Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-19 / 144. szám
1992. június 19., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Kiállítás a Récsey-kúriában Felújították a Récsey-kúriát, a nagybajomi erdészet irodaházát. A bejáratnál meghökkentő kompozíció, „Az erdő rossz szelleme” fogadja a látogatót. Csikós Nagy Márton faszobrász alkotása egyben csalogató arra a tárlatra, amelynek az erdészet adott otthont irodaházában. A somogy- sárdi művész szobrain kívül Tibol László nagybajomi festőművész 18 akvarelljét tekinthetik meg a látogatók. A Sefag a későbbiekben szeretné folytatni a tárlatok rendezését. Évente 3-4 művész részére teremt bemutatkozási lehetőséget. (Fotó: Gyertyás László) Újra itthon Héthetes koncertkörút után ismét a Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításán látható Beethoven zongorája. A koncertturné során a zongora Bécsben, Bonnban, Bathban — Kaposvár testvérvárosában —, Londonban és végül Budapesten volt hallható. Melvyn Tan szingapúri születésű Londonban élő pianista tolmácsolta Beethoven műveit. Kaposváriak Kazincbarcikán A kaposvári Csokonai Színkör előadását is meghívták az idén a kazincbarcikai színjátszófesztiválra. A színkör Euripidész Bacchánsnők című darabját mutatja be. Elutazás előtt a produkciót még egyszer láthatják a kaposváriak. Zenei napok Kodály Psalmus Hungari- cusával nyitják meg 16. alkalommal a békéstarhosi zenei napokat; s a Bartók Vonósnégyes, Kovács Kolos, Almássy László Attila orgonista, Kukely Ilona lép fel. A díszelnök Ke- resztúry Dezső és Bartók fia. Integrált nevelés Mozgássérült gyerekek integrált neveléséről tanácskoztak Csepelen, ahol négy éve együtt nevelkednek a mozgás- fogyatékosok egészséges társaikkal. Beolvadnak az „épek” közösségébe, és az egészséges óvodások is természetesnek fogadják el őket. Dr. Fülöp László nem hisz a népszerűségben Névvallatásból kandidátus Meghatározó tanáregyéniségek — 23 falu két évszázada A Somogy megyei Vízmente személynevei 1722-1900 címmel a közelmúltban védte meg kandidátusi értekezését dr. Fülöp László, a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola főigazgató-helyettese. A nyelvészet megszállottja ugyan Vas megyében született, ám az itt töltött évtizedek végleg Somogyhoz, Kaposvárhoz kötötték. Egy cseppet sem fájlalja, hogy így alakult élete, hiszen ma már büszke arra, hogy megismerhette a szép tájú Somogy históriáját, az itt élők kultúráját, hagyományait. Publikációinak nagy része szintén e vidékhez köti. Érdekes és ritka kaposvári keresztnevek után kutatott többek között, 18-19. századi református anyakönyveket vizsgált, s rendszeresen írt a Kapos menti települések névtani jellegzetességeiről is. Hogy hatalmába kerítette a nyelvészet, ezt Szőke Margit tanárnőnek köszönheti. A sárvári gimnazista fiú szemét ugyanis ő nyitotta fel e titokzatos világra. Igazi, lelkes magyartanár volt, akinek óráit élvezettel hallgatták tanítványai a Tinódi Lantos Sebestyén Gimnázium falai között. Lenyűgözte diákjait — nem csoda, hogy közülük jópár magyartanár lett — , a tanórákon azt magyarázta: hogy éli át a verset, a prózát, mit jelent neki egy-egy dráma. Nem a kötelező olvasmányok elemzésére „hajtott rá”, hanem a közös színházi élményekről faggatózott. Mert vitte osztályát Budapestre, hogy ott lehessenek a színházi előadásokon. 1958-62 között Brecht- ről mesélt, s ez „eretnekségnek” számított akkor. Mert szabadon mozogni az irodalomban; egyetlen Jókai-művet sem jelölt ki kötelezőnek, a választást a diákokra bízta. Az irodalom és a nyelv szeretete tehát innen ered, s hogy Fülöp László már gimnazistaként komolyan beleásta magát ebbe a tudományba, az is bizonyítja, hogy sikerrel szerepelt a pályázatokon. Sárvár után Pécs lett az utolsó diákévek színhelye. A tanárképzőn • magyar-orosz-ének szakon végzett. Innen vezetett az út Kaposvárra, a Berzsenyi iskolába. Minden bizonnyal karnagyként is sikeres pálya jutott volna neki, hiszen kilencven tagú kórusának minden évben jutott babér. Időközben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen ismét egy magával ragadó tanárnál, D. Bartha Katalinnál hallgatta a magyar nyelvtörténetét. Nála írt doktori dolgozatot, amelyben a sárvári kovácsmesterség szakszókincsét vizsgálta. Ezt az egyetem önálló kötetben jelentette meg. A Berzsenyiből a gyakorló iskolába került, majd a tanítóképző nyelvi tanszéke következett. A főiskolán több mint tíz éve oktat. A leíró magyar nyelvtannal, a szövegtannal, a névtannal és a beszédműveléssel ismerteti meg a hallgatókat. A pedagógusjelöltek között minden esztendőben akad néhány, aki nyelvészetből írja szakdolgozatát. A tanév végén lejár a főigazgató-helyettesi megbízatás. Ismét tanítani szeretne. A népszerűségben nem hisz. Azt vallja: múlandó dolog, egy tanár ideális lehet, de népszerű nem. Ez a jelző véleménye szerint negatív töltetű, s egyfajta „bratyizást” tételez föl oktató és hallgató között. A tanárnak az a legfőbb feladata, hogy követendő normát adjon a hallgatónak. Tanítványai évről évre indulnak az OTDK-n, és közülük sokan a tanítóképző után megszerzik a magyartanári diplomát is. A tanítás mellett tovább folytatja kutatásait. Idáig 23 település két évszázadát dolgozta fel névtani szempontból. írja tanulmányait a hazai szakfolyóiratokba és a heidelbergi egyetem lapja is szívesen fogadja kéziratait. Gyakran kap levelet, amelyben az innen elszármazott, családjuk után nyomozó utódok kérnek tanácsot tőle. Ő pedig örömmel segít. Lőrincz Sándor Marcali áldoz a könyvtárra Budafai László igazgató 9 éve dolgozik a marcali könyvtárban. — 1990-től önállóan gazdálkodhatunk — mondta. — Sok értekezleten hallom, hogy más könyvtárban dolgozó kollégáim panaszkodnak: kevés a pénz. Én nyugodtan mondhatom, hogy a városi önkormányzat biztosítja a kulturális intézmények, így a mi könyvtárunk működéséhez is a szükséges összeget. Ez tette lehetővé, hogy megpróbáljunk lépést tartani a fejlődéssel. Az elsők között vásároltunk fénymásolót, telefaxot, videomagnót, színes tévéket és számítógépet. Említésre méltó, hogy 1991-es költség- vetésünk meghaladta az ötmillió forintot, ötszöröse lett az 1984. évinek. — Mennyi könyvet tudtak vásárolni 1984-ben és menynyit ma? — A vásárlási adatok szerint 1983-ban 150 ezer forintért 3300, 1986-ban 210 ezer forintért 3600, 1991-ben pedig 322 ezerért 1600 kötetet vásároltunk. Jelentős összegeket költöttünk hírlapokra is, 1991-ben például 150 ezer forintot. Nagyon jó a lexikon és a kézikönyv állományunk, szinte minden szakmának megvan a megfelelő szakkönyvállománya. Megvan például az Encyclopedia Britannica legutolsó, teljes kiadása. Ami az olvasókat illeti, a közel háromezer beiratkozott olvasó évente több mint 60 ezer könyvet kölcsönöz. Különböző céllal (kölcsönzés, lapolvasás, stb.) naponta mintegy százan fordulnak meg nálunk. — A könyvkölcsönzésen, a kézikönyvek helybeli használatán, az újságolvasáson kívül milyen szolgáltatást nyújtanak még olvasóiknak-látogatóik- nak? — Például a fénymásolást. A városban egyedül nálunk van nyilvános fénymásolás. Tavaly ebből 70 ezer forint volt a tiszta hasznunk. Azután: van egy videoklubunk 200 taggal, a kazettaállományunk pedig 500 darabos. Vannak köztük kalandfilmek, akciófilmek, de ismeretterjesztő művek, zenés filmek is, de megtalálhatók a kötelező olvasmányok feldolgozásai. A tagok ezek darabját két napra kölcsönözhetik 25 forintért. Hanglemeztárunk is van, mintegy 1800 lemez, főleg komolyzene. Ezek nagy része törzsanyag, de kölcsönözni, másoltatni azért lehet, és itt is lehet hallgatni, két hagyományos és egy CD-lemezjászón. Szolgáltatás még a számtalan témakörben adható gyorstájékoztatás, bibliográfiák készítése, irodalomkutatás, sajtóban témafigyelés, stb. — Az elmúlt időben volt itt előadó Egely György fizikus, aki a természetfölötti jelenségek kutatója, pécsi történészek meg a század magyar történelméről beszéltek. — Elsősorban a könyvhöz, a könyv ünnepeihez kapcsolódó előadásokat igyekszübnk szervezni. Ezt is szolgáltatásféleségnek tartjuk. A mező- gazdasági könyv hónapja alkalmából Czáka Sarolta, a költészet napján Lator László, a könyvnapon pedig Tüskés Tibor volt vendégünk. Tervezzük, hogy meghívjuk a 168 óra szerkesztőit, erre ősszel kerülne sor. Továbbra is igyekszünk felkutatni, meghívni Marcali neves szülötteit. Legközelebb az idei Kossuth-díjas Bencsik István szobrászművészt várjuk. — Szabály szerint a könyvkölcsönzés ingyenes. Nem eshet meg, hogy az infláció, a költségek növekedése miatt bevezetik a — hadd nevezzem így — beiratkozási díjat? — Ilyen nálunk volt, 1985-ben azonban megszüntettük. Egyelőre nem tervezzük az újbóli bevezetését, hiszen ez csak a látogatók, a lakosság egyfajta megterhelését jelentené. Olvasóinktól pénzt csak a könyvek, a videokazetták szándékos vagy véletlen elvesztése, megrongálása esetén kérünk. Ez általában a beszerzési költség megtérítését jelenti. Metz A. Márton Tíz nap a Száz év magánnyal (4.) Három magyar összehajolt És akkor ott, a Bolivár főtéren bemutatták a Száz év magány színházi adaptációját. De nem a magyart! Óriási tér, óriási díszletek, óriási tömeg, kis előadás. Nekem most bárki azt mondhatja, na ja, igen, a bértollnok megdolgozik az utazásért — ahogyan ezt már most bizonyos egynémely sajtóorgánum oly könnyedén kijelenti. Nem, kérem, ez az előadás — sajnos — nem lehetett jó. Hiszen egy tucat színész, még ha oly tehetséges is, elektronikus hangosítás nélkül nem képes „bejátszani” egy százszor százméteres teret. Dicséretére legyen mondva a gárdának, volt egy pillanata az estébe hajló produkciónak, amikor dörgött a jelenlévő több ezer ember tapsa. Kibontották a kolumbiai zászlót, s egy hang, egy géppuska imitált hangja emlékeztetett egy korábban ezen a téren lezajlott mészárlásra. Ezen