Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-22 / 224. szám

1992. szeptember 22., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 RÉG VÁRT LÉTESÍTMÉNY % Iskolát avattak Siófokon (Fotó: Csobod Péter) Lengyeltóti telefon-hálózat Közel 20 millió forintos be­ruházással önerőből finanszí­rozott telefonhálózat építésé­ről tárgyalt tegnap a lengyel­tóti önkormányzat. Az építést a budapesti Montavid Rt nyerte el, jövő héten látnak hozzá a munkálatokhoz, s várhatóan november 30-án be is fejezik. A költségekhez a la­kosság és az önkormányzat összesen 12 millió 600 ezer forinttal járult hozzá, így 322 lakásba, illetve intézménybe juthat el a crossbar vonal. A fogyasztók védelméért A Fogyasztóvédelmi Főfe­lügyelőség Somogy megyei felügyelősége feladatai közé tartozik a kereskedelemre, fo­gyasztási szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi és egyéb hatósági előírások be­tartása; üzletekben végeznek próbavásárlást, a mérés, a számolás és az árfeltüntetés helyességének ellenőrzésére. Kiállítás festményekből Őré Sándor olajfestményei­ből láthatnak az érdeklődők kiállítást Kaposváron, a Szak- szervezetek Művelődési Székházában, a volt Latinka művelődési központban. A ki­állítás október 3-ig tart nyitva. Ötszáz munkahely létesült tavaly A megyei Munkaügyi Ta­nács 44 munkahelyteremtő pályázatot összesen 48 millió forinttal támogatott tavaly, amellyel 500 új munkahely lé­tesítésének feltételeit segítet­ték elő. A legtöbb támogatást a legrosszabb helyzetben lévő Tab, Marcali, Csurgó, és Barcs körzetek kapják. Új rendőrőrsök Három helyen avattak rendőrőrsöt Somogy megyé­ben a múlt évben. így Fonyó­don 34 fővel, Csurgón 25-tel, Boglárlellén pedig 23-mal dol­goznak. A megyei rendőr-fő­kapitányság tervei között sze­repel a fonyódi rendőrkapi­tányság és még további rend­őrőrsök felállítása. (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Juhász Árpádné, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályveze­tője köszöntötte a vendége­ket, a város „jövőbe tekintő” állampolgárait. Elmondta, hogy a gazda­sági nehézségek ellenére Siófok városa nemes vállal­kozásának eredményeként ünnepelhető az iskola ava­tása. Ünnepélyes avatóbe­szédének végén átadta az iskola kulcsait. Gábor Lajosné, az új Szé­chenyi István iskola igazga­tója hangsúlyozta, hogy ha­tárkő ez a nap. 1967-ben a város egyetlen általános is­kolájának kettéosztása után ugyan 1972/73-ban épült hat tanterem, ám ez nem köny- nyített a 2. számú oktatási intézmény gondjain. Sok­szor — főként a demográfiai hullám éveiben — olyan épületeket, termeket kellett oktatási célra igénybe venni, amelyek nem igazán feleltek meg ennek a feladatnak. Kérték a város vezetését, hogy Siófok rangjához méltó körülményeket teremtsen az oktatáshoz. Többen azzal a panasszal fordultak szerkesztőségünk­höz, hogy Kaposváron töb­bek között a donneri város­részben vasárnap nem lehet újságot vásárolni, merthogy az újságstand zárva tart. Ennek próbáltam utánajárni, ám hiába... A Somogy megyei hírlapá­rusító üzem vezetője ugyan el tudta volna mondani en­nek az okát, ám „nem te­hette”, mert bármely nyilat­1988-ban még a városi tanács döntött az új iskola építéséről, az új önkormány­zat pedig a beruházás befe­jezéséről. Hogy az itt-tanuló diákok Széchenyi útmutatásához kozatához a pécsi postai­gazgatóság engedélye kell. Hívtam a pécsi „illetéke­seket”. Ott azonban azt a felvilágosítást kaptam, hogy keressük a megyeieket, hi­szen — érthető módon — ilyen távolból mit is tudnának mondani a problémára. Ám arról is kioktattak — „mert ha valakinek, akkor nekem ezt tudnom kéne” —, hogy tele­fonon nem lehet információt kérni. Legalább is a posta méltó felnőttekké váljanak, ehhez ez az iskola megfelelő körülményeket biztosít — mondta végül az igazgató. T. R. alkalmazottjaitól. Erre utasí­tás van. Erről csak annyit: Bell ta­lálmányának köszönhetően megtudhatom telefonon, hogy a megyében valahol bestiális gyilkosság történt, hogy új gyógyszertárat avat­tak, hogy a falugyűlésen mi zajlott, de azt nem, hogy egy újságstand miért van zárva vasárnap... Tamási Rita MAGYAR-NÉMET TESTVÉRISKOLÁK Amiről a posta hallgat STAND-STOP Információs térképek és táblák A kaposvári önkormányzat idei költségvetéséből egymillió forintot biztosít információs térképek és tájékoztató táblák tervezésére és kivitelezésére. Az