Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-29 / 152. szám

1992. június 29., hétfő 5 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS, EGÉSZSÉGÜGY finn, német és magyar gyülekezetek adomá­nyai tették lehetővé. Többezer Balaton-parti nyaralónak biztosítják ezzel, hogy gyakorol­hassa vallását. Fotó: Gyertyás László Goldie Hawn a legsikeresebbek között „Ágrólszakadt” öregek, beázott műtők Majdnem levágta a saját fejét Körkép front után — A korai kánikula kárvallottjai Greco Budapesten A francia világsztár — Juli­ette Greco — egyetlen élő előadásra érkezett hazánkba. Egy hónappal ezelőtt kisebb balesete akadályozta meg, hogy az akkori meghívásnak eleget tegyen. Szombaton este a Tv1 Bongó című műso­rában láthattuk. Kiállításszervezők szövetsége Tizennégy cég képviselője megalakította a Kiállításszer­vezők és Kivitelezők Szakmai Szövetségét. Fő céljuk össze­fogni a Magyarországon tevé­kenykedő kiállításszervező és kivitelező cégeket, ám egyéni vállalkozók tagságára is lehe­tőség van. Hetek a tévénél Minden amerikai átlagban 9 hetet ül évente a tévéje előtt. Hat héten át szól a rádiója, ki­lenc napon át hallgat lemeze­ket és kazettákat és egy hetet tölt újságolvasással, négy na­pon át olvas könyveket. Stressz és születésnap Stresszt is okozhatnak a születésnapok. A kanadai tu­dósok szerint a páciensek egyharmada pszichiátriai ke­zelésre közvetlenül születés­napja előtt vagy utáryjelentke- zik. Az öngyilkosságok 20 százalékát is születésnap után követik el. Ugyanebben az időszakban a szívbajok ve­szélye is megkétszereződik. Goldie Hawn korán kezdte pályáját. Már háromévesen balettozni tanul, 18 évesen go-go girllként és musicaltán­cosnőként keresi a kenyerét. Színésznői feladatokat elő­ször egy tévésorozatban kap, ezt a nagysikerű Kaktusz vi­rága követi. Ingrid Bergmann és Walter Matthau partnereként meg­kapja a legjobb női melléksze­replőnek kijáró elismerést az Oscar-díj-átadáson. Goldie Hawn ma már nem az a „szőke butuska”, amibe korábban beskatulyázták, ha­nem érett, tudatos asszony lett. A 46 éves amerikai szí­nésznő producerként is dol­gozik, sőt, saját céget alapí­tott. Ennek ellenére a legutóbb például hiába keresték egy filmajánlattal, nem találták meg, mert élettársával, Kurt Russellel (41) és négy gyer­mekükkel éppen Európában tettek több országon át vezető biciklitúrát. Telt ház — mindössze két szabad ágy — fogadja a bal­eseti sérülteket a Kaposi Mór kórházban — tudtuk meg dr. Rácz Jenő adjunktustól. — A cseresznye és meggyfákról sűrűn potyognak az emberek, főleg a hatvan év fölöttiek. Leggyakrabban súlyos gerinc és medencetöréssel szállítja be őket a mentő. A kánikula hatására megnőtt a közleke­dési balesetek száma és több lett a felfokozott agresszivi­tásból származó súlyos sérü­lés. Volt aki részegen átszúrt hassal ellátatlanul feküdt egy napig és csak utána hozták be az osztályra. Egy másik páci­ensnek 5 késszúrás éktelení- tette a hasát. Sok baleset adódik abból, hogy az embe­rek hozzáértés nélkül barká­csolnak. A hétvégeken meg­nőtt sérülések között gyakori, hogy fűnyíróval, szabályosan lenyírják saját lábujjaikat a tüs- ténkedők. Egy férfi kishíján le­vágta a saját fejét egy stílfű­résszel. Sikerült megmenteni. Evakuált sebészet A rászorulókat most sze­rencsére el tudják látni nem úgy mint az előző héten. Ak­kor ugyanis beázott a műtő és egy hétre ki kellett telepíteni a műtétre várókat. A valutás be­tegek ezután jogosan követel­hetik a kártérítést. A legtöbb rászorulót hajnalban és a hét­végeken szállították az osz­tályra. A nagyon súlyos sérül­teket Budapestre, illetve Pécsre a 400 ágyas klinikára küldték. Nem sikerült a pre­mier a nemrégiben átadott szülészeten sem — tudtuk meg dr. Kozári Miklós ügyele­tes orvostól. A klímaberende­zés sem a műtőben sem a szülőszobán nem működik. A műtőben légkondicionált le­vegő helyett víz folyt a klíma­berendezésből, alkatrészért Németországba kellett utazni a szakembereknek. Szerdán este az alagsort is elöntötte a víz, de reggelre ezt a hibát el­hárították. Növeli a fülledt me­leget, hogy nincs az ablako­kon se függöny se szúnyog háló és még ki sem nyithatják, mert beözönlenének a boga­rak. A szülések száma a fron­tok hatására megnőtt, ugyan­akkor a szabadságolások mi­att, csak a személyzet fele dolgozik. Dr. Szabolcsi Tivadar a se­bészeti osztály ügyeletese elmondta: a frontot követő 24 órában növekedett meg az akut esetek száma, a nagy melegben csupán a frissen operált szívbetegek állapota igényelt külön gondozást. „Néma kövek” Az elmúlt hetek időjárásvál­tozása már beindította azt a folyamatot, amely a múlt hé­ten kulminált — mondta dr. Nyárádi Attila az 1 -es belgyó gyászati osztály főorvosa. — 30—40 százalékkal emelkedett a szív és érrendszeri pana­szokkal hozzánk forduló bete­gek száma, de mi fogadtuk a mellkasi fájdalommal (an­gina), az infarktusgyanúval és a heveny bal- szívfél elégte­lenséggel küszködő embere­ket is. Főleg az idősebbek sínylették meg a nagy mele­get. A legfiatalabb szívbete­günk 52 éves volt. Több ma­gas vérnyomással és külön­böző agyi inzultussal is kezel­tünk betegeket, de őket in­kább az idegosztályra irányí­tottuk. A szívinfarktusos ese­tekben egy kiváló vérrögoldó segítségével, egy-másfél óra alatt sikerült javítani a betegek állapotát. Ehhez arra volt szükség, hogy időben, a szívi­zom elhalása előtt kerüljön hozzánk a beteg. Jó tudni, hogy a hajnali órákban, ami­kor beindul a szervezet foko zottabb hormontermelése, gyakoribb a kiugró vérnyo­más, a délelőtti órákban pedig a legkifejezettebb a véralva­dás ezért ilyenkor sűrűbben fordul elő az infarktus, embó­lia. A kardiológiai őrzőben elegendő hely áll a betegek rendelkezésére; a komplikál­tabb esetekben azt is el tudjuk intézni, hogy a rászorulót spe­ciális budapesti intézetbe szál­lítsák. A meleget követő hi­degfront betörésekor-az úgy­nevezett „ néma kövek is megmozdulhatnak; az arra hajlamosak epe-, illetve vese­kőrohamra számíthatnak. Figyelmetlenek — A kánikulát megelőző vasárnap még csöndes volt. — mondta Brolly Gáborvezető mentőtiszt. — Hétfőn ugrás szerűen megszaporodtak a hívások. Vízbefúlás, balese tek, szívinfarktus, embólia agyvérzés volt a leggyakoribb oka a riasztásnak. Megnőtt a funkcionális rosszullétek. pél­dául az ájulások száma. A balesetek leggyakoribb oka a figyelmetlenség volt. Várnai Ágnes A Piramis rekoridő alatt építette Kollégium Fonyódon Befejezési határideje előtt egy héttel Piramis Kft kivitelezésében a SOMOGY- TERV tervei alapján készült el a fonyódi kollégium. A kellemes hangulatú, „vidám- sárga” épület első lakói egy számítógé­pes tanfolyam vendégek voltak. Kikap­csolódást nyújt a századelő hangulatát idéző belső udvar, melybe gondos kezek örökzöld tujákat, tarkán nyíló virágokat ül­tettek. Parkettás, kultúrált hálószobák, tágas közösségi termek, nagy teraszok várják a diákokat. A tetőtérben kialakított színházterem lehetőséget ad a stú­dió-előadások, kamarahangversenyek és képzőművészeti kiállítások rendezésére is. Horváth István a kollégium igazgatója szerint lehetőség lesz a diákok szüleinek összejöveteleire is. Megszépült a meglévő kollégiumi épü­let homlokzata is. A valaha szállodának épült emeletes ház barna teteje és nap­sütötte sárga homlokzata ki-kivillan a százados fák zöldje mögül. A létesítmény jó példája az önkormányzati és polgári összefogásnak. A Getz-díj öröme Szabó Magda egy boldog ijedtségről, a „tizenkettekről”, a vissza-visszatérő klasszikusokról, a cívisvárosról Az egyik legrangosabb irodalmi életmű-díjat az idén Szabó Magdá­nak ítélték oda. J — Örül az elismerésnek? | — Amikor megkaptam bol­I «dog voltam és megijedtem. Csak nem jutottam el a pályám vé­gére? Talán tudnak valamit a kurató­rium tagjai, amit még nekem sem mertek elmondani az orvosok? Hi­szen még annyi mondanivalóm voina... Ez a díj munkám eddigi leg­reálisabb elismerése, hiszen írókból álló szakmai zsűri ítélkezett, olyan emberek, akik reggeltől estig betűt fogyasztanak. — Robert A. Pritzker személyesen jött el Magyarországra, s adta át Ön­nek a Getz Corporation díját. Már ez is megtiszteltetés... — Pritzker úr rendkívül kellemes, kedves amerikai milliárdos. Göncz Árpád ismerkedett meg vele ameri­kai útja során, s miután szót ejtettek a magyar kultúráról, a magyar iroda­lomról, kedvet kapott a csak magya­roknak szóló alapítvány létrehozá­sára. Olyan egyszerű módon tette ezt, ahogyan más egy pohár tiszta vizet nyújtana át a szomjazónak. — Hány regénye jelent meg eddig Szabó Magdának? — Pontosan egy tucat. — A „Tizenkettek” közül melyik a legkedvesebb a szívének? Tévedek, ha a legújabbra, a könyvhéten ut­cára került Szilánkokra tippelek? — Téved. Ez a mostani könyvem egy esszékötet, amely sok-sok év hordaléka, lassanként összegyűlt írások. Olyan, mint egy korallsziget... Az utolsó írás mindig annyit jelent az embernek, na ezt most letehetem, már nem kel! érte aggódnom... Most úgy érzem, hogy a Pillanat című re­gényem áll hozzám a legközelebb. Summázata mindannak, amire az élet eddig megtanított. — Az életmű tehát még ko- rántsem befejezett. Mivel £mm m folytatódik? — Jelenleg a Régimódi történet tévé- forgatókönyvén dolgozom, a háromfelvonásos színdarab után ez­úttal képekre kell felbontanom a re­gényt. Van vele éppen elég gondom.- —Sokat dolgozik... — Nincs napi beosztásom. Általá­ban kora reggel kezdem és tízig, fél tizenkettőig írok. Persze olykor be­szélgetésekre is futja az időből, mint most is. Sokszor járok értekezle­tekre, hivatalos tárgyalásokra, sze­repelek itt-ott. — Mindenre jut energiája? — Nem tudok úgy éfni, hogy ne vegyek könyvet a kezembe. Olvas­mányaim két csoportra oszthatók: egyrészt olvasom a fiatalokat, tud­nom kell, mi foglalkoztatja őket más­részt vannak állandóan visszatérő könyveim, a klasszikusok, amelyeket újra és újra előveszek. — Régebben sokat utazott, meg­maradt ez a szenvedélye? — Mostanában kevesebbet csa­tangolok a világban, s ha mégis ne­kivágok, akkor annak valami célja van. Konferencia, előadás. Most is van néhány meghívásom: egy ham­burgi barátnőmhöz; Asconába Keré- nyi professzorhoz, vagy éppen Ró­mába. Valószínűleg ezt az utóbbit veszem elő, régen jártam ott és imádom az örök várost. — A nyári programja tehát már el­dőlt? — El. (rom a Régimódi történetet, ez ideköt az asztalhoz, ha elakadok az írásban, olyan leszek, mint An- teus: az én földem Debrecen, csak ott teljes a lelki békém. — Ma is ott élnek a rokonai? — Már csak nagyon keve­sen. Egyedül a keresztfiam maradt ott, a többieket már elvesztet­tem. Ha hazamegyek, inkább csak a barátaimat keresem meg. — Azért mégsem „lélekidegen" ez a város... —- Szó sincs róla! Apám, anyám rámhagyták ezt a várost. Megbeszél­ték, ha ők már nem lesznek, úgy menjek haza, hogy a Nagytemplom egyik tornya az apám, a másik meg az anyám és köszöntsem őket. Hát mindig így is teszek. Kezétcsóko- lommal köszönök, ha megérkeztem. (szémann) Dr. Harmati Béla, a déli evangélikus egyház- kerület püspöke adta át szombaton délelőtt a siófoki evangélikus templom mellé most fel­épült gyülekezeti házat és paplakot. Az épüle­teket Makovecz Imre tervezte, a kivitelezést

Next

/
Oldalképek
Tartalom