a téren tehát nem volt semmi baj — bizonyosan a ✓ájtfülű, faragott tollú hazai színházi publicisták egynémelyike azt monta volna fintorogva: kicsit Koltais, kicsit sok a nemzeti szín. A megtépázott zászló azonban ott lobogott az egyik főszereplő, Jósé Arca- dio Buendia kezében, és fel- parázslottak a lelkek, mert az ember nem veri össze a tenyerét sohasem véletlenül. Bocsáttassék meg nekem, de nem esetem, ha egy női főszerep, mint például a Száz év magány Ursulájának megtestesítője férfi. Még ha úgy megszenvedi a szerepet, mint azt derék kolumbiai színészünk tette. S lássuk a többit. Képtelenség. Ennyi produkciót végignézni lehetetlenség, csak szemezgethetett a fesztivál résztvevője, amennyire tudott. Mondjuk, egy brazil előadást. Miről beszélt az Orlando című zenés, táncos, rövid párbeszédekkel tarkított darab? (Nekem.) Arról, hogy az ember éljen bármely korban, tulajdonképpen tulajdonságai alig fényesedtek, vagy koptak, olyan mohó, olyan árva, olyan kegyetlen és olyan szelíd. Nagy kábeldobszerű görgők görögnek megállás nélkül, mint a századok, s van, akit eltipornak, van, aki jól egyensúlyozgat rajtuk — lásd a szombati politikai nagygyűléseket —, s vannak, akiken csak átmegy. A színészek? Kérdezhetnénk úgy is: és az artisták? Képzeljék el, amikor a varázslatos lábú előadók egyike megjelenik egy gitárral, és legalább olyan virtuozitással énekel és játszik. S csak játszik, s csak játszik. De hasonló látványban részesülhettek a Bukaresti Vígszínház Szentivánéji álom című előadásának nézői. Oberon partnere olyan könnyedén ereszkedett le spárgába, disku- rálva, mint ahogyan más elnyom egy csikket. Magyarok persze nemcsak a Szigligeti színeiben voltak jelen. Chatel Krisztina nevével jegyezték a holland táncszínházát, s Pandúr Tamás irányításával szerepelt a ljubljanai Fiatalok Színháza. (Három magyar összehajolt.) A horvát színház Seherezádéjában zubogott a vér. E hölgy soha ennyi vérben nem fürdött, volt itt obszcenitás, teátrálisan obszcenikának is lehetne mondani, tény, ennyi keserűség, ily nyomasztó színpadkép, s ennyi tehetséges táncos ritkán látható egy darabban. Az ember mégis legszívesebben felállt volna, hogy ő most már elmegy. Hiszen sok volt a sokk! Hogy ez persze smafu, azt egy másik élet nevű szerző drámájából tudhatjuk. A darab több felvonásban szünet nélkül játszódik tőlünk délre. Valamit megtudhattak efelől a bogotaiak is. Az elkedvetlenítő bejelentés után ott, a Bolivár téren — hogy miért a külföldiek kapják a pénzt a színházi produkciókra?! — bizony volt nem kis félsz, vajon lesz-e néző este, s amikor kiderült, hogy a délutáni bolíviai előadás néhány szereplője is a nézőtéren ül, már úgy szólt a kérdés: vajon lesz-e botrány? Nem lett. S a bogotai újságok számítógépes termeiben az elköveke- zendő napokon mind több esetben betűzgették a nevet, hogy az papírra kerülhessen: Törötsik. Mit mondott Törőcsik Mari Ursulája? Valami olyasmit (nekem), hogy az élet ifjan végtelenül hosszú jövő, öregen mérhetetlenül rövidke múlt. Az óperencián innen is, meg azon túl is. Bár ez nem volt leírva a nézőknek adott kis képes „vezetőben”, ők mégis felállva tapsoltak. (Folytatjuk) Hajnal József A bolíviai színház Száz év magányának „kontra'-elöadása a Bolivar téren
