Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-09 / 135. szám
1992. június 9., kedd , SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 A KÖNYVHÉTEN DEDIKÁLT: TÜSKÉS TIBOR Békében a frontvonalon Az ünnepi könyvhét Somogy megyei rendezvényeinek vendége volt Tüskés Tibor író. A Párhuzamos történelem című kötetét a Pátria Kiadó jelentette meg. A szán- tódi születésű, Pécsen élő íróval a kaposvári József Attila könyvesboltban beszélgettünk, ahol könyvét dedikálta az olvasóknak. — Az idei könyvhét mintha szerényebb lenne a korábbiaknál. Az ünnep hétköznapokká vált. Miben más az 1992. évi könyvhét az előzőeknél? — Megszoktuk, hogy ilyenkorra időzítették az állami nagy könyvkiadók java termésük bemutatását. Hangsúlyosan jelen volt a külföldi irodalom is. Ezzel szemben most azt tapasztalhatjuk, hogy a könyvpiacon megjelentek a magánkönyvkiadók is, amelyek színesítették, gazdagították a választékot. Sokkalta inkább a mai magyar irodalomra esett a hangsúly a korábbi évekkel szemben. — Talán kezd hasonlítani a könyvhét az 1940-es évekbeliekhez, a kezdethez? — Az első könyvélményem valóban a negyvenes évek elejére tehető, amikor a könyvhéten féláron diákként megvásároltam Vajthó László irodalomtörténeti munkáját. Nemcsak a kortársirodalom hangsúlyos jelenléte jellemezte annak a korszaknak a könyvhetét, hanem az is, hogy valamennyi művet féláron vásárolhattuk meg. A mai könyvárak olyan magasak, igazán megtehetnék azt a gesztust a kiadók, hogy valamennyi könyvheti könyvet féláron adják. Megvásárolhatnák ezeket a diákok és a kiskeresetű emberek is. A könyv ünnepe a vásárló ünnepévé válhatna így Fotó: Király J. Béla — A könyvheti újdonságok közül mely müvek keltették föl Tüskés Tibor érdeklődését? — A műfaji változatosság jól reprezentálja a mai magyar irodalmat és a szellemi életet. A verseskötetek közül Fodor Andrásét és Krasznahorkai Lajosét emelném ki, tőlük tiszteletpéldányt kaptam, tehát ezeket már nem kell megvásárolnom. A történelmi, politikai tárgyú művek egyre inkább az érdeklődésem homlokterébe kerültek. De ezek közül csak a legérdekesebbeket vásárolom meg, az aktualitáshoz kötődő könyveket majd a könyvtárból kölcsönzőm, ezek közül elsőként talán Végh Antal riportkötetét. — Tüskés Tibor pályája elején szívesen írt irodalmi igényű útirajzokat, többek között Somogyról is. Az idei könyvhétre megjelent munkája a ma divatos dokumentumirodalom és az útirajz különleges ötvözete. A Párhuzamos történelem című kötete az édesapa romániai háborús naplóját és fia azonos helyszíneken készített útirajzát tartalmazza. — Könyvemnek társszerzője még a véletlen. Nemcsak az apa háborús naplója, fia útijegyzetei vannak együtt benne jelen, hanem a mai történelem is. A temesvári, a bukaresti forradalom tette lehetővé számomra, hogy édesapám nyomában elinduljak Romániába, katonaéletének színhelyeire. Míg a román katona és édesapám ellenfélként álltak szemben egymással, kísérőm és én egymást megbecsülve. Egyik írótársam megajándékozott egy olyan kolbásszal — egy szál csabai ellenében —, amilyet édesapám fogyaszthatott annak idején. Ilyen élményem is volt. — Az európai irodalom, véleménye szerint mit tesz a közös emlékezés kifejezésére? — Herkulesfürdőn a dunai Vaskapu megnyitása alkalmából találkozott a szerb, a román király és a moncarchia császára. Vendéglátó román íróbarátom javasolta: megszervezhető lenne egy román, szerb, magyar írótalálkozó elsőként Herkulesfürdőn, majd Újvidéken, illetve a Balatonon. Az európai irodalom, köztük csupán á példa kedvéért, a szlovén irodalom is sokat tesz annak érdekében, hogy megismerjük egymást, kifejezzük közös vágyainkat. Előbb tud találkozni két ország írója, mint annak hadügyminisztere. A Berlinben megjelenő irodalmi folyóirat rendszeresen jelentkezik hol magyar, hol francia, vagy más országok irodalmával. A hatvanéves Tüskés Tibor sem tudja elkerülni, hogy ne fogjon az oly annyira divatos memoárirodalomba. Készül is írói évtizedei emlékeinek csokorba gyűjtésére. Közöttük Somogynak is helye lesz, nemcsak a szülőfalunak, a bakterháznyi Szántódnak, hanem többek között Niklának is, ahol Berzsenyi szelleme minden alkalommal magával ragadja a kései utódot, Tüskés Tibort. Horányi Barna A Nagy Vezér múzeuma Nehogy az észak-koreaiak kételkedni merjenek Nagy Vezérük világhírnevében, Kim Ir Szén egy száz teremből álló hatemeletes múzeumot töltött meg azokkal az ajándékokkal, amelyeket más országok vezetőitől kapott. Jelenleg 155 országból küldött csaknem 69 ezer ajándék található a múzeumban. A 80 éves Kim Ir szén fia, akit Szeretett Vezér néven ismernek, 20 szobát „foglalhatott” el 138 országból származó 22 és félezer ajándékának az elhelyezésére. „VÁROSLAKÓ” TEA Tatabánya után budapesti óvodákban is beiktatják a gyerekek étrendjébe a „Városlakó” tea fogyasztását. Ezzel a teakeverékkel megelőzhető, hogy a környezetszennyezésből származó ólom káros mértékben felhalmozódjon a vérben, s megakadályozza más nehézfémek káros hatását is a szervezetben. Az új terméket egyelőre élelmiszerként hozzák forgalomba, de feltalálói — a tatabányai Mironatura magyar-svájci kft — már kezdeményezték, hogy minősítsék gyógyszerkészítménnyé. Az SMK színei Az évek során szolgáló-szolgáltató szemléletű intézménnyé alakította magát a Somogy Megyei Művelődési Központ. Legalábbis így vélik azok a települések, amelyek kulturális intézményei régóta együttműködnek az SMK-val. Hogy a jelenlegi intézménylánc megmaradhatott, az a települések képviselőinek köszönhető. Azoknak, akik fontosnak tartották, tartják a szakmai továbbképzéseket, a különféle közművelődési rendezvényeket, akik a szakmai segítség mellé anyagi támogatást is mertek kérni. Mert milyen jól jön néhány, vagy több tízezer forint a kézműves szakkör fenntartásához, a honismereti tábor megrendezéséhez vagy az amatőr néptáncegyüttes hazai, netán külföldi utaztatásához? A vándorkiállítások is sok érdeklődőt vonzottak. Ezeken kívül technikai segítség is érkezett a megyei művelődési központtól, s működött az információszolgáltatás is. Somogyi példa Hogy a koordináló szerepés feladatkör nem mindig eredeti elképzelések szerint valósulhatott meg, az az anyagiaknak „köszönhető”. A szakmai követelményeket a szűkülő keretekhez kellett igazítani, és kompromisszumokat kellett kötni. Ráadásul egy olyan intézménynek, amelynek létét többen megkérdőjelezték a közelmúltban. Az SMK „csapata” — az időközben felszámolt szabadidőklub szélnek eresztett dolgozóinak kivételével — a létbizonytalanság ellenére szervezte régi, nagy hagyományú rendezvényeit, mint a Hajlik a meggyfa népdaléneklési versenyt, a diákszínjátszók találkozóját, az Éneklő Ifjúság-hangversenyt, s a táncosok az idén is rophatták a Horváth János és az Együd Árpád emlékére rendezett megmérettetéseken. Sikeresek voltak a filmszemlék, a fotó-, képző- és népművészeti tárlatok. Nem csoda, hogy az évek folyamán — akkor ugyan művészeti szemléknek nevezték a programokat — az országos szakmai körök példaként emlegették Somogyot, ahol sokat szánnak a hagyományápolásra, a kulturális kincs megőrzésére és népszerűsítésére. Az intézmény — bár megbízott igazgató irányítja a munkát — ezen az úton akar továbbhaladni. Az osztályszerkezet megszűnt, de a munka- területek továbbra sem veszítettek színükből. Jelenleg kilenc szakalkalmazott dolgozik az SMK-ban, s 230 somogyi település kulturális életébe próbál „befolyni”. Már a „váltás előtt” az önszerveződő közösségek mellé szegődtek, s azt szorgalmazzák, hogy a falusi-városi művelődési intézmények ezeknek a kisebb-na- gyobb csoportoknak legyenek otthonadó gazdái. Átképzés felnőtteknek Ráébredtek: bizonyos fokú profilbővítésre szükség van. Ez pedig a felnőttképzés és az átképzés területe, hiszen a munkaerőpiaci viszonyok kényszerűen követelik ezt a „váltást”. A munkaügyi központtal és az átképző intézményekkel már felvették a kapcsolatot, s koordinációs intézményként ezt fokozatosan szeretnék kiterjeszteni a megyére. Több helyen ugyanis szerepválsággal küszködő művelődési házak is fellelhetők. Az információk gyorsítására lépett