Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-11 / 137. szám
6 1992. június 11., csütörtök Május végi kirándulás Kalandozások Játsszunk a szabadban Kanalas labda Állítsunk fel 10-12 üveget egy 5-6 méter hosszú vonal mentén. A játékosok az üvegsor egyik végén állnak. Az első üveg mellé tegyünk le egy pingponglabdát, és adjunk egy kanalat a csapat első tagjának. Feladata az, hogy a labdát cikkcakk alakban, az egyik üveget balról, a másikat jobbról megkerülve hajtsa végig a kanállal az üvegsoron, és vissza. Utána a többi játékos következik. A pingpong- labdát kézzel megérinteni nem szabad, még akkor sem, ha netán elgurult. A játékvezető figyeli és jegyzi, hogy a csapat tagjai hányszor nyúlnak kézzel a labdához, és hányszor borítják fel az üvegeket. Minden hozzáérés és felborulás után pontot vonnak le a csapat összteljesítményéből. A játéktér ne lejtsen, és szélvédett helyen legyen! Nézd meg, ha tudod! Egy 10x10 centiméteres papírlapra minden gyerek felrajzolja a legkedvesebb játékát. A játékvezető mindenkinek a hátára erősíti a papírlapot. Ezután fogócska kezdődik: mindenki igyekszik a másik hátán levő papírlapot megnézni — úgy, hogy közben a többiek a sajátját ne lássák. Ha valakinek meglátják a lapját, és megmondják, hogy mi a kedvenc játéka, kiesik. a madárvilágban A balkáni gerlék megszállják Európát? r É lt egyszer Mesevárosban egy nagyon gazdag ember. Ennek a gazdag embernek egyetlen mulatsága volt egy tükör, amely olyan csodálatos tulajdonságokkal bírt, hogy minden távol álló embert, még a legszebbet is torz alakká csúfította. Csupán ennek a gazdag embernek mutatta meg valóságos figuráját, aki nem is tudott elmenni a tükre elől, mert nyomorék volt. így aztán nagyokat nevetett az utcán járó-kelő embereken, akiket a tükörben látott. Egyszer Meseország hatalmas királya látogatott el Mesevárosba. Gyönyörű, magas, barna hajú férfi volt, izmos alakján feszült a gyémántokkal ékesített királyi ruha, vállára simult a hermelinpalást. Hófehér paripáján lovagolt be a városba, nyomában a díszruhába öltözött főurak és apródok... A gazdag ember felkacagott, mikor a háza elé értek, mert a tükörben az élen lovagló király szamárháton ülő, sovány,- apró embernek látszott, fején korona helyett csörgősipkát viselt. Az utána következőket is mind bohócoknak mutatta a tükör. A gazdag ember a nagy nevetéstől magához térve így kiáltott: — Kik lehetnek ezek a furcsa pofák? Talán cirkusz jön a városba? Legnagyobb csodálkozására háza előtt megállt a furcsa menet. Mégpedig azért, mert a király hallott a gazdag ember furcsa tükréről, és a kíséretét kinn hagyva bement, hogy közelről lássa. Megállt az ajtóban. A tükör még most is bohócnak mutatta. — Mit akarsz, te bohóc? — szólt rá nyersen a gazdag ember. — Balga ember — szólt a király —, úgy látszik, nem tudod, kivel beszélsz! Én Meseország királya vagyok! Ahogy közelebb lépett, akkor a tükör már a valóságot mutatta. A gazdag ember nagyon megijedt, és mentegőzve könyör- gött: — Bocsáss meg, fenséges uram! Én csak a tükrömből ismerem az embereket, mert nyomorék vagyok. Azt hittem, hogy a tükröm igazat mutat, s azért neveztelek bohócnak, mert a tükrömben annak láttalak. Gyere, győződj meg róla, a ház előtt álló kíséretedet most is bohócoknak mutatja a tükör! A király a tükörbe nézett, és harsányan fölnevetett a látványon. — Bolond ember vagy, nyomorék! A hamis látszatra adsz, és így ítélsz az embertársaid felett. A király behívta kíséretét. A gazdag ember elámult a sok délceg alakon s a gyönyörű ruhákon. — Látod, nyomorék — szólt a király, miután kiküldte embereit a szobából. — Ilyenek a valóságban a te siralmas alakjaid. Tanuld meg, hogy az embereket először meg kell ismerni, s csak azután szabad ítélkezni felettük — mondta, s ezzel elment. A gazdag ember pedig úgy belerúgott a tükörbe, hogy az ezer darabra tört. A kerületvezető vadászok elárulták, hol lehet látni élén- kebb vadmozgást, ezért az unokáimmal oda igyekeztünk. Meleg volt az autóban, de kénytelen voltam zárva tartani az ablakokat, mert a kisebbik unokám a Katalin, ha meglátott valamit, olyan hangosan nyilvánította tetszését, hogy minden vad elmenekült tőlünk, így jártunk a Szenttamási-irtás bekerített legelőjére telepített szarvascsapattal is. A kerítés mellé húzódtak onnan néztek felénk. Csak addig álltunk itt, míg néhány felvételt készítettem, aztán robogtunk tovább. A Lencsés-tói nagykanyarnál kifordultunk az erdőből, mert a Vuncs-tetői füves részen egy fiatal, szabályos hatos agancsé őzbak, a vadőr állítása szerint, már késő délután kivált az erdőből. — Ha időben a magaslesre ülünk, le lehet fényképezni — mondta. — De elkéstünk, mert mikor a leshez értünk, Katalin hangos örömujjongása miatt beváltott az akácosba. Visszafordultunk, aztán Szenttamás-puszta helyén letértünk a bitumenes útról, és a Surján-patak völgyén észak felé haladtunk. Az úttól nem is távol két fácánkakas viasko- dását láttuk. Annyira el voltak merülve a verekedésben, hogy Katalin hangos örömujjongására sem váltak szét. Az Akasztó-völgyi patak mellett, a napraforgóval bevetett vadföld szélén lévő lesre kapaszkodtunk föl. Andris állandóan fi- gyelmezetette Katát, hogy maradjon csendben, mert az erdő lakói nem szeretik a hangoskodást, de hasztalan volt, mert mikor a sárgarigó után az énekesrigó is megszólalt s a kakukk is kiáltott néhányat a közelben, ezt Katalin is utánozta hangosan, mire a vadföldön legelő muflonjerke és a kis báránya azonnal berohant az erdőbe. A völgyben a szálas között türelmetlenül várakozott az alkonyat. Negyed nyolckor a gerincen megjelent kilenc muflon, köztük egy fehér foltos, szép csigájú kos; azonnal legelni kezdték a zsenge napraforgót. Nyolc óráig néztük Andrissal a muflonokat, mert Katalin közben elaludt az ölemben. Valamit álmodhatott, mert hangosan nevetett, s erre a muflonok lassan elkocogtak az erdőbe; mi meg visszaballagtunk az autóhoz, aztán elindultunk hazafelé. Másnap reggel örömtől sugárzó arccal újságolta Katalin, hogy álmában sok-sok barna birkát látott, és megígérte, hogy ezután csendben lesz, ha újra kirándulunk az erdőben... Tóth Ferenc Pontos okát az ornitológusok sem tudják, de tény, hogy öt-hat évtizede valósággal meglódult a balkáni gerlesereg. Ez a homokszínű, a nyakán fekete orvét viselő madárfaj a harmincas évek elején Kisázsia felől megindult északnyugati irányba, s napjainkra már csaknem egész Európát meghódította. Magyarországon először Berety- tyóújfalun észlelték 1932-ben, de a „megszállás" mértékére és ütemére jellemző, hogy 1933-1972 között kereken 2 és fél millió négyzetkilométeres európai területen telepedett meg. Legújabban már Skandinávia déli részein is rendszeresen fészkel. A gerle-népvándorlás indítékairól megoszlik a tudósok véleménye. Vannak, akik a fölmelegedéssel, mások inkább az eredeti élőhelyükön végbement túlnépesedéssel magyarázzák a gerlék tömeges áttelepülését. Érdekes, hogy a meghódítandó területeken először az úgynevezett szálláscsinálók jelennek meg: ezek a fészkelő párok különböző pontokon, nem egyszer egymástól 200 kilométeres távolságokban ütnek tanyát. „Lélekszámúk” meglehetősen gyorsan nő. Svédországban például 1951-ben észlelték az első párt, tíz évvel később 1200 példányt számláltak, 1974/75 telén pedig 68000-et. A brit szigetek állománya 1955-ben mindössze egyetlen pár volt, 1970-ben viszont mintegy 25 000. Hazánkban egész évben honos. Sajátos módon ragaszkodik az ember közelségéhez: városokban, falvakban él. Silány, néhány ágacskából álló fészkét nem egyszer a városi bérházak erkélyeire, a virágosládákba rakja. Ahol rendszeresen etetik, könnyen szelídül, az ablakban akár kézből is elveszi az apróra morzsolt kenyérdarabkákat. A balkáni gerléknél szelídebb hódító sereget nemigen látott még öreg kontinensünk. Schmidt Egon A somogysárdi óvoda a kaposvári Sörház utcai óvoda középső és nagycsoportos gyermekeit közös ünneplésre hívta meg a gyermeknapon. A vendéglátók a kapuban várták a kaposvári kicsiket, izgalommal, mikor érkeznek, no meg azért is, hogy a szabadtéri programhoz jó idő legyen. Megérkeztek a vendégek, aztán begördültek az óvoda udvarára a lovaskocsik is. Látni kellett volna a tágranyílt, izgatott gyerekszemeket! A kicsik felsorakoztak, elhelyezkedtek a kocsikon. Szólt a dal, énekeltek, míg végigvonultak a falun a felnőttek kíváncsi tekintetének kíséretében. Aztán megérkeztünk a bodza- és akácillatú, dimbes-dombos szőlőhegyre. — Kezdődhet a rőzsegyüj- tés! — adták ki a jelszót a felnőttek, és máris szaladt, ki merre látott száraz ágat gyűjteni. Míg a dadusok az ebédhez valót készítették, mi pillangót kergettünk, virágot szedtünk, fürgelábú zöld gyík után szaGyermeknapi emlék (Levelet hozott a posta a somogysárdi óvoda nevelő- testületétől. íme, a levél és a felejthetetlen élményt őrző képek egyike.) ladtunk, és aki tehette, Pali bácsi jóvoltából hintón kocsi- kázott. Közben kíváncsi gyerekszemek meredtek a bográcsra: mi fő benne? Paprikás krumpli! Bográcsban! Ennél finomabbat még sohasem ettünk! Aki kicsit elfáradt, a hűs fák tövében mesét hallgatott, vagy színes szappanbuborékot fújt. A nap hevét a finom gyümölcsfagylalt enyhítette. Ennyi boldog gyermekarcot együtt, talán még sohasem lehetett látni a somogysárdi szőlőhegyen! Voltunk vagy százötvenen — nem felejtjük el! TÖRŐ ISTVÁN Nyárelő Elvonult a zöldár, a part is posványos, kifullad a ménes, a szél sem vad, táltos, búzavetésekben a pipacs virágzik, az árokpartokon fürge nyúl cikázik, korai cseresznye tündöklik az ágon, pünkösdi harangszó oson el a tájon, gyerekek üzennek madaraknak, fáknak, és búcsút intenek a vén iskolának. Számkocka Rajzolj a felső két sor üres kockáiba annyi pontot, hogy azokat összeadva az alsó sorban mindig pontod legyen! (Az első függőleges sort tekintsd mintának!) SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEK OLDAL ÓVODÁSSAROK
