Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-07 / 211. szám
1992. szeptember 7., hétfő 10 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZBIZTONSÁG, BŰNÜLDÖZÉS Csibe, a bohó nyomozó Felettesei ajánlják — a bűnügyi osztályvezető éppúgy, mint a megyeszékhely városi kapitánya: Csibéről kellene írni. Hát jó. Amint meglátom Gerencsér Miklós bűnügyi nyomozót „villan- tós lesz az agyam”: nem inkább a fiatalok oldalára való az a portré, amit erről a tengerkék szemű, tüsihajú és — mint később kiderült — káprázatos humorral megáldott fiatalemberről „elkövetek”? Tegezödésünknek is ebben gyökeredzik... — Már így is többen ismernek a városban, mint kellene — próbálja elhárítani kérésemet. — De ha úgy gondolod... — Hány éves vagy, és mióta dolgozol a rendőrségen ? — Az éveim száma hivatalosan huszonhat, 1988-ban kerültem az osztályra. Előtte elvégeztem a határőrségnél a belügyi iskolát rendőri szakon. — Tehát fiatalon, vagyis szinte gyerekként nyomozónak készültél... — Igen, bár a családban nincs ilyen „hagyomány”; az tetszett ebben a munkában, hogy mindig mehetek, tehát egyfajta szabadságot jelent. S mivel szüléimén, testvéreimea kívül nekem se kutyám, se macskám, de „még” feleségem sincs, ezt a munkát ma is szeretem. Mi párban dolgozunk, én Schablauer Péterrel, akivel — mivel jól működni ezen a területen nem is lehet másként — munkán kívül is barátok vagyunk, jól ismerjük egymás kehéit. A családjaink azonban érthető okokból nem járnak össze. Ugyanis ő is nőtlen. A nyomozóknál egy ember nem ember, kettő is csak fél... — ...ember. — Apropó: féltél valaha? — Ha csak nem akkor, amikor egy cserénfai boltbetörés helyszínelésekor lemásztam a kútban lebegő pénztartó kazettáért. De gondoltam: úszni tudok, időm meg van, hogy kiéletformát jelent, amely r semmi másra nem hagy időt. Nincs ünnepnap, nincs pihenéssel töltött éjszaka, ha munkáról van szó. Ilyenkor naponta 10- 12 órát dolgozom; van hogy haza csak zuha(Kovács Tibor felvétele) húzzanak. Amikor öt méterről fölnéztem ijesztően kicsi volt a lyuk. Igazi életveszélyben talán akkor voltam, amikor a kaposvári arab-cigány háborúban „elkértük” az araboktól a fegyvereket... De aki erre a munkára adja a fejét — fűzi hozzá —, annak meg kell tanulnia együtt élni a félelemmel is. — Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról! — Állítólag rossz gyerek voltam. Barcson végeztem a középiskolát, vízépítő-vízgaz- dálkodó szakon. Ez időben táncoltam a Boróka néptáncegyüttesben, később két évig a Somogybán is. Akkor szinte a tánc töltötte ki az életemet. Nyomozóként azonban erre most már nincs időm. — Hobbiként sem? — Hobbim a munkám. — Ez azt jelenti, hogy megszállott „zsaru” vagy? — Zsarunak lenni egy olyan nyozni megyek. — A négy év alatt volt valami nagy „fogásod"? — Ez mindig csapatmunka. Én is nyomoztam az 1989-es páncélszekrény-feltörés sorozatnál, és a 90-es Bo- kor-Beck féle hasonló ügyben. Sikerült elkapni őket. Az idén pedig a Szász Endre-képek hamisítóinak elfogása járt sikerrel. — Mitől vagy te Csibe? — Nem tudom; rám ragasztották, mindenki így ismer. A Miklósra már nem is hallgatok... — Ilyen fiatalon és állandóan mosolygó tekinttel van tekintélyed a „kuncsaftoknál”? — Ez soha nem számított. A munkahelyemen bohó embernek tartanak. Igazuk van... — Ha éppen nem nyomozol, mi jelent szellemi felüdülést? — Sok hajnalt végigolvastam már, talán Merle könyveit szeretem a leginkább. S a zene: a szimfonikus és a népzene. — Szüleid mit szólnak a munkádhoz? — Mindig csak annyit: vigyázz magadra kisfiam! Tamási Rita BALATONI FORRÓ NYÁR Üzletággá fejlődött a gépkocsilopás Szezon végi „zárszámadás ” a Siófoki Rendőrkapitányságon Siófok csendes... Augusztus végén megcsappant a forgalom — szinte egyik napról a másikra eltűnt a turisták tömege, fellélegezhetett a város. A rendőrségnek is jutott egy lélegzetvételnyi idő — ezt használtuk ki arra, hogy Szőcs Sándort, a Siófoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjét megkérdezzük: milyen mérleget lehet vonni bűnügyi szempontból az előző nyárhoz képest? — Kezdem a két szomorú „slágerrel”: a minden bizonynyal üzletággá fejlődött gépkocsilopásokkal és a ma már országszerte hírhedt siófoki prostituáltakkal. 215 gépkocsit loptak el területünkről, ezek többsége, információink szerint külföldre kerül; egy részük viszont az országban marad, egészben vagy alkatrészként... Az elkövetők többsége már megrendelésre dolgozik, tehát szervezett bandák tevékenykednek. Több mint hétszáz autót törtek fel, az ellopott tárgyak értéke esetenként a pár száz forinttól a több százezerig terjed. Meg kell említeni: ha az ellopott tárgyak értéke alacsony volt, akkor gyakorta — százezrekre rúgóan — a gépkocsik rongálásával „egyenlítettek” a bűnözők. Motorkerékpárból huszonötöt „gurítottak” el, viszont a Mountain Bike kerékpárokból a tavalyihoz képest kétszer annyit, vagyis kétszáz darabot loptak el. Sajnos, még nem sikerült felderíteni azt a területet, ahol ezeknek a bicikliknek a nagybani felvásárlása történhet. — A prostituáltakkal kapcsolatos problémáink is megszaporodtak. Ezt az ügyet a jelenlegi jogszabályok miatt nem tudjuk megnyugtatóan rendezni, bár gyakori jelenlétünkkel, összpontosított akcióinkkal sűrűn zavarjuk a „társulatukat”. A nyáron csaknem harminc esetben indítottunk bűntető eljárást üzletszerű ké- jelgés miatt, két esetben pedig kerítés, illetve üzletszerű ké- jelgés elősegítése miatt kezdeményeztünk eljárást a lányokat futtató stricik ellen. A „hölgyek” — valószínűleg a kissé megcsappant idegen- forgalom miatti elkeseredésükben — „másodállásban” zsebtolvajlásra is adták fejüket. Ha a turista nem találta őket eléggé vonzónak, visz- szautasította közeledésüket, egyszerűen kifosztották. Á garázdaság, kempingben és strandokon a lopások száma viszont csökkent. Ehhez hozzájárult a Siótour kezdeményezése is, a cég ugyanis eredménnyel alkalmazta a különböző vagyonvédelmi kft-k munkatársait, a kiképzett fegyveres őrök nagy segítséget nyújtanak a rendőrségnek. Kismértékben ugyan, de csökkent az ismeretlen tettesek száma, és a lopások, betörések sem haladták meg a tavalyi átlagot. Szerencsére Siófokon kiemelkedő társadalmi veszélyességű bűncselekmény nem történt. — Összegezve tehát megállapítható, hogy a múlt évhez képest körzetünkben nem történt több bűncselekmény: 2895 esetben kellett elrendelni nyomozást (tavaly 3056 esetben). A kapitányságvezető szerint azonban megelégedettségre nincs okuk, de a nyári időszakban lehetőségeikhez mérten igyekeztek mindent megtenni a közbiztonság érdekében. Elfogadhatóan alakult a Siófoktól Balatonboglá- rig terjedő partszakasz biztonsága a sok-sok probléma ellenére is. Helényi Béla A kislány él, de hol az anya? A viszonylag gyors megtalálás és az azonnali orvosi beavatkozás mentette meg az életét annak a szerencsétlen csecsemőnek, akit augusztus 14-én hét óra harminc perc körül hagyott magára meztelenül, fűvel betakarva a So- mogyaszaló és Antalmajor közötti út melletti akácosban egy ismeretlen személy. Az életképes leány újszülött 41 hetes terhesség kihordását követően született. Emberölés bűntett kísérlete alapos gyanúja miatt jelenleg is nagy erőkkel folyik a nyomozás az ismeretlen szülőanya kilétének megállapítása érdekében. A rendőrség kéri: jelentkezzenek mindazok, akik az üggyel kapcsolatban bármilyen információt tudnak adni. Ötvenezer forint jutalom a nyomravezetőnek Eddig kiderítetlen ok miatt lőtt az ismeretlen tettes — feltehetőleg vadászfegyverrel — augusztus 14-én hajnalban Bácsi Géza vadőrre. A 34 éves férfit saját — Som, Ady E. u. 66. szám alatti — lakásán érték a lövések, és életveszélyes sérülést szenvedett; életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Az emberölés bűntettének kísérlete miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozásban a rendőrség nagy erőkkel dolgozik, és vár minden olyan információt, amely a bűncselekmény elkövetésével, az elkövető kilétével összefüggésbe hozható. A Somogy Megyei Vadászszövetség ötvenezer forintot ajánl fel a nyomravezetőnek — ha a vadőr ellen hivatásos vadász minőségében követték el a bűncselekményt és ha a normál nyomozati időn belül a rendőrség nem találja meg a tettest. Ezzel szeretnék kifejezésre juttatni többek között, hogy a vadőrök igen nagy értékű társadalmi tulajdonért felelnek, tehát jogi védelmükért is megtesznek mindent. Hadat üzent a rendőrség az autótolvajoknak 1990 júniusától a rendőrség megyénkben négy olyan holttestet talált, amelyek személyazonosságát — a környezetükben levő, velük kapcsolatba hozható tárgy, illetve iratok hiányában — eddig nem sikerült kideríteni. Ezért a rendőrség kéri a lakosság segítségét: aki az alább felsorolt személyek valamelyikét felismeri — rokonként vagy ismerősként —, jelentkezzen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán (telefon: 06(82)14-422). Ismeretlen holttestek Megkezdődött a szervezett autólopásra szakosodott bűn- szövetkezetek felszámolása — közölte nemrég Kacziba Antal vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnüldözési főigazgatója az ORFK központjában tartott sajtótájékoztatón. Mint elmondta: a szervezett bűnözőcsoportok felderítésére külön egységeket hoztak létre. Jelenleg is mintegy 300 gyanúsított ellen folyik eljárás, részben külföldi — bolgár, román és lengyel — állampolgárok ellen. A büntetőeljárások során eddig 370 nagyértékű autót foglaltak le. Az elkövetők nem létező kft-k — mintegy 180 ilyen „cégről” van szó — hamis számláit és bélyegzőit, illetve hamisított vámokmányokat használtak fel a lopott járművek értékesítéséhez. Az autólopások többségét a fővárosban követik el, az első félévben ellopott több minj kilencezer személyautó háromnegyede Budapesten tűnt el. Kacziba Antal arról is szólt: a szervezett autólopások földerítéséhez jelentős segítséget jelent, hogy a magyar rendőrség szoros információs kapcsolatban áll számos más ország hatóságaival. Nem kis gond viszont, hogy a magyar információs rendszer nem elég korszerű, ezért gyakran késve kapja meg a határőrség az ellopott autók adatait; így az ellopott járműveket köny- nyűszerrel külföldre vándorol- tatják a tolvajok. A főigazgató megjegyezte, hogy sajnos, sok autótulajdonos még Mercedes esetében is igyekszik megspórolni a riasztó felszereltetését, s ezzel nagymértékben növeli az au- tótolvajok esélyeit. A rendőrség azt tervezi, hogy megszigorítja a rendszámtáblák kiadásának gyakorlatát: a hamisítások miatt várhatóan hologrammal felül- bélyegzi a forgalmi engedélyeket, s mindenekelőtt propagandakampánnyal igyekszik felhívni az autóvásárlók figyelmét a körültekintő autóvételre, nehogy lopott járművet vásároljanak. 1990. június 1-jén a Bala- tonföldvár és Balatonszárszó közötti vasúti pálya- szakaszon az ott közlekedő gyorsvonat halálra gázolt egy ismeretlen férfit, aki feltételezhetően öngyilkossági szándékkal feküdt a vonat elé. Személyleírása: 50 év körüli, 183 centiméter magas, közepes testalkatú, haja barna, őszülő, elöl kopaszodó, arca ovális, szája ívelt és keskeny, fülei nagyok és fejhez simu- lóak. Fogazata: alul ép, felül mindkét oldalon hátul hiányos. Különös ismertetőjel a testén nincs. Ruházata: újszerű állapotú kávébarna öltöny, lila függőleges csíkozást ing, fehér atlétatrikó, fehér férfi alsónadrág, sötétkék zokni, fekete bebújós félcipő; fekete szegélyű fehér zsebkendő volt a zsebében. 1990. július 22-én a Zákány közigazgatási területéhez tartozó Dráva-folyószakaszon egy férfi holttestét találták meg. Az ismeretlen 165 centi magas, közepes testalkatú, haja középbarna, 8-12 centiméter hosszúságú, arca ovális, homloka csapott, egyenes orrhát, széles orrszárny, bal karján tetoválások: szív- és virágminták, KIRMET felirat, négyágú csillag (csúcsainál W, N, O, S betűk), Donald kacsa, ülő bikinis nő, valamint 176... számok. A jobb alkaron tetoválások: 6x3 centis kereszt, T, L, H betűk, négy franciakártya, alatta pohár és imára kulcsolt kezek, buzogányt tartó kéz, felette pedig csengő, alatta FREIDE DU- ART ANGST felirat. Ruházata: sárga pulóver, világos vászonnadrág Mustache felirattal és gombbal, fekete félcipő, amelynek talpán az alábbi felírás van: Luftpus- ter Sohle pu Syntr 43., világos zokni, fehér alapon szürke csíkos alsónadrág. A férfi ruházatában egy darab 20 schillinges és egy 5 schillinges papír-, illetve fémpénz volt. A rendőrorvosi boncolás szerint a halált vízbefulladás okozta. 1992. augusztus 1-jén a Kaposvár és Böhönye közötti útszakasz nagybajt jom-homok- pusztai bejá- j rójának közelében — az út melletti bokros területen — egy férfi holttestét találták. Személyleírása: 175-180 centi magas, közepes testalkatú, 25-30 év közötti, haja fekete egyenes szálú, dús, homlokba lógó, fülnél kinyírt, tarkóig érő, szeme barna, szemöldöke dús, fekete, ajka telt, fogazata ép, kb. kéthetes bajuszt visel, arcán 2-3 napos borosta. Ruházata: Adidas edzőcipő, sötétkék — a zsebeknél és a bokák belső felénél fémszínű húzózárral ellátott — nadrág, fehér nejloning, vajsárga, denevérujjas pamutpulóver, világoskék, kockás farmernadrág. Különös ismertetőjele: jobb lábán a hüvelykujj melletti második ujj feltűnően vastag, a harmadik ujj aláhajló. 1992. augusztus 5-én Balatonföld- váron a vízibicikliről a vízbe ugrott, majd elmerült egy ismeretlen férfi. A holttestét ugyanott, másnap találták meg. Személyleírása: 35-40 év körüli, 187 centi magas, erős testalkatú, napbarnított, arca ovális, szeme barna, szemöldöke dús, homloka magas és ívelt, a haja frissen vágott: 2-3 centiméter hosszú, bajusza és szakálla fekete. Ruházata: egyszínű fekete fürdőnadrág. Fogazata: felül a két első metszőfog hiányzik, a bal oldalon felül a 3. és a 6. fog fémmel pótolt, jobb oldalon a 4. fog hiányzik, az 5. és 7. fog fémkoronával pótolt, alul a jobb oldalon az 5. és a bal oldalon is az 5. fog hiányzik. Különös ismertetőjele: a ájobb lábszár belső felszínén egy 14 centi hosszú, 2-4 centiméter szélességű másodlagos sebgyógyulás látható, ami korábbi nyílt sípcsonttörésre utal. Erre a lábára sántított is. Annyit tudnak még róla, hogy a strandon egy alkalmi nőismerősének József keresztnéven mutatkozott be.