Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-24 / 226. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 1992. szeptember 24., csütörtök Kasszasöprés helyett A sportnak is megvannak a „hiénái”, nekik a más pén­zén semmi sem drága. Néha úgy szórják a forintez­reket, mintha az egy bőség­szaruból folyamatosan csordogálna. A kézilabda NB II első fordulója után Szabó Ferenc az újonc kaposvári klub edzője egy számlát muta­tott. Érdemes belepillantani, mondja kétségbeesetten. És valóban, nem hiszek a szememnek. Pedig ott áll fehéren feketén, hogy a két játékvezető — legálisan — 7200 forintot vitt el a kasszá­jukból. Nem is a mérkőzés­vezetésért járó összeget sokalltam, hanem az útikölt­séget. Mert hát a Szombat­helyen székelő területi bi­zottság honnan is küldhetett volna játékvezetőket Ka­posvárra, ha nem a vasi fő­városból. Az edző tovább zsörtölődött. — Itt a közelünkben, Szi­getváron, Pécsen, Komlón, Keszthelyen és Nagykani­zsán is vannak játékvezetői kettősök, ezért is érthetetlen számunkra a szövetség mentalitása. Köztudott, hogy mindössze százötve­nezer forinttal vágtunk neki , a bajnokságnak, de ha így megy tovább, nem tudjuk befejezni az évet. Ki mástól remélhetnénk megértést, segítőszándékot, ha nem a területi szövetségtől. A társadalmi munkában tevékenykedő tréner keser­veit jogosnak vélem, miköz­ben eszembe jutnak a meg­szűnt szakosztályok, a nincstelenségük miatt ago­nizáló klubok tucatjai. Akik­nek viszont elsősorban a megmaradásuk lenne érde­kük, húznak még néhányat a hurkon. Nem az első eset, amikor az országos, avagy a területi szövetségek fittyet hánynak a takarékosságra. Aki nem bírja, elbukik-vall- ják és nemcsak szemlélői, hanem időnként elősegítői is a nem kívánatos folya­matnak. Kíváncsivá tett, hogy mi­ként is van ez a legfelsőbb szinten. Amikor e témában Illés Jánost, a Siófoki Bá­nyász ügyvezető elnökét tárcsázom, szinte felforró­sodik a telefon. A mindig higgadt, nyugodt sportve­zető hangja emelkedőben, amikor kérdésemre vála­szol. Visszafojtott indulata érthetővé válik, amint bea­vat a „kulisszatitkokba”. Szóba hozza az MLSZ „ta­karékos” intézkedését, amely véleményem szerint szinte példa nélküli nem­csak a magyar, de talán az európai sportéletben is. Mi­ről is van szó? „Kímélendő” az adminisztrációtól az egyesületeket, a sportág vezetése nemes gesztussal átvállalta a játékvezetők és az ellenőrök költségtéríté­sét. Na nem egészen úgy, ahogy néhányan gondolják. Az évente esedékes két­százezer forintos nevezési díj mellett még a bajnoki rajt előtt (!) valamennyi elsőosz­tályú klubtól négyszáz, az NB Il-esektől kétszáznyolc­vanezer forintot kasszíroz­tak, s ebből fedezik a játék­vezetők és az ellenőrök költségeit. Tehát az egyesü­letek már a jövő évi zárófor­duló közreműködési díját is kifizették. Jobb túl lenni rajta — gondolhatják az MLSZ-ben, majd szépen el­helyezték az összeget a sa­ját bankszámlájukon, amely természetesen nekik kama­tozik. Ez ügyben — minden korábbi más lépést hazud­tolva — az MLSZ nagyon konzekvens volt. Amíg a ti­zenhat csapat pénze be nem futott, még a sorsolást sem készítette el. A Vasast például „késedelméért” majdhogynem kizárták a bajnokságból, amiért egy, még csak a jövőben esedé­kes „szolgáltatás” díját nem fizette be. A második vonal­beliek is hasonló (futball)ci- pőben járnak. Az NB l-es liga próbált ugyan kompro­misszumot elérni, de ez MLSZ makacsságán meg­bukott. Bárkinek a fejében született meg ez az ötlet, zseni volt. Számoljunk csak egy kicsit. Azonnal kiderül, hogy az említett összegek­ből az NB-I ben 156000, az NB ll-ben pedig csupán 93000 forint fogy el e célra. A többiből aztán bőséggel futja útiköltségre és az eset­leges hazai MK-mérkőzé- sekre. Annyi szent, hogy erre az „üzletre” nem fizet rá a szövetség, ezt fényesen bizonyítja, hogy a bajnok­ság zárása után még soha­sem kívánt elszámolni az egyesületekkel. Feltétele­zem, hogy veszteség ese­tén okvetlen megtenné. Szerencsére a többi spor­tágban még nem vették át ezt a jövedelmező mód­szert, de a tarifák mindenütt magasak. Csak ízelítőül: a röplabda Szuper Ligában 2500, az NB l-ben 1500 fo­rint a játékvezetők díja, és őket sem a szomszédból küldik vezetni. Ki tudja mi­lyen megfontolásból, a ma­gyar szuperligások a hazai NB Les bajnoki rájátszás­ban mégsem ezerötöt, ha­nem kétezret fizetnek a bí­róknak. Pedig ebben a spor­tágban sportfejlesztési hoz­zájárulás címén is elég szé­pen „tejelnek” az egyesüle­tek. A kosarasok a Szuper Ligában pedig nem is forint­ban, hanem csak schilling- ben téríthetik meg a játék­vezetők költségeit. Félreértés ne essék, nem a díjak nagysága ellen ágá­lunk. A módszereket kifogá­soljuk, amelyekkel mind mé­lyebben vájkálnak a klubok zsebében. Mint a megyei labda­rúgó-szövetségben megtud­tuk, bizony a somogyi csa­patoknak is egyre nehezebb a költségek kifizetése. A JT küldő bizottsága igyekszik figyelembe venni a távolsá­gokat, azonban nem mindig teheti. Egy közeli település­ről ugyanoda, mégsem irá­nyíthatják kétszer egymás után ugyanazt a játékveze­tőt. El kell fogadnunk ezt az érvelést, és nem is ez ellen emelünk szót. Sokkal in­kább a közömbösség, vagy azon szándék miatt, hogy a már koldusbotot kereső klu­bok, szakosztályok terhére „jótékonykodnak”. A szom­bathelyi példa csak egy a sok közül, de mindenkép­pen intő jel. Félő, hogy né­hány alsóbb szintű szövet­ség hasonló nagyvonalúsá­gával a saját sírját ássa. A különféle sportágak bajnok­ságainak létszámsorvadása erre figyelmeztet.- Jutási Gécsek Tibor, a Somogy-kupa legjobbja ATLANTÁBAN BAJNOK LESZ? A hét vegén Kaposváron rendezett Somogy Kupa nemzetközi atlétikai viadal legnagyobb sztárja a szombathelyi kala­pácsvető, Gécsek Tibor volt. Végig jó formában versenyzett, s jobb eredményt ért el, mint a barcelonai olimpián. — Hogy lehet ez?— kérdeztük. — Hazai pályán könnyebb dobni. Ne­kem itthon mindig jobban sikerülnek a versenyek. Legjobban persze a szom­bathelyi pályánkat szeretem, de ez a ka­posvári is nagyon jó. Most szép volt az idő, jó a levegő, minden oké volt. Emellett egész évben jó formában voltam, most sem maradt el az eredmény. — A világbajnokságon negyedik, az olimpián ötödik helyen végzett. A magyar atlétika helyzetét tekintve ezek kitűnő he­lyezések, de vajon nem bántja-e, hogy kétszer is lemaradt a dobogóról? — Igazából a vb-n volt esélyem a har­madik helyre. Egymás mellett javítottunk a későbbi bronzérmessel, de ő mindig egy kicsivel előttem járt. Ennek pedig a mi sportágunkban óriási jelentősége van, nekem ugyanis mindig nagyon kellett koncentrálnom. A helyezésekkel pedig végül is elégedett vagyok, a volt szovjet dobókat nagyon nehéz lett volna meg­előzni. — Miben jobbak ők? — A fizikai felépítésük jóval erősebb az enyémnél. Magasabbak, nehezebbek, ez pedig nagyon lényeges. Én nem igazán vagyok kalapácsvető alkat (184 cm, 100 kg), a kisebb súlyomat a jobb technikával próbálom ellensúlyozni. — Magyar mezőnyben Ön jelenleg egyeduralkodó. Mennyire jó ez? — Inkább rossznak mondanám, hiszen hiányoznak a vetélytársak. Néhány évvel ezelőtt, amikor még hárman-négyen is nyerhettünk volna versenyt itthon, sokkal jobb volt a helyzet. Jövőre valószínűleg Szitás Imre is abbahagyja, úgyhogy még kevesebben leszünk. — A fiatalok közül alig-alig próbálkoz­nak ezzel a sportággal. Pedig hajdanán ez magyar sikerágnak számított... — A mi szakmánkban sokat kell robo­tolni az eredményért. Az elvégzett munka hozza a sikert, a tehetség itt kevesebbet számít. Ez mostanság nem elég vonzó, a látványosabb sportokat keresik. Baj az is, hogy nem tudjuk jól kihasználni a hagyo­mányainkat. A hajdani nagy kalapácsve­tőknek, Zsivótzkyéknak még több verse­nyen ott kellene lenni, hogy népszerűsít­sék a sportágat. Mi is igyekszünk segíteni ebben: menedzseremmel, Spiriev Attilá­val még az idén egy nagyszabású nem­zetközi dobóversenyt szervezünk, ame­lyen indulnak a ex-szovjet klasszisok is. — Mik a tervei a következő években, meddig kíván versenyezni? — Sűrű lesz a program jövőre is. Vi­lágbajnokság, Európa-bajnokság követ­kezik, azokon kell majd helytállni. Jelen­leg egy térdsérüléssel bajlódom, amit mű­teni kell. Remélem, hogy ez nem fog hát­ráltatni, s az 1994-es atlantai olimpiáig folytatni tudom. Most 28 éves vagyok, s Linford Christie példája van előttem, aki Barcelonában 32 évesen lett olimpiai bajnok. — Sportpályafutása után mit tervez? — Most indítunk egy vállalkozást Szombathelyen. Ebben szeretnék dol­gozni, ha majd befejezem az atlétikát. — Sok sikert kívánunk mindkettőhöz! Kele János (Fotó: Kovács Tibor) Megvan Fischer utódja? Kovács József: öt meccs, öt gól SAKKROVAT Horváth Tamás a FIDE-listán A nyáron rendezett Kőbánya Open '92 elnevezésű verse­nyen jól szerepelt Horváth Tamás, a Kaposvári Somogy SC mesterjelöltje. Eredményével sikerült nemzetközi érték­számot szereznie, így a következő FIDE-listán már az ő ne­vével is találkozhatunk — egyedül a somogyi egyesületek sakkozói közül. Az alábbiakban két játszmáját mutatjuk be — saját elemzésében — a kőbányai versenyről, amelyen a Karaván kft támogatásával indult. Fischer és Gregor távozása után kellett egy góllövőcsatár a Siófoki Bányász együtte­sébe. A vezetők a zalaeger­szegi Kovács Józsefben vél­ték megtalálni az új „góleá- dort”, s az eddig eltelt hat for­duló azt bizonyítja, hogy jó „lóra” tettek. Kovács a kispa- don kezdte a bajnokságot Vá­cott, majd beállt és góllal mu­tatkozott be. Nyíregyházán ugyanígy tett, azzal a különb­séggel, hogy alig 20 percnyi játék alatt kétszer is megzör­gette a hazaiak hálóját. Mi sem természetesebb, hogy ezután már a kezdőcsapatba állította Pusztai edző. Kovács azonban nem ijedt meg a le­hetőségtől: a Békéscsabának és a Ferencvárosnak is „be­köszönt”. — Öt mérkőzésen lépett pá­lyára a hatból, és öt gól van a tarsolyában. Most már nyilván biztos a helye a Bányászban. — Bérelt helyről szó sincs, nálunk mindig a legjobb for­mában lévő játszik. — S ez most Siófokon egyértelműen Kovács Jó­zsef... — Igen, talán lehet ezt mondani. Nem tudni persze, hogy ez csak fellángolás, vagy sikerül majd tartóssá tenni gólerősségemet. Én persze az utóbbit szeretném, ami egyrészt gyakorlás, másrészt szerencse és bizalom kér­dése. No, és szólnom kell ar­ról is, hogy jó képességű ve- télytársaim vannak: a váloga­tottba is bekerült Kámán, a hétről-hétre jobb formát mu­tató Kirchmayer. — Ez az idény tehát jól in­dult az ön számára. Melyik volt eddig a legsikeresebb szezonja? — Amikor tavalyelőtt a ZTE-vel feljutottunk az NB l-be, én pedig 23 góllal a má­sodosztály gólkirálya lettem. Azután, hogy legutóbb kies­tünk a „zetével”, mindenkép­pen meg szerettem volna mu­tatni, hpgy helyem van az NB l-ben. (gy kerültem Siófokra. Örömmel jöttem, és úgy lá­tom, jó társaságba kerültem. — Mi az, ami a játékát a leg­inkább jellemzi? Lesipuskás? Nyerő csereember?... — Valóban olyan vagyok, ahogy azt a Nemzeti Sportban a Fradi elleni mérkőzés után írták. Könnyen tudok gólhely­zetbe kerülni, de az nem jel­lemző rám, hogy „felszánta­nám” a pályát. Csak a kapu előtt érzem otthon magam. Vi­szonylag fejelni is jól tudok, és eddig még legtöbbször meg­háláltam azt is, ha esetenként küldtek pályára. Nemcsak a Siófok színeiben, de korábban a ZTE-nél is. Volt egy időszak, amikor az edzőm sérülés és formaingadozás miatt rendre csereként vett számításba (érdekesség, hogy Kámán At­tila és Boda Mihály számított kezdőnek akkor...), én pedig rendre gólt tudtam rúgni, ha beálltam. — Van olyan labdarúgó, aki sértett emberként ül a padra, s ha beáll, abban nincs sok kö­szönet... — Senki nem azért hajt, hogy a kispadon üldögéljen. Én azonban úgy látom, hogy ha már így alakul, akkor is a legjobb tudást kell adni. Ép­pen azért, hogy bebizonyít­sam, én vagyok a jobb azok­nál, akik kezdők voltak... — Az idei őszön szerzett öt gólja közül melyik a legemlé­kezetesebb? — A Fradi elleni, legutóbbi fejesgólom. Nagyon készül­tem a meccsre, még sohasem lőttem gólt korábban a zöld-fehéreknek. — A Siófoknak azonban igen, éppen a tavasszal... — Akkor az én fejesgólom­mal győztünk Egerszegen 1- 0-ra, de az már nem osztott, nem szorzott a kiesés szem­pontjából. Most már a másik fél színeiért hajtok, s azért küzdők, hogy az eddigi nagy­szerű átlagom (ahány meccs, annyi gól...) a jövőben se ro­moljon. (Fónai) FRANCIA VÉDELEM Horváth Tamás-O. Touzane 1. e4, e6. 2. d4, d5. 3. Hc3, Hc6. 4. ed:, ed: (A francia vé­delem csereváltozata nem sok előnyt ad világosnak, sötét pontos játéka esetén általá­ban döntetlenre vezet). 5. Fg5, Fe7. 6. Fd3, 0-0 (Két fordulóval később szlovák el­lenfelén 6-, Fg4-gyel foly­tatta. A játszma 18 lépésben döntetlenre végződött). 7. Vd2, c6. 8. Hge2, Be8. 9. 0- 0-0 (Az ellenkező oldalra tör­tént sáncolás miatt kiéleződik a játék). 9.-, b5.10. Hg3, g6? (Rossz lépés. Könnyen tá­madhatóvá teszi a sötét állást. Jobb lett volna 10-, Va5, majd b4). 11. h4, Va5. 12. Kb1, b4. 13. Hce2, Fe6 (Újabb hiba, ami után sötét ál­lása gyorsan összeomlik). 14. (Fotó: Csobod Péter) Hf4, c5. 15. de:, Hbd7. 16. He6:, fe:. 17. h5, Hc5. 18. hg:, Ha4 (Fenyeget Hc3+, amire nem megy be:, mert vi­lágos mattot kap, vagy vezért veszít). 19. Ff6:, Ff6:. 20. Vh6, Fg7 (20.-, Vc7-re 21. gh:, Kf7. 22. Vg6+, Ke7. 23. Hf5! nyer). 21. Vh7+, Kf8. 22. Hh5, Vc7. 23. Hf6! (nyeri volna az egyszerű 23. Vg7: is). 23.-, Ve5. 24. Hd7 és sö­tét feladta (1-0). SZICÍILAI VÉDELEM Horváth Tamás-Zahoránszky 1. e4, e6. 2. d4, c5í 3. c3, d5. 4. ed:, Vd5:. 5. Hf3, Hc6. 6. Ha3, Fd7. 7. Fe2, cd:. 8. Hb5, 0-0. 9. cd:, h6. 10. 0-0 Fd6??. 11. Fc4!, Fh2:+. 12 Hh2: és sötét feladta (1-0).

Next

/
Oldalképek
Tartalom