Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-21 / 223. szám
1992. szeptember 21., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Döntés a vállalkozók nélkül Uj üzletek Fenyvesen, bonyodalmakkal Balatonfenyves község ön- kormányzata a szabad strandon létesítendő üzlethelyiségek bérleti jogának elnyerésére hirdetett pályázatot nemrégiben. A kiírás szerint az egyenként 20-30 négyzetméter alapterületű helyiségek építtetője az önkormányzat, s az épületek kivitelezésének költsége (közművesítettség nélkül) 40 ezer forint négyzetméterenként, üres állapotban, közművesítés nélkül, s az ár az áfát nem tartalmazza. A bérlőket versenytárgyaláson választják ki. A pályázat egyik kitétele, hogy azonos ajánlat esetén előnyben részesülnek a balatonfenyvesi szabad strandon jelenleg üzlethelyiséget bérlők közül azok, akik példamutató kereskedői magatartást tanúsítanak és a bérleti díjat szerződésszerűen fizetik. A Kisosz Somogy megyei szervezetének titkára, Kurucz János elmondta, hogy az ott üzletet üzemeltetők segítségért fordultak a szervezethez. Az új üzletsor a régi helyén épülne meg, ezt egyébként már a fonyódi önkormányzat is tervezte, amíg még Fenyves oda tartozott. — A fenyvesi képviselő-testület megválasztásában a vállalkozók sokat segítettek. Fórumokat tartottak, kiadványokat készítettek. A választások után felkeresték a polgármestert a vállalkozók, s megegyeztek, hogy az őket érintő kérdésekben nélkülük nem fognak dönteni. Ezt a pályázat kiírásáig tartották is. Akik ott üzlettel rendelkeznek, nem tudják elfogadni a pályázatban szereplőket, például egy vendéglátóegységnek kevés 20- 30 négyzetméteres alapterület, s a 40 ezer forintot irreális árnak tartják. Fia a vállalkozó saját magának építené meg a helyiséget, a felébe kerülnének a költségek — mondta a Kisosz képviselője. Azt sem tartják valószínűnek, hogy ezek az építmények a következő szezonra, május 31-éré elkészülnének. — Manapság úgy építtetni egy üzletet, a visszaesett idegenforgalom miatt is, hogy az 4 év után az önkormányzaté lenne, burkolt államosítás. Akik üzlettel rendelkeznek, ott vannak 10 éve, s ők építették. Valamikor semmi sem volt még azon a részen; a vállalkozók is szerepet játszanak abban, hogy a terület értékesebb lett. Érdekegyeztetés nem történt az ügyben. Licittel az árak a csillagos égig szökhetnek. A pénzembereknek ez jó befektetés lesz, a gazdák meg évente cserélődnek majd, s ez a színvonalas szolgáltatás rovására megy... Az ügyben nemrég tartott megbeszélést a fenyvesi ön- kormányzat a vállalkozókkal. Azok elmondták aggályaikat, s megegyeztek abban, hogy el fogják juttatni észrevételeiket a polgármesterhez. A hónap végén pedig újra napirendre tűzi a kérdést a képviselő-testület. Vajon mi az oka annak, hogy a vállalkozókat nem vonják be az önkormányzatok a velük kapcsolatos döntésekbe? Kurucz János szerint a vállalkozók tábora az, amely még valamelyest fizetőképes, de — rosszabodó helyzetüket tekintve — már nem sokáig. * T. K. Falunap Vésén Falunapot tartottak vasárnap Vésén. Az ünnepség, melyre összegyűlt a falu ap- raja-nagyja, térzenével kezdődött, melyet a csurgói Su- saqua együttes adott elő. Ezután a helyi hagyományőrző tűzoltóegyesület tartott színes, látványos bemutatót, majd a berzencei néptáncegyüttes színvonalas műsorát tapsolhatták meg a nézők. A sport iránt érdeklődők sem maradtak program nélkül: nemcsak a Shotokan ka- rate-do csoport tagjainak bemutatója szórakoztatta őket, hanem labdarúgó-mérkőzés is: szurkolhattak a kórógyi és vései öregfiúk csapatának összecsapásán. A rendezvénysorozatot tegnap a Cinni Jag cigány népzenei együttes fellépése zárta. Négy város tűzoltói számolták fel a veszélyt „Baleset” Balatonkere sztáron Baleset helyszíne volt — szerencsére csak imitált baleseté — Balatonkeresz- túr, ahol egy veszélyes vegyszereket szállító teherautó és egy benzint tartalmazó tartálykocsi „karambolozott”. Mindez a megyei tűzoltóparancsnokság gyakorlatán történt a hét végén. A megnövekedett közúti forgalom és ezen belül a veszélyes anyagok szállításának gyakorisága is indokolja azonban, hogy a tűzoltóság — mint elsőnek érkező beavatkozó, kárelhárító szervezet — fokozottan felkészüljön az ilyen jellegű balesetekre, illetve ezek veszélyt okozó következményeinek felszámolására. A Balatonkeresztúron tartott gyakorlaton — a hét végén — a marcali, a keszthelyi, a nagykanizsai és a nagyatádi tűzoltók lezárták a „mérgezett területet”, speciális védőöltözékben és légzőkészülékekkel ellátva kimentették a sérült gépkocsivezetőt, s megakadályozták a veszélyes anyag továbbterjedését. Az értékelés során a tűzoltók vezetői hangsúlyozták, hogy bonyolult esetekben csak a társ szervekkel — a rendőrséggel, a mentőkkel és a környezetvédelmi szervezetekkel — közösen, ösz- szehangolt munkával lehet eredményes az ilyen feladatok megoldása. (Kovács) Vadásznap Nagysallérban Lerakták a Hubertus-kápolna alapkövét Az idei vadászszezon nyitányaként szombaton az országban idén 26 helyen rendeztek vadásznapot. Somogybán a megyei ünnepséget a Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát nagysalléri vadászterületén tartották. Hogy a vadászat nem „úri passzió” többé, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a Lábod melletti gyönyörű erdőbe több ezer kíváncsiskodó zarándokolt el. A vadászok célja az volt, hogy az érdeklődőket megismertessék a nemes sport szépségeivel, a hazai vadállomány védelmére hozott intézkedésekkel és mindazzal, amit az erdő szerelmesei a természeti kincsek megőrzéséért eddig tettek. Az erdő csendjébe villámként nyilait a vadászkürtök harsány hangja, amely a programok kezdetét jelezte. Bánffy György országgyűlési képviselő, a Vadászati Védegylet elnökének köszöntője után ökumenikus istentiszteletet tartottak a nagysalléri tisztáson, és letették az alapkövét a majdan épülő Hubertus-kápolnának is. A szentmisét követően az íjászok mutatták be tudásukat. A vadászkutya-bemutató sztárja — később — egy barna szőrű walesi vizsla volt. A vadászkürt-hangver- seny szintén nagy sikert aratott; népszerű volt a fotókiállítás, és a kirakodóvásár is sokakat vonzott. A délutáni nyílt vadászati fórumon a hozzászólók a vadgazdálkodás aktuális kérdéseivel foglalkoztak. A színvonalas programok hosszú sora egész napra jó szórakozást nyújtott az erdők, a természet szerelmeseinek. B. Zs. Figyelmetlen gyalogosok balesete Testvérközségek kapcsolatai Betörtek az Adidas márkaboltjába 43 ezer forinttal „surrantak ki” Wortmannstetteni kórus Somogyváron Két figyelmetlen gyalogos okozott balesetet Kaposváron. A Berzsenyi utcában, srz ATI tanpálya előtt Tapolczai János helybeli lakos körültekintés nélkül lépett a zebrára, s a gépkocsijával arra haladó igali Velecz János elütötte. A gyalogos súlyosan megsérült. Szerencsésebb volt az a kaposvári 17 éves diáklány, aki szintén kellő körültekintés nélkül akart átmenni az úttesten a Somssich és a Pete Lajos utca kereszteződésében. Egy arra haladó autó elütötte, könnyű sérülést •szenvedett. Szombatra virradó éjszaka 66 ezer forintnyi zsákmánnyal távoztak azok az ismeretlen tettesek, akik a kaposvári a Petőfi utca 13. szám alatti Adidas márkaboltba törtek be. Az üzlet hátsó kis bukóablakán keresztül jutottak a helyiségbe, s onnan sportcipőket, szabadidőruhákat, pólókat vittek magukkal. Pénteken 10 és 12 óra között ismeretlen tettesek besurrantak egy nagybajomi magánlakásba, majd 43 ezer forint készpénzzel gazdagabban „surrantak ki”. T. R. A somogyvári katolikus templomban a somogyi település ausztriai testvérközségének, Wartmannstettennek a kórusa és zenekara is részvevője volt tegnap az istentiszteletnek. A látogatásról szólva dr. Gye- nis Sándor somogyvári polgár- mester elmondta: a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezetének közreműködésével jött létre ez a kapcsolat; ők kutatták fel azt a kis községet és szervezték meg a találkozást. Fontos a falunak, hogy legyenek olyan kapcsolatai külfölddel, ahonnan tapasztalatokat vehet át. Nagy lehetőség rejlik a kulturális és közösségi életben — például az iparos- és gazdakörök, klubok — kapcsolatainak kiépítésében. Franz Hubinger, Wartmanns- tetten polgármestere mindehhez hozzáfűzte, hogy a gazdasági kapcsolatokon túl akár a diákok csereüdültetése is elképzelhető. Szükség is lenne erre, hiszen Ausztriában Magyarországnak ezen részét kevesen ismerik, Somogyvárt pedig egyáltalán nem. Ám hogy ezt a hiányosságot megszüntessék, máris megtették az első lépéseket, s valamennyi wart- mannstetteni családhoz eljutattak egy kiadványt, ami Somogy- várról szól. (Kovács) Otthonház az idősekért Négy, egyenként harminchét négyzetméteres garzonlakásból áll Barcson a szociális központ részeként nemrég felépült otthonház. Az önkormányzat célja a lakások megépítésével az volt, hogy azok a nyugdíjasok, akik saját eltartásukról nem tudnak gondoskodni vagy hozzátartozójuk nem tudja vállalni, önálló lakást kaphassanak itt. A rászorulók igényei miatt további lakások építését is tervezi a barcsi önkormányzat. Félmillió forint korszerűsítésre Fűtés korszerűsítésére kapott félmillió forintot a kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház. Az összeget az intézmény a vele azonos fűtési rendszeren üzemelő óvodával közösen használhatja fel. Kereskedői tapasztalatcsere Marcaliban Marcali erdélyi testvérvárosából, Maroshévízről kereskedők és vendéglátóipari szakemberek harminckét tagú csoportja látogatott szombaton Marcaliba. A látogatás célja a város üzlethálózatának, kereskedelmének tanulmányozása volt. A vendégek találkoztak dr. Sütő László polgármesterrel is. A város vezetői hivatalos kapcsolataik mellett nagyon lényegesnek tartják az „alulról szerveződőket”, mivel ezek a két nép, az egyes polgárok barátságát erősítik. Támogatás a cserkészeknek Balatonbogláron közel egymillió forint támogatást osztottak ki összesen ebben az évben oktatási, kulturális és sport célokra. így céltámogatási pályázatot nyert többek között a bogiári általános iskola beszédművelő és nyelvművelő tábora, a Boglárka hagyományőrző egyesület, a Városvédő Egyesület helyismereti bizottsága és a Gaal Gaszton cserkészcsapat is. Aranylakodalom Ötvenedik házassági évfordulóját ünnepelte tegnap Lá- bodon id. Kuszinger István és felesége, Mózsi Margit. A négy fiú, a hat unoka és a két dédunoka köszöntötte az idős házaspárt. Idősebb Kuszinger István ezen a napon ünnepelte 80. születésnapját is. Vízfolyások „gazdája” A Dél-Balatoni Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat feladatai közé tartozik többek között, hogy az állam tulajdonában és a társulat kezelésében lévő közcélú vízfolyásokat üzemeltesse, felújításukról és fenntartásukról gondoskodjon. A társulat 367 kilométer vízfolyás „gazdája" Somogybán. Évente mintegy 100-120 kilométernyi vízfolyás fenntartási munkálatait tudják elvégezni, azonban a költségekből legtöbbször csak a kaszálásokra futja. Több a jogsértés Példátlan méretűre növekedett tavaly a vagyon elleni jogsértések száma Somogy megyében. Ezeket legtöbbször anyagi haszonszerzés, nem ritkán vagyonszerzés céljából követték el.