Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-21 / 197. szám
Nyolcszáz fiatal részvételével keresztyén koncertet rendeztek tegnap délután Kadarkúton a nagyközség főterén. A rendezvényen ifjúsági pásztorok a keresztyén és a helybeli fiataloknak tartottak istentiszteletet, melyen fellépett a kiskőrösi Imánuel keresztyén eggyüttes, valamint a makói pantomin társulat (Fotó : Gyertyás László) Bécsújhelyi vonatkatasztrófa, magyar áldozatokkal Az osztrák hatóságok csütörtök reggeli hivatalos tájékoztatója szerint három magyar állampolgár vesztette életét, és 17 magyar sebesült meg szerdán a Bécsújhely közelében történt vasúti szerencsétlenség következtében. Egy Búcsújhelyről Puch- berg felé tartó kisvonat, amelyben a MÁV Vezérigazgatósága turistaszakosztálya által szervezett 27 tagú csoport is utazott, frontálisan ütközött egy vele szemben haladó teherszerelvénnyel. Az összesen öt halott közül — a negyedik egy norvég nő — az ötödiket, egy nőt, mindeddig nem sikerült még azonosítani. A kórházban ápolt 17 magyar sebesült közül ketten továbbra is életveszélyes állapotban vannak. Nagyatád ünnepi kenyér nélkül Nem került mindenki asztalára friss kenyér Nagyatádon és környékén jeles ünnepünkön, mert szerda délutánra már minden mennyiségben elfogyott. Sokaknak még a fagyasztottért is köszönetét kellett mondani az eladóknak. Az utcákon este hatkor többen járták még a boltokat, hátha sikerült a mindennapihoz jutni. A boltvezetők elmondták, hogy a szokásosnál többet, általában kétszeres hét végi mennyiséget rendeltek. Mivel négyes ünnep híre terejedt el és az üzletek a nyitvatartásuk- ról nem tájékoztatták megfelelően a vevőket, a lakosság háromszoros-négyszeres meny- nyiségét vásárolt. Valamit könnyített a helyzeten, hogy a 20-án is nyitva tartó Kávás ABC részére 400 darabot sütött a kenyérgyár, de ennek is csak 9 óráig örülhettek a vásárok. Sokan bosszankodtak emiatt Nagyatádon a kenyér ünnepén. (Németh) ; : Krónika Ökumenikus egyházi naptár Péntek, köznap. Napi igék: Kát.: Ez 37, 1-4. zsolt 106,1-9. Mt 22,34-40. Ref.: 1 Tessz 5,12-22. Dán 6,19- 29. Ev.: Mt 13,44-46. Mk 10,17-27. Őrt.: 2Kor 1,12- 20. Mt 22,23-33. A katolikus naptárban Szent X.Pius pápa (+ 1914) emléknapja. (Azelőtt szept.3.) Mint velencei pátriárkát 1903-ban választották pápává. Minden erejével az egyház belső megújulására törekedett. Bevezette a gyakori és korai szentáldozást, megújította az egyházjogot és liturgiát, és elszántan küzdött a „modernizmusnak” nevezett, az egyház hagyományos tanításától eltérő nézetek ellen. A református és evangélikus naptárban Sámuel. Az ortodox egyházban Szent Taddeosz (Téd) apostol. AUGUSZTUS Péntek Sámuel A nap 5.46 órakor kél, és 19.55 órakor nyugszik; a hold 21.20 órakor kél, és 10.58 órakor nyugszik. Tovább perzsel a kánikula Folytatódik a napos, igen meleg idő. Időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet. A legmagasabb hőmérséklet ma 33-38 fok körül alakul. Édesanyákat köszöntöttek a katonákért • • • • Lottó A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a telelottón 5 találatos szelvény nem volt. Az átvitt 5 találatos nettó nyerményösszeg: 10 millió 733 ezer 932 forint. A 4 találatosokra 149 ezer 801, a 3-asokra 1 827, a 2-esekre 79 forintot fizetnek. Négy somogyi édesanya kapott meghívót a Somogy Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság ünnepi állománygyűlésére, szerdán: Bála Imre ezredes, hadkiegészítő parancsnok oklevelet adott át nekik és vele járó 20 ezer forintot. Az édesanyák azért kapták az elismerést, mert valamennyien öt katonát neveltek a hazának. Mészáros Im- réné Rinyaszentkirályról, Németh Gabriella Balatonboglár- ról, Varga Istvánná Hedrehely- ről érkezett. Csordás Jó- zsefné, a híres négyes ikrek édesanyja kaposvári. Elmondták: gyermekeik katonáskodása egyiküknek sem jelentett nagy megpróbáltatást. Mészáros Imrénét egyenesen boldoggá tette, hogy fiai katonák. Németh Gabriellának csak az elszakadás volt kissé nehéz. Nem titkolja: „a leganyásabbért” kicsit aggódott is. Csordás Józsefnének még egyhónappal a bevonulás után is néha úgy tűnt, hogy gyermekei megszokott zaját hallja. Azt mondják: jót tett fiaiknak a sereg. Varga Istvánná szerint megkomolyodtak, férfivá értek. A történethez hozzá tartozik: a „gyermekeik” a leszerelést követően az életben is jól megállták helyüket. Sz. N. Emlékműavatás Somogydöröcskén és Nagyberényben Tegnap délelőtt Somogydöröcskén dr. Páris András országgyűlési képviselő avatta föl a második világháborúban elesettek tiszteletére állított hősi emlékművet, amelyet felszentelt az evangélikus és a római katolikus egyház is. A külhonban élők nevében Müller János, a Német Nemzetiségi Egyesület képviseletében pedig Réder Lászlóné mondott köszöntőt. A koszorúzás után ökumenikus istentisztelettel ért véget az emlékműavatás. Délután Nagyberényben a helyi önkormányzat és a lakosság támogatásával épített I. és II. világháborúban elesettek hősi emlékművét avatták föl a római katolikus templomkertben. A Himnusz elhangzása után Bolevácz József polgármester mondott ünnepi és gyászbeszédet, megemlékezett az első világháborúban elesett 48, valamint a második világháborúban meghalt 50 nagyberényi áldozatról. Az emlékbeszéd után Molnár István és Póczik Gábor egykori katonatársak leplezték le az emlékművet, majd a katolikus és a református egyház ökumenikus istentisztelet keretében szentelte föl a Molnár Árpád siófoki polgármester által tervezett emlékművet. Hová tűnt a briliáns? Tapogató „széplányok”, elemeit pénztárcák... A siófoki Kálmán Imre sétányon megnyílt üzletsoron az árusok többsége panaszkodik a gyenge üzletmenetre, addig a megjelent zsebesek számára gyümölcsöző terület a sétány. Egy német turista még ki tudta fizetni a Kálmán cukrászdában vett fagylaltját, ám amikor a kb. ötven méteres séta után megállt egy „centrifugafestő” szerkentyűje előtt és vásárolni akart egy felspriccelt faliképet — már hiába kereste a pénztárcáját. Vállára akasztható táskájából emelték ki erszényét — 38 500 forintjával együtt... Másnap — 18-án hajnalban egy belga férfit állított meg két nő és „csábos” külsejüket bedobva felajánlkoztak... Kedvcsinálóként tetőtől-talpig megtapogatták a külföldit. A belga egy darabig kérette magát, de végül is nem engedett a csábításnak. Röviddel a búcsúzás után azonban észrevette, hogy nyakából hiányzik az 55 centi hosszú, 18 karátos, karikákból álló nyaklánc, végén a három centi tömör aranyból készült olló alakú medál — amelynek egyik fogantyújában 48 karátos, kilenc gramm súlyú fehér briliáns kő volt... Visszarohant a helyszínre, hogy megmentse a 125 ezer forint értékű ékszert, de már csak a menekülő két lány hátát láthatta. Üldözőbe vette őket, robogtak hát mind a hárman a Batthyányi utca felé, ahol a két nőt elnyelte egy fekete kapualj... Egyikük 25-30 év körüli, 170 cm magas, sötétebb bőrű nő, fekete, nyakig érő hullámos hajjal, keskeny arccal. Ruházata piros, combközépig érő zakó, amely egy sállal volt derekára erősítve. Narancs színű szoknyát viselt. Társnője fehérbőrű, húsz év körüli — kissé molett, sírna sötét hajú, kerek arcú. Ruházata kék farmer, sötét dzseki. A kifulladt külföldi nem mert bemenni a házba, különben sem lett volna egyszerű dolga — a kapuban megjelent cerberusként egy újabb „szépség”, aki Mária névre hallgatott és megmagyarázta a póruljárt belgának — a ház üres, tehát nem is jöhetett be senki a kapun... A károsult — akiről „letapogatták” a nyakláncot, inkább hitt a szemének és megtette feljelentését a siófoki rendőr- kapitányságon. Helényi Béla Pannonhalma kiállítása A csütörtökön megnyílt tárlaton a szent királlyal kapcsolatos relikviák sorában az érdeklődők elé tárták a pannonhalmi alapító oklevelet, a koronázó palást másolatát, bemutatnak régi metszeteket, érmeket és Szent István életművét reprezentáló bélyegeket. Tarka sorok Kereskedelem Képtelenség lehámozni a narancsot, amelyet tegnap maguknál vásároltam — panaszkodik a vevő. — Tegyük föl, hogy valóban így van. De ha valaki egy koronáért három narancsot vásárol, akkor nem várhatja, hogy valamennyin cipzár legyen. Pótalkatrész A normandiai falun áthaladó autós megszólít egy helyi lakost: — Mondja kérem, hol kaphatók itt pótalkatrészeket a kocsimhoz? — Amott az éles kanyaron túl az árokban, ott egy egész halom hever! Feliratok A szabóműhely ajtaján papírdarab lóg: „Zárva. Elmentem. A szabó.” Valamivel lejjebb egy másik cédula van az ajtóra tűzve: „Tessék várni, azonnal hazahozom. A szabó felesége.” Óriási jelentőség — A víznek óriási jelentősége van az ember életében — mondja a tanár. — Mondd meg, Móricka, mi a víz jelentősége! — Ha nem volna víz, akkor nem tanulhatnánk meg úszni és valameny- nyien megfulladnánk... A fő ok — Önök szerint — kérdezi a jogász professzor hallgatóitól — mi a válások legfőbb oka? — A házasság — hangzik a terem végéből. Zeneszeretet Két mákvirág a zenéről beszélget: — Nekem a zongora a kedvenc hangszerem; mindig is az volt. — Ugyan mivel magyarázható ez? — Egyszerű: egy hegedűn sem lehet elhelyezni egy üveg whiskyt. Műtét előtt Műtét előtt a sebész bemosakszik, majd a műtősnő felé fordul, és egy kevés alkoholt kér tőle. A már félig kábult páciens ijedten felül a műtőasztalon és rászól. — Türtőztesse magát doktor úr ! Várja meg a műtét végét! Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy POHL LAJOSNÉ balatonföldvári lakos elhunyt. Temetése augusztus 25-én 15 órakor a balatonföldvári régi temetőben lesz. A gyászoló család Négy kőművest kiemelt bérezéssel, azonnali belépéssel felveszünk Autó-Univerzál Gmk, Kaposvár, Pécsi u. 231. (193838) szerviz~~ a Balaton-parton! Vegye, javíttassa nálam készülékeit! Teljes választék — alkatrész — garancia, karbantartás. Telefon: 84/11-707 (216546) LAKAS ÜZLET Kaposvár belvárosában (piac, kórház, sétálóutca közelében) az Anna utca 7. sz. alatt lakások épülnek. A földszinten üzletek 3 négyzetmétertől 30 négyzetméteres méretben. Telefon: 13-402, 13-311/106-os melléken. (7696) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE PglglQg szerkesztőBÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR • Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza.