Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-01 / 206. szám

1992. szeptember 1., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Most is nehéz lesz az iskolatáska Az első becsengetés Ötvenezer diák kezdi meg a tanévet Somogybán Átadták a Táncsics gimnázium tornacsarnokát A sport, a mozgás ünnepe Öten kapták meg „az év öregdiákja” címet (Folytatás az 1. oldalról) A megyeszékhelyen 798 első osztályos veszi először vállára az iskolatáskát. Ka­posvár alsó és középfokú in­tézményeiben egyébként több mint 15 ezer diák figyel a csengetésre. A katolikus gim­názium 3 első osztályt indított, a Munkácsy Mihály Gimnázi­umban beindult a hat osztá­lyos képzés. Ettől a tanévtől a református egyház is az okta­tás porondjára lépett Kapos­váron. Egy osztálynyi gyerek gyűlt össze, akik szüleikkel, nevelőikkel együtt ismerked­tek egymással a zselickisfa- ludi gyülekezeti házban. Harminchárom új hallgató kezdi meg tanulmányait szep­tember 7-től a kaposvári Egészségügyi Főiskolán. Eb­ben a tanévben végez az első „kifutó évfolyam”. A Pannon Agrártudományi Egyetem Ka­posvári Állattenyésztési karán szeptember 11-én lesz a tan­évnyitó; 134 első évfolyamos hallgatóval. A Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola szeptember 14-én tartja ta­névnyitó ünnepségét. 175 új tanítójelöltet, 25 leendő óvo­dapedagógust köszönt majd a főigazgató. Egyéves kiegé­szítő képzésre negyvenen, je­lentkeztek. Ezek az óvónők a tanév végén másod-, tanítói diplomát szerezhetnek. Az el­sősök számára az idén is megrendezik szeptember 8-11-ig a gólyatábort. Az elsős kollégisták ez idő alatt ismer­A hajóra is akad utas A balatoni hajók szeptem­ber közepéig még az úgyne­vezett utónyári menetrend szerint közlekednek. Hogy a szezonlefutott már, azt a Ma- hart munkatársai is érzik. A já­ratok kihasználtsága alig har­minc százalékos. Nem így a Szántódrév-Tihanyrév között közlekedő kompok, amelyekre még a hétvégén is csak sor- banállás után lehetett feljutni. Kaposszentjakab százezre Százezer forintot nyert a Közművelődési Alaptól a ka- posszentjakabi Móricz Zsig- mond Művelődési Ház. Ezt az összeget a helyi tévé-stúdió korszerűsítésére fordítja az in­tézmény. így a meglévő tech­nikai berendezésekkel együtt lehetővé válik a rendszeres adás, a filmvágás és a hely­színi közvetítés. Pavilonsor Nagybajomban Kedvezményesen értékesí­tette telkeit a nagybajomi ön- kormányzat. A vállalkozók hat, szép kivitelezésű, a faluképbe jól illeszkedő pavilonban kezdhetik majd el munkájukat. Az építkezés jó ütemben ha­lad, már csak a tető hiányzik a butiksorról. TIT-es levelezők A megyei TIT idén is meg­szervezi ötfordulós, feladatla­pos, levelezős szakkörét az ál­talános iskolások részére. Ma­tematikából, fizikából, történe­lemből, biológiából, kémiából, földrajzból és német nyelvből van lehetőség a tudás gyara­pítására. kednek az intézménnyel, a vá­rossal és a városkörnyékkel. Ezen már túl vannak azok a fiúk és lányok, akikkel a ka­posvári Gyergyai Albert Kollé­giumban váltottunk szót. A csaknem félezer diákot befo­gadó intézményben 140 új arc tűnt fel. Bedő Adolf Pusztako­vácsiból érkezett. Az ipariba vették föl. A nyáron otthon volt, várta már a tanévet. Leg­inkább az osztálytársaktól tar­tott, de — mint megjegyezte — nem csalódott. A fonyódi Köcski Balázs az ipari mecha­nikai szakcsoportjában kezdi meg tanulmányait. — Érdekel a szakma, a technika, a gépek. Ezért je­lentkeztem ide — mondja. — Egy hónapot töltöttem a vá­rosban a nyáron. Megszeret­tem Kaposvárt, de még jócs­kán meg kell ismernem, hi­szen van olyan hely, — mint például a cseri park —, ahova nehéz kijutni az idegennek. A nyakigláb kamaszfiú szin­tén várta a vakáció végét. Szeret ismerkedni — ezért készült oly nagy kedvvel az is­kolába. A két barátnő Nagyba­jomból érkezett. Belovics Zsu­zsa a Munkácsyba jelentke­zett. A nyáron sok helyen megfordult, és még szívesen nyaralt volna tovább. Horváth Vaskó Adrien a Csokonai gimnáziumba jár. Kissé fél­szegen keresi még a helyét, de barátnőjétől — mégha az más iskolába is, jár — nem szakad el. Lőrincz Sándor (Folytatás az 1. oldalról) Az előbbi témával a kar vala­mennyi oktatója foglalkozik, az utóbbival csak a TDDSZ ügyvivője, dr. Vörös Gábor, s még néhány ember. Az érte­kezlet végén — megvitatva az áskálódásnak minősített fe­szültségokozó felvetéseket is, az oktatók bizalmat szavaztak a mostani kari vezetésnek. Dr. Széles Gyula egyetemi tanár, a kar dékánja köszöntő­jében hangsúlyozta: kemény, sokrétű munka előtt állnak eb­ben a tanévben is, hiszen „óri­ási lehetőségek, értékek kon­centrálódnak itt”. A tavaly az első évfolyamot 76 tanuló fejezte be a 91-ből. A halasztást kérőkkel együtt az idén 93-an kezdik meg má­sodik évüket. A II. évfolyamon 71 tanuló felelt meg a mércé­nek, itt legnagyobb gondot a géptan és a takarmányozás tantárgyak okozták. A III. évfo­lyamon 95 hallgató végzett, s több mint ötvenen jelentkeztek a kétéves kiegészítő agrár- mérnöki képzésre. A levelező tagozatosok száma számottevően csök­kent az elmúlt évekhez ké­pest. Államvizsgát az idén 98-an tettek, 4,1 volt az átla­gos eredmény. A most induló tanév I. évfo­lyamára 299-en jelentkeztek, lényegesen többen, mint az előző években — 212-en kér­tek mentességet a felvételi alól. A mentességet élvezőket a felvételi tantárgyak középis­Tegnap délelőtt ünnepségre gyülekeztek a kaposvári Tán­csics Mihály Gimnázium diák­jai, tanárai és egykori növen­dékei. A tanévnyitó keretében ad­ták át a most elkészült impo­záns, valóban minden igényt kielégítő tornacsarnokot. Mi- hályfalvi László, a nagymúltú intézmény igazgatója köszön­tötte a megjelenteket, majd bemutatta a díszasztalnál he­lyet foglaló prominens szemé­lyiségeket: Gallov Rezső ál­lamtitkárt, az Országos Test- nevelési és Sporthivatal elnö­két, Szabados Pétert, Kapos­vár megyei jogú város önkor­mányzatának elnökét, az is­kola egykori növendékét, dr. Bodosi Mihályt, egykori olim­pikont (több mint hét évtizede ő is a gimnázium padjait kop­tatta), és Rumi Csaba atlétát, negyedik osztályos tanulót. Mihályfalvi László igazgató a megszokottól, hagyomá­nyostól eltérő ünnepi tanév­nyitó beszéde után díjak, ki­tüntetések átadására került sor. A Táncsics-díjat — amelyre pályázni lehetett, az év tanuló­jának jár és most adtak át elő­ször — Molnár Krisztina ve­hette át. Az év öregdiákja megtisztelő címben öten is ré­szesültek: Gyergyai Albert posztumusz díjat kapott, va­lamint dr. Király Béla ország- gyűlési képviselő, a Német­országban dolgozó dr. Lelkes kólái osztályzatai alapján rangsorolták, így összesen 134-en jutottak be a karra, kö­zöttük egy a külföldi, csángó-magyar diák. A tanév fontos feladatait az új képzési formák határozzák meg: a ki­egészítő agrármérnök, illetve a tej- és húsgazdasági agrár­mérnök-képzés. A tanév az első évfolyam számára gólyatáborral, majd szakmai gyakorlattal kezdő­dik. A mezőgazdasági szak- középiskolában végzettek gyakorlat helyett szintrehozó képzésen vesznek részt ké­miából, biológiából. A II. évfo­lyamosok szeptember 7-én gyakorlattal, a III. évfolyamo­sok pedig 14-én kezdik a ta­névet. A kiegészítő képzés­ben résztvevők kéthetes in­tenzív nyelvoktatáson vesz­nek részt szeptember 15-től. A kar tervezi 0. évfolyam indítá­sát is, a felvételizni kívánók előkészítésére. „Az egyetlen feladat — mondta dr. Holló István dé­kánhelyettes, hogy a kisvállal­kozásokban, és a nagyüze­mekben is — tehát a piaci környezetben — megállják he­lyüket a végzett diákok, élette­rük ne csak a Kárpát-meden­cére terjedjen ki.” Dr. Stefler József egyetemi tanár, dékánhelyettes a tudo­mányos munka helyzetéről szólt. Szerepelt az oktatói ér­tekezleten az is, hogy a kar vezetői, dolgozói ellen a nyá­ron rágalomhadjárat kezdő­István orvos, a szintén külföl­dön, Svájcban élő Pete Fe­renc nyugdíjas tanár és dr. Müller Ferenc. Ezután Szabados Péter, Kaposvár polgármestere adta át a tornacsarnokot, majd dr. Bodosi Mihály orvos, olimpi­kon elevenítette fel, hogy 72 esztendővel ezelőtt — amikor ő volt gimnazista — milyenek dött, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszerveze­tének nevét használva fel erre. Mint kiderült, — a szak- szervezet tagjainak tudta nél­kül — dr. Vörös Gábor, a szakszervezet ügyvivője és néhány ember egyéni kezde­ményezése volt ez. Állították — s több újságban meg is je­lent ez —, hogy az egyetemi karon diktatúra uralkodik, a vezetők pénzeket osztanak ki egymás között, s a kísérleti te­leppel is gondok vannak. A Medosz képviselője az érte­kezleten kijelentette: nem ért egyet a TDDSZ helyi szerve­zete, illetve Vörös Gábor vé­leményével. Több oktató pe­dig jogtalannak, ezért áskáló­dásnak minősítette a kar veze­tése elleni vádakat. Nem titkol­ták ugyanakkor: aki dolgozik, az hibázik is, de a valós prob­lémákról tudnak, s azok meg­oldásán dolgoznak. Vörös Gábor is szót kért: elmondta, hogy a kísérleti te­lep gazdálkodásával kapcso­latban tett észrevételét a Földművelési Minisztérium is igazolta: vizsgálatot indítottak. Kérte, hogy adják meg neki a lehetőséget, hogy bebizo­nyítsa feltevéseit. Széles Gyula dékán azzal a remény­nyel zárta az értekezletet, hogy végre megindulhat újra a békés munka a karon. Az ok­tatók is erre szavaztak, amikor három tartózkodással to­vábbra is a mostani vezetés­nek adtak bizalmat. T. K. voltak a testnevelésórák. Majd Gallov Rezső mondott rövid zárszót, egyben köszönetét mondva a meghívásért. A tán- csicsos diákok nevében Rumi Csaba vette át az új torna- csarnokot. Az ünnepség a ta­nulók vidám, felszabadult tor­nagyakorlatával ért véget. Délután aztán már valóban „elfoglalták” a diákok a torna­csarnokot. Egymást követték a különböző sportesemények: a táncsicsosok összemérhet­ték erejüket a bajnok és Ma­gyar Kupa-győztes Kaposvári Somogy SC férfi röplabda­csapatával, a Szuper Ligában induló Kaposvári KC kosara­saival és a Kaposvári Tungs­ram „röpiseivel”. — Fenyő — A tanárok áskálódásnak tekintik a vezetés ellen tett bejelentéseket Oktatók értekezlete az állattenyésztési karon Tervezik a „nulladik” évfolyam indítását — A Medosz nem ért egyet a TDDSZ-szel, Vörös Gábor bizonyítani akar Ma, csakúgy, mint minden kedden, ébredjen a Kiskegyeddel! Kishegyed — Legényárverés lesz Magyarországon Licitáló kedvű hölgyek kerestetnek! — Ha lusta, ha kicsinyes, ha slampos — nincs veszve semmi, mert a férfiak ne­velhetők. — Vissza lehet-e csinálni? Hogy mit, a válaszadókra bíztuk. (219991)

Next

/
Oldalképek
Tartalom