Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-26 / 228. szám
1992. szeptember 26., szombat SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TÁJOLÓ 11 Őré Sándor festményeiből nyílt kiállítás Kaposváron a Szakszervezetek Művelődési Házában. A tájképeiről ismert művész tárlata október harmadikáig tekinthető meg. Fotó: Kovács Tibor Krishna-fesztivál Szeptember 21-től október 11-ig tartó világméretű béke- fesztivál-sorozat egyik állomása a kaposvári rendezvény, amelynek az Együd Árpád Művelődési Központ ad otthont vasárnap. Az érdeklődők mielőtt a programot áttekintenék, nyilván kiváncsiak arra, mit is jelent a Krishna vallási mozgalom. A brahmanista mitológiában Visnu isten a gonoszt legyőző istenember, őnéki állítanak emléket ezen a rendezvényen. A műsorban indiai táncokat, tradicionális és modern zenét hallhatunk, bepillanthatunk egy vaisnava hagyományokra épült színházi előadásba, részesei lehetünk egy filozófiai előadásnak, s egy pantomimjelenetnek, amely a lelki békét ébreszti a nézőben. A huszonöt tagú előadógárda többsége Angliából érkezik, de lesznek közöttük amerikai, indiai művészek is. Az est szünetében indiai vegetárius kostolót is fölszolgálnak. A kaposvári Együd Árpád Művelődési Központban szeptember 29-én és 30-án a drámapedagógiai műhely tart bemutatót. A gödöllői Kerekasztal Színház a Sárkányok ellen című produkciója délelőtt 9 órakor, este 20 órakor a Lovagsereg éneke című színpadi játékot láthatjuk. Ugyanott a Somogyi Fotóklub kiállítását tekinthetjük meg. Új könyv Esszék Laczkó András kötete A Kaposvári Magyar-Lengyel Társaság dicséretes könykiadói tevékenységet folytat. Legújabb kötete Laczkó András esszéit, tanulmányait és jegyzeteit adja közre Elhagyott évek és tájak üzenetei címmel. Szabó Lőrinc Szénásszekér című versének elemzése adta a kötet címét. Móricz Zsigmond somogyi utazásairól is olvashatunk benne, Laczkó olyan dokumentumokból is válogatást ad, amelyek könyvben még nem jelentek meg. A magyar föld himnusza Péter-Pálkor című írását 1927. június 29-én vetette papírra, s akkor nem akadt lap, amelyik közlésére vállalkozott volna. Hogy miért? Olvassuk el a cikket, önmagáért beszél: „Oh, Nap, legelőször téged köszöntelek, mert nálad nélkül nem volna fény és nem volna tenyészet és nem volna élet. Nem volna semmi, csak sötétség, hideg és halál. Oh, Nap, ne fordítsd el fényes orcádat fölöttem és adjál fényt és erőt az emberi lelkekbe — idézi a szerző Móricz Zsigmond szavait, írását. A tanulmány végén Laczkó megjegyzi: Móricz Zsigmond és Somogy kapcsolatainak három fontos eleme fedezhető fel. A kezdetektől az utóéletig ívelő útnak vannak még számba nem vett állomásai. Megvilágításra vár, hogy a somogyi parasztírók harmincas évekbeli szervezkedéséhez mennyi ösztönzést adott a móriczi példa. H. B. Filmajánlatunk Alvajárók Alvajárók: ősidők óta köztünk járnak. Félig emberek, félig ragadozók. Táplálékukat szűzleányok életerejéből szerzik. Egyedül a macska- karmolás ejthet sebet rajtuk. Stephen King forgató- könyve nyomán Mick Garris igazi pszicho-horror filmet készített, amelyet a kaposvári Szivárvány filmszínházban szeptember 25-től 27-ig vetítenek. Tegyük hozzá: 16 éven felülieknek. Garris mondta: — Ez a hát- borzongató és titokzatos történet hihetetlenül hasonlít mindennapi életünkre. Kérdéseiben? A két főszereplő, Charlie és Mary egy haldokló civilizáció utolsó egyedei. Különleges karakterek, akiket a külvilág bezárkózásra kényszerít. Talán ebben a hasonlóság? Az alkotóknak nehéz feladatot jelentett elkészíteni egy olyan teremtményt, amely állandóan változtatja alakját, emberből féreg lesz. Charles — a főszereplő — fejét több darabból állították össze, beleértve a felső és az alsó agyarakat. Alice Krige — a női főszereplő — arcberendezésén keveset kellett alakítani, mert karakteres arcvonásai megfeleltek a rémes szerepnek — állítja Tony Gardner. Nem tudom, mennyire volt ez a kijelentése hízelgő a színésznőrészére. A filmben egyébként száz cica is szerepet kapott. A főszereplő:Brina Krause ismert előttünk, legutóbb a Visszatérés a Kék Lagúnába című filmben láttuk. Mädchen Amicket estéről estére láthattuk a Twin Peaks pincérnője- ként. Alice Krige a Tűzszeke- rekben tűnt fel. Ugyancsak 25-től 27-ig játsszák a kaposvári Szivárvány filmszínházban a Mindenki fogja a magáét című angol filmvígjátékot, amelyből egy jelenetet mutatunk be a fényképen. AZ ORVOS TANÁCSA A gyógyszerek és a szoptatás A gyógyszerek a szervezet vérkeringéséből az anyatej útján könnyen átjuthatnak a csecsemőbe, ugyanis a tejmirigyek kiválasztják azokat. A csecsemő gyógyszer iránti érzékenysége eltér a felnőttekétől. Ennek oka egyrészt az, hogy a központi idegrendszer és a nyálkahártyák áteresztő- képessége fokozott, illetve a vese kiválasztó tevékenysége még csekély; másrészt a gyógyszerek átalakulása, lebomlása az elégtelen enzim- működés miatt kb. 90 napig tart. Ezért a szoptató nő semmiféle gyógyszert ne vegyen be — különösen rendszeresen, huzamos időn át — anélkül, hogy az orvossal megbeszélte volna. A szoptatott csecsemőre kifejezetten veszélyesek a láz- és fájdalomcsillapítók. Kodein tartalmú fájdalom- csillapítókat komoly indok és alapos meggondolás után — lehetőleg rövid ideig — szabad csak szedni, mert káros aluszékonyságot, légzési problémákat idézhet elő. Ha a szoptató nő mégis egyszer kivételesen fájdalomcsillapítót vesz be, például fogfájás ellen, nagy veszélyt nem jelent, mert tartós vérszintet nem ér el. A csecsemők rendkívül érzékenyek a barbitálokat tartalmazó altató- és nyugtatószerekre. Ezek rendszeresen TELEFONSZOLGÁLAT 82-17-300 c/tt 7- reggel 7- lg szedésekor az anyatejbe jelentős mennyiség kerül, és ettől tartós álmosság és szopási gyengeség léphet fel. A kismamának tehát gondoskodnia kell arról, hogy eléget pihenjen és aludjon, mert a szülés és szoptatás fárasztó, a szervezetnek többet kell pihennie, -mint terhesség előtt. A fáradt és kimerült nő tejelválasztása csökken. A szoptatási időszak alatt az életmód és a környezet megváltozik, és ez gyakran székrekedéshez vezet. Sokan ekkor az olajos hashajtókhoz fordulnak, nevezetesen a paraffinolajhoz. Ez egy ásványi termék, a bélből nem szívódik fel, csak bevonja a székletet és sikamlóssá teszi. Ezzel elejét lehet venni annak, hogy a ritkábban ürülő , bélsár megkeményedjen. Állandó használata viszont káros lehet, mert a karotin és a K-vitamin felszívódását gátolja, ugyanis ezeket kioldja a béltartalomból, és az újszülött vérzékeny- ségi hajlamát okozhatja. A paraffinolaj megfesti a székletet, piros cseppekben folyik ki a végbélből, de ez a jelenség nem tévesztendő össze vérzéssel. Gyakran használatos még a szenna leveléből készült for- rázat, azonban használata kerülendő, mivel bekerül a tejbe, és a csecsemőnél kólikás fájdalom jelentkezik. Nem tanácsos higany tartalmú gyógyszerek használata sem belsőleg (vizelethajtók), sem külsőleg (bőrbetegségeknél, kenőcsformában). Szükséges megemlíteni még a szulfonamid csoportot (például Sumetrolim, Pote- sept, Bayrena, Triaseptyl, Su- perseptyl, Salvoseptyl stb.) Károsítják a bélbaktériumok flóráját, ami idővel vitaminhiányhoz vezet. Á szoptató anya mértékletesen fogyasszon feketekávét és teát. Két-három, nem túl erős kávé megengedhető naponta, de ennél több veszélyes a csecsemő szempontjából. Dr. Soproni László Sörivóknak való Citroen- és Toyota bemutató — Erős emberek versenye A sörimadoknak programban gazdag hétvégét ígér a pécsi Fellbach Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. Ma, szombaton is tartanak a nonstop programok, termék- és divat- bemutatót tartanak — nem csak sörivóknak. Citroen- és Toyota-bemutató lesz, erős emberek versenyére is sor kerül, lesz hör- pintő verseny, közreműködik a Fellbach zenekar. Találkozhatnak az érdeklődők Szmo- dics József maratonfutóval, fellép a Defekt duó, az Edda és az 5-let együttes. Utcabállal zárul a pécsi rendezvény. Szept. 26-Okt. 03. MÉRLEG (IX. 24.—X23.) Szerelem: Az otthoni veszekedéseket ezúttal lehet, hogy nem ön kezdeményezi, de alaposan meglovagol minden szót, és alaptermészetével ellentétben belemegy a vitába, ahelyett, hogy elsimítaná. Hivatás: Sok kellemetlen tapasztalat ráébreszti, hogy nem szabad mindenkiben feltétel nélkül megbízni. NYILAS (XI, 23. — XII. 21.) Szerelem: Őszinteségét nem honorálják, sőt lehet, hogy visszaélnek vele. Legjobb lenne, ha bánatát-örömét magában tartaná, s még legjobb barátját sem avatná be szerelmi titkaiba, így megelőzheti a pletykát. Hivatás: Hirtelen változás következhet be eddigi munkarendjében. Vagy új fel- adadatot kap, vagy új munkahely van kilátásban. VÍZÖNTŐ (1.21. — II. 20.) Szerelem: Partnere az utóbbi időben nagyobb szabadságot hagyott önnek, mint ezt bármikor remélte volna. Most viszont kezdi úgy érezni, hogy szüksége van rá, több babusgatást, több figyelmet szeretne. Nem szégyen, ha ezt kéri is. Hivatás: Remekül össze tudja hangolni munkahelyi elképzeléseit és kedvenc időtöltését, így már-már a hobbijáért fizetik. SKORPIÓ (X. 24. — XI. 22.) Szerelem: Itt az ideje, hogy ismét „bevesse” magát, ha egyedül van, és nem szereti már ezt az állapotot. A csillagok felerősítik jó tulajdonságait, így kedvező színben tűnik fel a másik nem előtt. Hivatás: Most igazán mindenre képes lehet, olyan feladatokat is elvállalhat, amit más netán visz- szautasított, mert túl bonyolult vagy már-már megoldhatatlan. BAK (XII. 22. — I. 20.) Szerelem: A hét eleji apró zsörtölődés hét végére komoly vitává fajulhat. Próbáljon meg kitérni partnere rosszkedve elől. Hivatás: Anyagi helyzete nem éppen rózsás, de most ne is várjon jelentős javulást. A különmunkáért, amit ezen a héten vállal, csak az esztendő végén kap pénzt. Ha lehet, felettesei véleményének ne mondjon ellent a hét elején. HALAK (II. 21. — III. 20.) Szerelem: Végre kezd kilábalni a „gödörből”. Rájön arra, hogyan frissíthetné fel régi kapcso- latát, esetleg új kalandba is belemegy, ami végül is nagyon kedvezően alakul. Hivatás: Ha a háttérben tud maradni ezekben a napokban, többet segít magának, mintha unos-untalan fel akarja hívni főnökei figyelmét eddig teljesítményére.