom. Este minden kez­dődik élőiről. A kutatók szerint az számít rosszalvónak, aki­nek legalább fél órára van szüksége ahhoz, hogy el- szenderedjen, éjszaka felriad és több mint fél órát forgoló­dik, míg újra sikerül elaludnia, valamint reggel több mint egy órával a megszokott idő előtt felébred. A tudósok megállapították: a felnőtt emberi szervezetnek tulajdonképpen nincs szük­sége arra, hogy több mint hét órát pihentessék. Az emberi szervezet akkor is hozzájut a számára életfontosságú mély­alváshoz, ha az illető mind­össze öt óra nyugalmat enge­délyez magának. Nem igaz, hogy van, aki az egész éjszakát végig mély al­vással tölti és sohasem ébred fel. A vizsgált személyek mindegyike éjjelente legalább három vagy négy alkalommal felriadt. Az öröklés is beleját­szik, hogy valaki mélyen al- szik-e vagy inkább a rossz al­vók táborába tartozik-e. A nők között több az ébren alvó, mint az urak között. Abba, hogy a hölgyek 22 és a férfiak 15 százaléka esetenként nehe­zen tudja lehunyni a szemét, kétségtelenül az is belejátszik, hogy az anyák gyermekük születése után éberebben al­szanak. Az álmatlanságban szenvedőknek a kutatók több jó tanáccsal szolgálnak. Aki csak négy órát tud aludni, rö­vidítse le alvási idejét ennyire! Csak fokozatosan emelje újra a nyugalmi időszak hosszát! Az alvás előtt tapasztalt szí­videgességre a hideg boroga­tás hat a legeredményeseb­ben. Van, aki azért nem tud elaludni, mert a csökkenő vér­nyomás az agyban ébrenléti kényszert vált ki. Ez főleg idő­sebb embereknél fordul elő. A felkelés és az intenzív járkálás jótékony hatású. Ne tanakodjunk a sötétben! Azt ajánlják a kutatók, hogy este senki ne fogyasszon ne­héz ételt és egyáltalán ne va­csorázzon túlságosan későn! Kerüljük a felfújó hatású éte­leket és a sok fűszert is! Az esti séta, a kertben való egy órai levegőzés általában megoldja az alvásgondokat. Ferenczy Europress FÖLTÁMAD A GRILL ÖTÓRAI TEA - SZALON KULTÚRA A hatvanas évek kaposvári ifjai még emlékeznek a ka­posvári Dorottya ötórai teáira, a kellemes táncrendezvé­nyekre, a társasági élet szín­helyére. Föltárnád a Dorottya Grill, ahol a hatvanas évek fia­taljai éveinek múlásával ismét otthonra találhat. Ugyan a régi kártyateremben kapott otthont a régi Grill, ám a hangulat a régi. Szombat-vasárnaponként 5-től 8-ig szalonzene, amit ma nosztalgiazenének szokásos nevezni, gyümölcsteák, süte­mények kóstolhatok, alkal­makként író-olvasó találkozó, neves előadóművészek mű­sora szórakoztatja a vendé­geket. Nádasdi Istvánná el­mondta: szeretné meghívni Koltay Róbertét, Németh Ma­rikát, Kulka Jánost — a kö­zönség kedvenceit. Szombat, vasárnap délelőttönként a gyerekeket látják itt vendégül. Tervezik, hogy képkiállítások­nak is helyet ad a kaposi bel­város hagyományt ébresztő megújult — pesti kifejezéssel élve Zserbója. Telefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődről! Ez a tájit eheti horoszkópod. i\ Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd elóbb a ^00/1609 49076 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát 31 Kos 34 Rák 37 Mérleg 40 Bak pfl 32 Bika 35 Oroszlái\ 38 Skorpió 41 Vízöntő w 33 Ikrek 9 35 Szűz 39 Nyilas 48 Halak A Utofonhtvás'ára paroanAérrl 150 Ft. Új galéria- tárlatok A Kaposfüredi Galériában ma 16 órakor nyílik meg Györgydeák György grafi­kusművész objecktjeinek és Vörös András festőművész képeinek a kiállítása, s no­vember 21-ig tekinthető meg. A szoborparkban Kiing Jó­zsef szobrászművész munkái tekinthetők meg. A kaposvári Szín-Folt Galé­riában Markos Zoltán, Papp Gál Erzsébet, Vörös András festőművész és Bátai Sándor, V.Halmos Klára, Nagy Ágnes grafikus anyagával bővült a kiállítás. Új anyaggal mutatko­zik be itt Burucz András faze­kas, kerámia virágtartókkal szerepel. Burucz András kerámiái A kulturális intézmények programjából Tánc verseny, kőzetgyűjtemény A 20.század története fiataloknak E hiánypótló munka első­ként tárgyalja ideológiai korlá­toktól mentesen a legújabb ku­tatási eredményekre építve az első világháborútól napjainkig az egyetemes és a magyar történelmet. A főbb gazdasági és társadalmi folyamatok és a politikatörténet mellett az ol­vasó a gazdag életrajzi és for­rásanyagból képet kap a hét­köznapok életéről, a kor em­berének életmódjáról, visel­kedéséről, szokásairól, gon­dolkodásáról. Külön olvasmá­nyok mutatják be az ismert po­litikusok (Sztálin, Hitler, Chur­chill, Horthy, Nagy Imre, Ká­dár stb.) életútját, politikai pá­lyáját. Á politikával párhuza­mosan szó esik a kulturális életről, a tudomány, a tech­nika kiemelkedő felfedezései­ről. A megértést, a tanulást megkönnyítik, szórakoztatóvá teszik a lényegre törő kérdé­sek, fotók, térképek, tábláza­tok s a fogalmakat értelmező kislexikon. A szerző, Bihari Péter könnyed, a tizenévesek lá­tásmódjához igazodó, humo­ros rajzokkal is illusztrált könyvét az általános iskolák nyolcadik osztályos tanulóinak szánta, de haszonnal forgat­hatják a középiskolai tanárok, diákok s minden történelem iránt érdeklődő olvasó. Siófokon a Dél-balatoni Kul­turális Központban 24-én 16 órakor Somogyi Győző törté­nelmi témájú festményeiből nyílik kiállítás, s november 30-ig tekinthető meg. 26-án kezdődik a színházi évad Sió­fokon, a Krúdy-bérletesek a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című művét tekinthetik meg. Marcaliban a Lengyel Jó­zsef Helytörténeti Múzeum­ban a korábban Kaposváron látott ásványgyűjteményből rendeznek kiállítást, amely a hónap végétől látogatható. A marcali kulturális köz­pontban Gergely Róbert ad koncertet. Hiába robbantott fel Ripley és csapata egy egész bolygót A bolygó neve: Halál című filmben, a végső összecsapás máig váratott magára. Az 1979-es Nyolcadik utas a Ha­lál harmadik részében — A végső megoldás: Halál 3 — a Nostromo űrhajó hajdani egyetlen túlélőjének ismét meg kell küzdenie az Idegen­nel, „aki” mint tudjuk, maga a megtestesült Tökéles Orga­nizmus, a legszélsőségesebb körülmények között is harca kész, túlélésre programozott gyilkológép. A David Fincher rendezte amerikai filmben a főszerepet Sigourney Weaver játssza, akit már az első „Halár-film­ben, tizenöt évvel fiatalabban megismertünk, így nyilatkozott mostani szerepéről: — Ripley sosem akart har­colni, főleg nem egy ilyen dög ellen. Megmenekült először, megmenekült másodszor. Ti­pikus Kasszandra: hiába pré­dikál, mivel ő az egyedüli nő azon az istenverte planétán. Balatonbogláron a Ma­gyar-Lengyel Barátság Házá­ban október 31-én táncver­senyt rendeznek, amelyen a részvevők standard és la­tin-amerikai táncokkal mutat­koznak be a zsűri és a közön­ség előtt. Kaposváron, az Együd Ár­pád Városi Művelődési Köz­pontban 25-én 8 órától érem­gyűjtők országos cseréjét rendezik meg. Másnap, ugyanitt 20.30-kor: Blues-kocsma. „Hej Joe-tól a kőbányai bluesig” Deák Bili Blues Band szórakoztatja a hazánkban egyre népszerűbb blues-zene rajongóit. A művelődési központban október 30-ig látogatható Fe­Ezért is borotváltatja kopaszra a fejét. Többek szerint sokkal szexisebb lettem ezzel a frizu­rával. A filmet a kaposvári Szivár­Sántosi búcsú A Vörös Kakastól a művelődési házig Tíz népművész részvételé­vel kirakódóvásárba várják a sántosi búcsú vendégeit októ­ber 25-én. A vásár helye a művelődési ház környékén lesz. Ezúttal nem a kocsma ad otthont a hagyományos ren­dezvénynek, hanem a műve­lődési ház. Az ebéd utáni mű­sorban fellép többek között a Somogy Táncegyüttes is. Az együttes menettánccal vonul végig a Vörös Kakastól a mű­velődési házig, ahol tánc­házba várják az érdeklődő­ket. A felújított művelődési ház­ban rendezik meg a búcsúi bált, ahol Helman Jenő lemez­lovas szórakoztatja a vendé­geket. vány filmszínházban október 23-tól 29-ig vetítik. Képünkön: jelenet A végső megoldás: Halál 3 című film­ből. FILMAJÁNLATUNK A végső megoldás Okt. 24-Okt. 30. MÉRLEG (IX. 24.—X23.) Szerelem: Az élet minden területén alkalmat kap arra, hogy régóta dédelgetett álmait valóra váltsa. Leginkább azonban a szerelemben sike­rül tartós egyensúlyt találnia. Hivatás: Nehéz periódust hagyott maga után, egy kis erőgyűj- ésre valóban szükség van, de túl sokáig nem halaszthatja a te- •ndőket. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.) Szerelem: Szenvedélyes szerelemre lobban egyik közvetlen munkatársa vagy szomszédja iránt. Nincs az a józan érv, amivel bárki is meg­győzhetné, hogy a vesztébe rohan. Hivatás: Va lami új, nagyon kedvező ajánlat van kilátásban Elképzelhető, hogy ez az ajánlat külföldre szólítja, vagy valami­lyen külföldi érdekeltségű vállalat részéről érkezik. VÍZÖNTŐ (j. 21. — II. 20.) Szerelem: Új szerelem veheti kezdetét a héten, még akkor is, ha első pillanatban ellenáll. Hiva­tás: Karrierje most talán fölfelé ívelhet, ehhez azonban kicsit változtatnia kell eddigi stílusán. Ne ragaszkodjon csökönyösen korábbi, feltehe­tően hibás álláspontjához, s fogadja bizalmába közvetlen kollé­gáit. munkatársait. Rajtuk sok múlhat! SKORPIÓ (X. 24. — XI. 22.) Szerelem: Ámennyiben Bika jegyű partner mel­lett él, most igazán boldognak érzi magát, de az is jó jel, ha e jegy szülöttével hozza össze jó­sorsa, mert tartós kapcsolatra számíthat. Hiva­tás: Mindazt, amit eddig tett, kevesli, többre vá- yik, nagyobb erőpróbát szeretne. Szinte kihívja maga ellen a őrs haragját, csak azért, hogy bizonyítsa erejét. BAK (XII. 22. — I. 20.) Szerelem: Szívügykben még mindig a vissza­fogottság jellemző önre, és mintha szégyellné partnere előtt is, hogy mit érez iránta. Hivatás: Kellemetlen beszélgetés még kellemetlenebb utóhatásával kell számolnia a hét második fel­ében. Amúgy is fáradtnak, kimerültnek érzi magát, ez az inci­dens teljesen letaglózza. Ha teheti, betegállományba menekül. HALAK (II. 21. — III. 20.) Szerelem: Amennyiben még nőtlen vagy haja­don, mindenáron a házasságot szorgalmazza, ha házas, a szabadságát szeretné visszakapni. Szóval, most semmi nem jó épp úgy, ahogy van. Hivatás: Amennyiben vállalkozó, a siker a héten üzlettársai leleményességétől függ. Hagyja őket érvé­nyesülni, s csak annyit tegyen, amennyit ők kérnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom