Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-20 / 170. szám

J 1992. július 20., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 13 MERLEGEN A DRAVA-CSOPORT Gólok és gólszerzők Szigeti (Nagyatádi VSE) a gólkirály Meglehetősen gólszegény volt az idei bajnoki küzdelem- sorozat. Csak két csapat, a bajnok Rákóczi FC és az ezüstérmes Pécsi VSK tudott félszáz gól fölé kerülni. Az vi­szont örvendetes, hogy két csapat kivételével — mind a két szóban forgó együttes somogyi, a Kaposvári Honvéd és a Barcs SC — mindegyik gárda túllépte a mérkőzésen­kénti egy gól átlagot, azaz több mint 30 alkalommal re- zegtette meg ellenfele hálóját. A legkevesebb kapott gól (16) is a kaposvári bajnokcsapat nevéhez fűződik, a Siklós vi­szont 85-öt volt kénytelen el­könyvelni. A 632 gólon 172-en osztoz­kodtak. Az öngólok száma fel­tűnően kevés, csak hat. Érdekesség, hogy az ősszel pontosan félszázzal kevesebb gól esett (291), mint a tavasz- szal (341). Tizenegy csapat — főleg a mezőny első részéhez tartozók — szerzett kevesebb gólt a második félévben. Az ötödik helyen végzett Paksi SE például az őszi 25 góljához csak 12-tőt, a Nagykanizsai MÁV TE 22 találatához pedig 11 -et tett hozzá a tavaszi foly­tatásban. Két gárda, a Kapos­vári Honvéd és a Marcali VSE hajszálpontosan annyi gólt ért el az ősszel, mint tavasszal. Három csapat pedig — a Barcs SC, a Balatonlelle SE és a Siklós — a második félévi szezonban volt gólképesebb. A Dráva-csoport gólkirályi címét a nagyatádi Szigeti Csaba hódította el 18 találatá­val. A második helyen ketten osztoznak: az Építők játékosa, Gyurics Tibor (ő volt a tavalyi gólkirály) és a bonyhádi Kiss nevéhez egyaránt 14 gól fű­ződik. (Érdekesség, hogy fél­évkor is ugyanez volt a sor­rend.) A képzeletbeli dobogó harmadik fokára is ketten áll­hatnak fel: a 13-13 gólos Szi­lágyi (Balatonlelle SE) és Papp dr. (Bólyi Medosz). Csak egyetlen találattal maradt le mögöttük a paksiak „gólvá­gója”, Bécs. Ugyanakkor Bar­cson már négy góllal is házi­gólkirályi címet lehetett sze­rezni. (Igaz, a Dráva-parti csapatban négy olyan játékos is akadt, aki ennyiszer zör­gette meg az ellenfelek háló­ját.) E bevezető után pedig lás­suk a gólszerzőket. Kaposvári Rákóczi FC (az idei bajnokságban össze­sen 55 gólt szerzett, ame­lyen 13 játékos osztozott): Ozsváth 9 (7 gólt szerzett az ősszel, 2-t pedig a tavasszal), Hanusz 7 (4,3), Richter 5 (2,3), Nagy G. 5 (2,3), Neuba­uer 5 (5,-), Horváth Z. 4 (2,2), Király 4 (-,4), Fenusz 4 (-4), Barna 3 (2,1), Zsadányi 3 (3,— ), Szabó G. 2 (2,-), Zsirai 2 (-, 2), Udvarácz 2 (-,2). Pécsi VSK (51/14): Németh 10 (6/4), Pazaurek 7 (7,-), Kaufmann 6 (3,3), Becker 6 (- ,6), Fülöp 5 (3,2), Bárány 4 (3.1) , Varga 3 (-,3), Bruder 2 (1.1) , Takács 2 (1,1), Eckert 2 (2,—), Reit 1 (1,-), Andreidesz 1 (1,-), Márton 1 (1,-), Brez- niczky dr. 1 (-,1). Bólyi Medosz (44/12): Papp dr. 13 (9,4), Takács 10 (4,6), Bíró 7 (2,5), Virág 2 (1.1) , Kirschner 2 (1,1), Ka­tona 2 (1,1), Szugfil 2 (2,-), Szabó 2 (-,2), Hosszú 1 (1,-), Schwégel 1 (1,-), Lajtai 1(1,- ), Macsi 1 (-,1). Komlói Bányász (42/15): Szatmári 11 (5,6), Stemler 5 (3.2) , Vass 5 (5,-), Katona 4 (1.3) , Nagy 3 (1,2), Ambrus 3 (—,3), Miklós 2 (2,-), Tresch 2 (-,2), Dömény 1 (1,-), Lajos 1 (1,-), Király 1 (1,-), Korcsmár 1 (1,-), Lukács 1 (1,-), Román 1 (-,1), Priol 1 (-,1). Paksi SE (36/11): Bécs 12 (10,2), Csányi 6 (-,6), Porga4 (4,-), Koralics 3 (3,-), Horváth 3 (2,1), Ignácz 2 (1,1), Fábián 2 (2,-), Lacza 2 (-,2), Török 1 (1,-), Radics 1 (1,-), Sashegyi 1 (1-). Nagyatádi VSE (49/10): Szigeti 18 (12,6), Kovács 9 (4.5) , Rituper 4 (-,4), Becsei 4 (-,4), Miklós 3 (3,-), Fekete 3 (2.1) , Klia 2 (2,-), Vékony 1 (1,—), Kulcsár 1 (1,-), Czink 1 (-,1). A szeptember 8-án, harmadik fordulóban játszott 2-1 arányú barcsi győzelem­mel végződött Barcs SC- Nagyatádi VSE mérkőzés eredményét a fegyelmi bizott­ság megsemmisítette, és a két bajnoki pontot 3-0-ás gólkü­lönbséggel a nagyatádiak ja­vára ítélte. Kisdorog (41/11): Kálmán 9 (2,7), Beke 7 (4,3), Boros 7 (5.2) , Horváth P. 7 (6,1), Varga F. 2 (2,-), András 2 (- ,2), Debreceni 2 (1,1), Róth 1 (1,-), Papp 1 (1,-), Komáromi 1 (1,-), Vecsei 1 (1,-). Kiss (Balatonlelle SE) öngól. Bonyhád (47/8): Kiss 14 (11/3), Bíró 11 (5,6), Bozsolik 9 (5,4), Pfeiffer 5 (5,-), Dara­bos 2 (-,2), Dobos 2 (-,2), Pozsár 1 (-,1), Guzorán 1 (- ,1). Csörnyei (PEAC) és Pe- csics (Nagyatádi VSE) öngól. Barcs SC (30/13): Pókos 4 (2.2) , Somogyi 4 (2,2), Mon- gult 4 (1,3), Nagy 4 (-,4), Csa- los 3 (3,-), Tóth 3 (-,3), Haj- mási 2 (2,-), Blaje 1 (1,—), Spetár 1 (-,1), Horváth 1 (-,1), Bolhói 1 (—,1), Szabó 1 (—,1), Minor 1 (-,1). Kaposvári Építők SC (41/9): Gyurics 14 (11,3), Kiss F. 6 (-,6), Adorján 5 (1,4), Ba­lassa 4 (3,1), Krisztián 4 (4,-), Gilitsch 3 (-,3), Kiss L. 2 (2,—), Véber 2 (2,-), Pintér 1 (-,1). Marcali VSE (36/12): Tóth Cs. 10 (4,6), Fenusz 6 (6,-), Urbán 5 (4,1), Kiss 3 (-,3), Hajdú 2 (1,1), Lakos 2 (2,-), Virág K. 2 (-,2), Vékony 2 (- ,2), Tóth P. 1 (1,-), Borbély 1 (—, 1), Héder 1 (-,1), Mészáros L. 1 (-,1). Kaposvári Honvéd (26/11): Jelena 8 (6,2), Mácsik 4 (2,2), Kulcsár K. 4 (-,4), Bo­kor 2 (2,—), Fodor 2 (-,2), Hor­váth Z. 1 (1,-), Pörs 1 (1,-), Somogy vári 1 (1,-), Reith 1 (- ,1), Somogyi 1 (-,1), Kollár 1 (-1). Balatonlelle SE (35/8): Szi­lágyi 13 (6,7), Koroknai 7 (3.4) , Pusztai 5 (1,4), Czube- lacz 2 (1,1), Boda 2 (—,2), Lip- csik 2 (-,2), Magyar 1 (1,-), György 1 (1,-). Miklós (Komlói Bányász) és Keresztes (Sik­lós) öngól. PEAC (35/10): Kiss S. 6 (2.4) , László 6 (2,4), Szabó 5 (4.1) , Fekete 5 (5,-), Túri 3 (2.1) , Kovács 3 (3,-), Vincze 3 (-,3), Tiszai 1 (1,-), Tóth J. 1 (—,1), Ritter 1 (-,1). Gilitsch (Kaposvári Építők SC) öngól. Nagykanizsai MÁV TE (33/9): Kéri 8 (4,4), Bernáth 7 (5.2) , Mózsi 5 (3,2), Szőke 5 (4,1), Németh 3 (2,1), Nagy 2 (2,-), Pozsgai 1 (1,-), Kovács 1 (1,-), Kissi (1,-). Siklós (31/9): Szabó 8 (2.6) , Róth 6 (3,3), Kolompár 6 (-,6), Szrimácz 5 (5,-), Wei- nert 2 (-,2), Varga 1 (1,-), Martin 1 (1,-), Tóth 1 (-,1), Kiss 1 (-,1). I lliSUftshjSSXa ssílii »üniií! ‘»{'Ilin ÍKR8»S A 18. fordulóban játszott Rákóczi FC-Bonyhád mérkőzésen biztos kaposvári győzelem született Fekete statisztika Több mint félszáz játékost állítottak ki A kiállításokat böngész­getve több mint elkeserítő a statisztika. Egy híján 70 játé­kost (!) — 46-ot az ősszel, 23-at pedig a tavasszal — küldtek a derék sípmesterek idő előtt zuhanyozni. Sajnos, ezt a fekete statisztikát a so­mogyi csapatok vezetik: a 69 kiállításból 44 az ő „érde­mük”... E nem éppen dicséretes versengésben három somogyi csapat járt az élen: a Balaton­lelle SE (11 piros lapot gyűjtöt­tek össze játékosai), a Barcs SC (8) és a Kaposvári Építők SC (7). Nem sokkal marad le mögöttük két másik somogyi gárda; a Nagyatádi VSE és a Marcali VSE csapatából egya­ránt hat játékost parancsoltak le idő előtt a pályáról. Az abszolút negatív csúcsot a november 10-ei 12. forduló hozta: nem kevesebb, mit 11 játékos (!) kapott ekkor piros kártyát. Érdekesség viszont, hogy ezt a 11 pirosat csak há­rom mérkőzésen osztották ki. A Siklós-Barcs SC találkozón négy, a Nagykanizsai MÁV TE-Marcali VSE összecsapá­son szintén négy, a Paksi SE- Kisdorog mérkőzésen pedig három játékos mehetett idő előtt zuhanyozni. A piros lapok csapatonkénti megoszlása: 1. Balatonlelle (Csobod Péter felvétele) SE 11 (7 játékosukat állították ki az ősszel, 4-et pedig a ta­vasszal), 2. Barcs SC 8 (6,2), 3. K. Építők SC 7 (2,5), 4-6. Nagyatádi VSE 6 (5,1), Mar­cali VSE 6 (3,3), Siklós 6 (6,-), 7. Boly 4 (3,1), 8-12. K. Rá­kóczi FC 3 (2,1), K. Honvéd 3 (2.1) , Pécsi VSK 3 (2,1), PEAC 3 (1,2), MÁV NTE 3 (2.1) , 13-15. Bonyhád 2 (2,-), Paksi SE 2 (2,-), Kisdorog 2 (1.1) , 16. Komló-(-,-). Az oldalt összeállította: Fenyő Gábor Kele János Tabellaparádé Összeállításunk a tábláza­tokat kedvelők számára lehet csemege. A tabellákból a Dráva-csoport jónéhány érde­kességére is fény derül. A végeredmény: 1. Rákóczi FC 30 19 7 4 55-16 45 2. Pécsi VSK 30 3. Bóly 30 4. Komló 30 5. Paksi SE 30 6. Nagyatád 30 7. Kisdorog 30 8. Bonyhád 30 9. Barcs SC 30 10. K. Építők 30 11. Marcali 30 12. K. Honvéd 30 13. Balatonlelle 30 14. PEAC 30 15. MÁV NTE 30 16. Siklós 30 16 9 5 51-28 41 17 6 7 44-21 40 14 8 8 42-23 36 14 6 10 36-32 34 13 6 11 49-38 32 11 10 9 41-38 32 11 9 10 47-31 31 9 12 9 30-32 30 9 10 11 41-43 28 10 7 13 36-36 27 8 9 13 26-33 25 9 7 14 35-55 25 10 5 15 35-56 25 8 3 19 33-65 19 3 4 23 31-85 10 Somogyiak a kiesés szélén Az őszi végeredmény: 1. Rákóczi FC 15 12 1 2 29- 6 25 2. Pécsi VSK 15 9 2 4 29-17 20 3. Komló 15 7 6 2 22r11 20 4. Paksi SE 15 9 1 5 25-18 19 5. Bonyhád 15 7 4 4 27-10 18 6. Bóly 15 6 5 4 23-15 17 7. Nagyatád 15 7 2 6 26-22 16 8. Kisdorog 15 7 13 6 25-25 15 9. PEAC 15 7 3 6 19-27 15 10. Marcali 15 4 6 5 18-19 14 11. Barcs SC 15 5 14 6 13-18 14 12. K. Építők 15 5 13 7 23-25 13 13. MÁV NTE 15 5 1 9 22-35 11 14. Balatonlelle 15 3 4 815-36 10 15. K. Honvéd 15 2 3 10 13-23 7 16. Siklós 15 2 2 11 12-34 6 Az őszi idény végén a Rá­kóczi már biztos bajnoknak, a Honvéd és a Balatonlelle pe­dig kiesőnek látszott. Az újonc atádiak kivételével a többi somogyi csapat gyengécske első félidőt zárt. Jól ment ek­kor még a pécsi egyetemis­táknak, nem látszott, hogy gond lehet még a végén. Huszáros Honvéd-hajrá A tavaszi eredménylista: 1. Bóly 15 11 1 3 21- 6 23 2. Pécsi VSK 15 7 7 1 22-11 21 3. Rákóczi FC 15 7 6 2 26-10 20 4. K. Honvéd 15 6 6 3 13-10 18 5. Kisdorog 15 5 7 3 16-13 17 6. Komló 15 7 2 6 20-12 16 7. Nagyatád 15 6 4 5 23-16 16 8. Barcs 15 4 8 3 17-14 16 9. K. Építők 15 4 7 4 18-18 15 10. Balatonlelle 15 6 3 6 20-19 15 11. Paksi SE 15 5 5 5 11-14 15 12. Marcali 15 6 1 8 18-17 13 13. Bonyhád 15 4 5 6 20-21 13 14. PEAC 15 4 2 9 16-29 10 15. MÁV NTE 15 3 2 10 11-30 8 16. Siklós 15 1 2 12 19-51 4 Tavaszra megtáltosodott a bólyi legénység. Elsősorban hazai pályán vitézkedtek: mind a hét meccsüket hozták. Pedig az ellenfelek közt ott volt a Rákóczi, a Komló, a Paks és a Nagyatád is. A Rá­kóczinak gyengébbre sikerült a tavasz, szerencsére elég volt az ősszel megszerzett előny. A honvédek huszáros hajrájukkal negyedikként zár­tak, s ezzel kiharcolták a bentmaradást. Az atádiak megismételték az őszi ered­ményüket, a Barcs és az Épí­tők jobbat ért el annál. Marca­liban viszont alulmúlták az előző idényt, kiesési gondjaik azonban nem voltak. Nem úgy a PEAC-nak, akikneknek ta­vaszi helyezése megegyezik a bajnokság végivel. TE-től szenvedett vereséget. A hazai pálya előnyét jól mu­tatja, hogy mindössze két együttes maradt „mínuszban”, azaz nem érte el az ötvenszá­Pályaválasztóként: 1. Rákóczi FC 15 12 1 2 35- 8 25 2. Pécsi VSK 15 10 5­28- 9 25 3. Bóly 15 11 3 1 26-10 25 4. Komló 15 9 4 2 28- 9 22 5. Nagyatád 15 9 3 3 30-14 21 6. Bonyhád 15 8 4 3 28- 8 20 7. Kisdorog 15 7 6 2 21-15 20 8. Barcs 15 6 7 2 23-13 19 K. Építők 15 7 5 3 23-13 19 10. Marcali 15 8 3 4 22-17 19 11. PEAC 15 8 3 4 23-22 19 12. Paksi SE 15 8 2 5 23-15 18 13. K. Honvéd 15 6 4 5 14-11 16 14. Balatonlelle 15 6 4 5 20-21 16 15. MÁV NTE 15 3 2 10 16-32 8 16. Siklós 15 3 2 10 20-37 8 zalékos teljesítményt. Meg­lepő, hogy a múlt évi bajnok paksiak ötször is pont nélkül maradtak. Udvarias marcaliak Vendégként: 1. Rákóczi FC 15 7 6 2 20- 8 20 2. Pécsi VSK 15 6 4 5 23-19 16 3. Paksi SE 15 6 4 5 13-17 16 4. Bóly 15 6 3 6 18-11 15 5. Komló 15 5 4 6 14-14 14 6. Kisdorog 15 4 4 7 20-23 12 7. Bonyhád 15 3 5 7 19-23 11 8. Nagyatád 15 4 3 8 19-24 11 9. Barcs 15 3 5 7 7-19 11 10. MÁV NTE 15 5 1 9 17-33 11 11. K. Honvéd 15 2 5 8 12-22 9 12. K. Építők 15 2 5 8 16-30 9 13. Balatonlelle 15 3 3 9 15-34 9 14. Marcali 15 2 4 9 14-19 8 15. PEAC 15 2 2 11 12-34 6 16. Siklós 15­2 13 11-48 2 eredménye meglepő. Ők há­rommal több pontot gyűjtöttek idegenben, mint otthon. A so­mogyiak közül legudvariasabb vendég a Marcali volt, kieső helyen zárta ezt a táblázatot. Verhetetlen volt a Rákóczi FC Somogyiak egymás ellen: 1. Rákóczi FC 2. Barcs 3. K. Építők 4. Marcali 5. Nagyatád 6. Balatonlelle 7. K. Honvéd 12 8 4 - 19- 4 20 12 6 4 2 18-12 16 12 3 5 4 17-11 11 12 4 3 5 14-16 11 12 3 5 4 11-14 11 12 2 5 5 10-24 9 12 1 4 7 7-15 6 Szigorú volt a Rákóczi so­mogyi kollégáival, mindössze négy döntetlent engedélyezett számukra. A barcsiaknak is jól ment a megyén belül, tavasz- szal vereség nélkül zártak. A honvédek egyetlen győzelme az utolsó fordulóban született meg a Marcali ellen, s ez a bentmaradást jelentette szá­mukra. Gyengén ment a Barcsnak Somogyiak más megyék ellen: 1. Rákóczi FC 18 11 3 4 36-12 25 2. Nagyatád 18 10 1 7 38-24 21 3. K. Honvéd 18 7 5 6 19-18 19 4. K. Építők 18 6 5 7 24-32 17 5. Marcali 18 6 4 8 22-20 16 6. Balatonlelle 18 7 2 9 25-31 16 7. Barcs 18 3 8 7 12-20 14 Veretlen pécsiek Három csapat is azonos pontszámmal áll az élen, kö­zülük egyedül a PVSK maradt veretlen. A Rákóczi ősszel a Pakstól, tavasszal pedig — óriási meglepetésre — a MÁV Idegenben a Rákóczinak ment a legjobban, ez döntötte el a bajnoki cím sorsát. Rajtuk kívül pluszban volt még a PVSK és a Paks, ötven száza­lékosan zárt a Bóly. A többiek alig-alig nyertek vendégként, egyedül a nagykanizsaiak A megyehatáron kívül már jobban ment a honvédcsapat­nak, s elégedett lehet tíz győ­zelmével a Nagyatád is. A Barcs SC azonban kevesebb pontot gyűjtött az itteni 18 meccsen, mint a somogyiak elleni tizenkettőn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom