Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-16 / 245. szám
1992. október 16., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Vissza az egyháznak A katolikus egyház szeretné újra birtokba venni régi épületét Szentén. Ott működik jelenleg az óvoda. A most folyamatban levő beruházás keretében nemcsak az iskola készül el a faluban, hanem ott kapnak majd helyet az óvodások is. Az egyházi épületben pedig a tervek szerint idősek napközi otthona kapna helyet. Létrehozásában az önkormányzat is segíteni fog. Százból ötvenkettő Két év alatt százan nyújtottak ba lakásigénylést a barcsi önkormányzathoz. Közülük 52-en jutottak eddig lakáshoz, jelenleg még ötvenen várnak igényük kielégítésére. Ez idő alatt kártalanításra 900 ezer forintot, kamatmentes támogatásra pedig 5,5 millió forintot fordított az önkormányzat. A vallásügyi bizottság ülése Lakócsán Somogy megye közgyűlésének kisebbségi és vallásügyi bizottsága Lakócsán tartotta legutóbbi ülését. A polgármesteri hivatalban három témakör került szóba. A bizottság először a nemzetiségi oktatás gyakorlatát tanulmányozta a lakócsai általános iskolában, majd megvitatták a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényjavaslatot. Végül a nemzeti és etnikai kisebbségek kulturális kiadványainak támogatására kiírt pályázatra beérkezett munkákat bírálták el. Vállalkozások Barcson Hatszázötven vállalkozó dolgozik ez idő szerint Barcson. Főként az utóbbi két évben növekedett meg a számuk, hisz 1991-ben 198, ebben az évben pedig eddig 113 vállalkozói engedélyt adott ki a hatóság. Legtöbben kereskedelmi tevékenységet folytatnak, szám szerint 210-en, a többiek ipari tevékenységgel foglalkoznak. Ugyanebben az időszakban hetvenen szüntették be tevékenységüket. VÍZVÁR VIZES ÖTLETE Már tervezni is jó dolog Harmincmillió forint első hallásra szép pénz. Ebből nem egy, akár tíz család is kényelmesen eléldegélhet. Igen ám, de Vízváron több mint kétszáz család él. Ebből a harmincmillióból kell megoldani a gondjaikat, ennyiből gazdálkodhat egy évben az önkormányzat, így már nem is olyan sok ugye? De Vízváron nem panaszkodnak. Még akkor sem, ha ebből — mint ahogy Bállá Róbert jegyzőtől megtudtuk — nagyobb beruházásokon nem törhetik a fejüket, örülnek, ha a meglévő intézmények fenntartására futja. — Azért készült egy s más idén is. A járda a vasútállomásig, egy konyha az időskorúak étkeztetésére. Támogattuk az egyházközséget a templom felújításában, több földutunkat sóderral tettük járhatóvá. A legnagyobb kiadásunk azonban a költségvetési intézmények fenntartása. Szerencsére igen jó színvonalú, kellően felszerelt, tornatermes iskolája van Vízvárnak, ahova Heresznyéből és Bélavárról is járnak gyerekek. 250 tanulóra tervezték, most talán százharmincán vannak. Hát igen, itt is elkelne a fiatalodás. Ezt elősegítendő az önkormányzat támogatta és ezután is megpróbálja támogatni az első lakáshoz jutó fiatalokat. Szívesen adnának olcsó telkeket, de egyelőre nincs rá igény — Tele a falu üres telkekkel, sőt üres házakkal. De nehéz fiatalokat csábítani oda, ahol nincs munkalehetőség. A falu mindkét végén van egy ruhaipari üzem, egyik a ruhagyáré, a másik egy magánvállalkozás. Az asszonyok ott találnak Dráva part a „stranddal” munkát. Bár a szövetkezet is működik, új állás férfinak nemigen akad. De addig is igyekszik a falu népe otthonossá tenni az életterét. Nyáron például a Dráva partján egy kis strandot csináltak maguknak. A nagy melegben be is vált, a község apraja-nagyja lejárt a vízpartra. Szóba került, hogy igazi strandot kellene kialakítani, de most ez a nemzeti- park-terv megköti a kezünket. A tervezet szerint Vízvár egész alsó része beleesne. Ahhoz pedig nem lesz szabad A felújított templom hozzányúlni. Van egy gyönyörű parkerdő is a falu határában. Nyolc hektárnyi terület, önkormányzati kezelésű. Három kis faház is áll ott, és volt egy erdei tornapálya, ezt csak fel kellene újítani. Biztos, hogy lehetne valamit kezdeni vele, akár még egy kempinget is ki lehetne alakítani. Persze ehhez is, mint mindenhez sok pénz kell. De már tervezni is jó. Varga Ottó Fortyogó falvak Ne, kedves olvasó ne gondolja a cím miatt, hogy valami nagy igazságtalanság miatt fortyant fel néhány Dráva menti település. Nem. A címbeli fortyogás ez esetben másra utal. Arra a nem mindennapi hozzáállásra, amit ezen a vidéken tapasztaltam két hónapja. Kiderült, hogy akadnak olyan települések, emberek, vezetők ebben az országban, akik nem azt nézik, hogy valamit hogyan és miért nem lehet megcsinálni, hanem minden nehézség ellenére megpróbálnak dolgozni. Meglehetősen ritka dolog ez manapság. Hisz jól tudjuk, nagyon kevés egy-egy falu éves költségvetése, abból bizony még a vegetálás sem megoldott. Ha valaki erre hivatkozva nem tenne semmit, lehet, hogy elnéznék, sőt, néhányan még sajnálnák is őket. Mindenesetre egy csomó gondtól megszabadulnának. De nem. Nem tudom, más vidéken hogy van ez, de a Dráva partján ez egész másként működik. Az emberek tudnak mit kezdeni az önállóságukkal, terveik, ötleteik vannak, s meg is tudják valósítani. Pályáznak. Megpályáznak minden kiírást, amire egy kicsi esélyük is van. Meg azt is, amire nincs. Ez nem kerül pénzbe, és talán „bejön”. Már most tervezik, mire költik azt a pénzt, amit még csak jövőre bírálnak el! S ha nem jön be? Sebaj, majd valahogy megoldjuk— mondják. És valóban. Megoldják. Új iskolák, művelődési házak, megújult templomok, aszfaltozott utak, bekötött vízvezetékek jelzik, hogy járható ez az út. Valami megindult. Mint szüret után a hordóban az újbor, „beindult” az élet. Fortyognak a falvak. Varga Ottó Az „angyalok kara” A barcsi 2. számú ének-zene tagozatos általános iskolában már három éve létezik egy gregorián kórus. A huszonhét hetedik-nyolcadikos lány szabadideje egy részét rááldozva gregorián énekeket tanul és ad elő. Többek szerint mesterien. A kis „csapat” annyira összetartozik, hogy elhatározták: ha befejezik az iskolát, akkor is együtt maradnak. A kórus hároméves múltjáról, és a jövőről beszélgettünk Horváth József esperes plébánossal, valamint a kórus vezetőjével Péter Lajosnéval. — Három kórus is működik az iskolában — mondta Péter La- josné. — Egy a kicsiknek, egy a felsősök nagykórusa és a gregorián kórus. Ők huszonheten, három éve kezdtek el latinul, gregorián énekeket előadni. Eleinte tartottam attól,' hogy idegenkednek majd a latintól, és attól is, hogyan lehet gyerekhangon, gyereklányhangon gregorián dalokat előadni. Szerencsére mindkét félelmem alaptalannak bizonyult. Még a nehéz nyolcadik misét is nagy lelkesedéssel tanulták meg, természetesen latinul. A hangjukat pedig talán legjobban a testvérvárosunk, Sinsheim plébánosa jellemezte. Azt modta, olyan, mintha az angyalok karát hallgatná. Legtöbbször templomokban, egyházi ünnepekkor szerepelünk, itt fegyelmezettséget tanulnak, tisztelni más hitét. Már ezért is megéri. A dalokat természetesen a tanárnő tanítja be a kórus tagjainak. El is végzett egy ilyen tanfolyamot Budapesten. A latin helyes kiejtését azonban a szomszédos templom, illetve Barcs plébánosa korrigálja, ha kell. — A gregorián énekek egyházi dallamok — mondta Horváth József esperes úr. — Természetes hát, ha legtöbbször a temlomban, egyházi ünnepekkor lépnek fel a gyerekek. Bemutatkoztak ők már több helyen is, kivétel nélkül mindig sikerrel. A német testvérvárosunkban olyan sajtójuk volt, hogy öröm olvasni. Idehaza pedig alig ismerik őket. Pedig ők szívesen eljárnának máshova is a megyébe, ha hívnák őket. Csak az útiköltséget kellene kifizetni a meghívóknak, a fellépésért nem kérnek pénzt. És higgye el, ezek a gyerekek a legnagyobb ünnepet is még ünnepibbé tudják varázsolni. A kórust a sinsheimi siker után a szomszédos Heidel- bergbe is meghívták, csak az utazás került volna pénzbe, de a kórusnak annyi sem volt. Ezért most született egy alapítvány. — A gyerekek úgy döntöttek, ha befejezik is az iskolát, a kórusban továbbra is együtt maradnak. Ekkor született az ötlet, kellene egy alapítvány, amely segítené őket, hozzájárulhatna az utazási és egyéb költségeikhez. így a barcsi egyházközség tízezer forinttal megalapította, most pedig várjuk a cégek, vállalatok, magánszemélyek hozzájárulását. V. O. Kastélyosdombó újjáéledése Mezőgazdasági kisfalucska Kastélyosdombó Somogy és Baranya megye határán. A múltja az 1400-as évekre vezethető vissza. Régen uradalmi birtok volt itt. Már a török időkben élt és virult ez a község. A református őslakók elbeszélése szerint a falu egész más képet mutatott. Kastélyosdombó és Potony között volt az úgynevezett vaskapu. Vár is állt itt, romjai még ma is láthatók. Valaha saját iskolája is volt, de az iskolák körzetesítése óta Darányba járnak a gyerekek. 1972-ben közigazgatásilag is megszűnt az önállóságuk. Most újra tanulják. Elindulok a főutcán, mindenhol munkálkodnak. Akár a falu jelképe is lehetne: emitt régi épületek, istállók, amott cselédházak, múlt századot idéző hangulattal. Munkagépek túrják a földet, ameddig a szem ellát mindenütt szorgoskodó emberek. Csak egy ijedt tekintetű, madárcsontú öreg néni vár a buszra. Ráérősen fel-alá sétál. — Jó napot! — biccent felém barátságosan az anyóka. — Hová tetszik utazni? — Darányba megyek az orvoshoz, csak már a lábaim is alig visznek. Már lassan tíz éve, hogy nyugdíjas vagyok. A gyerekeim se látogatnak meg. Közben berobog a busz. A néni felszáll. Int még a kezével, mintha azt jelezné: köszönöm, hogy meghallgatott! Engem is visz tovább az utam a polgármesterhez, Nagy Lászlóhoz. — 1992 áprilisában választottak meg polgármesternek. 1982-ben az akkori vezetés kezdte meg a sportpálya építését. Amilyen gyorsan elkezdték, olyan gyorsan be is fejezték. A gyerekek tavaly felkerültek a megyei II. osztályba és éppen tavaszra készült el a minden igényt kielégítő sportcentrum. Vásároltunk még egy húszszemélyes mikrobuszt is. A bolt és a Zádori utca közötti kövesutat és árokrendszert májusban adták át. Az idei évre tervezett, a bolttól a szeméttelepig vezető kövesutat elkezdték építeni, de csak jövőre lesz kész. A kastély helyén 1988-tól működik a fiatalkorú fogyatékosok szociális foglalkoztatója. De valahogy az egészségeseknek nem jut munka. — A 340 lelket számláló kisközségben 32 munkanélküli van — panaszkodik a polgármester. Az önkormányzat tehetetlen. Bevétel elvétve akad, kiadás annál több. Ezek közé tartozik az általános iskolások beiskoláztatása és húsz hónapra ingyen étkeztetés. — A kastélyosdombói ön- kormányzatnak jogos követelései vannak a darányi ön- kormányzattal szemben. Amennyiben nem teljesítik azokat, akkor peres úton szerzünk érvényt követeléseinknek. Örülnénk ha lenne saját jegyzőnk, mert akkor nem kellene Darányba rohangálni. A falu legnagyobb álma az, hogy legyen orvosunk. Az épületek adottak, pénzünk is van, csak várjuk a TÁBI támogatását. Ha ez sikerül akkor megvásároljuk a házat. Régi vágyunk teljesülne, ha saját orvost kapnánk! A helybeliek szeretik, becsülik a polgármestert, akit minden szál ide köt. Tele van energiával, tervekkel és mindent megtesz azért, hogy a kis falu méltó legyen régi híréhez. Azt tartja a mondás: „Senki nem próféta a saját hazájában”. Lehet, hogy ő lesz az egyetlen kivétel? Gamos Adrienn
