Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-28 / 203. szám
1992. augusztus 28., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Tavalyi csapatával rajtol a Kaposplast A hét végén megkezdődik a pontvadászat az asztalitenisz NB l-ben is. A Kaposplast női együttese negyedik helyével a klub fennállása óta eddigi legszebb eredményét érte el, ráadásul az ETTU- kupában is eljutott a legjobb tizenhat közé. Az előző évi csapattal várják az újabb bajnokságot. A július 27-én megkezdett felkészülés során a jól ismert arcokat láthattuk a teremben. Dr. Bolvári Katalin, Gazsi Ildikó, Limbek Anett, Rák Szilvia és Alkonyi Szilvia napi két edzéssel készült az újabb feladatokra. Az egyesületnél szóba került a csapat további erősítése, de szűkös anyagi lehetőségeik ezt megakadályozták. — Nem arról van szó, hogy elégedetlenek vagyunk a lányainkkal, hanem figyelembe kellett vennünk, hogy tavalyi riválisaink tovább erősödtek. Tehették, mert a Diszkrét SE és a 31. sz. Építők megszűnésével sok jó játékos vált szabaddá. Ráadásul kínaiakat is igazoltak csapataink — mondotta Háttá István edző. Tőle tudjuk, hogy a Bp. Postás például olyan asztaliteniszezőkkel erősödött, mint Káhn Szilvia, Urbán Erika, a volt szovjet válogatott Medve- gyejeva és a román Popovics. Orosházára került az Építőkből Iváskó, s igazoltak román versenyzőt is. Szekszárdra ment például az építős Tihanyi, a közértes Zsemlye, s egy kínai kislánynak is tapsolhatnak az ősztől. Mindezek ismeretében igazi bravúr lenne a múlt évi helyezés megismétlése, de az edző szerint ebben a bajnokságban az 5-6. hely valamelyikével is elégedettek lennének. Vasárnap Miskolcon a Helyőcsabai Cement ellen kezd a Kaposplast, és nem titkolják, szeretnének győzelemmel rajtolni. Az első forduló után háromhetes szünet következik, de ez alatt sem tétlenkednek az asztaliteniszezők, mert nemzetközi ranglistaversenyekre kerül sor. A csapat idehaza bajnoki mérkőzésen először szeptember 19-én áll asztalhoz az Orosháza ellen. S most lássuk, hogy kik alkotják a tízes mezőnyt. A Statisztika Metalloglóbus két csapattal rajtol. A BSE, a Bp. Postás, a Szekszárdi Húsipar, az Orosházi MTK, a Hejőcsabai CM, a Tolna és a KSI lesznek a Kaposplast csoporttársai. Most is szerepel majd az együttes az ETTU-kupában. Október 9-én Kaposváron a török Bursával mérkőznek Bolváriék. J. R. Kézilabda Magyar Kupa Továbbjutott a Fonyód Fonyódi Petőfi SE-Nelse 26-10 (17-5) Fonyódi Petőfi SE: Sótonyi — Eőri (1), Fridii (3), Németh B. (2), Kovács B. (1), Nagy O. (8), Varga K. (7). Csere: Nagy K., Deák E. (4), Fonyó, Fábos. Edző: Kocsis Géza. Újabb győzelmével az országos selejtező harmadik fordulójába jutott a somogyi színeket képviselő fonyódi együttes. ♦ MEGYEI II. OSZTÁLY Északi csoport: Somogy- vár-Zamárdi 4-2, Toponár- Kéthely 3-0, Mernye^Táska 3-0, Balatonszabadi-Öreglak 1-5, Nágocs-Balatonberény 1-2. A Szőlősgyörök-Andocs mérkőzés végeredményéről nem kaptunk jelentést. A Kaposvári Gazdász-Zimány találkozót szeptember 9-én 16 órakor játszák. Hét közben játszották: Bala- tonberény-Zimány 4-1. Déli csoport: Inke-Kadar- kút 3-2, Berzence-Kasté- lyosdombó 6-3, Vízvár-Ka- posszerdahely 0-0, Gyéké- nyes-Lábod 1-1, Homok- szentgyörgy-S.udvarhely 2-0, Bolhás-Bélavár 2-5. A Ka- posmérő-Lakócsa mérkőzés 0-3-nál félbeszakadt. Autómodellezés Jó somogyi helyezések a Berva Kupán Egerben rendezték meg a rádióirányítású autómodel- lek idei ötödik OB futamát, amelyen indultak a Taszár és a Textiles versenyzői is. A rekkenő hőség komoly erőpróba volt gépeknek, embereknek egyaránt. A sport kategória előfutamaiban kitűnően ment a somogyiaknak. Vörös Gábor az első, Tóth Mihály a második rajtkockáról indulhatott a döntőben. A fináléban Tóth Mihály (Taszár) második, Vörös Gábor (Textiles) negyedik, Vörös Zoltán (Textiles) lett. A Forma kategória harminc perces döntőjében Tóth Mihály megismételte előző helyezését. Vörös Gábor a dobogó harmadik fokára állhatott, Vörös Zoltán pedig a nyolcadik helyen fejezte be a viadalt. Jó eredményeikkel versenyzőink megőrizték helyüket az élvonalban. SZOMBAT Triatlon Ironman Solar-triatlon '92, egyben nemzetközi hosszútávú országos bajnokság. Nagyatád, városi strand. Rajt: 6.30, illetve 8.30 órakor. 10.30 órakor „szuper minitriat- lon”, 12 órakor 10 kilométeres úszás a „CET-REND”-ért (nevezni a helyszínen is lehet). Az 'első célbaérkezők 17.30 óra körül várhatók. Ünnepélyes eredményhirdetés 22.30 órakor a Hotel Solarban. Versenytáv: 3,8 km úszás-180 km kerékpározás-42 km futás. Kategóriák: felnőttek (nők és férfiak), senior I. és II. (férfiak). Kézilabda NB II, női mérkőzés: Fonyódi Petőfi SE-Szombathelyi LATEX. Fonyód, sportcsarnok, 11 óra. NB II, férfi mérkőzések: Kaposvári Kézilabda Klub- Mecseknádasd. Kaposvár, 503. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet pályája, 17 óra. Csurgói Kézilabda Klub- Celldömölk. Csurgó, 17 óra. vásár KIEMELT PROGRAMJAI: Tombola— Fődíj: egy FIAT PANDA gépkocsi Sorsolás: 1992. szept.6. (vasárnap) 15 óra Tombolajegy: csak 20.-Ft. Miss Kaposvár-szépségverseny Elődöntő: 1992. szept. 2. (szerda) 19 óra Döntő: 1992. szept. 6. (vasárnap) 15 óra Könnyűzenei koncertek 1992. szeptember 3. (csütörtök) 19 óra Soltész Rezső (belépőjegy: 200.-Ft) 1992. szeptember 4. (péntek) 19 óra MESSENGER EGYÜTTES (belépőjegy: 10O.-Ft.) 1992. szeptember 5. (szombat) 21 óra HAPPY AND BAND EGYÜTTES (belépőjegy: 100.-Ft.) Olimpikonok bemutatkozása 1992. szeptember 3. (csütörtök) 17 óra 1992. szeptember 6. (vasárnap) 14.30 (218239) HAT ORSZÁGBÓL SZÁZ INDULÓ Ironman ’92 Nagyatádon Ha azt írjuk, hogy augusztus utolsó hétvégéje és Nagyatád, a triatlonsportág szerelmesei máris kapásból vágják rá a választ: akkor Ironman, azaz „Vasember”! Míg a legelső alkalommal, 1990-ben félszáz volt az indulók száma, addig tavaly — amely egyben országos hosszútávú triatlon- bajnokság is volt — már 73-an sorakoztak fel a rajtnál. Hogy mennyire népszerű ez a fantasztikus állóképességet igénylő sportág, azt jelzi, hogy az idén már közel százan indulnak hat ország színeiben. A holnap hajnalban kezdődő Ironman Solar-triatlon '92, egyben nemzetközi hosz- szútávú országos bajnokság nem mindennapi csemegét ígér. Itt lesz a tavalyi bajnokság első 10 helyezettje, s közülük többen 9 órán belüli időre képesek. (Ne felejtsük: a versenyzőkre 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, majd végül 42 km futás vár. S mindez megállás nélkül...) Egyébként érdemes lesz hajtani, hiszen a legjobbak között több tízezer forintot osztanak szét, s külön pénzjutalmat kap az, akinek sikerül a két évvel ezelőtt felállított pályarekordot megdöntenie. A hagyományokhoz híven az esti célba- érkezéskor természetesen valamennyi, a versenyt sikeresen teljesítő résztvevő a győzteseket megillető babérkoszorút kap. Néhány érdekesség: a verseny minél sikeresebb lebonyolítása érdekében több.mint 300 önkéntes rendező tevékenykedik majd. A szervezők a frissítőállomásokon 500 liter Isostart és kólát, valamint három mázsa banánt helyeznek el, a keksz- és csokoládéhegyekről már nem is szólva. Az esti célbaérkezés még ünnepélyesebb hangulatához a városi önkormányzat 3000 darab fáklyát ajánlott fel. Az első rajt 6.30-kor, míg a második két órával később lesz a városi strandon. A tavalyi sikeren felbuzdulva a szervezők külön versenyt írtak ki „szuper minitriatlon” elnevezéssel, amelyen a sportos kedvű honatyák, a szponzorok képviselői, illetve mi, tollforga- tók állunk majd rajthoz. Az első célbaérkezők 17.30 óra körül várhatók. Az ünnepélyes eredményhirdetés 22.30 órakor lesz a Hotel Solarban. Északa nagy utcabállal fejeződik be az Ironmann Solar-triatlon '92. — Fenyő — A CÉL A BIZTOS BENTMARADÁS Önálló kosárlabdaklub Siófokon Augusztus másodika óta kemény edzésekkel készül a bajnoki rajtra az NB l-be feljutott siófoki férfi kosárlabda- csapat. Az NB II küzdelmeit még Ezüstpart SE néven nyerték meg, ám az első osztálynak már Siófoki Azulev Kerámia KE néven vágnak neki. Történt egy és más a csapat házatáján a tavaszi szezon befejezése óta. A legfontosabb, hogy önálló kosárlabdaklubot alakítottak, a fő szponzornak, a Piramis Kft-nek köszönhetően. (Onnan az Azulev név, hogy a hasonló nevű spanyolországi csempegyár termékeinek kizárólagos magyarországi forgalmazója a Piramis Kft, s a „házasság” az ő közvetítésükkel jött létre.) Új névhez új edző is „dukál”: Kersák István irányítja az együttest, aki bő fél éve még együtt játszott jelenlegi játékosai többségével. Ami a keretet illeti, tizenhármán készülnek az NB l-es bemutatkozásra. A régiek közül Nagy Gy. hagyta abba a játékot, a többiek vállalták a magasabb követelményeket. Hozzájuk csatlakozott erősítésként három orosz játékos Leningrádb'ól: a 20 éves Konsztantyin Szafronov (center), a 27 éves Vagyim Dode- usz (bedobó), és a 33 éves Oleg Ljubanov (bedobó). Rajtuk kívül Sopronból Siófokra került Laczházi Róbert. Vajon a megerősített gárda mire lesz képes a bajnokságban? Hogyan sikerült a felkészülés első fele? Ezeket a kérdéseket tettük fel az újdonsült szakvezetőnek. — Jó átlagmagasságú és átlagéletkorú csapatot vettem át — kezdte. — Az orosz idegenlégiósok nagy erősségek lesznek, s ha a csapat tagjai olyan becsülettel végzik a munkát a továbbiakban is, mint eddig, akkor elérjük célunkat, a biztos bentmaradást. Kezd már összeszokni a gárda, ezt a legjobban az jelzi, hogy a fűzfői Nitrokémia-Bala- ton Kupán rangos ellenfeleket legyőzve lettünk harmadikok,” s ráadásul Dodeusz nyerte a hárompontos dobóversenyt. Hamarosan a bajnoki főpróba, a kaposvári Balaton Füszért Kupa következik, ahol igazán lesz lehetőségünk a megméretésre, hiszen osztrák, cseh és magyar Szuper-ligás ellenfelekkel kerülünk majd szembe — fejezte be Kersák István. (Fónai) BALATON KUPA LABDARÚGÓ TORNA Fölényes Rákóczigyőzelem Negyedik alkalommal rendezte meg a fonyódligeti gyermektábor és a megyei labdarúgószövetség a Balaton Kupa gyermek labdarúgó tornát. A benevezett hat csapat tíz napot töltött el a táborban, s körmérkőzéses formában döntötték el a helyezések sorsát. A mezőnyből kiemelkedett a Kaposvári Rákóczi FC együttese, akik minden ellenfelüket legyőzték, anélkül, hogy gólt kaptak volna. A gólkirály Bodor István (BDSE) lett, a legjobb kapusnak Kollárovics Lászlót (Kadarkút), a legjobb mezőnyjátékosnak Tóth Andrást (K. Rákóczi FC) választották. A torna végeredménye: 1. K. Rákóczi FC 5 5 - - 34- 0 10 2. BDSE 5 4 - 1 28- 6 4 3. Kadarkút 5 3 - 1 20- 6 3 4. Somogyvár 5 2-3 12-21 2 5. K. Építők 5-14 5-33 2 6. Margitsziget 5-14 5-36 2 SPORTMŰSOR Labdarúgás NB I: Nyíregyházi VSC-Sió- foki Bányász. Nyíregyháza, 17 óra. V.: Kurmai Z. (Bognár I., Nyilas Cs.). Tartalékmérkőzés: 14.30 óra (a játékvezetőt Borsod-Abaúj-Zemplén megye küldi). NB III: Kaposvári Honvéd- Paksi SE. Kaposvár, Cseri-pálya, 17 óra. (V.: Rugási.) Tömegsport Caola családi olimpia — utcai futóverseny. Balatonföldvár, Hotel Fesztivál parkolója. Nevezés: 9 óráig a helyszínen. Versenytávok és kategóriák: 2 km (12 éven aluliak), 5 km (12 éven felüliek). VASÁRNAP Asztalitenisz NB I, női „Alcsoport: Hejőcsabai Cementművek Rt SC- Kaposplast. Miskolc, 11 óra. NB I, férfi „A"-csoport: Ka- pos-Zselic Asztalitenisz Club« Kecskeméti Spartacus. Kaposvár, Kapos-Zselic AC asztaliteniszcsarnoka, 11 óra. NB /, férfi „B’’-csoport: Bu- daőrs-Balatonföldvári SE. Budaörs, II. sz. Általános Iskola tonacsarnoka, 11 óra. Kézilabda NB II, női mérkőzés: Csur- gó-Bágyogszovát. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola tornacsarnoka, 15.15 óra. Labdarúgás NB II: Kaposvári Rákóczi FC-Szekszárdi Polgári SE. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 17 óra. V.: Molnár II. J. (Fazekas J., dr. Bozóky I.). NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 17 óra): Barcs SC-Nagyatádi VSE (Hosszú L.), Balatonlelle SE- Kisdorog (Szőke), Fonyódi Petőfi SE-Bólyi -Medosz (Osz- termajer), Pécsi VSK-Kapos- vári Építők SC (Lehel), Lete- nye-Marcali VSÉ (Németh). Megyei I. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 17 óra): Juta-Balatonkeresztúr (Hosszú F.), Csokonyavi- sonta-Somogysárd (Zsobrák), Balatonszentgyörgy-Somogy- tarnóca (Miskei), Nagybajom- Szulok (Bóna), Tab-Csurgó (Hugyecz), Taszár-Lengyel- tóti (Kovács), Balatonszár- szó-Somogyszob (Cservölgyi T.), Balatonföldvár-Balatoni Vasas (Pálfy). Megyei II. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztókba kezdési idő 17 óra). Északi csoport: Balatonbe- rény-Balatonszabadi, Öreg- lak-Mernye, Táska-Szőlős- györök, Andocs-Toponár, Kéthely-Somogyvár, Zimány- Nágocs. A Zamárdi-Kaposvári Gaz- dász mérkőzést november 22-én játszák. Déli csoport: Bélavár-Ho- mokszentgyörgy, Somogyud- varhely-Gyékényes, Lábod- Vízvár, Kaposszerdahely- Berzence, Kastélyosdombó- Inke, Kadarkút-Lakócsa, Ka- posmérő-Bolhás.