Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-23 / 225. szám
1992. szeptember 23., szerda SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 7 Szorongás és oldás Évente 600 gyerek a Nevelési Tanácsadóban A pedagógusok szerint egyre nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik beszédhibásak, dyslesyásak vagy magatartási zavarokkal, beilleszkedési gondokkal küzdenek. Számukra még nehezebb az iskola elvárásainak, követelményeinek megfelelni. A 3-18 éves korú gyerekek problémáinak megoldásában próbál segíteni a kaposvári Nevelési Tanácsadó. Élet nélkül a tárlat Az idegen bennünk van és szép Körössényi Tamás Madarak című alkotása (Fotó: Kovács Tibor) Kevés a hely — Évente 600 gyerek jár hozzánk különböző foglalkozásokra — tájékoztat Kamper Antalné, a Tanácsadó vezetője. — A hozzánk fordulókat előjegyzésbe vesszük és egy adott időpontban hívjuk be, hogy ne kelljen órákat várniuk a vizsgálatra. Nincs elég hely és mindössze 7 kolléga dolgozik nálunk főállásban: pszi- chopedagógusok, logopédus, pszichológus, orvos. Nagyon kevés gyereket tudunk felvenni terápiára. — Milyen jellemző gondokkal fordulnak a szülők a Nevelési Tanácsadóhoz? — Gyakran kezdeményez vizsgálatot a szülő vagy az óvoda, mert a gyereknek magatartási problémái vannak. Kisebb korban a gyerek nem veszi át a szülő és a családi ház szokásrendszerét: topor- zékol, nem fogad szót, nem szobatiszta. Az óvodában: verekszik, rugdos, megszökik. Az iskolában: zavarja az órát, közbekiabál. Napirenden vannak vele a konfliktusok. Sok szülő azt hiszi, hogy miután 3 évesen beadta a gyereket az óvodába, neki már több feladata nincs. Rendkívül nagy a szülő felelőssége. Másik fontos problémának tartom, hogy a szorongó gyerekek ritkán kerülnek hozzánk. A szorongás hátterében gyakori az elhanyagoló nevelés, amikor a szülő nem elégíti ki a gyerek érzelmi igényeit. Megveszi neki a ruhákat, enni ad neki, de nem játszik, nem beszélget vele. A gyerek magára marad élményeivel, gondjaival. „Nehéz” gyerekek Az óvodákban, iskolákban vannak olyan súlyos magatartási problémás gyerekek aki évekre tönkretehetik egy-egy csoport, osztály életét. A többiek félnek tőlük, tanítani, tanulni nem lehet miattuk. — A Nevelési Tanácsadóban foglalkozunk ilyen gyerekek terápiájával is. Ez olyan enyhe fokú idegrendszeri sérülést jelent, ami orvosi műszerekkel nem mutatható ki, csak tünetekből következtethet rá a pszichiáter. Ezek a gyerekek a környezet ingerére nem a megszokott módon reagálnak. Ok a pszichiáter gondozásába kerülnek, mi pedig a tanácsadóban magatartási terápiát végzünk velük. Ha nem következik be javulás, 1-2 év után többnyire felmentik őket az iskolába járás alól. Kaposváron 10-12 ilyen súlyos magatartási problémás, óvodás korú gyerek van, külön csoportot lehetne belőlük szervezni. Az alsó és felső tagozatosok között is van annyi, hogy a különböző iskolákban kialakítható lenne egy-egy ilyen csoport. Az ő tanításukhoz feltétlenül pszi- chopedagógus vagy gyógypedagógus kellene. A Nevelési Tanácsadó másik fontos feladata az iskolaérettségi vizsgálatok végzése. A város óvodáiban 360 tanköteles korú gyereket vizsgáltak meg. Közülük 12-en kerültek fejlesztő osztályba, ahol 2 év alatt végzik el az első osztályt. Először a szülővel Minden évben végigjárják az óvodákban a kiscsoportokat, egy délelőttöt töltenek el velük. Ilyenkor kiderül, ki az. aki még nem beszél, bepisil, beszédhibás vagy beilleszkedési zavarai vannak. Minden esetben a szülővel beszélnek először: kikérdezik nevelési szokásait, feltárják a gyerek oldaláról is a problémákat. Utána következik a terápiás foglalkozás. A diagnózishoz hozzátartozik az orvosi kivizsgálás is. A magatartási problémás gyerek pszichiáterhez kerül, a beszédhibásat hallásvizsgálatra küldik. Sok esetben kiderült: fogszabályzóra van szükség a tiszta beszédhez, nem logopédusra. S. Pap Gitta „Én például úgy gondolom, az idegen szép. Az idegenhez képest mi például meglehetősen szürkék, unalmasak és érdektelenek lehetünk. Azt nem mondom, mert persze nem mondhatom anélkül, hogy hazugságba ne bonyolódnék, tehát nem mondhatom, hogy csúnyák lennénk, ám az idegen szép. Talán nem szebb nálunk, talán épp olyan szürke, unalmas és érdektelen, de legalább olyan szép. Vagy nem. Talán legalább olyan csúnya." Az idegen szép. Ezen a címen elmélkedett az idegengyűlöletről Hajdú István művészet- történész a Beszélő február hu- szonkettediki számának harminckilencedik oldalán. Gondolatébresztő eszmefuttatásával egy képzőművészeti kiállítást és más hozzá kapcsolódó művészeti akciókat kívánt ellátni szellemi töltéssel. Ami aztán sikerült is; a fővárosban hat helyszínen, megnyitók és együtt-gondolko- dások, zajos sajtóvisszhang kíséretében egy ideig arról szólt az élet, hogy az idegen szép. Időtlen idők óta, az. Vagy nem. Mert ez a dolgok rendje, helyes mederben folyása; az egészséges kétkedés, örök polémia bizonyos kérdésekben, amelyeket hazugság lenne az elnevezésen túl bármely bölcseleti kategóriával megválaszoltnak tekinteni. Gyanús, aki biztos a dolgában. Aki ki meri jelenteni, hogy az idegen, amellett, hogy az, ami, tulajdonképpen milyen. Hiszen csak annyi biztos, hogy minden, Kis, képes művészettörténet Zrinyifalvi Gábor megközelítésében az idegenség meg pláne, nézőpont kérdése. Persze nemcsak idegenekkel, magunkkal szemben is az. Magunkkal szemben különösen az! Maradjunk hát annyiban, hogy az idegengyűlölet a társadalmi melléktermékek egyike, a szomorúak és elkesererítők, a fájdalmasak közül. Sokat persze, mivoltunk végett nem tehetünk, ám az is valami, de még mennyire, hogy az, ha a zsilipeket kitárva, mélyen magunkba nézve, magunkon keresztül felismerjük a nacionalizmus és sovinizmus mibenállását, felismerjük a sokat látott, el- borzasztó filmbejátszásokat a gyűlölködő villongásokról, az önmagukat, ítélőképességüket elhagyó emberek kétségbeejtő motívumait. Hogy ezt megtegyük, arra nagyon nagy szükség van, nem is gondolnánk, hogy mennyire. Ez egy közös mutatványa az egyéni befeléfordulásnak. Ebben állhatott Az idegen szép című tárlat- és akciósorozat nagy- szerűsége Budapesten, és ennek hiányában áll élettelen- sége Kaposváron. Mert hiába tisztelte meg jelenlétével a Rippl-Rónai Múzeumot Hajdú István művészettörténész (a szakmai és a közéleti érdeklődés elhanyagolható volt), hiába próbálta megteremteni a képviselt szellemiség megérzéséhez szükséges atmoszférát, hiába interpretálta a fővárosi tárlatba lelket lehelő cikket a kiállítás somogyi adaptációjának megnyitóján, az anyag maradt, ami: alkotások — egy nem is akármilyen — halmaza. Innen közelítve a művek egyéni ízléstől és szenzibili- tástól függően — működnek. A tárlat tehát szép. És itt most nincs vagy. Balassa Tamás Kossuth- és Széchenyi-kiállítás Kossuth Lajos születésének 190. évfordulója alkalmából, Dobai János történetkutató több ezer eredeti dokumentumot, tárgyat, újságot és levelet tartalmazó gyűjteményéből Kossuth Lajos és Széchenyi István életútját bemutató kiállítás nyílt szombaton a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumban. A kiállítás alkalmából a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum Kossuth emléklapot adott ki emlékbélyegzővel, amelynek eredeti példányai a Postatörténeti Múzeumba kerülnek. Székely népfőiskola Bentlakásos népfőiskola nyílt Budapesten az Orsvezér tér közelében. Az ökumenikus Erdélyi Gyülekezet szervezte féléves iskolában 50 székely- földi hallgató kezdi meg angol nyelvi, mezőgazdasági, kulturális, szociális és kisebbségpolitikai tanulmányait. Az iskola megnyitóján résztvett Jeszenszky Géza, külügyminiszter is. Alföldi Tanulmányok A legújabb Alföld-kutatási eredményeket tárja az érdeklődő közönség elé a Békéscsabán megjelent Alföldi Tanulmányok 1992. évi kötete, amelyet az MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet békéscsabai osztálya gondozott. A kilenc tanulmányt kínáló évkönyv szerzői egyebek közt a száz évvel ezelőtti városhálózatunkról, Hamvas Endre Csanádi püspöknek a megkeresztelt zsidók életéért folytatott küzdelmeiről, Kötelek, Nagykörű, Tiszasüly tiszavirág életű községegyesítésének tanulságairól szólnak. Marlene Dietrich végrendelete Az idén május 6-án 90 éves korában Párizsban elhúnyt Marlene Dietrich vagyonának zömét egyetlen leányára hagyta és úgy rendelkezett, hogy magánlevelezését sem kiadni sem eladni nem szabad. Az örökség ékszer formájában, mintegy 350 000 dollár értékben illeti meg Marlene Dietrich leányát, a New Yorkban éfő Maria E. Rivát, aki a bíróságon eskü alatt vallotta, hogy nincs tudomása anyja más vagyonáról. Agressziók U tolsó, a korábbiak alapján ismét varázslatosnak remélt vakációnkat a kék Adrián két agresszió tette tönkre 1990 nyarán. Az eg/iket a krajnai szerbek hajtották végre, nacionalista horvát provokációkra válaszul, „úgy kezdődött, hogy Móricka visszaütött” alapon. Tulajdonképpen innen számítható déli szomszédaink máig tartó vészkorszaka. Turisták tízezreinek menekülése, hirtelen benzinhiány és mind hiszteriku- sabb politikai légkör közepette mi maradtunk, bizakodva, hogy két hetünk leteltével békén hazatérhetünk. így is lön. De a két hetet megrontotta a félelem. Holott akkor még sokkal kevesebbtől féltünk, mint ami utóbb bekövetkezett. A második agresszió, amelynek az áldozatául estünk, gyanútlan adriai üdülők, néhány suhancé. Fegyverük a jet s/cy volt, ez a szörnyeteg vizi motorbicikli. Hogy említhetem a kettőt egy napon? A túlzás nyilvánvaló. Mégis, az életünk felett eluralkodó erőszak nemei végülis mind összefüggenek. Ha egy erőszakos és hangos kisebbség fittyet hány mindenki másnak, akkor persze még mindig óriási a különbség, hogy ezt géppisztollyal vagy egy hörgő motorú tengeri gyorsjárművel teszi. De a másik ember értékeinek és érdekeinek semmibevésé- ben, a terep kisajátításában, az önösség gátlástalanságában mutatkozó magatartás közös. A Zadar mellett foglalt kellemes, tengerparti szálló kertje, strandja remek. Mégis, szinte naponta tíz-húsz kilométerrel távolabb kerestünk szabadstrandot, hogy élhessünk nyaraló kedvünk szerint: úszni, napozni, olvasni, úszni... és semmi mást. A szálló közelében ugyanis, egy kölcsönzőnél, három-négy jet sky-t, ezt a bőgőmotorú, vízsugárral hajtott, nagysebességű, fordulni szinte megállva képes, ágaskodva gyorsuló, a hullámok hátán vadul csattogva száguldó szerkeztet kínáltak. Borsos díjuk miatt ezeket ugyan csak napi pár órán át vették bérbe javarészt bőpénzű tizen- s huszonévesek. Ám közben, hírverésül, maguk a kölcsönző aranyifjú alkalmazottai produkálták magukat mesterfokon. S így az egész szállodasor reggeltől estig szinte állandó hangostromban élt. Strandon, kertben, szobában nem lehetett a víjjogástól-csattogástól menekülni. Naponta ha tucat ember szórakozott, illetve űzte üzleti tevékenységét. Ezrek kárára. És nem volt segítség. És bár baleset ott, akkor nem esett, a távolabbra kiúszók menekülve tértek partközeibe, mihelyt a jetek közeledtek. Nem bízhattak a száguldozókban. Mindez most akkor jut az eszembe, amikor a jet sky, meghódítva a világot, hozzánk is elérkezett. A Balatonról, szerencsére — és e „sporteszköz” híveinek nagy felháborodására — kitiltatott. Ám ez mit sem változtat azon, hogy Szentendrén már bajnokságot rendeznek az új viziszörnnyel, és a hangját Leányfalun mind gyakrabban hallom a Kis-Dunáról. Ä vijjogó benzinmotoros permetezők és fűnyírók, meg a nyitott kipu- fogójú motorkerékpárok mellé — hogy az éjszakai diszkókról ne szóljak! — a dunakanyari csend újabb szétzilálója csatlakozik. Nóta benne, pokoli drága lévén, csakis újgazdagok szórakoztatójaként. És éppen most, amikor — nem tudom, hogy a repülősportot is sújtó pénzhiány miatt-e? — végre csökkentek a Duna-kanyar felett a műrepülők ugyancsak idegborzoló hangú tréningjei. Igaz, megjelentek helyettük a helikopteres sétarepülők. E bérhelikopterek azonban nyugodt zúgással húznak el, míg a műrepülők — éveken át rendre szombaton és vasárnap az ebéd utáni szunyókálás idején! - bonyolult égi figuráikat hol a motor túráz- tatásával, hol ki- és bekapcsolásával végezték. Emberi ésszel föl nem fogható, miként engedtetett meg, hogy Budapet környékének egyik fő pihenő zónájában, az ott üdülők nyugalmát dúlva, folyhas- sék ez a rémhangú sportgyakorlat. A hangagresszió persze nem származik csupán motoros szerkezetektől. Naponta élvezem, hogy a szemközti házban lakó, népes család még népesebb baráti köre, többnyire 11 és éjfél közt, értekezik éppen az én ablakom alatt, másnapi programja felől. A vége a harsány diskurzusnak, amely az utca és a harmadik emelet között folyik, többnyire az, hogy az érdeklődők föl is ugranak barátaikhoz. Ám ezt előbb, sztentori hangon, kényelmesen megbeszélik. Próbálnék nekik leszólni, hogy egy kissé csöndesebben? Éppen az én autóm mellől ordítanak. De a visz- szavágás netán még engem is érne, nem csupán a járgányomat. Hiszen ismerjük egymást, így, a szemközti ablakokból. Ez a hangagresszió az utcán féltucat bérházának többszáz csendes lakóját háborítja, szinte naponta. Vagy egy éve már nem fordul elő, hogy bárki szót merjen ellene ejteni. Kénytelen elviseljük. Félünk. Ahol pedig igazán közel áll egy zajos törpe kisebbség hangagressziója a tetthez? Nos, a rádió és a televízió körül zajlott, tüntetések résztvevői közül négyen — képviselői mivoltukra hivatkozva — már jogtalan cselekedetre vetemedtek. S folyt a nyílt fenyegetőzés, hogy legközelebb mi következik, ha az akaratuk nem teljesül. A zajos kisebbségektől, amelyek a hangjukat — legyen az a sajátjuk vagy az általuk birtokolt szerkezeteké — nem türtőztetik, agresszíven ránk erőltetik, tettekben sem várhatunk semmi jót. Hiszen az agresszió nem más, mint a kisebbségi akarat gátlástalan, erőszakos érvényesítése. Előbb hanggal, azután tettel. Lázár István
