Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-01 / 232. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 1992. október 1., csütörtök Baseballcsapat Siófokon Van még új a nap alatt: megkezdődött az első magyar baseballbajnokság, a nemrég létrejött országos szövetség irányításával. A szövetséget alapító csapatok egyike a Siófoki Denewares SC. Vannak tehát, akik „utánozzák” is a műholdas sport- csatornákon látottakat, nem csak nézik. A siófoki fiúk már három éve baseballoznak, igazán komolyan azonban csak ettől az évtől. Korábban — pálya és felszerelés hiányában — sokan megmosolyogták őket, amikor azt hangoztatták: basebballedzésre járnak. Akadt viszont egy magyar származású amerikai üzletember, aki felfedezte őket, s ma ő az első számú szponzoruk. Neki köszönhetik profi felszerelésüket, és mivel már van hol játszaniuk, nem volt akadálya a bajnoki bemutatkozásuknak. Az ötcsapatos bajnokság első hazai mérkőzését a Denewares (Moszatok) a Győr Dark Horses (Sötét Lovak) ellen vívta, és 26-14 arányban alulmaradt. Bár ez a játék még nem igazán az, amit a tévében láthatunk az amerikai, kubai nagymenőktől, de a végső cél nem lehet más, minthogy utolérni a „tanárokat”. Ennek érdekében a siófokiak megkezdték az utánpótláscsapat szervezését. Tizenhárom éves kortól várják az érdeklődő fiatalok jelentkezését, már csak azért is, mert komoly eredményt csak úgy lehet várni, ha időben lerakják az alapokat. Változó erősségű és anyagi hátterű csapatok vállalkoztak az úttörő szerepre az országban. A somogyi „úttörők" már tanítják a siófoki érdeklődőket a sportág — első ránézésre bonyolultnak tetsző — szabályaira. Egyelőre a cél csak az lehet, hogy elfogadják létezésüket, s esetleg megszerettessék ezt az európai szemnek különös játékot. Ők még könyvből tanulták meg, hogyan is kell játszani a baseballt. Aki követni kívánja őket, most már élőben kaphat ízelítőt — legközelebb hazai pályán október 17-én, a Nagykanizsai Hangyák ellen. (Fónai) A testnevelésben és sportban kiváló az atádi Babay iskola Az OTSH által meghirdetett fenti megtisztelő címet nyerte el a nagyatádi Babay József Általános Iskola. A vele járó 50 ezer forint jutalmat Budapesten a Testnevelési Egyetemen az iskolai testnevelési és sportnapok keretében vette át Tamás Lajos, az iskola testnevelő-igazgatója. Az országos felhívásra 55 iskola kjjldte be pályázatát az OTSH-hoz. Közülük 26 nyerte el a címet. Somogyból két iskola pályázott. Nézzük sorjában, mit is tett a tanintézet vezetősége és pedagógusi-, valamint tanulói közössége azért, hogy e rangos címet elnyerhették. A 35 pedagógust foglalkoztató, tizenhat tanulócsoporttal működő iskolában 1987-ben alakult meg a DSK 286 diákkal. A sportcsoportok száma öt (asztalitenisz, atlétika, kézilabda, labdarúgás és természetjárás). Az eredményes tartalmi munkának nélkülözhetetlen feltétele a jó személyi és tárgyi ellátottság. A tanórai testnevelés 100 százalékos szaktanári ellátását négy testnevelés szakos tanár, három testnevelési szakkollégiumot végzett tanító és egy kézilabdaedző biztosítja, s ezt négy orvos kiegészítő szakmai tevékenysége segíti. Fentieken kívül a tantestületből 12 pedagógus támogatja valamilyen módon a rendszeres testi nevelést. (Testnevelési osztály az 1986-87-es tanévtől kezdve működik.) Tornaterem és tornaszoba az iskola építésével egyidőben létesült, valamint megépítettek egy szilárd burkolatú kézilabdapályát, 60 méteres füves labdarúgópályát, melyet 200 méteres (3 sávos) futópálya övez. Megépült még egy atlétikai dobópálya és egy akadálypálya is. Ezeket — a kisdiákok számára — kiegészítették mászóállvánnyal, hintával, lengőtekével és szabadtéri sakktáblával, s ezek birtokában, azonos időben 6 munkahelyen kb. 120 tanulót tudnak foglalkoztatni. A mindennapos testnevelés negyedik éve „él” az iskolában, így minden tanulónak lehetősége van a naponkénti legalább egyszeri sporttevékenységre. Jelenleg épül egy teniszpálya, valamint alapítványt létesítettek egy városi sportcsarnok megépítésére. Ehhez az iskola közművesített területet ad. Jól összehangolt az együttműködésük a város sportegyesülettel. Az iskola helyet és lehetőséget biztosít a Városi SE ifjúsági labdarúgó-, valamint a Városi Művelődési Központ karateszak- osztályának edzéseire. A szülők és gyermekeik részére az iskola minden sportlétesítménye állandóan nyitva áll. Számos sportágban szerveznek házi bajnokságokat, s a legtehetségesebbek képviselik az iskola színeit a diákolimpiái versenyeken. Az elmúlt tanévben 12 alkalommal vettek részt a babays tanulók más iskolák, DSK-k által szervezett sportrendezvényeken, az OTSH által meghirdetett „Kihívás napja ’92” nemzett- közi sportakcióban, valamint a barcelonai olimpia tiszteletére Nagyatádon szervezett rendezvénysorozaton. A felsoroltak is bizonyítják, hogy nem érdemtelenül jutott a megtisztelő cím az iskola birtokába. Megyénk diáksport szervezetei nevében gratulálunk a rangos elismeréshez! Pálos József a DST munkatársa Magic Johnson újra az NBA-ben A kosárlabdasport szerelmesei kitörő örömmel fogadták a keddi bejelentést, miszerint minden idők egyik legeredményesebb profi játékosa, Earvin Magic Johnson visszatér az amerikai profi kosárlabda-bajnokságba, az NBA-be. A 33 éves amerikai kosaras tavaly november 7-én tudatta a közvéleménnyel, hogy HIV-vírushordozó, így a kiváló sportember kihagyta a teljes 1991-92-es bajnoki szezont. Miután AIDS-fertő- zöttsége még nem okozott nála tüneteket, februárban szerepelt (ráadásul jól szerepelt) a profi csillagokat felsorakoztató NBA All-Stars mérkőzésen Orlandóban, majd pedig csapatkapitányként segítette az Egyesült Államok olimpiai bajnokságot nyert „Álomcsapatát” Barcelonában. A 2,06 méteres irányító-be- dobó egyévi kihagyás után a november 6-án induló alapszakaszban újra a Los Angeles Lakers tagjaként fut ki a pályára, kívánsága szerint ugyanabban a 32-és számú mezben, amelyet kényszerű visszavonulásáig viselt. A Lakers minden bizonnyal örömmel vette kulcsemberének döntését, hiszen a csapat 1976 óta a legrosszabb idényt tudhatja maga mögött (a rájátszás első fordulójában kiesett). Márpedig Johnson 12 idény alatt öt bajnoki címhez segítette a Lakers együttesét, miközben 10 alkalommal került be az NBA válogatottjába, háromszor választották meg MVP-játékosnak (a bajnokság legjobbja, szó szerinti fordításban a legértékesebbje), és minden idők legjobb gólpasz- szadójaként tartják számon az NBA történetében. Magic Johnson visszatérését a Lakers-szurkolók, a játékostársak, az AIDS-aktivisták kitörő lelkesedéssel kommentálták. Cseppet sem elhanyagolható körülmény, hogy mit mondanak a szakértők Magic újrakezdéséről. Az orvosok szerint a játékkal kétségkívül kockáztat, ugyanakkor a veszély csökkenthető, ha viszonylag kevesebbszer szerepel és rendszeres ellenőrzéseken vesz részt. A bejelentést Johnson a csapat stadionjában, a Great Western Forum zsúfolt konferenciatermében tette meg. „Amióta feleségemmel egyetértésben a kosárlabdázás folytatása mellett döntöttem, lejárok a társakkal edzeni. Úgy tervezem, hogy a 82 meccsből álló alapszakaszban olyan 50-60 alkalommal lépek pályára. Hogy egy év elteltével mi lesz, nem tudom, távolabbra még nerr tervezek. Tisztában vagyok vele, hogy a játékkal kockázatot vállalok, de megpróbálok helyes életmódot folytatni. Szeretnék nyerni, szeretném meglelni az örömömet a kosárlabdázásban, és összességében a pozitívumok mesz- sze meghaladják a kockázat mértékét. Isten azért teremtett, hogy kosarazzak, tegyem a dolgom a pályán. Különben is, 106 kiló a súlyom, izmosabb vagyok, mint valaha” — nyilatkozta vidáman a szemmel láthatóan jó közérzetnek örvendő kosárlabdázó. Manón Rheaume, a Nemzeti Hoki Liga első női játékosa sikerrel hárítja a támadást a korongot elkapva. A Tampa Bay női kapusa húszéves. (Telefoto - MTI) SAKK Rajt a megyei csapatbajnokságban A hétvégi első fordulóval megkezdődött Somogy megye 1992-93-as I. osztályú sakkcsapatbajnoksága. A bajnok Nagyatád az OB ll-ben indul, így a tavalyi hattal szemben az idén csak öt együttes verseng a helyezésekért. Kérdéses, hogy a tavalyi második Tab vagy a harmadik kaposvári Móricz Zsig- mond Művelődési Ház csapata lesz-e a bajnok. Nagy harc várható a harmadik helyért is, az egyre erősödő Fonyód komoly tényezővé válhat megyénk sakksportjában. Az új bajnokság rendhagyó lesz a létszámot tekintve is, mivel anyagi nehézségek miatt csak nyolc sakkozóra írták ki. A megyei sakkszövetség is érzi, hogy nem lehet az igényeket állandóan lejjebb szállítani, ezért hosszú idő után újra kiírta a megyei II. osztályú csapatbajnokságot. Igaz, csak öt sakkozóval ősszel és tavasszal is csak egy-egy napos lesz a verseny, de remélhetőleg szaporodnak majd a csapatok, mind számban, mind játékerőben. Ősszel november 7-én, tavasszal március 20-án lesznek a fordulók. Remélhetőleg újabb fehér foltok tűnnek el a megye sakktérképéről és újra felfedezhetünk olyan csapatokat, mint Barcs, Gamás, Siófok, Kaposvári Húskombinát, Vasas Izzó, Villamossági Gyár. Elsősorban azonban a középiskolásokra számítanak. Ők bekapcsolódhatnak a megyei ifjúsági csapatbajnokság küzdelmeibe is, amelyekre november 28-án és április 17-én -kerül sor szintén egy-egy napos versenyben. Mindkét versenyre október 12-ig kell jelentkezni, a Somogy Megyei Sakkszövetségnél. A megyei I. osztály első fordulójának eredményei: Marcali VSE-Fonyód 6-2, Kaposvári Móricz Műv. Ház-Tab 3- 5. A Nagybajom szabadnapos volt. KI NYER VASÁRNAP? Bajnokavatás a Mecsekben Bár az idei Mecsek rali csak a hét végén lesz, már most elmondhatjuk, hogy bizonyosan az érdekes és izgalmas autóversenyek közé fog tartozni. „Ballagás” is lesz, de csak a szó átvitt értelmében, ugyanis a turbókat (Lancia, Toyota, Ford, Mazda) a Forma-1 után a ralipályákról is búcsúztatják, mert jövőre csak atmoszférikus motorokkal lehet indulni. Még utoljára a szebb napokat is látott és erre az alkalomra ge- nerálozott Ford Sierra Cos- worth-ot is csatasorba állítja a Hideg Team SE. A volánnál a barátok meg segítők rábeszélésének engedő Hideg János és minő meglepetés; a navigátor a nyolc évvel ezelőtti bajnoktárs Bán Attila lesz. A kb. 220 lóerős Fordnak ugyan kevés a győzelmi esélye — Hideg elégedett lenne a 4.-5. hellyel —, de a végig aszfaltos pályákon kellemetlen perceket szerezhet az élbolynak, amit jelenleg a pécsi Ranga-Büki páros vezet a 300 „pacis” Lanciával. Ók már negyedik hellyel is bajnokságot nyerhetnek, ami nem látszik túl nehéznek a hazai környezet előnyét is élvezve. Lévén szó azonban technikai sportról, bármi, és még valami is történhet: ha Ranga „búcsúzik”, avagy az agyonkomputerizált Lancia gonoszkodik, győzelemmel akár bajnok is lehet az ifjabb Tóth-Gergely-Toyota Ce- lica (Somogy SE) trió. Budai Bélának és Kiss Lászlónak nincsenek ilyen kellemes gondjaik, de ők is hagyományosan jól, látványosan mennek a Mecseken, így kedvükért is érdemes átrán- dulni Baranyába. A rajt szombaton és vasárnap is 9 órakor lesz a pécsi jégstadionnál, majd ide is érnek célba. A várhatóan több ezer somogyi szurkoló kedvéért közöljük a gyorsasági szakaszokat (zárójelben a sorszámuk): Szombat: Zobákpuszta — Jó- zsefháza (1,5,9), Árpádtető — Lapis (2,6,10), Órfű — wlagyar- hertelend (3,7), Alsómocsolád — Mecsekpölöske (4,8) Vasárnap (csak rali I. osztálynak): Orfüi elágazó — Abaliget (11,14), Hetvehely — Kővágó- szőlősi út (új, pálya) (12,15), Remeterét — Árpádtető (13,16) Dr. Kaponya István