Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-08 / 134. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — TUDOMÁNYOS ÉLET 1992. június 8., hétfő TIZENKÉT KÉRDÉS, TIZENKÉT VALASZ Törvény készül a tudás-gyárakra is Ahogyan lassan finiséhez érkeznek az oktatási törvény előkészületei, úgy kerülnek egyre jobban a figyelem előterébe a felsőoktatás jövőjével foglalkozó elképzelések. Néhány hónappal ezelőtt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium vezetői egy tárcaközi vegyesbizottságot kértek fel, hogy készítse el a felsőoktatás ezredfordulóig terjedő fejlesztési elképzeléseit, s dolgozza ki a megvalósíthatóság programját és az ezzel járó költségeket. Gábor Józsefnek, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkárának a lassan végleges formát öltő tanulmány részleteiről tettünk fel kérdéseket. 1 Mióta készülnek a fel- . söoktatási törvény megalkotására? — A minisztérium immár másfél éve a felsőoktatási rendszer teljes átalakításának programján dolgozik — kezdte a helyettes-államtitkár. — Egyik része e munkának egy törvéfiykezési szakasz, a másikban a hozzá tartozó garanciákat igyekszünk megteremteni. A kettő együtt óriási feladat, s ha nem tudunk olyan ütemben haladni, mint azt szeretnénk, — ennek a számlájára írható. 2 A közoktatási törvény .tervezete nem kis vitát kavart. Hasonló politikai és szakmai csatára lehet számítani a felsőoktatási törvény kapcsán is? — Nagyon nehéz megjósolni, már csak azért is, mert a mai magyar felsőoktatás intézményrendszere rendkívül széttagolt, a nagyszámú és túlzottan specializált egyetemeken és főiskolákon rendkívül alacsony a hallgatók létszáma, ehhez képest viszont a kelleténél népesebb az oktatói kar és a kiszolgáló személyzet. Mindez az oktatás gazdaságosságát rontja. 3 A felsőoktatási intéz- . mények végülis nem gazdasági vállalkozások... — Ez kétségtelen. De amikor a fejlesztés koncepcionális kérdései kerülnek napirendre, nem lehet megkerülni a gazdaságosság problémáját sem. Ha mennyiségi és minőségi fejlesztésről, hatékonyságról beszélünk, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a pénzügyi lehetőségeket sem. Az évenkénti állami támogatás mértékét a jövőben legalább a kétszeresére kell emelni, s ha mintegy 6-8 évet szánunk is a megvalósításra, az állami költségvetést akkor is nehéz helyzetbe hozzuk. Szükség lesz külföldi és hazai szponzori, alapítványi és hitelforrásokra, az egyetemek, főiskolák belső hatékonyságának növelésére, önálló vállalkozásaira és bizony a tandíj-bevételekre is. Ki kell mondani: az ingyenesség elvét a felsőoktatásban sokáig egyszerűen nem lehet, de nem is szabad fenntartani. 4 A 19-23 éves korosz- . tályt tekintve az egyetemi és főiskolai hallgatók létszáma hazánkban mesz- sze elmarad az európai átlagtól. Nem tartanak attól, hogy a tandíj beveztése még tovább szűkíti azoknak a körét, akik megengedhetik majd maguknak a továbbtanulás luxusát? — A felsőoktatás valójában rendkívül költséges, a terheket jelenleg az adófizetők viselik. Ami ingyenes, az az emberek szemében általában értéktelen s a diákok is könnyebben veszik félvállról a tanulási kötelezettséget, ha annak nincsenek következményei, mint amikor a gyengébb eredmények a zsebükre mennek. Ezért úgy tervezzük, hogy a jövőben a képzés közvetlen költségeinek meghatározott részét tandíjként fogjuk kezelni, és ezek az összegek — mint bevételi források — megjelennek majd az intézmények költségvetésében is. Ami a diákok szociális helyzetét és a továbbtanulás lehetőségeit illeti? Az ezredforduló táján a családokat terhelő tandíj ősz- szege feltehetően nem lesz több az oktatás teljes költségének 5-10 százalékánál. Szeretnénk fenntartani a hátrányos helyzetűek, a nehezebb szociális körülmények között élők támogatását, és egyidejűleg megteremteni egy alapítványi tandíjtámogatás, egy képzési hitel-rendszer pénzügyi alapjait. 5 Várhatóan mikortól .hozhat gyökeres változást az új törvény a felsőoktatásban? — Az 1992-93-as tanévvel kezdődően már vissza nem fordítható változásokat szeretnénk elérni, elsősorban azokon a területeken, ahol halaszthatatlannak tűnik a beavatkozás. Első helyen említeném — megfelelő követelményekkel összekötve'— az oktatói jövedelmeknek az inflációt meghaladó mértékű növelését, s több pénzt szeretnénk fordítani az oktatás minőségét javító gépek, műszerek, szakkönyvek beszerzésére is. Gyorsan kell lépni, mert a demográfiai hullám lassan eléri a felsőoktatási intézményeket s ha bizonyos foglalkoztatási gondokat is orvosolni akarunk, akkor egy népesebb korosztály előtt kell szélesebbre tárni az egyetemek, főiskolák kapuit — főleg vidéken. Az sem lényegtelen szempont, hogy csak képzettebb, felkészültebb nemzedékkel szabad nekivágVizsga közben a Pannon Agrártudományi Egyetem karán ni a következő évezrednek. 6 Sokan fenntartással fo- . gadják ezt a szemléletet, mondván, amíg nem ismerjük az ezredforduló gazdasági struktúráját, köny- nyelmüség egész nemzedékeket iskolapadba ültetni. Könnyen oda juthatunk, hogy megint diplomások ülnek majd a villamosok vezetőfülkéiben. Összhangban lesznek-e a felsőoktatás fejlesztési koncepciói a gazdaságfejlesztés elképzeléseivel? — A működőképes piac- gazdaság meg fogja oldani majd ezt a problémát, de ma még ott tartunk, hogy egyelőre a szakembereknek kell kiképezniük az őket követő szakemberek nemzedékét. Addig is kétségtelenül szükség van az ágazatok közötti összhangra, egyeztetésre, ami éppen a fejlesztési koncepció előkészítésével megbízott tárcaközi bizottságnak is az egyik feladata. Olyan rugalmas rendszert szeretnénk kialakítani, amely széles bázison konvertálható tudást ad a hallgatók kezébe. Elkerülhetetlennek látszik egy olyan nyitott felsőoktatási szerkezet megteremtése, amely a képzés-továbbképzés láncolatával szinte élete végéig visszavárja az egykori hallgatókat. 7 Gondoltak-e az „átjár- . hatóság” lehetőségére? Arra, hogy idejekorán módja legyen a hallgatóknak a pályamódosításra? — Bizonyos lépcsőzetesség szerepel a terveinkben. Az alkalmatlanok az első években kirostálódnak majd, ha nem is kapnak valamiféle részképesítést, pályamódosítási lehetőséget, az elvégzett évek beszámítását mindenképpen szeretnénk „törvényesíteni”. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy bizonyos alapismereteket mindenütt azonos követelmények szerint kérjenek számon. Ehhez valódi egyetemekre — Universitasokra — van szükség, amelyeken több kar működik, nagy létszámban képeznek diákokat. Az orvosi egyetem például nem biztos, hogy a jövőben is önálló intézmény marad, valószínűleg az európai mintát követve egy tudomány- egyetemen belüli kar, specializálódás lesz. A vizsgarend- szerben is tervezünk változásokat, másokkal együtt a magam részéről például el tudnék képzelni mondjuk egy olyan pontozási szisztémát, amelynek eredményeit más szakokon, más területeken is be lehetne számíttatni. Gondolkodunk az oktatási idő csökkentésén is, ami azt jelenegyetemre, mert szigorú rostát alkalmaztak a helyhiányra való hivatkozással. Most a hallgatók létszámának növeléséről beszélünk. Mitől lesz egyszerre több hely az egyetemi padokban? — Az első kérdés az: komolyan tovább akarnak-e tanulni a fiatalok? Nem vagyok benne biztos, hogy olyan mértékű ez az igény, mint amennyi a korosztály lélekszámából adódik. A másik: a fogadóképesség. Újra kell gondolni a tartalmi szempontokat és fel kell mérni a tartalék kapacitásokat is. Ha valahol mód van nagyobb létszámú csoportok összeállítására, ott például felszabadulhatnak egyéb férőhelyek, ahová újabb csoportok „ültet- hetők” le. Felül kell vizsgálni a műszakszámokat, az oktatók kapacitását. Ebben is vannak bizonyos tartalékok... I rv Mi lesz az esti, leve- U ■ lező tagozatok sorsa? — Most elsősorban a nappali képzés reformján dolgozunk, de mint mondtam már, egy egész életen át tartó tanulási kényszer felé haladunk, amiben a szakmát váltóknak módjuk lesz visszamenni az egyetemre és posztgraduális úton át-, vagy továbbképze- niük magukat. Az esti és levelező tagozatok helyét részben és fokozatosan átveszi majd a távoktatás, ami egy korszerűbb módja lehet a felnőttek oktatásának. 1-4 A számokról eddig I . nem esett szó... — Az elképzelések szerint a felsőoktatásban a nappali hallgatói létszám 35 ezer fővel növekszik, viszont az ezredfordulóra a hallgatók összlét- számát a mai kétszeresérre lehet emelni, ez mintegy 200 ezer fiatalt érint majd. Ahhoz, hogy ekkora diáklétszámot megfelelő szinten lehessen kiképezni — számításaink szerint — az ezredfordulóig mintegy 50-60 milliárd forintol kell az intézmények fejlesztésére fordítani és a képzés finanszírozásába be kell vonn az egyre tehetősebbé válc hazai vállalkozói réteget is. I Q Még egy befejező cL. kérdést: mikorra szűnik meg a felvételi vizsga? — Nagyon sok főiskolán egyetemen már most igyekeznek elfogadni az érettségi egyben egyetemi belépőnef is. Hogy mikorra szűnik mec ez a kellemetlen kettős meg mérettetés? Az attól is függ hogyan alakulnak a pénzügy lehetőségek és mikorra sikerű elfogadtatni a parlamenttel í törvényt. Azt szeretnénk, hí az egyetem falain belül dőlne el, kiből lesz egyetemi polgár kiből nem. Somfai Pété (Fotó: Király J. Béla) tené, hogy egyes szakokon az öt éves tanulmányi időt négyre lehetne rövidíteni, ami persze még nem jelentené automatikusán azt, hogy mindenki ennyi idő alatt el is végezheti az egyetemet. A jobbak négy év alatt, a többiek kicsit „lazábban” — a katonaidő, az első gyerek megszülésének közbeiktatásával, némi szünettel — kerülnek majd ki az iskolapadból. Ennek persze lesznek költségvonzatai, de ha úgy tetszik, nagyobb lesz a diákok szabadságjoga is. 8 Visszatérnek azok az ■ idők, amikor voltak „örök diákok”? — Nem erre gondolok. Az élet egyéb kötelezettségei nehezen választhatók el a diákélettől, meg kell adni a lehetőségét annak, hogy a fiatalok a mainál teljesebb életet élhessenek, s ha „közbejön” valami, ne törjön derékba senki sorsa. Szeretnénk, ha a képzés, az átképzés szerves részévé lehetne a felsőoktatási intézmény-rendszernek, ne csak vállalkozási alapon működő iskolákban, vagy átképző központokban lehessen ezeket az igényeket kielégíteni. A tudás-gyárak infrastruktúráját ehhez kell hozzáigazítani. 9 Korábban azért volt .olyan nehéz bejutni az A nemzet könyvtára Éppen százkilencven éve, hogy gróf Széchényi Ferenc egy felségfolyamodványban kérte az uralkodót, engedélyezné, hogy gyűjteményét, amelyet „több év során sok fáradsággal, gonddal és jelentős kiadásokba merülve szereztem meg, a drága hazának, amelynek ölében, mindezek összeszedésére alkalmat és módot találtam és a közhaszonnak, amelyre mindig törekedtem és törekszem, szentelhessem.” A százkilencvenedik évforduló nem kerek évforduló. Az Országos Széchenyi Könyvtár mégis nagyszabású kiállítást rendezett az intézmény alapításának és az alapító születésének évfordulóján A nemzet könyvtára címmel. A Budavári Palota F épületében. Széchenyi Ferenc adománya, amely megvetette a könytár, a Nemzeti Múzeum és az Országos Képtár alapjait, mágneses erőteret hozott létre, magához vonzza az országban rejtőzködő értékeket. Nemzeti könyvtárunk ma felbecsülhetetlen értékeket őriz: kéziratokat, régi nyomtatványokat, régi és új könyveket, folyóiratokat, térképeket, plakátokat. Vannak szak-gyűjteményei a könyvtárnak, a színháztörténeti tár, a zeneműtár, könyvtártudományi szakkönyvtár, és korábban zárolt gyűjteményei, mint az erotikus művek vagy a politikai okokból nem tanulmányozható munkák. (Ma már nincs zárolt részlege a könyvtárnak, csak a múzeális érték és a könyvvédelem szab határt a dokumentumok kézbevételének.) Nemzeti könyvtárunk feladatkörét már alapításakor meghatározták. Gyűjteményezésének köre azóta sem sokat változott. Gyűjti a Széchényi Könyvtár a Magyarországon megjelent bármely nyelven írott műveket, a magyar nyelven bármely országban kiadott munkákat, a magyar szerzők által írott külföldön kiadott, nem magyar nyelvű műveket, és az idegen nyelven, külföldön megjelent magyar vonatkozású nyomatott, írott és más módon dokumentált műveket is (hangszalag, hangfelvétel, stb.). A hazai gyűjtést a kötelespéldány szolgáltatás biztosítja. Láthatók a könyvtár ritka becses értékei, mint az 1473-ban megjelent Cronica Hungarorum, az első hazai nyomtavány, az 1700 ősnyomtatvány egyik legértékesebbje. Láthatjuk a Halotti Beszédet, és Mátyás itt őrzött 32 Corvinája közül néhányat, a Himnuszt Kölcsey kezeírásával. E könyvtár őrzi a magyar írók kiadásainak legteljesebb gyűjteményét, Petőfi, Jókai műveinek 600, illetve 3000 kiadását. Itt van Kossuth és Madách könyvtára, és Liszt Ferenc, Erkel, Kodály, Bartók számos zenei kézirata is. Három teremben 1802-től 1984-ig, az alapítástól a Budavári Palotába költözésig ismerhetjük meg a könyvtár történetét, gyűjteményeinek sokféleségét, és a nemzeti könyvtár funkciórendszerét és szolgáltatásait. K. M.
