Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-17 / 142. szám
1992. június 17., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Pörös színész Győrffy László sosem volt tálalómüvész Nyughatatlan ember. És felettébb türelmetlen: azt sem várta meg a Csiky Gergely Színház egykori színészeként, amíg Zsámbéki lejön Kaposvárra, és csinál egy jó színházat. Pedig akarták, hogy maradjon. Győrffy László elment. Járta a vidéki társulatokat, éles hangú írásaival ostorozta a magyar színházi élet visszáságait. Vándorlását végigkísérte az írás igénye; a kaposvári olvasókkal a minap találkozott Zavaróállomás című hangjáték-kötetének megjelenése kapcsán. A színész-íróval a rádiózásról, színpadról beszélgettünk. — Ön filmrendezőnek készült, és most mégis a rádiónak dolgozik, hangjátékokat ír. Miért? — Ehhez el kell mondanom, hogy az írószövetség filmforgatókönyv-szakosztályának vezetőségi tagja vagyok. Magam is több forgatókönyvet írtam, egyiket a Kőorgonák-ból. Elfogadták, kifizették, nem forgatták le. Filmre alkalmaztam egy kiváló lengyel író Beszélgetések a hóhérral című művét, amelyből Esztergályos Károly rendezett tévéfilmet. Aztán a nemrég megjelent Aluljáró című regényemből Íratott velem forgatókönyvet a Magyar Televízió; kifizették, megvolt rá a pénz, sajnos, mégsem forgatták le. — Miként kezd el valaki ezzel a „tanuihatatian" műfajjal foglalkozni? — A novelláimat olvasták a rádió szerkesztői, ismerték a párbeszédeimet, stílusomat, és felkértek különböző irodalmi művek adaptálására. Egyébként mindenki azt hiszi, azért kezdtem el a rádiónak dolgozni, azért tudok hangjá- íékot írni, mert színész vagyok. Ez tévedés. Egész egyszerűen nekem ezt nem kellett :anulnom: tudom. — Más. Ön évtizedek alatt többször változtatott társulatöt. Mi volt az oka ennek a „törés-menésnek”? — Az volt az oka, hogy mindig olyan állampárti, pártállami elvárások érvényesültek a műsorrendben, és emiatt a színészek kihasználtságában, amelyekkel nem voltam kibékülve. Emellett a színházakat egy ideig enyhén szólva nem szakemberek irányították. Én ezekről írkáltam a publicisztikáimat, és elég dörgedelmes hangon firkálok, úgyhogy gyakran kérdezték meg a szí-' nidirektorok; ugyan már, nincs-e kedvem elszerződni? Folyton jár a pofája, és ír, mondták rám. Ez elég volt nekik. Nem volt harag, csak menjek a fenébe. Tehát általában a cikkeim miatt mentem el, és mert nem kaptam megfelelő szerepeket. Ahhoz pedig türelmetlen pasas vagyok, hogy kivárjam a dolgokat. (Fotó: Kovács Tibor) — Most hogy áll a színpaddal? — Két éve játszottam utoljára Fehérváron. Ha vidékre szerződnék, el kellene szakadnom olyan dolgoktól, amelyek most működnek. Egy produkcióra esetleg elmennék..., de már nem hiszem, hogy fogok játszani. Győrffy László, ha újra kezdhetné, türelmesebb lenne, mint színész. Nem szerezne magának annyi ellenséget szókimondóságával, és nem feltétlenül sértene meg mindenkit. Szépen, kedvesen becsomagolná igazságát, megtanulva a tálalás tudományát. Akkor Győrffy László már nem a „folyton jár a pofája és ír” lesz. Valaki más. Lenne. Balassa Tamás Milyen a jó tankönyv? Hát olyan, amilyenből tanulni és tanítani lehet! így fogalmaz a köznyelv, pedig a kérdés korántsem ilyen egyszerű. Ezt valamennyien tanúsíthatjuk, akik valaha is jártunk iskolába. Itt van mindjárt például a tanulnivaló. A ma élő generációk mindegyike megélhette, hogy nemcsak a műszaki tudományok avulnak vészes gyorsasággal, hanem igencsak változó a megtörtént események tárgyilagos elemzésére vállalkozó történelem- tudomány — legalábbis az a része, amelyet, mint elsajátítandó!, az ifjúság elé tártak. így annak tartalma, hogy mi kerüljön, mint továbbépítendő ismeretanyag a fejekbe, az a pedagógus felkészültségére és tisztességére bízatott. A tanítás eszköze, a tankönyv nem mindig volt segítségére ebben. A diák számára, a foszló-gyűrődő, hamar sárguló, szürkés papíron zsúfolódó betűtömeg nem volt vonzó, benne a kevéske, elmosódott ábrával, képpel nem igazán késztetett elmélyülésre, lapozgatásra. A muszáj keserű ízét érezhette minden kézbevevő, nem azt, hogy megnyílik előtte a tudás csodavára. Hivatalosan a tankönyv a tananyagnak a tantárgyhoz kötött, tanmenetszerű feldolgozását adja, alkalmazkodva az iskolaszerkezethez és az osztályhoz. így a tankönyv által a pedagógust remekül lehetett ellenőrizni. Az új közoktatási törvénytervezet tartalmilag változtatni kíván ezen. A készülő alaptanterv művelség- területekben, műveltségegységekben gondolkodik. Míg a korábbi tankönyvrendszer tantárgyhoz kötött világképet közvetített a diákok számára, a születő újnak szükségszerűen átfogóbb, integrált ismeretanyag közvetítésére kell vállalkoznia. A minisztérium liberális szerkezetben kívánja szabályozni a közoktatást. Sajnos, az ezzel kapcsolatos vitákban kevés szó esik tartalmi kérdésekről, e témában például arról, hogy milyen tankönyvek készüljenek. A másik, szintén tartalmi kérdés, hogy milyen lesz a vizsgarendszer. Ha keményen szabályozott, akkor „visszafelé” kell intézményesülnie, s akkor nyilvánvalóan tantárgyakban kell hogy gondolkozzék. Sok még a nyitott kérdés, amely megválaszolásra vár a tankönyv kapcsán. Ha a tankönyv — márpedig a jónak annak kell lennie — olyan ismeretközvetítő, amely a tanár és a diák tájékozódásának segédeszköze, akkor nem más, mint a tanulás folyamatát segítő könyv. Általa a tanár arra kényszerül, hogy pontosan megfogalmazza, mit kíván tanítani, a gyerekek pedig megkapják belőle azt a nagyobb mozgásteret, amely ismereteik bővítéséhez vezet. Kevés még az olyan könyv, amelynek kézbevevése öröm, lapozgatása élvezet. Józsa Ágnes Macskajáték Telt ház előtt nagy sikerrel mutatta be a temesvári román színház Örkény István „Macskajáték” című darabját Miszlay István érdemes művész rendezésében. A drámát Gelu Pateanu ültette román nyelvre; a főszerepet a híres Aurora Simionica és Larisa Staze-Muresan játszotta. Siker Bagnolet-ben Több díjat szerzett a Párizs melletti Bagnolet-ben a III. nemzetközi koreográfiái versenyen a magyar Tranz-Danz együttes, amelynek vezetője Kovács Gerzson Péter. Megkapták a kollektív előadóművészeti díjat, az együttes zenészei pedig külön dicsérő elismerést nyertek el. Erkel-napok Rangos zenei eseménynek ad helyet a hét végén Budakeszi: Erkel-napokat rendeznek. A már hagyományos, kétévente sorra kerülő háromnapos eseménysorozat gazdag programjában egyebek mellett hazai és a határokon kívüli magyar kórusok adnak egymásnak találkozót. Egészség-tábor Harminc túlsúlyos és magas vérnyomásban szenvedő gyermek részvételével az egészséges életmódra nevelő tábor nyílt Hódmezővásárhelyen. A kéthetes kurzuson kiemelkedő szerepük van az önismereti foglalkozásoknak, az autogén tréningeknek, s a résztvevők folyamatos orvosi vizsgálatban részesülnek. „ Várúrnő ” — A sümegi vár hasznosítására húsz évre kötött szerződést a város önkormányzata Papp Imréné vállalkozóval, aki az elmúlt években már bebizonyította „várúrnő” erényeit. Az utóbbi három esztendőben nemcsak az idegenforgalmat lendítette föl, hanem helyreállíttatta az omladozó várfalat és országszerte híres előadásokra szerződött a veszprémi Peszerződéssel tőfi Színházzal. A sümegi várjátékok is tízezreket vonzottak a festőén szép vidékre. Az eredeti szerződés 10 évre szólt, s most húsz évre módosították. így 2012-ig van úrhölgye a sümegi várnak. A bérleti díj egyébként évi 500 ezer forint. A fejlesztést, az épületek helyreállítását a műemléki felügyelőség ellenőrzi. Tíz nap a Száz év magánnyal (2.) Át a piroson, arccal a Latin-Amerika, Kolumbia, Jogota és íme, itt megy az után egy Volga, egy >B-60-08-as rendszámú, vir- gli Kaukázuson inneni jármű, ‘S azután feltűnik egy Dacia 3. Mellettük persze fut ten- ernyi tengerentúli és európai, alamint japán autó. A leg- jbbje kivénhedt, mint az or- zágút. Rettenetes nehéz — lég az oly jól szituált polgár- ak is — itt autót vásárolni. A enzin viszont durván egyhazába kerül a magyarorszá- inak. S a közlekedés? Nin- senek sávok, ahol mégis vétlenül vannak, ott teljesen teslegesek. Hömpölyög az utóáradat, és mintha előírás inne az itteni kreszben: nem- sak a gázt, a dudát is nyom- ik — egyfolytában, rettenete- en. Mintha megannyi lurkó ke- sredett volna a volánok lögé, elképedésünk már sak akkor nagyobb, amikor gy vidéki programról vissza- lé érkezvén, buszsofőrünk dsztematikusan áthajt a pi- ison. Egyszer persze átsu- an egy zöldnél is. Eltévesz- tte — mondja valaki. Egy ásik helyen egy másik alkalommal, az útfelbontás miatt leszűkült szakaszon, nem tudta bevenni a kanyart kiváló képességű vezetőnk. Rük- verc, előre. Rükverc, aztán megint előre. Az ott tüsténkedő rendőr megelégeli a dolgot, s jól megdöngeti ököllel a busz hátulját. Még bele is rúg, hogy siessünk. Szabad a nap, nincs előadás, irány a hegy, illetve a csúcsán, hihetetlen helyen felépített templom. A kolumbiaiak igen vallásosak. Az itt lakók több mint kilencven százaléka katolikus. Ha látni valahol egy megmászhatatlan sziklát, annak tetején minden bizonnyal ott egy gyönyörű feszület, ha van egy elérhetetlen hegyorom, oda épült a századok során minimum egy szentély, egy kolostor. Drótkötélpályás, függő kabinban lehet feljutni e bogotai nagy hegy tetejére. A társulat egy része — hiszen a technikaiak az előadás előkészítésén dolgoznak — kirándul. Illetve kirándulna, mert nem szállhat be a kabinba. A berendezések Tunja központja. Spanyol örökség az óriás főtér kezelői felfedeztek négy gengsztert. Vissza a bejárathoz, mindenki. Kiszáll a rendőrség. Egy derék fegyveres — pisztolyon tartott kézzel — beszáll velünk, és már mehetünk is. Kirándulni. A gyönyörű templomban, amely négy évszázad generációinak imáját hallgatta s amely két pápát is fű felé fogadott, nagy a csend. Csak egy hatalmas kutya hűsöl az oltár mögött. Zipaquirá kirándulóhely. Arról nevezetes, hogy szén után kutatva sóra bukkantak itt. S a hegy belsejében hatalmas termeket vágtak a fehér kristályos anyagba, amiből aztán — lám, a hit — templomot vágtak. Micsoda díszlet! — sóhajt valaki a végeláthatatlan lépcsők láttán. Soha ekkora építmény az Isten házának. S egy megható pillanat a sok közül: valaki magyarul imádkozik. Kevés azt mondani, hogy jól sikerült a színházi találkozót jelképező embléma. Inkább illik rá: telitalálat. A szomorú Nap összefut, a nevető Kolumbia a találkozások országa. A pompa a szerénységgel, a sivár táj a gazdag mezőkkel, a sötétség a világossággal. Kolumbia kávé a világnak, erdeivel levegő a Földnek. Kolumbia uránt jelent, és tudni illik, hogy bauxit- és nikkelmezők felett él. Kőszénkészletei hatalmasak, olajáról pedig bizonyára még sokat hall a világ. S a találkozás: nézzük a híradót, elapadt folyók medrét pásztázza a kamera. Megjelenik a táblázat, mennyi energiát is fogyaszt háztartásával az itteni polgár. Ez már gyanús. Este azután nem kap áramot néhány kerület Bogotában. Mi meg caplatírozunk a sötét utcán, s azután csak találkozik valahol egy számozott útvonal sarkán a világosság a sötétséggel. A városból kifelé menet, elhagyva határát, öt-tíz kilométerenként gyönyörű, kis turistaparadicsomokat találni. Nyírott fű, lovaglópálya, gyerekszórakoztató centrum, tündéri éttermek, fogadók. Fut az autóbusz, aztán lassít, s már csak lépésben halad. Valami akadály? Talán baleset? Elhaladunk az árokpartra kiterített két fiatal férfi holtteste mellett. Üvegtörmelék, vér vagy balesetre utaló nyom sehol. Lelőtték őket. A kábítószer — így a magyarázat. Az illúzió mindenütt sokba kerül, ezért nincs semmi illúziójuk a szegényeknek. Szegények. Holnap karnevál. Rumba! Rumba! — rázza meg derekát a huszonéves Petrícia. (Folytatjuk) Hajnal József
