Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-25 / 149. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASÁG 1992. június 25., csütörtök Az Egyesült Városok Világszövetségének ülése Siófokon Kakaslépésekkel Európához Dr. Szűrös Mátyás: Magyarország esélye jó a felzárkózáshoz A Balatonbogláron tartott hétvégi fórum után dr. Szű­rös Mátyás, a Parlament al- elnöke, szocialista párti képviselő mondta a Somo­gyi Hírlapnak: Köztudomású, hogy gazda­ságilag a Közös Piacba, biz­tonsági érdekeinket védendő a NATO-ba, és a nyugat-eu­rópai unióba, illetve kulturális és nemzetközi jogi értelemben az Európa Tanácsba, a hel­sinki folyamatba akarunk tar­tozni. De mi most is Európá­ban vagyunk, hiszen a magyar civilizáció és kultúra nélkül nincs európai kultúra. Most azonban arról van szó, hogy a fejlett Nyugat-Európához aka­runk felzárkózni. Ez a feladat. Rövidesen az Országgyűlés elé kerül a Közös Piaccal kö­tött társulási szerződés ratifi­kálása. Ehhez létre kell hozni a parlamentben az Európa- bizottságot, amelynek 15 tagja lesz. Ebben már megegyeztek a parlamenti pártok. Tehát amikor az Európa felé tett lé­pésekről van szó, akkor a fej­lett nyugathoz való csatlako­zás feltételeit kell megterem­teni. Nem szabad játszadozni az időpontokkal, fel kell ké­szülni. Mindenekelőtt túl kell jutnunk a mai válságon ahhoz, hogy komolyan tudjunk tár­gyalni a teljes jogú tagságról. Ne mi legyünk „úttörők” — Európa többek számára a biztonságot is jelenti. Meny­nyire biztonságos ma Európa? — Magyarországon minden nehézséget figyelembe véve stabilitás van, sikerült meg­őrizni alapjaiban a társadalmi békét. Ha a környező orszá­gok helyzetéhez viszonyítom, akkor hazánk a béke szigete. A volt Jugoszláviában háború zajlik, a FÁK területén ugyan­csak kiéleződött a helyzet, s nem ritka a fegyverropogás. Románia és Lengyelország helyzete sem rózsás, a Cseh és Szlovák Köztársaságot nemzetiségi kérdés feszíti szét. Mindezeket figyelembe véve Magyarországnak jó esé­lye van arra, hogy az elsők között zárkózzék fel. A bizton­Szürös Mátyás Ságunk egyelőre tény: akut fegyveres konfliktus nem fe­nyeget bennünket. De nem megnyugtató, ami a Balkánon történik. Mindent el kell követ­nünk, hogy a konfliktusve­szélyt és az esetleges provo­kációt elkerüljük. Az európai szervezetekhez való integrá­lódásnak feltétele az is, hogy a szomszédainkkal megértés­ben éljünk. A kölcsönösen jó viszony nemcsak Magyaror­szágtól függ. De láttatni szü- séges: mi megtettük a tőlünk telhetőt. Kiegyensúlyozott magatartásra van szükség. Szükségtelen eltúlozni a Kis-Jugoszláviával szembeni szankciókat. Az természetes, hogy csatlakoztunk az ENSZ lépéseihez, de ebben nem kell úttörő szerepet játszanunk. Kár provokálni a szerbeket, de abban egyetértünk, hogy a háborút meg kell állítani Jugo­szláviában. Magyarország környezete nem a legcsende­sebb. de nem fenyeget ben­nünket közvetlen veszély, fegyveres konfliktus. A bizton­sághoz kétoldalú katonai szerződésekre van szükség. A NATO-val, a nyugati és a keleti országokkal egyaránt tartani kell a kapcsolatot. Poli­tikai, diplomáciai eszközökkel biztosíthatjuk országunk biz­tonságát. A kicsi is lehet biztonságos — Milyen belső feltételei vannak a biztonságnak? Egy ilyen kis ország, mint a miénk katonai eszközökkel képtelen megvédeni magát... — Ezért ilyen szituációban nagyon fontos, hogy az or­szágon belül külpolitikai és biztonsági kérdésekben nem­zeti egyetértés legyen. A pár­tok többsége ezt elfogadja. A társadalmi egyetértés fenn­maradásáért ezért is érdemes áldozni. A parlamentben kell eldőlniük az országot érintő nagy kérdéseknek, nem pedig az utcán, mert abból anarchia és káosz lesz. — A külpolitikai kérdésekkel foglalkozók eltérően ítélik meg a cseh és szlovák eseménye­ket. Mi az ön véleménye? — Mind a Cseh és Szlovák Köztársaságnak, mind a Szlo­vákiában élő magyar kisebb­ségnek az a legkedvezőbb, ha együtt maradnak egységes ál­lamként, akármilyen laza szö­vetségben. Ez lenne az lege­lőnyösebb megoldás, de ezt a csehek és a szlovákok döntik el. Most éppen olyan esemé­nyek történnek, amelyek a szétszakadás irányába hat­nak. Nagyon felerősödött a szlovák önállósodási törek­vés, és a csehek egy része is úgy gondolkodik: ha ki akar­nak válni, hát váljanak. Ezért az a furcsa helyzet is előfor­dulhat, hogy a csehek sza­vazzák meg a szlovák önálló­sodást. Persze közösen azok­kal az erőkkel, amelyek Szlo­vákiában is ezt akarják. Ennek következményei új kérdéseket vethetnek fel a magyar-szlo­vák kapcsolatokban, illetve le­fékezhetik a kelet-közép-eu- rópai országok integrációját az európai közösségbe. Tehát ha kettészakad az ország, ak­kor újabb felelős mérlegelés következik. A válás veszélye — Többen tartanak attól, hogy a nemzetiségi kérdés­ben esetleg egymásra találhat a mai szlovák, a román és a szerb vezetés... — Árgus szemmel kell fi­gyelnünk, hogy mi történik ezekben az országokban. Mindenképpen kedvezőtlen lenne, ha kialakulna a nem­zeti-nemzetiségi kérdésben egyfajta magyarellenes együttműködés. Úgy gondo­lom, hogy ezt egész Európa figyelemmel kíséri. A fejlett vi­lág vezetői már figyelmeztet­ték Szlovákiát, hogy milyen súlyos következményekkel járhat az elszakadás, illetve ha nem szavatolják a nemze­tiségek jogait. A Kis-Jugoszlá­viával szemben alkalmazott szankciók azt mutatják, hogy Európa és a világ komolyan veszi követelményeit. Lengyel János KILENC ÉV BÖRTÖN Gyilkosság lett a férfiszerelem vége Az 50 éves nagyatádi Bog­nár Gyula és az akkor 20 éves Csáki Imre édesanyja között az élettársihoz hasonló kap­csolat alakult ki. Ám nem lak­tak együtt. A homoszexuális hajlamú Bognár szemet vetett Csákira, és viszonyt kezdett vele. Ez a fiatalember szá­mára 27 éves korára (már nőkapcsolatai miatt is) igen kellemetlenné vált. Szeretett volna szakítani. Bognár azonban ragaszkodott hozzá, és újra meg újra rábeszélte a folytatásra. Tavaly november 4-én együtt vacsorázott Csáki, az édesanyja és Bognár. A két férfi hét óra körül eltávozott a lakásról. Bognár Gyula ha­zament, Csáki Imre pedig a nagyatádi szórakozóhelyeket járta. Hazatérve folytatta az ivászatot, majd hajnalban tőr­kést és bajonettet vett magá­hoz és a városba ment. Kó­borlása Bognárnál ért véget. Konyakozás, sörözgetés közben Csákira ismét rátört a vágy, hogy megszabaduljon a terhes kapcsolattól, amely miatt — úgymond — már a barátai is eltávolodtak tőle. Azt javasolta Bognárnak: fe­jezzék be a viszonyt. Azt is kérte tőle, hogy anyját se lá­togass^. Az utóbbi rossz né­ven vette, hogy a fiú az asz- szonnyal való kapcsolatát fel­említette. Ez feldühítette Csákit, előkapta a tőrkést és hasba szúrta vele Bognárt. Noha ez a szúrás halálos volt —, a férfi el akarta hagyni a helyiséget. Csáki azonban utánalépett, az előszabaajtó- nál földre rántotta és elvágta a nyakát. A bűnügyet a napokban tárgyalta a Somogy Megyei Bíróságon dr. Szollár Pál ta­nácsa. Csáki Imrét emberö­lésben mondta ki bűnösnek és kilencévi börtönre ítélte. Hat évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság fi­gyelembe vette, hogy a vád­lott fiatalon került egy homo­szexuális hálójába, és a vi­szony kialakulásához tapasz­talatlansága is nagyban hoz­zájárult. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. (Szegedi) Tómentés összefogással (Folytatás az 1. oldalról) Az Európa Tanács Épített és Természeti Környezet Bi­zottságának alelnöke Molnár Árpád polgármester. Ennek köszönhető a rendkívüli ran­gos fórum Siófokra települése. — A lehetőséget szerettük volna megteremteni, hogy a kisebb, parciális érdekek fölé emelkedve szembesülhes­sünk az európai gyakorlattal és elsajátíthassuk a környe­zetvédelem technikáját. Évti­zedes példákról adhatnak számot a vendégelőadók. Számos tavat mentettek meg Nyugaton hirtelen támadt ösz- szefogással. Most a kormány­zat is komolyan foglalkozik a Balatonnal. Annak persze nincs értelme, hogy egy az egyben átvegyünk máshol használatos módszereket, de ideje körülnéznünk, mi történik tágabb környezetünkben, mi­képp tesznek a köz érdekében máshol? A legfontosabb megtalálni a közös érdekeltséget. A Bala­ton környezetében sajnos nem tettek olyan teljes körű lépéseket, amelyek az állapo­tokat javították volna. Egye­lőre csak a rossz tapasztala­tokat érezni. — Pedig egyeztetett ven­dégfogadásra kell készülnünk — mondta a polgármester. — Ha akarjuk, ha nem, a Balaton mindenképpen a világkiállítás részese* lesz, ha másképpen nem, mint egynapos fürdőzési lehetőség. A települések azonban elszigetelődtek a gazdasági-politikai környezet­ben, szinte mindenki napi problémákkal küszködik. Ami­kor találkozik két Balaton-parti képviselő, a beszélgetés azonnal a közös gondokra te­relődik, de a mindennapos túl­élésre való törekvés túlnyo­mórészt elvonja a figyelmet, az erőt e problémákról. Pedig az alapvető, közös gondok feloldása nélkül a sajáttal nem tudunk egyedül megbir­kózni. Remélem, mindannyi­unknak segít a ma kezdődő konferencia. (Czene) Tájékoztat a tisztiorvos: Káosz és pénzhiány Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat mű­ködésének helyzetértékelése került napirendre a siófoki ön- kormányzat legutóbbi ülésén. — A Sóstótól Balatonbog- lárig terjedő partszakaszon, il­letve mélységében a Török- koppány — Gamás vonalig húzódó területen az elmúlt évben 4500 ellenőrizendő egységet tartottak nyilván — tájékoztatott dr. Torondy Márta városi tisztiorvos. — Eddigi feladataink kiegészül­tek a gümőkóros betegek és veszélyeztetett személyek, a nemi érintkezéssel terejdő be­tegségekben szenvedők és a fertőzésre gyanúsak felkuta­tásának felügyeletével. Az 1991 évi XI. törvény, melyben megfogalmazódott, hogy az ÁNTISZ munkájának irányítá­sát a Népjóléti Minisztérium látja el, illetve kidolgozza a szükséges teendők elvégzé­séhez a szolgálat szervezeti és működési rendjét, csak részben valósult meg. A szin­tek szétválasztásában marad­tak megoldatlan feladatok, ezért szükséges lenne több szabályzatlan kérdést tisz­tázni. Egyértelműen elhatárolt országos — megyei — városi szintű feladat- és hatáskörök, világos utasítások kellenének. Nincs pontosítva, hogy mit ér­tünk egészségügyi intézmény, népbetegség és szakmai fel­ügyelet alatt. A szolgálat és az önkormányzatok közötti in­formációáramlás sem megol­dott. A tárgyi feltételek javítá-; sának egységesnek, de emel­lett feladatarányosnak kellene lennie. Helytelennek tartom,) hogy a megnövekedett felada­tok ellenére a dolgozók bérét nem emelték — mondta végű, a tisztiorvos. (Czenus) Egy felmérés szerint a SOMOGYI HÍRLAP-ot naponta negyedmillió ember olvassa a megyében A hirdetéseit is

Next

/
Oldalképek
Tartalom