Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-29 / 204. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZANK ES A NAGYVILÁG 1992. augusztus 29., szombat Befejeződött a Jugoszlávia-konferencia Szerbiát figyelmeztették Folytatás Genfben — Nincs hátraarc Szerbia utolsó, igaz, csak szóbeli figyelmeztetésével csü­törtökön este befejeződött a nemzetközi Jugoszlávia-kon­ferencia londoni szakasza — a munkát a jövő héten Genf­ben bizottságokban folytatják. Kérdőjelek Kisebbségek Európája? Érthető a londoni Times aggodalma? Azon kesereg a brit világbirodalom hagyományain felnőtt lap, hogy az új Euró­pában Nagy-Britannia „egy lesz a sokak közül, s még csak az sem biztos, hogy egyenlő lesz az egyenlők között”. Tény, a 12-ek Nyugat-Európájában januártól megszünte­tik az értékek és az emberek szabad mozgásának minden­féle eddigi korlátozását, s a politikai együttműködés új rendje is tovább növeli a közös érdekek érvényesülését és jócskán lefarag a tagországok örökéletűnek hitt szuverén jogaiból. Ez kemény dió mindenkinek, Angliának — úgy tű­nik — különösképpen, hiszen nagyhatalomként méretei arányában érzékeny arra, amiről le kell mondania. Kinek a javára? Ha az EK — és később talán egész Eu­rópa — jövőjéről van szó, ez a legnagyobb kérdőjel a meg­változott hatalmi viszonyokat nehezen emésztő kontinen­sen. Az új típusú Európában ugyanis nem lesz többségi nemzet: sem a 12-ek körében s még kevésbé az egész földrészt felölelő (egyelőre még kis betűkkel Írandó) lehet­séges európai egyesült államokban. De elviselik-e majd, ha kisebbségi nemzetnek számíta­nak az egészhez képest a legnagyobbak— holnap az ango­lok, franciák, németek, olaszok és holnapután már esetleg az oroszok — is? Hiszen, ha ez a kontinens valóban a ré­giók föderációjaként működik majd, ott a legfontosabb ügyekben a föderációs közérdek és akarat érvényesül majd, jónéhány — főként gazdasági — nemzeti-állami elő­jog pedig nemzeteken túlmutató regionális érdekekbe mo­sódhat bele. Lehet, hogy így szorul hátra nem is túl soká az örökéletűnek látszó nemzetállam, ha kicsi, ha nagyobb, ha nőtt, ha csökkent a területe például ebben a században? A kisebbségek Európája lesz talán a nemzetek összebé- külésének Európája? Akár a jövő század első évtizede vá­laszt adhat rá — csak éppen az oda vezető út ígérkezik na­gyon rázósnak. S ha most Londonban aggódnak is hango­sabban, azért lehet, hogy mégis mifelénk rázósabb. Kocsis Tamás HURRIKÁN UTÁN Árdrágítók és lázongó kárvallottak Elvonult az Andrew, a század legpusztítóbb hurrikánja, de a szerencsétlenség okozta társadalmi viharok még csak most bontakoznak ki. Dél-Floridában, Dade megyében negyedmillió ember van hajlék nélkül és mind ingerültebben sürgetik a helyi és az országos hatóságokat: segítsenek rajtuk gyorsabban. Amerikai légihíd Az Egyesült Államok pénte­ken megnyitotta a közvetlen légióidat a kenyai Mombasa és a Szomáliái Beletuen kö­zött, amelyen keresztül több millió dollár értékben élelmi­szerszállítmányokat küldenek a Szomáliái éhezők megsegí­tésére. A gépek a nemzetközi vöröskereszt jelével közle­kednek, hogy elkerüljék a har­coló törzsek támadásait. Hóvihar tombol Húsz év óta a leghevesebb hóvihar tombol Új-Zélandon és a rendkívüli időjárás követ­keztében több tízezer kisb- árány pusztult el az utóbbi két napban. Christchurch-öt, Új-Zéland déli szigetének leg­nagyobb városát húsz centi- méteres hóréteg borítja, nem­zetközi repülőterét lezárták. A település negyven százalékán időlegesen megszűnt az áramszolgáltatás. Erdőtűz a katowicei Vajdaságban Több mint háromezer em­ber, 17 repülőgép és 3 heli­kopter harcol Lengyelország­ban napok óta a katowicei Vajdaságban már közel hat­ezer hektáron tomboló erdő­tűzzel. Három falu lakosait kel­lett evakuálni a veszélyezte­tett körzetből és a tűzzel foly­tatott harcban három tűzoltó életét vesztette, öt tűzoltóautó pedig leégett. rp ff luz az atomreaktorban Péntek hajnalban kigyulladt az egyik francia atomerőmű egyik reaktorház közeli gene­rátor. A reaktorban, amely au­tomatikusan leállt, a tűz nem okozott kárt. A tűz lsére me­gye atomerőművében lobbant fel. Párizsi jelentések szerint a tüzet sikerült eloltani; senki sem sérült meg. Földrengés Pakisztában Nagy erejű földrengés rázta meg péntek hajnalban a Pa­kisztán déli részén fekvő, rit­kán lakott Beludzsisztán tar­tományt. A Reuter jelentése szerint négyen meghaltak a Richter-skála szerinti 5,3 erősségű földlökések követ­keztében. A rengések közép­pontja a tartomány fővárosá­tól, Kvettától délre fekvő kalati körzetben volt. Felavatták a pápa szobrát Varsóban csütörtökön Jozef Glemp bíboros prímás ünne­pélyesen leleplezte II. János Pál pápa szobrát. A három méter magas, magánalapít­ványból finanszírozott bronz emlékművet a pápa nevét vi­selő gyűjteménynek helyt adó múzeum bejáratánál, a város- központban állították fel. Lengyel ajtók a Boeingre Egy lengyel vállalat készít a jövőben ajtókat a Boeing ame­rikai cég 757-es típusú repü­lőgépeihez. A 19 millió dollá­ros üzletet az amerikai vállalat csütörtökön írta alá a lengyel PZL Mielec nevű lengyel cég­gel. A megállapodásnak kö­szönhetően a lengyel állami vállalat több száz dolgozója mentette meg állását. Az EK-t a leköszönt Lord Carrington helyett ezentúl Lord Owen, egy másik volt brit külügyminiszter képviseli a békeközvetítésben. Négy írásos dokumentum született, amelyek Major brit miniszterelnök, a konferencia társelnöke szerint átfogó kere­tet és programot adnak a ju­goszláviai rendezésre a nem­zetközi normák szerint. — Ez így nem mehetett tovább. A részleges próbálkozásoknak vége. Lesznek nehézségek, de nincs hátraarc. Most már tud­juk kinek, mit és hogyan kell tennie — mondta a brit kor­mányfő, és hozzátette: — azért nem hagyatkozhatunk a helyi erők jóindulatára, erősí­A londoni nemzetközi kon­ferencia sikeresnek mondott befejeződésével egyidőben Szarajevót ismét pusztító tü­zérségi támadás sújtotta. Pén­tekre virradóra a szerb tüzér­ség tovább lőtte a városköz­pontot, találatok érték az ENSZ helyi erőinek központját és a nemzetközi sajtó által használt szállodát is, sok épü­let kigyulladt. A boszniai szerb hírügynökség azt állította, Ismeretlen fegyveresek csü­törtök este tüzet nyitottak a nyugat-belfasti Gaelic sportklub épületénél egy labdarúgókat szállító autóbuszra. A merény­lők egy fiatalembert megöltek, két másikat megsebesítettek. Szemtanúk szerint a támadók azt kiabálták, hogy ők az ír Népi Felszabadítási Szervezet tagjai. A halálos sebet kapott 19 éves katolikus fiatalember volt az észak-írországi politikai erőszak 3000. áldozata. A 23 éve tartó erőszak halá­los áldozatainak kétharmada olyan ártatlan polgári személy teni kell a nyomást, jobban el­lenőrizni a szankciókat. A kétnapos munka eredmé­nyének magva az, hogy a boszniai szerbek igen hivata­los formában és egyoldalúan, feltétel nélkül beleegyeztek a nehézfegyvereik ENSZ-elle- nőrzés alá helyezésébe, meg­ígérték, hogy nem kezdemé­nyeznek további harcot, sza­badon engedik foglyaikat és hazaengedik a menekülteket, ha haza akarnak menni. Terü­leti engedményeket is ígértek. Cserébe a boszniai kormány, ugyancsak feltétel nélkül, be­leegyezett a tárgyalásokba. A brit kormányfő kemény sürgetésére valamennyi jugo­szláv fél elfogadta a dokumen­tumokba foglalt összes rende­hogy az Izetbegovic elnökhöz hű alakulatok indítottak újabb támadásokat a szerb állások ellen. A londoni konferencia a boszniai köztársasági erők számára túl későn kezdődött meg, s a dokumentumok nem nyújtanak kellő támogatást — hangoztatta a szarajevói rádió első kommentárjában. A hor- vát fél most főként a humani­tárius akciók kiszélesítésére helyezte a hangsúlyt, szor­közül kerül ki, „aki nem megfe­lelő időben nem megfelelő he­lyen tartózkodott”. A sebesültek száma mintegy 35 ezer, közü­lük sokan egy életre megrok­kantak. A nyolcvanas években a halálos áldozatokkal járó me­rényletek nyolcvan százalékát az IRA követte el, a maradék 20 százalékért voltak felelősek azok a protestáns fegyveresek, akik azért harcolnak, hogy Észak-íroszág maradjon Nagy-Britannia része. Tavaly viszont már a gyilkosságok felét a protestáns szélsősége­sek követték el. zési alapelvet, egymás szuve­renitását és a kisebbségek helyzetének rendezését az önrendelkezés alapján. Elfogadták az intézkedése­ket a fegyvernyugvás sokré­tű nemzetközi ellenőrzésére. Az ENSZ főtitkára új béke- fenntartó erők kiküldését kezdeményezi Boszniába. Magyar kezdeményezésre bekerült a dokumentumokba az is, hogy a hosszú távú ren­dezés része legyen a ju­goszláviai fegyverzetkorlá­tozási egyezmény is, hiszen Jugoszlávia kimaradt az ed­digi ilyen európai egyezmény­ből,. Ágoston András, á Vajda­sági Magyarok Demokratikus Szövetségének elnöke elége­detten szólt arról, hogy a nemzetközi nyomás immár az általuk javasolt kisebbségi rendezésre ösztönzi Jugo­szláviát, illetve Szerbiát. galmazva, hogy Bosanski Brod felé nyissanak folyósót a menekültek számára. Itt még épségben van a Száva-híd, s a korridor kialakítása egyúttal segítené Zágráb stratégiai terveit egy észak-déli össze­köttetés megvalósításában. Belgrádban nagy megköny- nyebbüléssel fogadták a hírt, hogy Londonban visszavonták a Kis-Jugoszláviát elítélő do­kumentum-tervezetet. Az egyház 2750 ingatlant igé­nyelt vissza eddig, a jóvátételi bizottság 1050 ügy vizsgálatát kezdte meg, de még csak 295-tel végzett. Ezen esetek közül 99-ben határozott úgy, hogy teljesíthető az egyház igé­nye. Talán a legnagyobb vihart a Varsói Egyetemnek a főváros szívében lévő két épülete ka­varta. Ezeket a Szent Kereszt Jóllehet George Bush elnök már hétfőn katasztrófaövezet­nek nyilvánította a megyét, ami jelentős központi segélyt jelent, abból eddig vajmi ke­vés érkezett a helyszínre, ahol az emberek tízezreinek szál­lás- és élelmezési gondjai vannak. A biztosítók előleget visznek ki a kárvallottaknak — mármint azoknak, akiknek van biztosítása — de sok ember­nek, köztük a mezőgazdasági idénymunkásoknak sürgős segítségre van szüksége. Az elnök csütörtökön este beje­lentette, hogy többezer kato­nát irányítanak a helyszínre, akik segítenek az élelmezés­ben, egészséges ivóvíz bizto­sításában és a szállításban. A helyzetet nehezíti, hogy — amint a floridai állam- ügyészség megállapította — a szerencsétlenség után máris megjelentek azok, akik nagy üzletet látnak mások tragédiá­jában: duplájára emelkedett a fűrészáruk ára, a vidék ben­zinkútjai 25 százalékkal többet plébánia követelte vissza ma­gának, arra hivatkozva, hogy törvényellenesen kobozták el őket a templomtól 1864-ben — az orosz cár parancsára. Ewa Letowska professzor, az állam- polgári jogok volt szóvivője en­nek az esétnek kapcsán fordult az alkotmánybírósághoz. Véle­ménye szerint — bár a törvény szövegében ez nem szerepel — kérnek, s az épen maradt szál­lók, motelek három-négysze­resre emelték a tarifát. Van­nak, akik az élelmiszerek, sőt, a jég árának megsokszorozá­sával akarnak gyorsan gaz­dagodni. Á megye nagy részén nincs áram, így a tehetősek kaphat­nak benzines áramfejlesztőt — ezresekért, a korábbi ár többszöröséért. Jó üzletnek bizonyultak a hurrikán napjai a telefontársaságoknak: a leg­nagyobb, az ATT adatai sze­rint a vihar idején a szokásos forgalom ötszörösét bonyolí­tották le Floridában s ország­szerte az átlagosnál sokkal több beszélgetés volt. Lousiana állama végül is — Floridához viszonyítva — az eddigiek szerint nem szenve­dett óriási károkat, de a felhő- szakadások, áradások sok házat elöntöttek és igen tete­mes veszteséget okoztak mind a mezőgazdaságban, mind a térség másik fontos iparágában, a halászatban. a Szejm egyértelmű szándéka az, hogy a Lengyel Népköztár­saság által elkobzott egyházi in­gatlanok kerüljenek vissza­adása. A napokban megszüle­tett az alkotmánybíróság dön­tése. A testület értelmezése szerint a törvény egyértelműen a második világháború után el­kobzott egyházi javakra vonat­kozik, s nem terjed ki megsem­misült, majd állami szervek által felépített ingatlanokra. A Varsói Egyetem ezek szerint tovább működhet eredeti helyén. Barabás T. János London boszniai, belgrádi visszhangja Szarajevóban a tüzérség válaszolt Sebesült boszniai katonát szállítanak a szarajevói kórházba a tüzérségi támadások során ÉSZAK-iRORSZÁG A 3000. halálos áldozat Lengyel alkotmánybíróság döntése Viták az egyházi tulajdonról A lengyel Szejm a rendszerváltás első törvényei között dön­tött a katolikus egyház elkobzott ingatlanainak visszaadásáról. A gyakorlatban azonban számos konfliktus alakult ki a törvény végrehajtása körül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom