Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-01 / 154. szám

A napokban kezdték meg az étkezési túró gyártását a Ka­posvári Tejipari Vállalatnál. Naponta 20-22 mázsányit gyár­tanak a megye számára. A túrót eddig a marcali tejüzemben készítették, ott azonban most már csak túrórudit és sajtot gyártanak. (Fotó: Gyertyás László) Pávián máját ültették emberbe Egy pávián máját ültették át egy haldokló férfiébe, akinek a mája hepatitis-B vírusfertőzés miatt elpusztult. Ez volt az első ilyen szervátültetés a vi­lágon. A 35 éves férfin — nevét ké­résére nem hozták nyilvános­ságra — vasárnap hajtották végre a 11 órás műtétet az amerikai Pittsburgi Egyetem Orvosi Központjában. A kór­ház szóvivője szerint hétfőn a férfi állapota válságos volt. Emberi szervátültetés nem jöhetett szóba a betegnél, mert a vírus elpusztítja az átül­tetett emberi szerveket. Az or­vosok meggyőződése, hogy a pávián mája nincs ennek a veszélynek kitéve. Éles­lövészet Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal értesíti Kaposvár lakosságát, hogy a Magyar Honvédség alakulatai július 2-án, 15-én és 20-án 6-tól 22 óráig éleslövészetet tartanak a sántosi lőtéren. Ebben az idő­ben a lőtéren és annak bizton­sági területén belül illetéktelen személyek tartózkodása tilos és életveszélyes. — Az Áramszolgáltató Rt értesíti Kaposvár lakosságát és közüle- teit, hogy 1992. július 1-jén 7.30- 15.00 óráig a Cseri úton a vasúttól az Erdősor útig és a Kölcsey ut­cában áramszünet lesz. (217613) — Június 6-ig tart a 30 %-os für­dőruha-árleszállítás a Pulli-Bolt- ban (Kaposvár, Petőfi u. 13. Do- mus mögött) ugyanitt Beunty Face (ránctalanító) készülék is kap­ható! (6956/a) Megújul az Erődvár (Tudósítónktól) A fonyódi Városvédő és Szépítő Egyesület célul tűzte, hogy társadalmi összefogás­sal megszervezi a település egyetlen Árpád-kori emlékhe­lyének, az Erődvárnak a feltá- rattatását. A régészeti műle­írás alapján szakemberek bevonásával feltárattatják a középkori templom alapjait és korhűvé teszik környezetét. Megteremti az egyesület az előfeltételeket a további teljes körű rekonstrukcióhoz. A vá­rosi közművelődési alap 100 ezer forinttal támogatja az egyesület kezdeményezését. ■MMMI Krónika mm iillllill Ökumenikus egyházi naptár Szerda, köznap. Napi igék: Kát.: Ám 5,14-15. Mt 8, 23-34. Ref.: Róm 15,1-6. 2Kir 10,1-17. Ev.: ApCsel 20,7-12. 1 Kor 15,1-11. Őrt.: Róm 8,2-13. Mt 10,18-22. A katolikus naptárban Szent Áron napja. A refor­mátus naptárban Tihamér, az evangélikus naptárban Tibold napja. Az ortodox egyházban Szent Kozmász és Damjánosz csodatévő szent szegények napja. A zsinagógái naptárban Ros hodes (újhold) első napja. JÚLIUS A naP 4 51 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik; a hold 5.50 órakor kél, és 21.25 órakor nyugszik. Kevesebb lesz a napsütés Elszórtan lesz csak napsü­tés, néha felhösödés zavar- Szprda hatja meg. Helyi záporra, zi­oztMUd vatarra lehet számítani. Fronthatás nem valószínű. A Tihamér legmagasabb nappali hö­. mérséklet 25-30 fok között Annamária alakul. AUTÓT KÖLCSÖNÖZNEK A Hertz Zamárdiban Erőszakos kínai diákok Kínai oktatásügyi tisztség- viselők sürgős lépéseket kö­vetelnek az iskolákban a szex, az erőszak és a vallásos tevé­kenység terjedésének meg­akadályozására. Növekszik ugyanis az erőszak, a pornog­ráf olvasmányok hatására a nemi bűncselekmények száma. Európai színvonalú autó- kölcsönző kezdi meg műkö­dését a napokban a Zamárdi Hotel Família parkolójában. A Hertz Főtaxi autóköl­csönző a főváros után a Ba- laton-parton is jelen lesz, mint az ország második leg­jelentősebb idegenforgalmi központjában. A Hotel Famíliában tartott sajtótájékoztatójukon el­hangzott, hogy egyelőre csak néhány kocsival kezdik meg működésüket. Ha a ke­reslet úgy alakul, akár száz kocsit is tudnak biztosítani az érdeklődők részére. Hogy miért éppen Zamár- dit választották a balatoni ’’elosztókörzet” központjául? A választáshoz hozzájárult a Hotel Família nívója, to­vábbá a komp , közelsége, hiszen így könnyen be tud­ják kapcsolni a hálózatba az északi partot is. Ha terveik megvalósulnak, hamarosan találkozhatunk a Hertz-autókkal a kiliti repülő­téren is. (Fónai) Reszkessetek, autótolvajok! Júliusban indul az osztrák fővárosban a hadjárat a keleti autótolvaj-maffiák ellen — je­lentette be Günther Bőgi bécsi rendőrfőnök. A rendőrség megelégelte, hogy tavaly Ausztriában 1500-ra emelke­dett az autólopások száma, s ebből Bécsre 1000 jutott. Egyelőre Bécs két kerületé­ben lépnek életbe a szigorítá­sok (ha egész Bécsre kiter­jesztenék, az 4 millió schilling havi pluszkiadást jelentene). Egyúttal az Interpollal együtt folytatják a keleti határ haté­konyabb ellenőrzését: néhány hét alatt itt 140 lopott kocsira leltek (100 millió schilling ér­tékben). Ebbe a munkába a vámosokat is be tudják vonni, akik megfelelő kiképzést kap­nak. Gondot okoz, hogy a ha- tárállamásokon elég gyatra a technika, s ez akadályozza a gyors és hatékony ellenőrzést. Thatcher a slágerlistán? A londoni zenei piac legújabb szenzációja: kompaktlemezen a boltokban Aaron Copland „Lin­ed portréja” című szimfonikus műve, s a narrátor nem más, mint Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök. A lángszavú volt brit kormányfő elemében érezte magát Abraham Lincoln, a pol­gárháborús amerikai elnök 1864-es gettysburgi beszédé­nek előadásakor, amely a de­mokrácia credója. A művet az EMI lemeztársaság Abbey Road stúdiójában vették föl a londoni szimfonikusok előadásában, Wyn Morris vezényletével. MATOL TÖBB AUTÓBUSZ Szezonjáratok a Balaton-parton A Kapós Volán Balaton-parti szezonjá­ratait mától indítja és augusztus 23-ig közlekedteti. Siófok és Fonyód között munkanapo­kon 10, szabad- és munkaszüneti napo­kon 12 járattal, Siófok és Kőröshegy vi­szonylatában munkanapokon 8, szabad­ás munkaszüneti napokon 12 járattal több közlekedik az egyébként szokásos­nál. Az előző évektől eltérően a Siófokról munkanapokon Keszthelyig közlekedő autóbuszjárat az idei szezontól Hévízig közlekedik. Szerdai és szombati napokon a vállalat nemzetközi autóbuszjárata a Bala- ton-partról közvetlen eljutási lehetőséget biztosít Pozsonyba. A siófoki helyi közlekedésben Szép­lakra munkanapokon 16 járattal, Sóstóra 24 járattal (kétszer annyi) több közleke­dik, mint a szezonon kívül. Á járatok munkanapokon 40 percen­ként követik egymást, szabad- és mun­kaszüneti napokon pedig óránként közle­kednek. Fonyódon az 1-es jelzésű, bélatelepi helyi járati vonalon a szezonban a 24 já­rat helyett 36 járat közlekedik, 40 percen­ként. A siófoki és a fonyódi helyi járatok me­netrendjéről a Kapos Volán menetrendi tájékoztatót adott ki, amely megvásárol­ható az elővételi pénztárakban. Tarka sorok Kínai jelek Egy amerikai elmegy Manhattanban az ingeiért a kínai tisztítóba, és látja, hogy a cédulán kínai írás­jelek vannak. Ez a nevem? — kér­dezi érdeklődve. — Nem — válaszolja az őt kiszolgáló kínai. — Azt jelenti: kis kövér, kopasz férfi. így érthető — De pici babát szültél, Lujza! — Ne tessék csodál­kozni! Még négy hónapja sincs, hogy férjhez men­tem! Őszinte vallomás — Ha szegény lány lennék, akkor is szeret­nél? — Ó, igen... — És ha sohasem láttál volna, akkor is így szeret­nél? — Sőt! Akkor még sok­kal jobban. Vaksi fiú — A vőlegényem na­gyon rövidlátó, de azért ugye nem látszik rajta? — Rajta nem. Csak raj­tad. Diszkóban — Mielőtt megismerte­lek Lujza, merő sivatag volt az életem. — Akkor biztosan ezért táncolsz úgy, mint egy teve... Egyszerű magyarázat — Miért nem köszönt vissza neked ez a házas­pár? Miért köpött le a nő? Miért adott egy nagy po­font a férfi? — Annak idején én hoz­tam össze őket. Apai örömök — Apa lettem! Apa let­tem! — De akkor miért vagy így letörve? — A feleségem még nem tudja. Dilemma Az eszpresszóban két nő beszélget. Az egyik panaszkodik: — Olyan gondban va­gyok, drágám. Nem tu­dom, mit vegyek fel a tü­dőszűréshez... Várjuk Kaposvár polgárait, szakembereit a lakástörvény vitafórumára (lakbéremelés, elidegenítés, helységgazdálkodás) az MTESZ-be, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 1/c július 1-jén 18 órára Meghívott vendégeink: dr. Tarján Lászlóné, dr. Pető Iván országgyűlési képviselő, önkormányzati képviselők, a BM hatósági főosztályának egy tagja, Battha Pál, a LABE Országos Szövetségének főtitkára. (217659) Lakásbérlők Egyesülete 1992..július 2-án. csütörtökön este 7 urakor a kaposvári Metropolis disco bár nagytermében (Széchenyi tér 8. Dorottya-ház) exkluzív (Iix atbemutatót tartunk Jegyek válthatók a helyszínen 150 Ft-os egységáron. Bemutatásra kerülnek 1992 nyarának legfrissebb modelljei! (7135) Számítástednütüi Kft. MQMVéUJNKKGDS! Programok vállalkozóknak: fíoktóíkezelés és síómlázás flzetövendég szolgáltatás Bér és munkoögy Könyvelés Számítógépek 3 év garanciával f CANON buborék és lézernyomtató’: 8600 Siófok. Sió u. 19. OzletSomogyt u.4.(M£GA OTY Áruház) Tt 84-12-809 A Cooptourist bérel nyugati vendégei részére önálló, partközeli villákat Telefon: 85/51-709 Balatonlelle, Móra F. u. 7. (217650) Amerikai gyermekruhák, kiegészítők, női nyári szabadidőruhák érkeztek a Slciuly butikba. Kaposvár, Fő u. 50. Várjuk kedves vásárlóinkat. (119484) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő1 BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST (.ÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számitógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelöfizetési és lapellátási irodánál (HELIR). Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom