Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-25 / 149. szám
100 forintos lubick A fürdőgatyánk is rámegy Jelenleg negyvennapos esőnek kellene áztatnia bennünket, ehelyett azonban központi égitestünk külön utakon jár, és — fittyet hányva a néphagyománynak — süt. így aztán eső helyett kemény forintokért a megye strándjain, vízpartjain vagyunk kénytelenek áztatni magunkat ebben a hőségben. Lassan már ott tartunk, hogy számottevő tőke nélkül nem mehetünk el strandra sem, mert csak befürödnénk: a kaposvári strandon például a felnőtt belépő 100 forint, a diák-katona-nyugdíjas 75, s ha ehhez hozzászámoljuk azt a fagyit, kólát, hamburgert, amit úgyis kisír magának a gyerek, egy három-négy fős családnak ez már igazi hideg zuhany. Ennek ellenére a hét végén 900-an mártóztatták meg habtestüket a kaposvári thermálfürdőben. A hétközna(Fotó: Király J. Béla) pok forgalma is úgy 5-700 körül alakul. A két 33 méteres és a kismedencék mellett az uszoda és a termálmedence is üzemel. Az igali termálfürdőben a tavalyi árakat nem változtatták. A nyugdíjas-gyermek jegy továbbra is 50 tonnt, a felnőtt 70. Talán ennek is köszönhetően a forgalom alig valamivel csökkent az elmúlt évihez viszonyítva. Vasárnap például 1500-an voltak, de a hét többi napján is 1000-nél több volt a látogatója. Júliusban, augusztusban várhatóan 2000 fölé megy ez a szám. Többhelyütt elmondták, a kisebb medencék vizét természetesen naponta cserélik, de maximum háromna- ponta minden medencébe tiszta víz kerül. N. L. Ökumenikus egyházi naptár Csütörtök, köznap. Napi igék: Kát.: 2Kir 24, 8-17. Mt 7,21-29. Ref.: Róm 12,9-21. 2Kir 7. Ev.: Mt 9,35-38.10,1- 7. 1Kor 12,31-13,13. Őrt.: Róm 5,10-16. Mt 8,23-27. A katolikus naptárban Szent Vilmos hitvalló (+1142) emléknapja. Itáliában reme- téskedett, majd Szent Benedek szabályai szerint szerzetes kongregációt alapított. Az ortodox egyházban Szentéletű Fevrónia vértanúnő napja. ••• ••• Lottó A hatoslottó 12. számsorsolásán hattalálatos szelvény nem volt. 5 plusz 1 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 473 ezer 411 forint. Az öttalálatosokra 9 ezer 374, a négyesekre 861, a hármasokra 71 forintot fizetnek. Az átvitt hattalálatos nettó-nyereményösszeg 30 millió 697 ezer 857 forint. Szeptembertől Új diák- igazolványok Szeptember 1 -jétől megszűnik a diákigazolványok ingyenessége. Ezentúl a diákoknak 23 forintot kell fizetniük érte, és megváltozik az igazolványok formátuma is a Művelődési és Közoktatási Minisztérium tájékoztatása szerint. A régi igazolványokat fokozatosan váltják fel az újak- szeptembertől csak az alap-, közép- és felsőfokú, illetve a szakmai oktatásban részesülő elsőéves tanulók, hallgatók kapnak új igazolványokat. A többiek az intézmények által korábban kiadott és még a következő tanévre (tanévekre) is érvényesíthető igazolványokat használhatják. — Igáiban 2 szobás önálló nyaralóházakat, Kaposvár belvárosában 2-3 szobás, önálló lakásokat keresünk tizetövendéglátás céljából. Ibusz, Kaposvár, Teleki u. 1-3. Tel.: 82/15-477 (217606) — Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala értesíti az érdekelteket, hogy június 28-án (vasárnap) Kaposváron, a Cseri parkban autó- . és motorvásár lesz. (209402) — Róma-Nápoly, szeptember 23-28. 12 800 Ft. Ravenna-Ri- mini-San Marino-Velence aug. 19-23. 9300 Ft. Jelentkezés: Minaret Utazási Iroda, Kaposvár, Ady E. u. 12. Tel. és fax: 82/16-531 - (217577/a) Karaván Kereskedelmi Kft. Kaposvár, Mező u. 118. Fűrészeit tűzifa 290 Ft/q Díjtalan kiszállítással Somogy megye területére, minimum 5000 litertől: gázolaj 41 Ft/1 ipari tüzelőolaj 40,20 Ft/liter Telefonifax: 06/82/11-555 (217549) Japán kebelstop A japán nők többé nem nagyobbíttathatják meg keblüket szilikonbetétes eljárással hazájukban, mert nem áll majd rendelkezésre a műtétekhez szükséges alapanyag — közölte a japán egészségügyi minisztérium. A szigetországban 1979, az eljárás engedélyezése óta 20 ezer hölgy élt a módszerrel. JUNIUS Csütörtök Vilmos A nap 4.48 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik; a hold — órakor kél, és 15.24 órakor nyugszik. Tovább tart a kánikula Eleinte még napos időnk lesz. Később erősen beborul az ég, elszórtan záporra, zivatarra számíthatunk. A szél néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-29 fok között alakul. „Autókeselyűk” gazdag nyara Ötvenkét gázpalackkal könnyítették meg a mernyei gázcseretelep készletét. Az ismeretlen tettes 23-ára virradó éjszaka negyedmillió forint kárt okozott „akciójával”. Az idegenforgalmival párhuzamosan megkezdődött az autólopások, illetve -feltörések szezonja is. Balatonszemesen