Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-11 / 215. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Gázolót keres a rendőrség címmel nemrég rendőr ségi felhívás jelent meg lapjukban, melyben szemta­nút kerestek ahhoz a balesethez, amelynek szenve­dője egy toponári kisgyermek volt. Nem először fordul elő gyermekbaleset Toponáron, sőt az úttestnek az óvoda és iskola, valamint a Mus­kátli vendéglő előtti része afféle Bermuda-háromszög, ahol életveszélynek vannak kitéve az úton áthaladó gyermekek és felnőttek. Tíz éve szorgalmazzuk a két ..hagyományos” gyalogátkelőhely létesítését, ám az illetékeseknek mindig van valami kifogásuk, legtöbb esetben az anyagiak hiánya. A gyalogátkelőhely lé­tesítése több százezer forintba kerülne. Addig is, amíg ez a pénz összejön, ideiglenes zebrát kellene lé­tesíteni A szülők rettegve engedik el gyermekeiket az iskolába, mert az autók száguldoznak ezen a szaka­szon. Kérem mielőbbi hathatós intézkedésüket, hogy többet ne kelljen ilyen és ehhez hasonló szomorú bal­esetről beszámolni az újságban. Tisztelettel: Balogh István az általános iskola igazgatója Bekesné Porczió Margit az óvoda vezetője íllk"'. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Péntek, köznap. Napi igék: Kát.: 1Kor 9,16- 19. 22-27. Zsolt 83. Lk 6,39- 42. Ref.: Zsid 6,1-8. 5Móz 4,25-40. Ev: Mt 8,14-17. Jer 21,1-14. Őrt.: 2Kor 11,5-21. Mk 4,1-9. A katolikus naptárban Szent Protusz és Jácint vértanúk emlékezete. Ró­mai vértanúk voltak; 250 körül szenvedtek máglya­halált. A református és evangélikus naptárban Teodóra. Az ortodox egy­házban Szent Theodóra, Valaámi Szent Szergiosz és Germánosz napja. qZcpTpMQcp A nap 6.16 órakor kél, és 19.04 órakor nyugszik; a hold 18.24 órakor kél, és 5.34 órakor nyugszik. Már várható zápor, zivatar Péntek Teodóra Többnyire derült marad az idő. A Dunántúlon a felhó- södésből zápor, zivatar vár­ható. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 20-25 fok között alakul. Mesterségük: virágkötő Vendégségben az operettszfnház Magyar Cigányszerelem - Németországban A nyári szünet után Németor­szágban kezdi az őszi évadot a Fővárosi Operettszínház. A mű­vészek, zenészek, több tonná­nyi díszlet, pompás ruhakölte­mények és kellékek „kíséreté­ben” már megérkeztek a turné első állomására, Münchenbe. Horváth Erzsi, a színház sajtó­főnöke elmondta, hogy a társu­lat szeptember 10-től október 4-ig vendégszerepei a Deus- ches Theaterben. Szünnap nél­kül — vasárnaponként kétszer is — Lehár Ferenc Cigányszere­lem című operettjét játsszák a magyar művészek. A főbb sze­repeket Kalocsai Zsuzsa, Osz- vald Marika, Jankovits József, Tiboldi Mária, Pitti Katalin játsz- sza és énekli. A németnyelvű előadást Vámos László ren­dezte, a karmester Váradi Kata­lin. München után Mannheim- ben, Friedrichshafenben és Ba- lingenben folytatódik a vendég- szereplés, egy másik Le- hár-operett, A mosoly országa bemutatójával. A fővárosi Ope­rettszínház 10. németországi turnéja Frankfurtban fejeződik be, ahol három egymást követő napon szintén A mosoly orszá­gát játszák. Mialatt a budapesti színek Németországban ven­dégszerepeinek, Rökk Marika Budapesten próbál. A magyar származású világsztár német színpadon már eljátszotta Bo- zsena szerepét Kálmán Imre Marica grófnő című operettjé­ben. A nyolcadik X-hez köze­ledő Rökk Marika magyarul ta­nulja, a kimondottan neki átírt szerepet. Az előadást Németh Sándor, a Fővárosi Operett­színház művész-igazgatója rendezi. Ferenczy Europress Valutaárfolyamok Pénznél Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font Ausztrál dollár Belga frank (100) Dán korona Finn márka Francia frank Görög dra. (100) Holland forint ír font Japán yen (100) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Német márka Norvég korona Olasz líra (1000) Osztrák schilling (100) Portugál esc. (100) Spanyol pes. (100) Svájci frank Svéd korona USA-dollár ECU (Közös Piac) 147,93 54,07 255,46 13,72 16,75 15,56 42,59 47,01 141.76 60,94 61,82 258.77 52,99 13,40 69,29 754,30 60,45 82,03 59,64 14,51 75,14 107,20 150,73 55,31 260,12 13,98 17,18 15,84 43,43 47,87 144,36 62,14 63,22 264,27 53,95 13,64 70,57 767,90 61.55 83.55 60,72 14,77 76,70 109,16 — Grazi vásár, szept. 29. és okt. 2. 750 Ft + belépő. Trieszt, szept. 25-26.1750 Ft. Isztambul, okt. 21- 25. 7600 Ft + vízum. Rovinj/ Villa Rubin, szept. 26-Okt. 3. és okt. 3- 10. Részvételi díj: 9790 Ft, autó­busszal, teljes panzióval. Párizs, okt. 21-25. és nov. 11-15. 13 800 Ft. Szilveszteri szakmai és síprog­ramok gazdag választéka az öszi- téli programfüzetünkben. Jelent­kezés: Cooptourist, Kaposvár,' Kossuth L. u. 8. Tel.: 12-038. r. A (218429) Taxisofórt csak rózsaszínben Nagy-Britanniában igen szigorúan veszik a nemek egyenjogúságát, s a vállalat- vezetők is jól teszik, ha betart­ják a vonatkozó törvényeket, különben több tízezer fontos pénzbírságot ítélnek meg a bí­róságok a sértett alkalmazot­taknak, sőt, akár a munkát ke­resőknek is. Terri Sayers, egy sussexi taxivállalat főnökasszonya azonban megtalálta a kiska­put. Kizárólag női sofőrökből akart flottát szervezni, de tudta, hogy ilyen hirdetést nem adhat fel, mert akkor a férfi jelentkezők beperelik. Ezért meghirdette a „rózsa­szín taxit”. Alkalmaztatási fel­tétel: semmi különös, azon kí­vül, hogy a jelentkező köteles rózsaszín kocsit hozni a cég­hez, és köteles tetőtől talpig rózsaszín ruhában vezetni. — Ez eddig elegendő volt a férfi sofőrök elriasztására — mondta elégedetten Sayers asszony a The Sun című új­ságnak. A Dorottya földszintjén mű­ködik a Kapos Flor Kft virágüz­lete, ahol művészi formává alakul a csokor. Minden szál virág a helyén, a díszítés sem több, sem kevesebb mint amennyi éppen kell a harmó­niához. A Kft kereskedelmi vezetője Csizmadia Attila szerint újat, kuriózumokat kívántak hozni a kaposvári vásárlóknak. Maguk tanították be a szakembereket is. Az itt dolgozók azóta is rendszeresen részt vesznek bemutatókon és folyamatosan képezik magukat. Főként természetes virá­gokkal dolgoznak, ügyelve (Fotó: Király J. Béla) arra is, hogy a csomagolás a csokrot körítse és ne uralja. Igyekeznek alkalmazkodni a különböző ünnepek kertészeti kultúrájához. Nem sajnálják feláldozni az éjszakájukat sem, ha a helyzet úgy kívánja, mert mottójukká vált, hogy a virág mindennapi életünk tar­tozéka legyen. A Kft kapcsolatban áll Hol­landiával, sőt Kongóból, Ke­nyából is érkeznek különleges zöldnövények, amelyek a kí­nálatot gazdagítják. Kirsch Vera HALÁLOS BALESET Flalálos baleset történt Somogytarnóca külterületén szerdán reggel. Szarvas ug­rott a 36 éves barcsi Récsei Árpád Ferenc által vezetett személygépkocsi elé. Hogy az ütközést elkerülje a jobb­oldali útpadkára hajtott, majd a baloldali árokba vágódott, ahol a gépkocsi felborult. A baleset következtében a gépkocsi utasa, a 29 éves barcsi Brüsszel Gyula a helyszínen életét veszítette. Szerdán délután Kapos­váron a helybeli Túli Géza 67 éves nyugdíjas az általa vezetett személygépkocsival nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő, dr. Magyar Gyula 81 éves kaposvári lakos által vezetett személygépkocsinak és összeütköztek. A vétlen gépkocsi vezetője súlyos sé­rülést szenvedett. Nagyatádon a figyelmet- leség okozott balesetet. Egy 17 éves helybeli fiatalember figyelmetlen vezetés követ­keztében kerékpárjával ne­kikanyarodott az őt előző pótkocsis járműszerelvény­nek. A kerékpáros súlyos sérü­lést szenvedett. Őszi BNV Megnyílik a jövő héten immár 96. alkalommal — szeptember 18-27. között — a Budapesti Nemzetköi Vá­sár. Tarka sorok Emlék — Mit viselsz ebben a medalionban? — A férjem haját. — De hiszen a férjed még él. — Igen, még él, haja azonban már egy szál sincs. Nyíl Megállítja az autóst a közlekedési rendőr és azt mondja neki: — Megbüntetem önt, mert szabálytalanul ka­nyarodott. Nem vette észre a nyilat? — Mit?! Nyilat?! Ké­rem, én még az indiánt sem vettem észre! Ingyen A főnök rajtakapja a he­lyettesét amint a titkárnő­vel csókolódzik. — Magát nem ezért fi­zetjük — mondja felhábo­rodva. — Tudom, főnök, ezt ingyen csinálom! Nyomós ok A feleség bevásárló­szatyrokkal megrakodva érkezik haza. — Miért költöttéi már megint annyi pénzt? — kérdezi a férj. — Tudod, találtam egy olcsó üzletet... Bíróságon — Vádlott! Ugye, úgy történt a betörés, ahogy az ügyész úr elmondta. — Nem, bíró úr... De ez olyan jó módszer, hogy megjegyzem magam­nak... Hasonlóság — Jaj, szomszédasz- szony, az én férjem olyan, mint a futball-labda. — Hogyhogy? — Minden vasárnap be­rúgva találom a kapuban. Új autó Egy hete kaptuk meg az új autót. — És miért nem hasz­náljátok? — Mert most benzinre gyűjtünk. Gyermeklogika — Vannak dolgok, ami­ket képtelen vagyok meg­érteni — tűnődik a kis Hans. — Teszem azt, mi­ért kell nekem lefeküd­nöm, amikor a mama ál­mos. Ruházati Diszkontáruház a Röviköt Kaposvár, Jutái úti raktárházában i nyitás: szeptember 14. Széles választék, kedvező árak, egyes cikkekre nagy árengedmény FIGYELJE HIRDETÉSEINKET! Ne feledje: hétfőtől Kaposváron, a Jutái úton ruházati cikkeket olcsóbban vásárolhat! (218368) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkssztő" BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítöknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom