Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-05 / 184. szám
2 1992. augusztus 5., szerda SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG Moratórium atomrobbantásra Az amerikai szenátus az amerikai nukleáris robbantások kilenchónapos moratóriumára szavazott, s egyben javasolta, hogy 1996. szeptember 30-val szüntessék be az ilyen kísérleteket. A szenátus tagjai annak ellenére voksoltak így, hogy Bush elnök egy ilyen értelmű törvénytervezet esetére vétót helyezett kilátásba. Fegyverkezés Iránban, Szíriában Irán és Szíria önállóan állít elő vegyi fegyvereket, és Irán az évszázad vége előtt képes lesz atomfegyverek gyártására is — ez áll a Simon Wiesenthal Központ nevű csoport Los Angelesben nyilvánosságra hozott jelentésében. Edward Laurence, a Nemzetközi Tanulmányok Monterey-i Intézetének egyik vezetője viszont kételkedett abban, hogy a két ország ennyire előrehaladt volna fegyverkezési programjában. Oroszország szállít hadianyagot Oroszország semlegesség ígérete ellenére titokban hadianyagot, alkatrészeket és üzemanyagot szállít Szerbiának, készpénzfizetés ellenében közölte a U.S. News című amerikai hírmagazin. Értesülése szerint a szállítmányok túlnyomó része vasúton érkezik, Ukrajnán és Románián át. SZER-adások Fokozatosan szüntessék meg a Szabad Európa Rádió (SZER) adásait és vegye át feladatait az Amerika Hangja. Ezt ajánlotta hétfőn egy az amerikai törvényhozás által kiküldött bizottság. A SZER irányítói éles hangon tiltakoztak a javaslat ellen. Közkegyelem a volt elnök híveinek A grúz államtanács tegnap úgydöntött, hogy közkegyelemben részesíti Zviad Gam- szahurdia elűzött elnök azon híveit, akiket a volt elnök januári menekülése, illetve június 24-i puccskísérlete után vettek őrizetbe. Az államtanács egyúttal betiltotta a fegyveres csoportokkal rendelkező politikai pártok működését. Torkos tolvaj Falánksága okozta vesztét egy betörőnek, aki kávéházba Sydneyben egy kávéházba hatolt be. Az édesszájú bűnöző nem tudott ellenállni szenvedélyének: hatalmas pusztítást végzett a dobos- és gyümölcstorták között. A 22 éves fiatalembert a tortamaradványokon hagyott árulkodó ujjlenyomatok buktatták le. Sztrájkolok a játékkaszinóban Sztrájk és pereskedés bénítja meg napok óta a can- nes-i nagy hírű Carlton szálló játékkaszinójának életét. Az alkalmazottak csaknem hétmillió frankot követelnek az igazgatóságtól, s ennek biztosítására lefogalaltatták azt a tartalékalapot, amelyből a nagy nyereményeket kell adott esetben kifizetni. Francois Mitterrand francia köztársasági elnök az Elysée-palotában a monitoron látható űrhajósokkal beszélget, köztük honfitársával, Michel Togninival, aki a MIR űrállomáson tartózkodik. (Telefoto — MTI Külföldi Képszerkesztőség) AUGUSZTUS 17—ÉTÖU Drágulnak a gyógyszerek (Folytatás az 1. oldalról) A változtatás mintegy háromszáz gyógyszer esetében jelent áremelést. A támogatás csökkentése elsősorban az antibiotikumokat érinti; ezeknél a szakemberek szerint az átlagosnál is jelentősebb az indokolatlan felhasználás. Augusztus közepétől főként az importból származó, eddig 95 százalékos ártámogatású antibiotikumok (Zinnat tabletta vagy a Tetran B drazsé) árát emelik. Drágábban lehet majd hozzájutni a patikákban néhány ma már korszerűtlennek számító szívre ható, illetve gyomor- és bélrendszeri fekélyeknél alkalmazott készítményhez is, így a Carditoxin- hoz vagy az Almagélhez. Csökken a támogatása a rendszeres szedés esetén súlyos károsodást okozó gyógyszerek közül a Ridolnak, az Erigonnak és a Germicid kúpnak, és drágább lesz néhány kábítószernek számító, valamint vérnyomáscsökkentő gyógyszer is. A gyógyszerár-emelkedéssel párhuzamosan megváltozik a térítésmentesen rendelhető gyógyszerek köre. Kérdőjelek Segítenek a nagyok? Bíztató jel, ha kicsi is? A németek egyik legrangosabb szakkönyvsorozatukban, a „Rotbuch”-ban sürgetik — a nagy tekintélyű szakértők között emlegetett Richard Wagner tollából —, hogy a Nyugat „fokozott mértékben” támogassa Európa keleti felét, s ezt a véleményt az osztrák Der Standard című befolyásos napilap is fontosnak tartotta ismertetni. Miért fontos az operacsászár kései névrokonának állás- foglalása? Mert szokatlan módon, a Nyugat lelekiismeretét próbálja nyugtalanítani. Egyrészt mert Európa keleti és délkeleti területei „mindenkor csak éppenhogy szerepeltek a Nyugat tudatában”. Másrészt pedig a legutóbbi években is csak annyi történt, hogy „együtt ünnepeltek a visszatért testvérekkel” s „úgy tűnik, a dolog ennyiben is maradt”. Valóban? Wagner elemzéseinek végkövetkeztetése mindenesetre fehéren-feketén az, hogy „Nyugat-Európát újból a saját problémái foglalkoztatják, s a Kelet embereinek fel kellett ismerniük, a szabadság önmagában nem volt elegendő alap a teljes jogú csatlakozásra egy szabad európai közösséghez”. A mai helyzetet „konkrét kihívásnak” minősíti a Nyugat, mindenekelőtt az Európai Közösség számára, mivel „a nacionalista szélsőségek további kiáradása gyorsan további háborús konfrontációkba torkolhat”. Riasztó, de nincs igaza? Mi tehát a megoldandó közös feladat lényege? Az, hogy „Kelet-Európát produktívvá kell tenni", valamint „be kell kapcsolni egy európai gazdasági unióba, mi több az európai államok politikai és szociális föderációjába, a népeknek egy olyan családjába, amelyben a nagyok törődnek a kicsikkel”. Merthogy „a demokrácia érdekében ez a korszak kalandokkal teli vállalkozása”. Mindössze ennyi. Csak eny- nyi? Kocsis Tamás Birkózás a törlesztéssel A külföldi adósság átok és mentőöv is egyben a kelet-európai országok számára — írja a bécsi Die Presse. Magyarországot kivéve a térség valamennyi országa nehezen birkózik meg a törlesztéssel. Magyarország adósságállománya 20 milliárd dollár körül ingadozik. A kommunista múltból származó kötelezettségeknek az ország pontosan eleget tesz, de újabb hiteleket is vesz fel. Magyarország a hitelfelvételek vonatkozásában is felbecsülhetetlen előnyre tett szert a térség többi orzsá- gával szemben — fejti ki a lap. Luxusvilla, „vészkijárat” nélkül Carlos vég Damaszkuszban szigorú fegyveres őrizet zárja el a külvilágtól azt a negyedet, amelyben — állítólag — a világ leginkább keresett terroristái élnek luxuskörülmények közepette, de „édes életük” napjai valószínűleg meg vannak számlálva — írta a The Sunday Times tudósítója. A brit lap cikke szerint a szír főváros hírhedt Mezzeh kerületében a japán „vörös hadsereg” és a különböző örmény terrorszervezetek vezetői éppúgy meghúzódnak, mint a PanAm repülőgépének fel- robbantásával vádolt Ahmed Dzsibril, sőt minden körözési lista első helyezettje, Carlos, a Sakál is. A tudósító felidézi, hogy Carlos — azaz lljics Ramirez Sánchez venezuelai születésű terrorista — legaktívabb éveiben Irakban, Dél-Jemenben és Kelet-Európábán egyformán menedékre talált. Megtalálták Carlosnak Kádár Jánoshoz intézett köszönőlevelét is. Amikor lába alatt túl forró lett a talaj és kora is előrehaladt, Damaszkuszban telepedett le. A zártkörű terrorklub jövője azonban mind kérdésesebb, miután Háfez Asszad szír államfő, elveszítvén szovjet szövetségeseit és látván saját országa gazdasági összeomlását, a jelek szerint rájött: nincs más választása, mint a Washingtonhoz fűződő viszony javítása. A lap emlékeztetett rá, hogy Asszad habozás nélkül állt a szövetségesek oldalára az Öböl-háború idején, s azóta is mindent elkövet, hogy Szíria lekerüljön a terrorizmussal rokonszenvező államok Amerikában összeállított listájáról. Washington azonban tudatta az elnökkel: erre csak akkor kerülhet sor, ha nem nyújt menedéket a Carloshoz hasonló bűnözőknek. A mind kevésbé kívánatos vendégek már kevés hely között válogathatnak. Az európai kommunista rendszerek eltűnése és a meghatározó arab országok politikájának mérséklődése a legtöbb vészkijáratot becsapta az orruk előtt. A The Sunday Times úgy tudja, hogy Carlost és német feleségét már tavaly fölrakták egy Jemenbe induló szír gépre, a jemeni kormány azonban elzárkózott fogadásától. Azóta olyan hírek terjenge- nek, hogy Bagdadban él, ám a jelek szerint valójában még mindig Szíriában rejtőzködik. Szabadsága azonban már erősen korlátozva van. Erősödő terror Észak-írországban Folytatódik a terror Észak-írországban: a tegnapra virradó éjjel egy brit katona meghalt, egy másik megsérült két különböző merényletben, amelyet a londoni fennhatóság ellen küzdő ír Köztársasági Hadsereg (IRA) követett el. A halálos végű incidens az északír főváros, Belfast republikánus többségű északi városrészében történt, ahol egy közös — katonákból és rendőrökből álló — járőr futott bele orvlövészek gépfegyvertüzébe. Hasonló támadás ért egy járőrt az egyik vidéki városban is. DÖMÉT NAPOK A BALATON FŰSZÉRT RT GLÓRIA raktáráruházában (Kaposvár, Raktár u. 2.) augusztus 6-án, 7-én és 8-án Most olcsóbbnál is olcsóbb áron kínálunk minőségi árut — Ecsetáruk, festési segédeszközök — Partvisok, háztartási tisztítóeszközök — MOP felmosógarnitúrák 10-40 százalékos árengedménnyel Minden kedves vásárlót tisztelettel várunk és ajánljuk magunkat DÖMÉT Balaton Fűszért Rt Ipari és Kereskedelmi Rt Kaposvár Szeged (218001>