a Vadvirág kempingben feltörtek egy gépkocsit, s az igen nagy könnyelműséggel benne tartott videokamerát, távcsövet és fényképezőgépet, a több mint 200 ezer forintnyi értéket ellopták. Balatonlellén 125 ezer forint értékű — többek között rádiósmagnóval és fényképezőgéppel — zsákmánnyal távoztak az „autókeselyűk”. Siófokon a Beszédes sétányról egy 1 millió 300 ezer forintos, Szántódon pedig egy 1 millió 600 ezer forint értékű autó tűnt el. Mindkettő az autótolvajok igen kényes ízlésére vall... T. R. Mariit kért a „texasi” kalapos Hajnali rablótámadás Siófokon (Folytatás at 1; oldalról) A riadt tulajdonosnő azonnal eleget tett a félreérthetetlen célzásnak — a pénzosztá- lyozóból elővette az aznapi bevételt, mintegy húszezer forintot, majd átadta a kalapos támadónak. A rabló lekapta fejéről a kalapot, abba tetette bele a pénzt. Közben a tulajdonosnő ismerőse is a farzsebébe nyúlt, hogy átadja pénztárcáját — azonban a western-ka- lapos nem mutatott „hajlandóságot” a ráadáspénz átvételére, valószínűleg megijedt a férfi erős testalkatától... Lassan, hátrálva távozott a presszóból, így az ott tartózkodóknak sikerült használható személyleírást adniuk. Ennek alapján elkészülhetett a robotkép! A rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást és mint más hasonle esetekben is — várja a iakosság segítő bejelentéseit! Helényi Béla — A Siófok, Fő utca Klapka utca sarkon üzemelő Mini-Sport büfében elkövetett rablás bűntett elkövetőjéről készített robotkép. Személyleírása: kb. 165 cm magas, 20-23 év körüli, vékony testalkatú férfi, sötétbarna hajú, arca borostás fején szürkésbarna, felhajlított karimájú kalapot viselt, ruházata nem ismert. Tarka sorok Súgó A színész belép a bírósági tárgyalóterembe. Tanácstalanul körülnéz, azután megkérdi: — És hol van itt a súgó? Politikus — Csak ha már meghaltam, akkor értik meg majd az emberek, hogy valójában mit is tettem — mondja a politikus. — Örülj neki — nyugtatja meg a jóbarátja —, hiszen akkor te már biztonságban leszel! Magyarázat Tegnap végre megmagyaráztam a fiacskámnak, mennyit ér egy dollár — közli barátjával egy amerikai igazgató. — Nos, és megértette? — Hát persze. Ezentúl márkában kéri a zsebpénzt! A szakítás oka A kíváncsi Ilona a szomorú Piroskához: — Mondd, miért szakítottatok Lajossal! — Mert mindig veszked- tünk. — No, és min? — Hát azon, hogy melyikünk szereti jobban a másikat... Sikeres találmány — Feltaláltam egy számítógépet, amely már igazán emberi vonásokat mutat — dicsekszik a tudós a kollégáinak. — Ügy érti, hogy a számítógép gondolkodni tud?! — Azt nem! öe ha hibát követ el, azt máöta keni... Ijedelem Erwin és Kari elmegy a múzeumba, ahol modern képzőművészeti alkotásokat állítottak ki. Megállnak egy kép előtt, amelyen pacák és vonalak összevisszasága látható. — Gyerünk innen gyorsan — húzza Erwin Karit kifelé —, különben azt mondják, hogy mi csináltuk! Jó reklám — El akarják adni a házát, ugye? — Igen, de amikor elolvastam az ingatlanközvetítő leírását a házról, any- nyira föllelkesített, hogy inkább megtartom... BETILTOTT ELEKTA TERMÉKEK SOMOGYI HÍRLAP A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség április 9-én letiltotta az Elekta termékek forgalmazását, mivel a cég a forgalomba hozatal előtt kötelező élet-, üzem- és vagyonbiztonsági vizsgálatokat nem végeztette el a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézettel. A MEEl-vizsgálatok azóta megtörténtek. Értesítjük a fogyasztókat, hogy akinek a birtokában CTR 1495 , CTR 2190 TV, EMO 339, EMO 336, EMO 233, EMO 239 mikrohullámú sütő, EL SAT l/M műholdvevő típusú készülék van, az jelentse be a kijelölt szervizekben átalakítás céljából. A felsorolt típusok ugyanis — M típusjel alkalmazásával — csak megfelelő átalakítás után forgalmazhatók. A CT 2028 és a CTR 21T30 típusú TV és a VC 712EMK video a biztonsági előírásoknak megfelelt, átalakítás nélkül forgalmazható. » A nem szereplő típusokra a forgalmazási tilalom továbbra is fennáll. Június 25-én Kávéházi beszélgetések a politikáról Vendég: HORN GYULA Helyszín: Marcali, Nevada kávéház Kezdési idő: 19 óra Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők! Fizetett politikai hirdetés (3366) Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő1 BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkéfbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 1 Krónika ^UBORKA \ fCSEMEGE-^\ UBORKA-VÁSÁR az újra üzemelő Postakürt büfében Kaposvár, nagyposta. 800 ml 55 Ft + ü. helyett 36Ft + ü. ( Nagy áruválasztékkal, szolid árakkal várjuk kedves vásárlóinkat. Patent Bt. 16-111/108, 147. ;XW (3306)