Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-22 / 249. szám

1992. október 22., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — EMLEKEZET 9 Poldesz Albert Az 1956-os forradalom somogyi eseményeinek egyik főszereplője 1925. október 11-én született Ráksiban. A megyei tanács pénzügyi osztályának dol­gozója volt, amikor az 1956. október 29-én újjáa­lakult Somogy Megyei For­radalmi Nemzeti Tanács titkárának megválasztották, s mint az intézőbizottság tagja jelentékeny részese volt a néhány forradalmas nap kaposvári történései­nek. A forradalom kirobba­násának 36. évfordulója al­kalmából közöljük vissza­emlékezését. Általánosan elterjedt az a tévhír, hogy a szovjet em­lékmű azonnali lebontását a forradalmi tanács követelte. Az ellenkező az igaz: a telje­sen elbizonytalanodott megyei pártbizottság volt az, aki az emlékmű eltávolítását felve­tette. A forradalmi tanács ezt nem tartotta feltétlenül sür­gősnek. Az emlékművet túl­méretezettnek ítélte ugyan, az ügy rendezését azonban nyu- godtabb időkre napolta el. Pártok alakultak A forradalmi tanács a több­pártrendszer elvét vallotta magáénak. Mégis bizonyos aggodalommal nézte: a pártok túl korai, tehát a szovjetek ki­vonulása előtti nyilvános szer­vezkedését, a nemzeti egység megbontása miatt. Október végén a forradalmi tanács tudtával és ellenzése nélkül újraalakult a Szociál­demokrata Párt és a Kisgaz­dapárt. Az utóbbinak a vá­lasztmányába — bár nem vol­tam jelen — engem is bevá­lasztottak mint a Kisgazdapárt egykori igali járási titkárát és megyei ifjúsági titkárát. A for­radalmi tanácsban betöltött koordináló és egyeztető funk­ciómra való tekintettel azon­ban a választmányi tagságot nem fogadtam el. Vidovics Ferencnek a Kos­suth téri népgyűlésen való fel­lépését a forradalmi tanács ki­játszásával érték el. Kész té­nyek elé voltunk állítva. Úgy sejtettük, hogy a szervező Ko­EGY EMBERÉLETBE SZORÍTOTT TÖRTÉNELEM Forradalmunk tiszta és nemes vács József, volt kisgadapárti képviselő, a forradalmi tanács tagja, Varga Károly kisgazda képviselő, megyei tanácsi dolgozó és Varga Béla ugyan­csak a megyei tanács dolgo­zója volt. Vidovics fellépése helyte­len, a forradalom szellemével ellentétes megnyilvánulás volt, és ok nélkül előnybe he­lyezte a Kisgazdapártot — a Szociáldemokrata Párttal szemben. Ezzel egységbon- tóan hatott. A Vidovics Fe­renccel való találkozás elől — sürgős teendőimre hivatkozva — ki is tértem. Találkoztam vi­szont vele 1957-ben Basel- ben, ahol felkeresett minket, Amerikába vezető útján. Testi­leg és lelkileg összetört ember benyomását keltette, s ezért nem is tértem rá kaposvári fel­lépésére. Tömegtüntetés a pártbizottságnál Október 30-án (kedden) délután tüntető tömeg vonult a megyei pártbizottság elé, és követelte a vezetők azonnali lemondását. A tömeg élén Kunszabó, Hamvas és Kovács József volt kisgazdapárti kép­viselő állt. Flosszabb és egyre élesedő vita után a felizgatott és elkeseredett tömeg kiszorí­totta a pártbizottság vezetőit az épületből és bekísérte őket a börtönbe; ott biztonsági őri­zetbe vették őket. A pártbizottság előtt lezajló eseményekről értesülve sze­mélyesen is meg akartam győződni a hallottakról. A pártbizottság vezetőinek őri­zetbe vétele éppen folyamat­ban volt akkor. A tömegből hallani lehetett olyan meg­jegyzéseket, hogy most pedig a megyei tanács következik. Féltem, hogy a tömeg nem­csak a megyei tanács vezető­inek leváltását követeli majd, hanem tájékozatlanságában szétrombolja az egész megyei apparátust. A megyei tanács funkcióképességére azonban a forradalmi tanácsnak és a megyei közigazgatásnak fel­tétlen szüksége volt. Ezért te­lefonon felhívtam Illés László barátomat és munkatársamat: kérje a megyei tanács veze­tőit, hogy saját, valamint a megyei tanács érdekében azonnal mondjanak le. Az el­nök, a titkár és az osztályveze­tők megértették a helyzetet, és azonnal le is mondtak. Az osztályok vezetését az osz­tályvezető-helyettesek vették át. Titkárnak a forradalmi ta­nács később dr. Óvári Józse­fet (nevezte ki), a megyei köz- igazgatás vezetésével pedig engem bízott meg. A megyei tanács dolgozói­nak ülésén gondoskodtunk a pártbizottság vagyonának a felleltározásáról és a pénznek a Nemzeti Bank pénztárába való letétbehelyezéséről. Ezeknek a munkáknak a fel­ügyeletével Illés Lászlót, a megyei tanács dolgozóját bíz­tuk meg. Létrehoztuk a nemzetőrséget A megyei tanács épülete — ahol a forradalmi tanács is ülésezett — egy szabad átjá­róházhoz hasonlított. Elég lett volna egyetlen ÁVH-s, hogy vérfürdőt rendezzen és műkö­désképtelenné tegye mindkét tanácsot. Ezért létrehoztunk egy, a megyei tanácson belül működő nemzetőrséget. Pa­rancsnokságával Koszorú La­jost, a megyei tanács dolgozó­ját bíztuk meg. Ez volt az első felfegyverzett szervezet, amelyre a megyei és a forra­dalmi tanács támaszkodha­tott. Hallva a híreket az ÁVH vé­rengzéseiről, a forradalmi ta­nács október 31-én elhatá­rozta az ÁVH-s tisztek védőő­rizetbe vételét. Az ÁVH-sok üldözéséről később elterjedt hírek azonban nem feleltek meg a valóságnak. Álljon itt erre egy példa! A forradalmi tanács egyik üléséről azzal hívtak ki, hogy egy civilruhás fiatalember feltétlenül beszélni akar velem. Kiderült: egy fiatal ÁVH-s tisztről van szó, aki ter­hes feleségével a közeli faluk egyikében bújt meg. Felesé­gének elkezdődtek a szülési fájdalmai, ezért arra kért, hogy vele maradhasson. Rendelke­zésére bocsátottam a megyei tanács egyik kocsiját, hogy bevihesse feleségét a kór­házba. Ő pedig szavát adta, hogy a szülés után jelentkezik az elrendelt védőőrizetbe. Veszélyes vállalkozás Egyre gyakrabban érkeztek nyugtalanító hírek arról, hogy Marticsék a forradalom letip- rására készülnek. Ezeknek a híreknek a valódiságát nem tudtuk ugyan ellenőrizni, Mar­ticsék visszahúzódottsága azonban annyira elgondolkod­tató volt, hogy cselekvést kí­vánt. A taszári repülőtér átállí­tása, Sági Tibor vezetésével már előző nap megtörtént. Tehát a kaposvári katonaság átállítása volt vissza. Tudatában voltam annak, hogy ez nagyon veszélyes vál­lalkozás. November 1-jére (csütörtökre) virradó éjszaka elhoztam lakásukról a vállal­kozásra kiszemelt, megbízha­tónak tartott barátaimat és munkatársaimat. Ketten a vál­lalkozásban nem voltak haj­landók részt venni. Maradtunk hát négyen: Szöllősi József megyei erdészeti felügyelő, a sógora Gimesi Mihály a városi tanács dolgozója, Illés László és én. Ismertettem a tervemet: mi négyen kora reggel fegyver nélkül bebocsátást kérünk a Baross laktanyába. Gyülekez- tetjük az ott levő állományt, és igyekszünk meggyőzni őket a forradalomhoz való csatlako­zás szükségességéről. Meg­kértem a taszári repülőtér két ismert tisztjét is, hogy reggel 7 órakor szimpátiájuk kifejezé­sére körözzenek a város fe­lett. A repülők megjelenését ijesztésnek szántam, arra az esetre, ha a Baross laktanyá­ban bennünket le akarnának tartóztatni. Tervemet először kivihetet­lennek tartották a barátaim. Szöllősi Józsi bácsi vélemé­nye szerint azonban éppen a terv merészsége fogja biztosí­tani a sikert. A Baross laktanyába némi huzavona — igazolványunk felmutatása és tisztségünk igazolása — után békésen bebocsátást nyertünk. Nagy­ban hozzájárult ehhez termé­szetesen a taszári repülők demonstratív megjelenése is. Meglepetésemre a laktanya- parancsnok egy Pécsi utcai, gyerekkori ismerősöm volt. A Baross laktanya átállítása így minden zökkenő nélkül, gyor­san lebonyolódott. A laktanyaparancsnok meg­ígérte: segítséget nyújt a me­gyei nemzetőrség felfegyver­zéséhez. Ennek létrehozását — Galambos Lajos parancs­noksága alatt — a forradalmi tanács a megelőző napokban határozta el. Kaptunk ezenkí­vül egy kiöregedett tankot is a Barossban, kísérőszemélyzet­tel együtt. így már „felfegyver­kezve" indultunk el a honvéd­laktanyában székelő hadtest­hez. Az állomás előtt összeta­lálkoztunk Kunszabóval, aki csak ezután kapcsolódott be a katonaság átállításába. A honvédlaktanyába min­den ellenállás nélkül bejutot­tunk. Marties ezredesnek el­mondtuk a hadtesttel kapcso­latos aggályainkat, és kértük: gyülekeztesse a laktanya ál­lományát, mert meg akarunk győződni a riasztó hírek meg­alapozottságáról. Kezdeti tartózkodás után a legénység és a tisztek nagy része bátran a szemébe mondta Marticsnak, hogy igenis fennáll a veszélye a for­radalom elleni bevetésnek. Erre felkértük Marticsot és a vezető tiszteket, hogy egyez­zenek bele védőőrizetükbe. Tehát nem letartóztatásról volt szó! Hosszú vonakodás után meghajoltak érveink előtt, és beleegyeztek védőőrizetbe vételükbe. Én a megyei ta­nács gépkocsijával akartam őket a megyei börtönbe be­szállítani. Az időközben ösz- szegyülemlett, nagy számú néző azonban felháborodot­tan megakadályozott ebben a szándékomban. így került sor arra, hogy a hadtest vezető tisztjei tank kíséretében, gya­log tették meg az utat a bör­tönbe. Kivégzési szándékról és hasonló veszélyekről azonban szó sem volt. Hozzátartozóik tetszés szerint látogathatták meg őket, és Nagy József rendőrségi összekötő vezeté­sével különös gonddal vigyáz­tunk biztonságukra. Szovjet tankok dübörögtek A november 4-re virradó éj­szakát a megyei tanács ven­dégszobájában töltöttem. Kora hajnalban ébresztett a titkárság, amely éjjel-nappal megszakítás nélkül szolgálat­ban volt és közli, hogy a rádió közlése szerint a szovjet csa­patok újabb támadást indítot­tak Budapest ellen. Megpró­báltunk telefonösszeköttetést teremteni Budapesttel, de a megyei tanács minden vonala, a K-vonal is blokkolva volt már. Nem volt helyi, kaposvári telefon-összeköttetés sem. Nemsokára szovjet tankok dübörögtek el a megyei ta­nács előtt. A börtönök, a lak­tanyák és a volt pártbizottság épülete felé — az utóbbi már a forradalmi tanács hivatalos székhelye — vették az irányt. Először csak szórványosan voltak a puskalövések, majd hosszabb ideig tartó fegyver­ropogás következett. A volt pártbizottság, most a forra­dalmi tanács székhelyénél sej­tettük a fegyveres intervenció helyét. A fiatal diákokra gon­dolok, akik a forradalmi tanács székházát őrizték. Aggodal­mam, sajnos, mint később megtudtam, nem volt alapta­lan: fiatal kaposvári diákokat mészároltak le a szovjetek. Haláluk feletti szomorúságom egész életemen keresztül el­kísért. Célunkat — a vér nél­küli forradalmat — nem tudtuk elérni. Erről tanúskodik a „Ka­posvári diákok” című versem, amelyet visszaemlékezése­imhez csatolok. Felismerve, hogy a katona­ság részéről nincs ellenállás, magamhoz kérettem a megyei tanács nemzetőrségét és lég­védelmi parancsnokát, s kér­tem őket, menjenek haza, ameddig ez még lehetséges, mert hiábavaló a véráldozat, felelőtlenség lenne. Vona­kodva teljesítették kérésemet. Vállalva a felelősséget Egyedül maradtam a me­gyei tanács épületében az öreg portással, aki nem volt hajlandó hazamenni. Vártam, hogy megjelenjenek a szovje­tek és helybeli magyar kiszol­gálóik. Gondoltam, valakinek mégiscsak itt kell maradnia és vállalni a felelősséget. Nyu­godt volt a lelkiismeretem, mert a kaposvári forradalom­hoz a szovjetek támadásáig vér nem tapadt. Tiszta és ne­mes volt. Egyszer csak nyílik az ajtó és belépett hozzám Makarics József, a megyei tervosztály fiatal dolgozója, aki a Teleki utcában, közvetlenül a levél­tárral szemben lakott. A levél­táron keresztül lopódzott a megyei tanács épületébe. Hosszú érvelés után meggyő­zött arról, hogy értelmetlen, hasztalan és veszélyes lenne megvárni a szovjeteket. Ezzel senkinek sem használnék; legjobb esetben elhurcolnak, mert bűnbakra szükség lesz. Segítségével a levéltáron keresztül elhagytuk a tanács épületét. Ezzel megkezdődött a bujdosás és várakozás csaknem 20 gyötrelmes napja. Majd követte a menekü­lés göröngyös útja, és a svájci emigráció 36 éve. (A visszaemlékezés követ­kező részét szombati szá­munkban közöljük.) KAPOSI DIÁKOK Az 1956. november 4-én hősi halált halt kaposvári diákok emlékére Szobrokat döntenek, szobrokat emelnek, hősöket avatnak, tegnapot temetnek fennkölt szónoklattal, ünneplő menettel. Kaposi diákok, régen elfeledtek, idézem emlékét minden névtelennek; nem szoborba öntve, nem márványkeretben, őrzöm a szemetek a szívembe rejtve. Basel, 1990 októbere Vidovics Ferenc (középen) kaposváriak gyűrűjében a Fő utcán Ezrek vettek részt a gyűlésen — a Kossuth téren

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom