Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-26 / 228. szám
1992. szeptember 26., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Denise legyezői Ritkán adódik egy ember életében, hogy azt mondják neki, itt a lehetőség, mindent megkapsz, „pénzt, paripát, fegyvert”, valósíts meg valamit álmaid közül. Denise Biernaux Liege-ben, Belgiumban él, ott van egy kis galériája, a Galerie Philharmonie, ahol textilművészeti alkotások, esetleg népművészeti anyagok kiállításával és eladásával foglalkozik. Tizennégy éve csinálja, azóta bemutatta már a textilvilág sok jeles résztvevőjét. — A namur-i művelődési központtól kaptam egy olyan lehetőséget két évvel ezelőtt, hogy szervezzek, rendezzek Laky Gyöngy (USA) Durva szellők (barackfaágak) egy kiállítást számukra, „azt csinálok, amit akarok”! — így született meg a legyezőkiállítás ötlete. Miért éppen legyező? — Ez egy olyan tárgy, ami hosszú évszázadokig használati eszköz volt, de ma már alig alkalmazzák, legfeljebb díszként, vagy a távof-keleti népművészetben. Annyi különböző használati mód, annyi díszítés, technika, anyag tapad a legyező fogalmához emlékeinkből, hogy úgy gondoltam, ez a forma adhatja meg a művész számára a legnagyobb szabadságot. Az első fordulóban meghívtam hatvan művészt a világ minden tájáról, elsősorban persze azokat, akiket ismertem,hogy az A 3-as formátumot alapulvéve (42x29,7 centiméter a szélessége és a hosszúsága), készítsenek legyezőt. Megtették. És szinte egybehangzóan azt mondták, hogy szórakozás volt, remek feladat volt, de nagyon nehéz. És valószínűleg azért, mert már nem a használatra kellett tervezniük, műtárgyat készítettek, aminek csak formai megkötései voltak. — Ugyanakkor született egy pályázat is. — Igen, pályázati felhívást küldtem szét, amelyre ugyancsak jó néhány pályamű érkezett, amelyből egy nemzetközi zsűri 11 művész munkáit fo- gadta el. — És most vándorol a kiállítás... — Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az én kis galériámba be sem fért a nyolcvannyolc legyező! így azután bemutattuk természetesen Na- mur-ben, majd Brüsszelben, Verviers-ben és Tournai-ban, ahol néhány éve nagyszerű textilmúzeum működik. Ezután érkezett a kiállítás Budapestre az Iparművészeti Múzeumba, október 18-ig itt látható. Innen megy Hollandiába, a tilburgi textilmúzeumba. — Eszerint a legyezők textilből készültek? — Korántsem. Ma már a textilek egy része sem textilből van! A régi használati textilek anyaga is sokat változott: papírzsebkendőt, papírtörölközőt használunk, műanyag a harisnya, olykor a fehérnemű is. És bár a természetes anyagok ázsiója megnőtt, az olcsóbb műbőr, a poliészter, a különböző műszálak egyre kifinomultabban vesznek részt mindennapi életünkben. Ugyanakkor a legyező mégiscsak az iparművészek egyik ágához, a textilművészethez kötődik a legjobban, mint az öltözködés hajdani kiegészítője. — A galéria nemcsak kiállítóhely, hanem üzlet is. El lehet ma adni textilművészeti alkotásokat? — Nehezen. Az emberek a textilt használja; amikor viszont a lakásukba vásárolnak, Bandiera-Cerantola, Marisa (Olaszország) Szárnysuhogás (pamut, selyem, gyöngy) nemcsak díszíteni akarnak, hanem értéket befektetni. Ezért inkább képekben, festményekben, szobrokban gondolkodnak. Pedig milyen otthonossá teszi a lakást egy textilfalikép, s milyen értékbefektetés egy gobelin! — Tehát egy galériából Belgiumban sem lehet megélni? — Mondhatom, hogy ez a hobbim. A legyezőkiállítás meg az általam nagyrabecsült és szeretett művészek tartalomjegyzéke! A galéria mellett kiállításokat rendezek, például rendszeresen meghívnak To- urnai-ba, tanítok a Cambra művészeti főiskolán, vezetek tanfolyamokat, például kezdő művészek számára, hogyan kell műtermet alapítaniuk, hogyan kapcsolódhatnak be a művészeti életbe. — Egy ilyen tanfolyam elkelne Magyarországon is! Torday Aliz KELEMEN LAJOS Kísértés Kanyart ír le a ház előtt megáll egy kocsi vár sötét álmodban mint rejtelem foglal tekintetével aki érkezik — s ha nyitva minden ajtó az összes határ itt kereng kicsit sorsnak otthonnak fagyos karéjában mer láng lenni készséges kerub — s hogy költögetne örömre akár ököl gyanánt hallod nem más: nagy csattogó talpakon zápor jár csak kint te meg kínos-némán szörnyeid közegében ácsorogsz RACZ OLIVER Flock doktor korszakalkotó hagyatéka A tudós Flock doktor, képviselő (hogy melyik párté, az most nem tartozik ide) maga elé húzta vadonatúj jegyzettömbjét, és sebesen írni kezdett. 1 Bevallom, eleinte meglehetősen gyakran té- • velyegtem, zsákutcákba kerültem. Feltételezéseimben és következtetéseimben helytelen alapelvekből (princípiumokból), bizonyítékokból (argumentum) és levezetésekből (dedukció, illetve indukció) indultam ki. Olykor félrevezettek az általam követett, de utóbb tévesnek bizonyult tézis-antité- zis-szintézis gondolatmenet látszólagos összefüggései is. Mindezt előre kell bocsáta- nom, hogy érthetővé tegyem, miért vettek igénybe elméleti előkészületeim kerek hét esztendőt. 2 Természetesen kezdettől a madarak • (Aves) életmódját, szokásait, szárnyhasználatuk, repülésük technikáját tanulmányoztam. Megfigyeléseimben a természet következetes törvényeiből indultam ki. A halak (Pisces) úsznak: az ember játszva elleste tőlük ezt a tudományt. (Meg kell mondanom, jómagam eléggé késve, suhanc koromban tanultam meg úszni, ez azonban azzal az előnnyel járt, hogy nagyobb súlyt helyeztem a tudatos cselekvésre, mint az ösztönösségi tényezőkre, s ez későbbi kutatásaim során kedvező módszertani iránymutatónak bizonyult.) Az emlősök (Mammalia) járásra, futásra, egyesek kapaszkodásra, markolásra használják végtagjaikat, de tanult tőlük az ember (Homo sapiens) számtalan egyéb, nagyon hasznos, sőt, olyakor általában nagyon kellemesnek mondható biológiai fogásokat is, amelyekre most nem szándékozom kitérni. A hüllők, csúszómászók (ezeknek tudományos, latin nevét mellőzöm: legutóbbi költözködésem alkalmával húsz kötetes Lexikon-enciklopédiámnak ez a kötete sajnálatos módon elkallódott), de ezektől is rengeteget tanultunk az évezredek során — rengeteget tanulunk tőlük manapság is: mindenekelőtt a homo politicandus alfaja. (Nem tévesztendő össze a homo politicus-szál.) Ilyen előzmények után jutottam el ahhoz a felismeréshez, hogy az ember — kellő felkészültség után — könnyedén elsajátíthatja a repülés (szárnyalás) tudományát, képességét is. 3 Tudatában vagyunk annak, hogy ezzel a • kérdéssel előttem már Daidalosztól és Ikarosztól kezdve, egészen Verne Gyuláig (Jules Verne), írók, költők, tudósok végtelen sora foglalkozott. Csakhogy engem nem a művi, a gépesített repülés lehetőségei foglalkoztattak. Ellenkezőleg a tökéletes emberi szabadság gondolatának megvalósításán kívül (képzeld csak el: idegen tájakra repülhetsz, szabadon, gondtalanul; nevetséges országhatárok felett suhanhatsz át, s immár nemcsak képzeleted szárnyalhat végtelen magasságok felé, hanem te magad is!), engem ezeken a magasztos terveken és célokon kívül a természetvédelem gondja is áthatott. Ha és amikor megtanulunk repülni (szárnyalni), kirekeszthetjük életünkből a szennyező gázokat, a gépkocsik, repülőgépek kipufogó csöveinek ártalmas termékeit, a vízlépcsőket, atomerőműveket és az idegeinket felörlő zajártalmakat. Az embernek meg kell tanulnia repülni! 4 Kezdeti tévedéseim onnan eredtek, hogy • eleinte a verebeket tanulmányoztam. Magot, morzsát szórtam az ablakpárkányra. Talán a célirányos táplálkozás tenné? Ezekben a napokban, hetekben magam is magokkal, magvakkal kezdtem táplálkozni, de ígéretes eredményeket nem észleltem. Inkább károsakat, de ez nem tartozik a tárgyhoz. Az azonban igen, hogy egy széncinkének, valamint a közeli réten csemegéző feketerigóknak köszönhetően rádöbbentem, hogy tökéletesen rossz irányban tapogatózom. Számtalan madár férgekkel, gilisztákkal, sőt — hússal él! Lásd: keselyűk (Vulturidae), ölyvek (Bu- teos), sasok (Aquilae), baglyok (Strigidae) — ezek a köteteim nem kallódtak el —, és sorolhatnám tovább, de ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy felismerjem: nem a táplálék összetétele a döntő. Ekkor hasított át agyamon vakító villámként a felismerés: a megfelelő lélegzési mód, a kellő szárnymozdulatok, a kanyarodás és lebegés technikájának az elsajátítása, a megfelelő légáramlatok helyes' kihasználása — ezek a döntő tényezők! Azt is megfigyeltem, hogy néhány egyed nemcsak a szárnyával, hanem a farktollaival is irányítja röptét. Az ember ezt nem teheti meg, de ez sem leküzdhetetlen akadály. A halak például uszonyokkal dolgoznak, s az ember ezt is elsajátította. (Búvárok, tengerkutatók.) Ennyi engedményt én is tehetek: ez még korántsem gépesítés. Én azonban nemcsak láb-, hanem kézuszonyokat is fogok használni, illetve, napi előgyakorlataim során — reg- gel'két óra, este másfél óra — már használok is. Mondanom sem kell, hogy az uszonyokat a tulajdon tervrajzaim és a megfigyeléseimen alapuló hasznossági elvek alapján módosítottam. A legfontosabb a helyes légzési technika el- lesése volt. Fontosabb, mint az áramlatok kihasználásának a lehetősége — ezt majd csak a gyakorlatban fogom kikísérletezni —, az azonban bizonyos, hogy a madarak teljes szélcsendben, tehát áramlatok híján is képesek repülni. A helyes légzési technika a döntő. (Naponta másfél óra reggel, két óra este. Itt fordított az időarány, mint a szárnygyakorlatok esetében: az esti órákban tisztább, zavartalanabb a levegő.) Arra is hamar rájöttem, hogy induláskor — néhány nehezebb testű, nagy madarat kivéve — különösebb nekirugaszkodásra nincsen szükség: a fecske, veréb, cinke úgyszólván helyből startol. (Tekintettel azonban arra, hogy fajsúly szempontjából feltétlenül az említett „súlyosabb testű” madarak szintjéhez tartozom, bizonyos nekirugaszkodást számításba kell vennem.) 5 Amint már említettem: kísérletezéseim, mód- • szerem tökéletesítése kerek hét esztendőt vett igénybe. Méltán felmerülhet a kérdés, honnan tehettem szert ennyi mérhetetlen türelemre, kitartásra? Elárulom: már lankadatlan fáradozásaim harmadik évében tudtam, csalhatatlan biztonsággal tudtam, hogy kitartásomat siker koronázza. Tudtam. TUDTAM. 6 Onnan tudtam, mert egy kora tavaszi na- • pon, esti légzési és szárnygyakorlataim közben, váratlanul, mámoros boldogsággal eltelve éreztem, hogy mintegy tíz centiméternyire eltávolodtam szobám padlójától. Kisiettem az erkélyre. Teleszívtam tüdőmet levegővel — természetesen nem amolyan „vegyünk mély lélegzetet” módra, hanem úgy, ahogyan madár-kartásaimtól lestem el —, s az eredmény: húsz centiméter erkélyem betonlapja fölött. Egy hónappal később — negyven! 7 Azt hiszem, már akkor nekivághattam volna • első önálló, szabad repülésemnek. De biztosra akartam menni. További négy évig tökéletesítejtem. a. légzési, b. szárnyhaszná- * lati, c. kormányzási és áramlat-kihasználási technikámat. S ma — végre nekivághatok! Nincsen szükségem dombra, toronyra, nekiiramo- dási területre: az ötödik emeleten lakom. Csak annyi nekirugaszkodásra lesz szükségem, hogy a háztető fölé jussak! Flock megelégedetten letette örökíróját, még egyszer átfutotta feljegyzései hét pontját — a hetes bűvös szám, mindenki tudja! —, felcsatolta szárny-uszonyait, teleszívta tüdejét levegővel, és kilépett a nyitott ablakon. Nyugodjék békében.
