Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-19 / 196. szám
1992. augusztus 19., szerda SOMOGYI HÍRLAP — HONISMERETÜNK 7 Párbeszéd a társadalommal Katona Tamás: A kormány kudarca az ország kudarcát, a kormány hajótörése az ország hajótörését jelentené A múlt és a szülőföld vonzásában KANYAR JÓZSEF: A HONISMERET KÜLDETÉS Csendes augusztusi délutánon, a szemesi villa kertjében, kéziratok között találom Kanyar Józsefet. A történettudományok doktorának, a nyugalmazott Somogy megyei levéltárigazgatónak, a közélet egyik szeniorénak, a honismereti mozgalom patrónusának — lehetne még folytatni további titulussal és feladatkörrel is a sort — láthatóan aktív a pihenése. Amikor Somogyra, a honismeretre, a tennivalókra terelődik a szó, ismét a régi meggyőző erő, a dinamikus hanghordozás jellemzi a tudóst. — Szent István közelgő ünnepe, az újra sokasodó hagyományőrző események kapcsán okkal kérdezhetjük, hogy a múltra figyelő mozgalom, a honismeret milyen múltra tekint visz- sza? — Azt hiszem, hogy jól döntöttünk, amikor július elején Pécsett rendeztük meg a huszadik Magyar Honismereti Akadémiát, és ennek a témája — javaslatomra — a 250 esztendős honismereti mozgalom volt. Amikor korábbi szerkezetében a honismeret még a népfront kebelébe tartozott, akkor — talán bizonyos fokig érthető módon — huszonöt-harminc esztendőről „tudott”; mint ennek a szervezetnek a múltjáról. Az igazság az, hogy pontosan most volt 250. évfordulója annak a Notitia Hungariae-nak, ami valójában magyar honismeretet jelent. — Mesztegnyőn ismét nagyszerű nemzetközi találkozó szerveződött. Milyen gondolatokkal készül erre Kanyar József, aki a rendezvény nyitó előadását tartja? — Somogy megye Honismereti Egyesülete megújulván, nagyon szép programot állított össze; célul tűzve maga elé, hogy Kárpátaljáról, Erdélyből, Szlovákiából és délvidékről is hívjon pedagógus szakembereket, honismereti szakkörvezetőket, hogy itt, a Somogy megyei honismereti mozgalom egyik fő fészkében, megrendezzék ezt a konferenciát. Örömmel álltam a program mellé, és köszönve fogadtam a meghívást. Azzal szeretném Mesztegnyőn is kezdeni, hogy az államalapítás koráig, a honfoglalás utánig eredeztethető mély történelmi gyökérzete van e régiónak. S ez különösen fontos most, amikor készülünk a magyar honfoglalás 1100. évfordulójának a megünneplésére. Külön is örülök annak, hogy a somogyi kezdemény akkor valósul meg, amikor indul a Magyarok Világszövetségének nagy rendezvénye és Keszthelyen már zajlik is a magyar írók világtalálkozója. — Többször megfogalmaztuk már, hogy a honismeret — mint művelődési mozgalom — nem egyszerűen kedves időtöltés, hanem küldetése van. Anélkül, hogy patetikus nagy szavakat keresnénk, felvetődik: mit jelent e küldetés a mai és holnapi nemzettudat szempontjából? — Mindenképpen nagyon sok szép gondolatot tud fölemelni. Most csak egy alapvetést említek. Ha egyszer új nemzetképet, új nemzeti tudatot akarunk ebben az országban honosítani vagy ismét megerősíteni, erre nyilván azért van szükség, mert az elmúlt negyven év alatt ezt a kérdést elhanyagoltuk. Ha a magyar fiatalságot egy tartalmasabb nemzettudat, igazabb nemzeti önismeret, identitás felé akarjuk vinni, akkor múltunk minden kérdésével szembe kell nézni. Szembe nézni például az első és a második világháború veszteségeivel. Miért mondom? Levéltárosként tudom, hogy Amerika nagy egyháza, a mormonok gyülekezete Magyarországon is, de szerte Európában mindenütt, lefotóztatta a történelmi egyházak anyakönyveit. Ha csak egyetlen egy mormon bejegyzést találtak, abban a pillanatban már vitték is a hatalmas mormon egyházhoz. Nekünk is föl kell derítenünk minden halottunkat. Mindazt: hol pusztult, hol vérzett történelme során ez a nemzet. Erre a fölmérésre fel kellene most felhívni a 15 milliós magyarság képviseletében a Világszövetség jelenlévő tagjainak a figyelmét. Egyre jobban menetelnek a sír felé azok az öregek, akik sokat tudnak a magyar művelődés, a magyar népművészet, a magyar etnográfia történetéről, s ezeket az embereket nem szabad a sírba engedni, amíg fel nem gyűjtöttünk minden értékes forrást. A szülőföld-építés cementje lehet a honismeret. — Kanyar József — mint ismeretes — Budapesten él. Müvei is tanúskodnak arról, hogy a szűkebb szülőhaza, a szülőföld nemcsak kötődést, de tudományos feladatot is jelentett számára. Milyen most a kapcsolat So- moggyal? — Szülőföldemtől soha nem tudtam elszakadni nem is akartam. A sors, a családi körülmények hozták úgy, hogy kénytelen voltam lakóhelyemet megváltoztatni. Ám hadd mondjam meg, ha valaki megnézné egy napi postámat, látná, hogy mi érkezik Somogyból lektorálásra. Kellemes meglepetés, amikor diákok tanulmányi versenyek kapcsán, néha nehéz kérdésekhez érvén, eligazítást kérnek tőlem. Rengeteg előadásra hívnak haza, nemcsak emlékművek avatására. A főiskola és az egyetem is gyakran invitál. Ez a táj nekem az első nevelőm és az a nép is, amelyik ott, a Kapos mentén dolgozik; a paraszti édesanyám, aki mérhetetlen tisztességgel, dolgossággal indított útnak. Nemcsak gyönyörűen művelték ott a földet, hanem olyan állattartásuk is volt a somogyi parasztoknak, melyek révén a világkiállítások díjait is elnyerték. Ennek a népnek vagyok tulajdonképpen a fia és ez a gyökérzet köt eltéphetetlenül Somogyhoz. Tröszt Tibor Elföd-é a föld, a skóla elé szórt? (Folytatás az 1. oldalról) A kormánynak van egy jóindulatúan elkövetett hibája: csinálja a dolgát, de elfelejt róla tájékoztatást adni. Az emberek nem tehetnek egyebet, mint találgatnak. Úgy éreztem, hogy az ország ki van éhezve a megbízható információkra. Az új posztomon a legfontosabbnak nem azt tartom, hogy a kormány szóvivője legyek, hanem azt, hogy legyen valaki, aki állandó párbeszédet folytat a társadalommal. Ezt pedig csak a sajtó, a rádió és a televízió útján lehet megtenni. Mert nincs akkora hordó ebben az országban amelynek tetejére fölállva akár a legöblösebb hanggal is el lehessen jutni Mátészalkától Alsó-Bélatelepig. — Hazánkban több politikus civilben történész. Ön is. Miként éli meg ezt a helyzetet? — Lehet, hogy azért lettünk történészek, mert nem lehettünk politikusok. Úgy gondolom, a történelem nagyon jó tanítómester: megóv bennünket attól, hogy újra meg újra ugyanazokat a hibákat kövessük el. Lehet belőle tanulni főleg realitásérzéket. És ha valamire, akkor a realitásérzékre szükség van most a magyar társadalomban és politikában. Soha nem szabad elveszíteni a kapcsolatot a tényekkel. Két dolog veszélyezteti ezt; az egyik valamilyen messianisz- tikus, ha úgy tetszik populista küldetésvágy, amely mindig összekeveri a vágyait a té- -myekkel. A másik az ideomá- nia, amelyik negyven esztendő alatt eléggé tönkretette ezt az országot: mindennek az ideológiai háttere volt az, ami miatt a realitások nem érvényesülhettek. Volt egy ólomköpeny, amelyen keresztül a megfelelő sugarak nem jutottak el egymáshoz. Soha nem volt lehetőség arra, hogy a kormányzati politika és a nép véleménye „még a Kádár-korszak idején is” találkozzék. Mert ez az ólomköpeny középen kizárta ezt, és nem jutott más az alul levőknek, mint a régi móriczi jelzőt követni: hagyd a politikát, építkezz! Ez a legveszélyesebb jelszavak egyike, mert megtévesztően szépen hangzik, csak éppen nem lehet hagyni a politikát. Ezt is a történelem tanítja nekünk. Viszont az ország rendkívüli eredménnyel gyakorolta ezt az „építkezz”-politi- kát, amely egyfajta kibúvó volt a Kádár-rendszer idején. Ám ennek elmúltával úgy kell építkeznünk, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a politikát. — Szent István napja kapcsán kérdezem: milyen szerepet szán nemzeti ünnepeinknek a társadalmi konszenzus mélyítésében, a történelmi tudat formálásában? — Azt hiszem, hogy valamikor Szent István napja nem csak katolikus, hanem országos ünnep is volt. Minden felekezet és minden foglalkozás alkalmasnak tartotta ezt a nyár végi időpontot arra, hogy visszatekintsen, majd vegyen egy mély lélegzetet és kezdje el az új tanévet. Ez az augusztus 20-a nekünk is tanévzáró-tanévnyitó veni sancte, hogy megnézzük, mi történt az elmúlt két évben ebben az országban. Hol történt meg és' hol nem a rendszerváltozás, amelyben úgy bízott ez az ország. „... a kormány feladata biztosítani, hogy a polgárok megbízható forrásból, megbízható információhoz jussanak. ” Ez a vélemény az öné. Miként valósulhat meg a gyakorlatban? — A kormányzat kötelességének tartja, hogy minden egyes szakma, tárca szempontjából részletesen beszámoljon a munkájáról. Azt hiszem, hogy ennek az új stal- lumnaK amit most betöltők, ez az egyik legfontosabb része. Mindez — mint mondottam — a sajtó, a rádió, a televízió nélkül nem megy. Azzal együtt viszont biztosan megy, és erre a jövőben is minden magyar kormányzatnak szüksége lesz. Ha itt esetleg előítéletek, rossz beidegződések, félelmek, gyanakvások élnek tömegesen, akkor egyszercsak abba kell hagyni az eddigi gyakorlatot és el kell kezdeni normálisan beszélgetni egymással. Normális hangon el kell mondani eredményeinket és kudarcainkat, tépelődésinket és aggodalmainkat. Megosztani ezeket a gondolatokat és nem áthárítani a felelősséget bárkire, hiszen a kormány tartozik felelősséggel az Országgyűlésnek, az országnak. Azért, hogy látni lehessen: milyen körülmények, milyen nehézségek között próbáljuk az ország bárkáját úgy a vízen tartani, hogy fel ne boruljon. Mert a kormány kudarca az ország kudarcát, a kormány hajótörése az ország hajótörését jelentené ebben a nehéz rendszerváltozásban, s ez senkinek nem érdeke. Várnai Ágnes Élünk ezen a kilencvenegy- nehányezer négyzetkilométeren, és mi sem természetesebb nekünk, mint hogy nyelvünkön szerepel az étlapon a rakott krumpli, hogy nyelvünkön szólítanak föl fizetési kötelezettségünk maradéktalan teljesítésére, hogy nyelvünkben él a nemzetünk: egyszóval magyarok vagyunk. Akik az olimpiai sikerek, a felvont nemzeti lobogók és himnikus hangzatok kapcsán érzünk valamit abból, ami ezredévek alatt megküzdetett és meg- harcoltatott. Ám hetek köznapjain megélhetésünk és létünk fenntartásának küzdelme és harca irányába vetülnek az átlag gondolatok, így hozta az áldó vagy verő, a sors, nincs jövé- sünk megpihenni egy pillanatnyi meditáció erejéig: kik is vagyunk, és mit is jelent a mi magyarságunk? o Nemzettudatunk birizgálá- sára tudom ajánlani egy „nemzetközi” honismereti tábor megvizitálását, egy kis településen, aminek neve Mesz- tegnyő. Amikor vajdasági és bácskai, felvidéki és erdélyi gyerekek ülnek a faluház udvarán, és sötétedik, és a látványt nézve különös dolgok történnek a szemlélődőben, amolyan belső folyamatoknak tudnám őket óvatosan elnevezni. Szigorúan óvatosan, hisz ez időtájt, zötytyögve-zötykölödve egy ezred legeslegvégéhez luxuriózius és gyanús minden őszinte-nyílt kitárulkozás. Fő az óvatosság, és a mindenüvé elcipelt csigaház-fedezék vagy legalábbis pár szívlapát- nyi jó magyar föld. Ami eltakar. © Visszatérve a mesztegnyői alkonyaihoz, rendkívül megható tud lenni, amikor a határainkon kívül élő, de ízig-vérig magyar fiatalok szelleme érzékelhető boldogsággal lengi légies örömtáncát az agg fák között. És közben „magyarul dobban ez a szív, magyarul szól ez a száj”, ahogy a felvidéki kórus szólaltatja meg a népdalt. Van ebben valami nagyszerű, főként ha még azt is számba vesszük, hogy mi, a hétköznapok szürke stratégái egy időre feledhetjük militáns éltünk taktikáit és hadmozdulatait, tehát kinyílunk és ez jó dolog. Nemzet, haza, nemzettudat, magyarság. A nagy szavakkal az a legnagyobb baj, hogy azon érzékelők hiányában, amelyek bár megvannak, mi mégis oly remekül titkoljuk őket, felfogásuk és feldolgozásuk szinte lehetetlen. Persze mindannyian ismerjük értelmüket, de nemhogy elmesélni, még megérezni is nehezen vagyunk képesek a valódi tartalmat. Lehet, hogy ehhez a magyarság megtartásáért folytatott permanens küzdelem szükséges? Ahogy ezt a magyar kisebbségek „kénytelenek" nap mint nap megtenni. A felvidéki Léván is, ahol a hét szlovák skóla mellett egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolában tanulhatnak a gyerekek. Andruska Imréné az egyik mesztegnyői csoport nevelője, ott oktat matematikát. A kis küzdelmekről beszélgetünk. Arról, hogy milyen hátrányok származnak a magyarságból, hogy ez bizony még mindig negatív megkü- lönböztést jelent az állások betöltésénél. És arról is, hogy a magyar gyerekek tankönyvek híján nem tanulhatnak magyar történelmet, hogy az igazgató ezért megbízott egy tanítót az általa ismert tények átadására. Andruskáné tanárnő úgy érzi, hogy a fellengzős, nagy szavaknál sokkalta- fontosabb egy ilyen tíznapos tábor, ahol a gyerekek rengeteg tudást és hitet, szeretedet kapnak „vendéglátóiktól”. És visszatérve Lévára, ha csak néhány napig tart is, de felüdülve érzik magukat, a megtapasztalt, megismert világ azonban örökre, kitörölhetetlenül a sajátjuk marad. © És talán akkor már az sem fáj annyira, amikor a magyar iskola bejáratát teledobálják szlovák földdel. Csantavér, az Észak- Bácska és a Vajdaság határán lévő község az otthona Szed- lár Erika történelem szakos tanárnőnek, aki a kis kilenc hónapos csemetéjét, Kingát is magával hozta Mesztegnyőre. Ő, ott délen ügyesen megoldotta, saját költségén vásárolva tankönyveket, hogy a magyar történelmet hitelesen átadhassa a nebulóknak. Somogyi ihletéssel még egy tánccsoportot is sikerült ösz- szekovácsolnia. Mint ahogy sikerült a megszüntetett nagyszőllősi iskolát a helybélieknek tatarozni, és talán már most szeptemberben újra tudják indítani; mint, ahogy a mesztegnyői Gizi néni közbenjárásával sikerül segíteni a nagygalambfalvai- aknak. Úgy, hogy az első ott megjelent kalendáriumokat itthon eladva az összeget a nagyga- labfalvai templom javára fordíthassák. De sikerült Keresztény Balázsnak és feleségének is elérni a célt: Kárpátalján magyar színházat létrehozni, ahol Lázár Kati és Jordán Tamás tanított szép magyar beszédet és színjátszást a színinövendékeknek. De kellemes a szellemnek ilyen tényeket leírni és olvasni. És milyen természetes így közelíteni magyarságunkhoz, így fogni fel, érteni meg azt, ami csak a miénk: nyelvünk, kultúránk és történelmünk mibenlétét. Balassa Tamás
