Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-03 / 130. szám
1992. június 3., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Rajt a vb-selejtezőn Izland nem túl erős ellenfél — véli Jenei Imre NB I-ben a közutas tekézők is Elhunyt Győrfi Endre Gyásza van a somogyi sportéletnek: 72 éves korában tegnap elhunyt Győrfi Endre, akit legtöbben a Somber igazgatójaként ismertek meg, s csak a beavatottak tudták róla, hogy vízilabdázó olimpikon. Az 1948-as londoni olimpián tagja volt az ezüstérmet szerzett magyar együttesnek. Kaposvárra akkor került, amikor befejezte az aktív sportolást. Hosszú, fáradságos munkát vállalt, mire sikerült meghonosítania itt a vízilabdasportot. Az egyik leglelkesebb támogatója volt a kaposvári fedett uszoda megépítésének. A megyeszékhely úszósportja sokáig elképzelhetetlen volt nélküle: nemcsak szakmai tekintélyét, hanem ismeretségét is latba vetette. Szálfaegyenes termetű ember volt. Termete a jellemét is tükrözte. A nyugodtnak látszó embereket mindig belülről égeti az indulat. így volt ez Győrfi Endre esetében is. Most végleg megnyugodott. A mai első vb-selejtező mérkőzésre a már megszokott szállóban, a Hotel Olympiá- ban készül a magyar válogatott. Tegnap délután Jenei Imre szövetségi kapitány sajtóértekezleten válaszolt a kérdésekre. Elmondta: jóleső érzés, magyarországi munkássága során eddig végig érezte, hogy a sajtó mellette van, megértették, támogatják terveit. Csak hát a magyar bajnokságot nem szabad ösz- szekeverni a válogatottal! Hiába kér sokat a címeres mezben szereplőktől, ha az NB l-ben bizony sokkal lassúbb, korszerűtlenebb a futball. Az eddigi négy előkészületi találkozón újat próbált elsajátíttatni, szerda este pedig itt a vizsga! Izland? Nem nagyon erős ellenfél — vélte Jenei. — Ha nem győz a csapat, akkor bizony kár vérmes reményeket táplálni az 1994-es vb-döntőbe való kijutást illetően. A szó nemes értelmében kemény, lerohanásos játékot írt elő a szakvezető, aki megjegyezte: „Úgy fest, a magyar futballisták kicsit tartanak a tétmérkőzésektől. Ezért fontos a játékosok önbizalmát növelni. Az újságíró ne vegye kedvét a labdarúgónak, a szurkoló pedig inkább buzdítson a nehéz pillanatokban, s ne ócsároljon." Úgy értékelte, valamicskét fejlődött a válogatott csapatteljesítménye. Szerda estére nem követel meg szoros emberfogást, inkább a magyar védőzónába „betévedő” izlandi játékosok elleni hatékony területvédelmet. Ha van mód rá, akkor a középpályáról Limperger, Pi- sont és Vincze is törjön előre, támogassa a két éket. Izland ellen nem játszik Lipcsei Péter. A tehetséges ferencvárosi középpályás kihagyását azzal indokolta, hogy fizikailag és idegileg is fáradt. Fodor Imre másik kérdés. Az angolok ellen meghívta a ferencvárosi karmestert a keretbe, ám a középpályás (sérülésre hivatkozva) lemondta. Dr. Szilágyi emlékeztetett arra: volt rá esély, hogy orvosolja a húzódást, de Fodor kicsit hamar „feladta”. Jenei biztosított mindenkit afelől: bár rosszul esett neki Fodor döntése, de a szeptemberi, Luxemburg elleni újabb vb-selej- tezőre mindenképpen számol vele. A magyar válogatott összeállítása: Petry - Telek - Kovács E., Lőrincz — Simon, Limperger, Pisont, Vincze, Keller - Kip- rich, Kovács K. A hírt, amely pletyka szinten már elterjedt Kaposváron, a minap megerősiteték. A Kaposvári Közút-Strabag férfi tekecsapata ősztől az átszervezett NB I alsó ágában szerepelhet. Kétségtelen, hogy a tavaszi idényben sokáig a második helyen tanyázó kaposvári együttes kacérkodott az élvonal gondolatával, de a véghajrában lecsúszott a második helyről, így elúszott a lehetősége. Azaz mégsem, mert az NB l-es jog most valósággal a csapat ölébe hullott. Az őket megelőző soproniaknak ugyanis nincs négyes automata pályájuk, ez pedig előfeltétele az NB l-es szereplésnek. Az eredeti versenykiírás szerint csak a három csoport- győztest illette volna meg a feljutás, de ősztől átszervezik a bajnokságot a tekézőknél is. Lesz egy nyolccsapatos úgynevezett „szuper csoport”, s alatta az NB I alsó ága tíz együttessel. Ebben szerepel majd a volt tizenkettes élvonalbeli mezőny utolsó négy helyezettje — köztük a volt Kaposmérői Spartacus, most már Kaposvári Építők néven — továbbá a három NB ll-es csoport első két helyezettje. Mi tagadás, nem lesz köny- nyű dolga a somogyi újoncnak, bár ők váltig hangoztatják, hogy ha Fortuna segítette is most őket, idény közben viszont többször ellenük fordult. Véleményük szerint a soproninál jobb csapata van a közutasoknak, amit bizonyít, hogy a bajnokság során mindkétszer legyőzték őket. A bizony- gatás helyett a bizonyítás hónapjai következnek az ősztől. — J — Uszonyos és búvárúszás A tanítóképző főiskola nyerte az Alpok-Adria játékot Egy méter magas vándorserleg a győztesnek Tollaslabdában első ízben rendezték meg az Alpok-Adria játékot. Az ausztriai Gleisdorfban tartott nagyszabású seregszemlén kilenc ország tizennégy csapata vetélkedett. Megyénket a Kaposvári Tanítóképző Főiskola együttese képviselte, méghozzá kiemelkedő sikerrel. A kaposvári tollaslabdázók a selejtezőbeli négyes csoportjukból elsőként kerültek a középdöntőbe, ahol ismét csoportelsők lettek. A döntőt az olaszországi Merán ellen vívták és — a nézők és szakemberek elismerése közepette — helyenként sziporkázó játékkal 4:2-re győztek. A remek eredmény elérésében nagy szerepet játszott, hogy Bánhidi Richárd ismét a kaposvári csapatot erősíthette. Lábodi Tamás sérülten vállalta a játékot, ez kitűnő szereplésének értékét csak növeli. E két játékos ismét bizonyította, hogy nem véletlenül tartják őket számon, a hazai tollaslabdasport nagy ígéreteiként. A csapatsikerhez szükség volt a női játékosok helytállására is. Gyönyörű Erika időnkénti -emek játékával fel tudott nőni a feladathoz. Dr. Hegedűs György keretében az említetteken kí- /ül helyet kapott még Tóth Nikoletta, Hegedűs Tímea és Újvári Lajos, akiknek ezúttal csak tar- alékszerep jutott. A kaposvári küldöttség a győztesnek járó serleg mellett a következő játékokig (remélhe- őleg ennél is tovább) őrizheti a mindenkori győztesnek járó egy méter magas vándorsereget is. A képen látható óriási trófea legalább egy éven keresztül látható a tanítóképző főiskola gyűjteményében (Csobod Péter felvétele) Kaposvári éremeső a Tisza Kupán A hét végén a Tisza Kupa uszonyos és búvárúszó versenyen vettek részt a Kaposvári Húsos SC versenyzői, akik ezúttal is a hagyományokhoz híven szerepeltek. A 12 egyesület mintegy 200 versenyzőjét felvonultató mezőnyben 18 arany-, 23 ezüstös 8 bronzérmet szereztek. A kaposváriak legeredményesebb versenyzője Pető- falvi Lilla volt, aki nyolc egyéni számban indult, s abból hetet meg is nyert. Ráadásul a 800 méteres uszonyos úszásban új országos ifjúsági csúcsot állított fel. Dicséret illeti még a felnőttek mezőnyében öt ezüstérmet és egy aranyat szerzett Lucz Attilát, a juniorok között jól szereplő Katona Ro- landot (három-három arany-, ezüst-, illetve bronzérem). Sajnos, ugyanakkor egy rossz hírről is be kell számolnunk. Az ifjúsági Európa-baj- nok Kovács László az egyik versenyszámban olyan szerencsétlenül nyúlt be, hogy eltörött a keze. Ezzel kérdésessé vált a nem egészen egy hónap múlva esedékes országos bajnokságon való szereplése, illetve a világbajnoki kiküldetése. A Kaposvári Húsos SC versenyzőinek eredményei. Serdülők, leányok. 200 m uszonyos úszás:... 9. Vinkler Ágnes — új országos gyermekcsúccsal. 400 m uszonyos úszás: ... 3. Ruppert Kata, ... 6. Vinkler Ágnes — új országos gyermekcsúccsal. 4x100 m váltó:... 2. Kaposvári Húsos SC csapata (Vinkler Ágnes, Ruppert Kata, Horváth Nóra, Hegedűs Nóra) — Vinkler Ágnes a váltó első embereként új országos gyermekcsúcsot úszott. 4x200 m váltó: ... 2. Kaposvári Húsos SC csapata (Vinkler Ágnes, Ruppert Kata, Horváth Nóra, Hegedűs Nóra) Serdülők, fiúk. 100 m búvárúszás: ... 2. Szabó Áron. 100 m uszonyos úszás: 1. Szabó Áron, 2. Ortó Gábor. 200 m uszonyos úszás: 1. Szabó Áron, 2. Ortó Gábor. 40,0 m uszonyos úszás: 1. Szabó Áron, 2. Ortó Gábor. 4x100 m váltó: 1. Kappsvári Húsos SC csapata (Szabó Áron, Ortó Gábor, Kiss Tamás, Horváth Zsolt). 4x200 m váltó: 1. Kappsvári Húsos SC csapata (Szabó Áron, Ortó Gábor, Kiss Tamás, Horváth Zsolt). Ifjúságiak, leányok. 50 m búvárúszás: ... 2. Petőfalvi Lilla. 100 m búvárúszás: 1. Petőfalvi Lilla. 400 m búvárúszás: 1. Petőfalvi Lilla, 2. Schiszler Vera. 50 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi Lilla. 100 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi Lilla. 200 m uszonyos úszás: 1. Petö- falvi Lilla. 400 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi Lilla. 800 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi Lilla — új országos ifjúsági csúccsal. Ifjúságiak, fiúk. 50 m búvárúszás: ... 2. Horváth Balázs, 3. Alföldi Kornél. 100 m búvárúszás: 1. Alföldi Kornél, ... 3. Horváth Balázs. 400 m búvárúszás: 1. Alföldi Kornél, 2. Horváth Balázs. 100 m uszonyos úszás:... 2. Totth Benedek. 200 m uszonyos úszás: ... 2. Totth Benedek. 400 m uszonyos úszás: ... 2. Totth Benedek, 3. Horváth Balázs. 800 m uszonyos úszás: ... 2. Totth Benedek, 3. Horváth Balázs. Juniorok, fiúk. 50 m búvárúszás: ... 2. Kovács László, 3. Katona Roland. 100 m búvárúszás: ... 2. Kovács László, 3. Katona Roland. 400 m búvárúszás: ... 2. Katona Roland. 100 m uszonyos úszás:... 3. Katona Roland. 200 m uszonyos úszás: 1. Kovács Lászlói 2. Katona Roland. 400 m uszonyos úszás: 1. Katona Roland. 800 m uszonyos úszás: 1. Katona R. Felnőttek, férfiak. 400 m búvárúszás: ... 2. Lucz Attila. 200 m uszonyos úszás: ... 2. Lucz Attila. 400 m uszonyos úszás:... 2. Lucz Attila. 800 m uszonyos úszás: ... 2. Lucz Attila. 4x100 m váltó:... 2. Kaposvári Húsos SC csapata (Katona, Lucz, Totth, Alföldi). 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC csapata (Katona, Lucz, Totth, Horváth). A Tisza Kupát a Kaposvári Húsos SC csapata nyerte. Különleges TOTÓ-kombináeiók LÁBODI „ÁSZOK” A 23. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos kombinációját. 1. x x12x2 2xx12 1x22x 122xx 2. x 2xx11 x21x1 121 xx x21x1 3. 1 1x1x2 1xx21 xx112 211xx 4. 2 121 xx xx121 211 xx 1x1x2 5. x 121xx 12x1x x121x 2x11x 6. 1 21x1x 1x1x2 112xx x121x 7. 1 21xx1 12x1x xx121 1xx12 8. 1 1xx22 2x1x1 121 xx 1x1x2 9. 1 1xx21 1121 x x1 x1 x 211x2 10. 1 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. x 112x1 xx112 21x1x 21x1x 12. x 11x21 2x11x x1x12 112xx 13. 1 1x2x1 x11x2 x21x1 xx112 A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) készítette olvasóink számára. Pelikán János A közelmúltban új teniszpályát vettek birtokba a lábodi teniszklub tagjai. Lassú István, a község polgármestere nem e hivatali minőségében, hanem a klub tagjaként adta tudtul, hogy a település egyik hangulatos helyén, a kiserdőben épített pálya teljes egészében társadalmi munkában, a tagok anyagi támogatásával készült el. Az önkormányzat ingyenes telekhasználattal járult hozzá a majd 2 millió forint értékű sportlétesítmény megépítéséhez. Az is figyelemre méltó, hogy a 34 tagú klub tagdíjbevételéből tartja fenn magát és fedezi kiadásait. A klubba felvették a helyi diáksportkört is. Terveik szerint az ősztől az általános iskolásoknak tenisztanfolyamot indítanak. N. I. SPORTMŰSOR SZERDA Kosárlabda Az NB l-be jutásért: Ezüstpart SE- Közgazdasági Egyetem. Siófok, Foki-hegyi iskola csarnoka, 18.15 ó. Kézilabda NB II, női mérkőzés: Fonyódi Petőfi SE-Csurgói Szabadidő SE. Fonyód, sportcsarnok, 17 óra. CSÜTÖRTÖK Labdarúgás Nemzetközi (barátságos) mérkőzés: Fonyód-Glinde. Fonyód, 17.30 óra. Kispályás labdarúgás Barcsi városi kispályás labdarúgó-bajnokság. Barcs, Kemikál-pálya, 18 órától. AT&T USA Direct MAGYARUL 00*800-01112 *Várjon a második tárcsahangra fpATsT