Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-05 / 210. szám
1992. szeptember 5., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 VOLVO VILÁGKUPA KAPOSVÁR ELNÖKSÉGI ÜLÉS A RÁKÓCZINÁL Az esélyesek győztek a nyitányon A Szent György díjjal tegnap megkezdődött Kaposváron, a Pannon Agrártudományi Egyetem lovaspályáján a Volvo Díjlovagló Világkupa magyarországi fordulója. Az érdeklődésre jellemző, hogy olyan sok versenyző nevezett idén, hogy a „kis kör” versenyeit, azaz a Szent György díjat és az Intermediaire I. versenyt csak két részletben lehet lebonyolítani. Ennek oka az, hogy egy nap maximum negyven versenyző mutathat be gyakorlatot, a nagydíjver- senyeket pedig nem lehet kettéosztani. Ezen okok miatt a Szent György díjon induló 24 versenyző közül csak 15 mutathatta be gyakorlatát az első napon. A Szent György díj feladatainak nehézségi foka a legenyhébb az összes közül, melyekre sor kerül a verseny folyamán. 27 feladatot kell megoldania lónak és lovasának. Ugrásváltásokat piruetteket, nyújtott vágtákat és olda- lazást kell többek közöt a lehető legszebben, sima átmenetekkel végrehajtani. Mindez, eddig a legjobban Peter Gromsernek, az osztrákok versenyzőjének, valamint Merlin nevű lovának sikerült. Gyakorlatára összesen 1197 pontot kapott. A második helyen jelen pillanatban Dallos Gyula áll Lago Meggiore nevű lovával, míg a harmadikon Sonja Grossauer Fürieux nevű lovával. Komjáthy György egyelőre a tizedik, ma reggel nyolc órától azonban többi kilenc versenyző is rajthoz áll. A képen Sonja Grossner (Ausztria) Nem úgy, mint a nagy kör nyitóversenyén, az Intermediaire II futamon. Itt mind a 21 ló és lovas színre lépett. Ez a feladat már két fokkal nehezebb, mint a Szent György díj. Ezen a versenyen mindenki indult, aki a Volvo Világkupafutamon szeretne jól szerepelni. A tavalyi kaposvári futam győztese a német Gina Ca- pellmann Lütkemeier másodikként indulva gyönyörű gyakorlattal kezdte idei szereplését is. Lova, Cypris minden mozdulatának engedelmeskedett, sőt, legtöbbször úgy tűnt, lovasa nélkül is meg tudná oldani a sokszor gyakorolt feladatsort. Mindezt persze a legtöbb lovas esetében el lehetne mondani, hisz ezen a versenyen csak igen képzett lovasok, és nagyszerűen idomított lovak vasznek részt. Az avatatlan szemébe sokszor különbség sincs a gyakorlatok közt, nem úgy a sasszemű bírókéban, akik a legkisebb „hibát" is észreveszik. Majdnem öt óra volt már, amikor a magyarok esélyese, a világkupa pontversenyben második helyen álló Dallos Gyula a négyszögbe lovagolt Aktion nyergében. A közönség lélegzetvisszafojtva figyelte, mire lesz képes az olimpiát lova betegsége miatt kihagyó versenyző. Nos, Aktionon nem látszott, hogy beteg lett volna, kitűnően oldották meg a nehéz feladatokat, s a közönség vastapsa mellett fejezték be a versenyszámot. A bírák is hasonlóképpen látták, hisz összességében második helyre rangsorolták. Reméljük, a Nagydíjon már senki sem végez előtte. Az Intermediaire II végeredménye: 1 .Pia Laus (Olasz) Liebenberg nevű lován 1255 pont. 2. Dallos Gyula (magyar) Aktion n.1.1236 p. 3. Gina Capellmann Lütkemeier Cyprys n.l. 1217 p. 17. Sebestyén József Ro- molus n.l. 1043 p. 20. Berényi Krisztián Korzika n.l. 1017 p. V. O. Szabó György a fölmentését kérte Csütörtökön este rendkívüli ülést tartott a Rákóczi FC elnöksége. Az összejövetelen terítékre került a klub reménytelen, mondhatni szinte váságos anyagi helyzete. Egy másik napirendi pont tovább borzolta a kedélyeket. Szabó György klubelnök ugyanis közölte, hogy meg kíván válni elnöki funkciójától. Az elnökség a bejelentést tudomásul vette, de arra kérte, hogy szeptember 10-ig még lássa el feladatát, s ez időpontig igyekeznek majd a pótlásáról gondoskodni. Szabó György kérdésünkre lemondási szándéka indítékaként elmondta: új munkahelye akkora feladatokat ró rá, hogy amellett nem tudja ellátni az elnöki teendőket, ám szeretne továbbra is az elnökség tagja maradni. Az új elnökválasztást illetően döntés csak a jövő héten várható. T ömegsportverseny ek Csokonyavisontán Csokonyavisontán több sportágban is — így asztaliteniszben és sakkban — befejeződött a községben szervezett tömegsportyerseny. Az asztalitenisz-versenyek során Tóth Csaba bizonyult a legjobbnak; a második helyen Hornai László, a harmadikon Kulcsár József végzett. A sakkbajnokság Magyar József sikerét hozta. Mögötte Nemes Gyula és Kovács Róbert végzett. Kaposvári teniszérem Budapesten rendezték meg az utánpótláskorú fiúk országos csapatbajnoki négyesdöntőjét. A KVGY Kaposvári Vasas SE újonc fiúcsapata eddigi legszebb és legnagyobb sikerét érte el. Miután 5:1 arányban legyőzték a győrieket, a döntőbe jutottak, ahol azonban nem bírtak a Rákos- keresztúri TC csapatával. Az ezüstérmet szerzett kaposvári együttesben a következők kaptak helyet: Kleno- vics Balázs, Bori András, Tóth Krisztián, Szabados Zoltán és Sallai Tamás. Edző: Baranyai Sándor. VASÁRNAP HELYETT SZERDÁN IX. NEMZETKÖZI BALATON FÜSZÉRT KUPA Elmarad az Építők SC- Barcs mérkőzés Eredetileg most vasárnap játszották volna a Kaposvári Építők SC-Barcs SC NB lll-as mérkőzést. A találkozóra azonban mégsem kerül sor, ugyanis elA Gépipari Szakközépiskola Dél-dunántúli Oktatási Központja az induló tanévre szíves figyelmükbe ajánlja képesítést adó alap-, közép-, és felsőfokú tanfolyamait: — Minősített hegesztő — Könnyügépkezelő — CNC gépkezelő és programozó — Ingatlan értékbecslő — Mérlegképes könyvelő — Adótanácsadó — Okleveles könyvvizsgáló Érdeklődni és jelentkezni lehet a Kaposvár, Dési Huber I. u. 4. címen vagy a 82/19-246 és a 10-555/46 telefonon. (218383) marad. A két csapat három nappal később, szerdán lép pályára egymás ellen Kaposváron az Arany útcai sportcentrumban. Horváth Gy. pécsi kapuban Bizonyára a pécsiek súlyos csepeli veresége késztette a PMSC vezetését, hogy kapus után nézzen. Kedden keresték meg a Siófoki Bányász vezetőit, és azonnal nyélbe is ütötték az üzletet. Horváth Győző, aki Bajáról visszatérve ismét szabad volt, most Pécsre tette át székhelyét, és — mint ismert — a szerdai fordulóban már be is mutatkozott új klubjában. Méghozzá nagyszerűen! A kapuvédő — Duróhoz, Keszeghez és Máriásihoz hasonlóan — ez év december 31-ig kölcsönjátékosként őrzi a pécsiek hálóját. FORINTOS HÍREK Nagy kínálat, olcsó áruk! Textil: Pólók 120-160 Ft Ffi alsó 80 Ft Női alsó 60-90 Ft . Melltartók 320-420 Ft Pizsamák 750-900 Ft Hálóingek 550 Ft Szandálok 250 Ft Galléros pólóing 200 Ft Fürdőruhák, bikinik kiárusítása!! Műszaki: Philips és Tefal termékek nagyker áron Címünk: Somogy Áruház mellett a fodrászat felett. Forintos Kft (218322) A végére maradt a nap mérkőzése Tegnap kora délelőtt Kaposváron a városi sportcsarnokban megkezdődött a háromnapos nemzetközi pénzdíjas Balaton Füszért Kupa. A kosárlabdára alaposan kiéhezett somogyi sortrajongók igazán nem panaszkodhatnak, hiszen a szervezőknek nagy mezőnyt sikerült „összehozniuk”. Itt van Kaposváron az osztrákok egyik élcsapata, a Basketballklub Klosterneuburg, a csehszlovák Bánik Handlova (mindketten tagjai a Szuper Ligának), és a tavalyi tornagyőztes, a most is elsőszámú esélyesként emlegetett horvát KK Zagreb. A magyar színeket a tavaly előtti bajnok Szolnoki Olajbányász SE, az „A”-csoportos Bajai Bácska KSE és két „B”-csoportos együttes, a Dombóvári VMSE, illetve a most feljutott Siófoki Azulev Kerámia KE képviseli. No és természetesen nem hiányozhat az idén már Szuper Ligában rajtoló Kaposvári KC sem a rangos tornáról. KK Zagreb-Dombóvári VMSE 100-60 (59-28) V.: Varga J., Bacsfay. Az idei Balaton Füszért Kupa nyitómeccsét a nagy favorit KK Zagreb és a Dombóvári VMSE játszotta. A jóné- hány ismert játékossal érkező horvát csapat (valamikor hárman is — Anzulovic, Vukicevic és Perica — tagjai voltak a BEK-győztes Cibona Zagreb- nak) villámrajtot vett: a dombóváriak csak a negyedik perc végén, 13-0-ná! tudtak először a gyűrűbe találni. Továbbra is csak egy csapat volt a pályán, s a félidő közepén már kerek 30 ponttal (34-4) vezettek a zágrábiak. A második játékrészben a cserék játszottak a KK Zagreb csapatában, de így is tovább tudták növelni az előnyüket. Szolnoki Olajbányász SE-Bajai Bácska KSE 99-71 (55-41) V.: Szabó Gy., Zsigmond. Tavalyhoz képest szinte teljesen kicserélődött mindkét csapat. Az első játékrész közepéig fej-fej mellett haladt a két együttes, majd megugrottak a szolnokiak, és a szünetig jelentősnek tűnő előnyre tettek szert. A második félidőben megpróbált felzárkózni a-Baja: a szolnokiak azonban erősítettek, s végül magabiztosan, nagy különbséggel nyerték a találkozót. (Fenyő-Jutási) Klosterneuburg-Siófoki Kerámia KE 90-75 (47-35) Vezette: Péter, Nagy J. Az osztrák szuperligás együttes ellen igyekezett jól bemutatkozni sz NB-I somogyi újonca. Egy ideig fej fej mellett haladt a két csapat. A nemcsak lelkesen, hanem időnként jól is kombináló siófokiak 10 percen át lépést tudtak tartani ellenfelükkel. Aztán a maguk által diktálni iramtól kissé kifulladtak, s ekkor az osztrákok magukhoz ragadták a kezdeményezést. Szünet után ismét lendületbe jött a bala- ton-partiak gépezete. Sokat lefaragtak hátrányukból, de a magassági fölénnyel rendelkező osztrákokat nem tudták legyőzni. A siófokiak legjobb dobói: Szafranov 20, Blau A KK Zagreb-Dombóvár találkozó mann 14, Ljumanov 13, Csar- nai 13. Kaposvári Kosárlabda Klub-Banik Handlova 95-83 (42-49) Vezette: Faidt, Varga J. Telt ház előtt érdeklődéssel várt mérkőzés valóban az első nap legjobb összecsapását hozta két ellentétes félidővel. A kissé körülményesen kezdő kaposváriak ellen az aktívabb és mozgékonyabb szlovák csapat előnyhöz jutott, s ezt a félidő végéig tartani is tudta. Bizony a hazaiak játékából hiányzott az összhang. Védekezésük is szellős volt ekkor még. Szünet után gyorsan változott a kép. A 25. percben vette át először a vezetést a kaposvári együttes, s azt többé nem is engedte már át ellenfelének. Kovács vezérletével folyamatosabbá és gördülékenyebbé vált a játék, a győzelem ettől kezdve egy pillanatig sem forgott veszélyben. A kaposváriak legjobb dobói: Kolcsev 27, Grigas 20, Bognár 13. A torna ma 8 órakor folytatódik. Fenyő-Jutási