idén már 42 új információs táblát helyeztek ki. Pénz oktatásra 22,9 millió forinttal rendel­kezhetett a megyei decentrali­zált alap tavaly. A Szakkép­zési Szakértői Bizottság ítélte oda a támogatásokat, amely­ből szinte kizárólag az önkor­mányzatok felügyelete alá tar­tozó oktatási intézmények ré­szesültek. Múzeumok közös működtetésben A Somogy Megyei Múzeu­mok Igazgatósága idei költ­ségvetése azt indokolta, hogy együtt keressék a helyi ön- kormányzatokkal a múzeu­mok közös működtetésének lehetőségeit. így közös fenn­tartásban működik a zamárdi tájház, a balatonszemesi Lati- novits-emlékkiállítás és a Pos­tamúzeum, valamint az újvár- falvai Noszlopy-kúria. Zenés búcsúest a Munkácsyban A Helmholtz gimnázium IX. osztályos tanulóinak koncertje. Hangulatos műsoros esten búcsúztak a Munkácsy gim­názium másodikos-harmadi­kos diákjai német barátaiktól az iskola aulájában. A kapos­vári középiskola második „A” és harmadik „A” osztályos ta­nulói — a testvériskolai kap­csolatok révén — a tavasszal jártak tanulmányúton Nyugat- Európában; akkori látogatá­sukat viszonozták most a karlsruhei Helmholtz gimná­zium növendékei. A harminc német diák — három kísérő­tanárral — nyolc napot töltött hazánkban, s megismerkedett Somogy nevezetességeivel. Szennában is jártak, s kirán­dultak Pécsre osztályfőnökük, Wolfgang Siewers tanár úr vezetésével. Mint megtudtuk, (Fotó: Kovács Tibor) jól érezték magukat Magyar- országon, s a kaposvári kö­zépiskolások pedig „élőben” gyakorolhatták a német nyel­vet. A búcsúesten a munkácsys és a karlsruhei diákok kölcsö­nösen megajándékozták egymást színvonalas zenei összeállításokkal. K. F. A kullanccsá vált tücsökről Már nemcsak az éj leple alatt indulnak lovaskocsik és 1500-as Ladák karavánjai kukoricát és szőlőt lopni... Mesélte egy gazda, hogy nadrágszíjparcellája egyik végében törte épp az egész esztendőn át gondosan művelt kukorica ter­mését családjával, amikor a dűlő másik felén „ismeretlen tet­tesek” gyorsan összekapkodták a már kupacba dobált csö­veket. S persze, bottal üthette a nyomukat... A tolvajokat, akik tíz éve büntetlenül dézsmálják kertjét, s az utcán a sze­mébe nevetnek, nem is üthetné bottal, mert teljes szigorával sújtana le rá a törvény. Joggal. Épített már kerítést is hat esz­tendeje 55 ezer forintért (hej, de sok pénz volt az akkori­ban!), de átmásztak rajta. A Kaposvári Agrártudományi Egyetem hallgatója mesélte, hogy több ízben megtörtént már a város környékén: 4-5 fia­tal állította meg az autóst, s aztán — elő a gázsprét, a boxert, a botot! —, és a megfélemlített utazó némán tűrte, hogy le­szívják tankjából az összes benzint. A tettesek egyre inkább kihasználják, hogy az áldozat — a törvényt tisztelve — nem tesz ellenük, hanem meghunyászkodik. Kullancsként élős- ködnek a tisztességen. A mese jut eszembe — a tücsökről. Aki egész nyáron he­gedül, szórakozik, míg a hangya dolgozik, robotol a jövőjé­ért. A nagy görög író, Aiszóposz igazsága 1992 Magyaror­szágán — úgy látszik — nem érvényesül; nálunk a más ká­rán élő tücsök boldogul könnyebben, nem a szorgos hangya. S ez már nem mese. Czene Attila Izraeli küldöttség Kaposváron (Folytatás az 1. oldalról) A látogatók egyik célja, hogy a család, illetve a gyer­mek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos magyar tapaszta­latokat is megismerjék. Ezért délután a Somogy Megyei Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetben a tanévnyitó után munkamegbeszélésen vettek részt. Az izraeli küldöttség hasznos tanácsokkal látta el az az ifjúságvédelemmel fog­lalkozókat az intézményi igaz­gatás kérdéseiben, s izraeli projecteket ismertettek. A vendégek szociális kérdések­ben is tájékozódtak. Ma a me­gye kulturális értékeivel is­merkednek meg. t. k. Ma csakúgy, mint minden kedden, ébredjen a Kishegyed-del A 25. szám tartalmából: — Este nyolctól reggel hatig egyfolytában. — Vetkőzz! — mondta a késsel hadonászó férfi — Rekviem a kombinéért. — Medveczky Ilona és az 5 ruhái. Népszerű sorozatokkal, szerelemmel, divattal, kozmetikával ismét negyven oldalon, még mindig csak 29 forintért kedvenc lapja már az újságárusoknál. , ...................................................... 1 ü tIMn: ntnltm. Hunit, *!ft, jiWfH, után* _ Mai Visszaesőféiliak & mái, tn wvAmmzm *** imntuát. fa ijMtom. Lepilyárverés

Next

/
Oldalképek
Tartalom