a Hálózati Tájékoztató helyébe a Somogyi Kurír, amely közművelődési szakfolyóirattá nőtte ki magát. Múzeumi, levéltári, könyvtári, TIT-es információival országosan is egyedülálló. Erre azért is szükség van, mert a közművelődés lapja, a Népművelés megszűnt, a helyette szerkesztett TIM léte pedig anyagi okok miatt kétséges. Az „élő seb” A legnagyobb „élő seb” a befejezetlen székház-épület. Legalább 12-14 millió forint kellene a nagyteremre, amely igényes kamararendezvények otthona lehetne. Ahelyett, hogy épülne-szépülne, az állagmegóvás emészti el az ezreket. Többen úgy vélik: csak egy hathatós városi-megyei összefogás hozhatna eredményt. Az SMK tovább éli életét. A népművelők azt szeretnék folytatni, amelyre egykoron örömmel szegődtek. Mégha nincs is könnyű dolguk, nem adják fel. Csakúgy, mint a falvak lámpásai. Már ahol vannak. Lőrincz Sándor RANDE JENŐ: Nagykövet voltam Egyiptomban Az olaj embargó véget ér J Az olajembargó a ^ H szolidaritást jelI ■ képezte az arab /ilágban, amelyet egyébként negint a meghasonlottság jel- emzett. A hármasszövetség- >ől kiábrándult Kadhafi Tuné- riával készült szövetségre épni. A szír sajtó — félreért- íetetlenül a vezetés vélemé- íyét tükrözve — az egyip- omi-izraeli csapatszétválasz- ási megállapodás miatt lúlt-fúlt. Ahogy Mohamed ihukri külügyminiszter-helyet- 3S mondta: „Az arab egység lom, ami októberben megva- ósult. Azóta újra bebizonyo- odott, hogy ez a kedves és endégszerető arab világ na- yon kiszámíthatatlan tud inni”. Amit az is igazolt, hogy em lett semmi Szadatnak bból az ígéretéből, hogy ja- uár első felére elintézi az olaj- embargó feloldását. Pedig Nixon, akinek ezt az üzenetet küldte, december 28-án hozzá intézett levelében mintegy nyugtázta ígéretét: „Ami engem illet, kötelezettséget vállalok, hogy megteszek mindent, ami hatalmamban áll, annak érdekében, hogy elnökségem második szakaszára úgy emlékezzenek visz- sza, mint arra az időszakra, amikor az Egyesült Államok kormánya új és termékeny kapcsolatokat alakított ki Egyiptommal és az arab világgal... Az olajtermelők nyilvánvalóan kirekesztő akciója azonban teljesen leronthatja annak a hozzájárulásnak a hatását, amelyet az Egyesült Államok eltökélt szándékkal végre akar hajtani az elkövetkező napokban. Ezért Elnök Úr, teljesen egyértelműen meg kell Önnek mondanom, hogy az Egyesült Államok ellen életbe léptetett olajembargót és olajtermelési korlátozásokat haladéktalanul szükséges beszüntetni.” Szadat január 14-én csak azt tudta megígérni Kissingernek, hogy amint megvalósul a csapatszétválasztási megállapodás, azonnal Szaud-Arábiába utazik, s „bízik abban, sikerül elérnie, hogy legkésőbb január 28-ig véget érjen az olajembargó.” így még lett volna idő arra, hogy a szorongatott Nixon a nemzet helyzetéről szóló szokásos évi elnöki üzenetében végre valami jó hírrel szolgálhasson. De megint nem történt semmi, így Nixon csak annyit mondhatott, az arab vezetők rövidesen találkoznak. Február 13-án ösz- szeültek Algírban a fogadó ország, Szaud-Arábia, Egyiptom és Szíria államfői. Ez volt Szadat és Aszad első személyes találkozója az októberi háború óta. A formális üléseken Egyiptom és Szíria elnöke, mintha elfelejtette volna a háború alatt egymásnak küldött vitriolos üzeneteket s országaik sajtójának sokszor kegyetlenül sértő hangját, barátságosan beszélgetett egymással, amint az „testvérekhez” illik. Zárt megbeszélések sorozata után behívatták Izmail Fahmi egyiptomi és Omar Szaqqaf szaud-arábiai külügyminisztert, s Szadat minden különösebb bevezetés nélkül közölte: „Megegyeztünk abban, hogy Szaqqaf és Fahmi Washingtonba utazik, felkeresi Nixon elnököt, s megkéri, küldje Kissingert a térségbe, hogy elintézze a csapatszétválasztást a szír fronton. Ezenkívül felhaltal- mazást kaptok arra, hogy tájékoztassátok Nixon elnököt, az államfők megegyeztek abban, hogy két héten belül formálisan megszüntetik az olaj- embargót.” Aszad elnök abba is beleegyezett, hogy megküldi Washintonnak a Szíriában lévő izraeli hadifoglyok listáját. Nixon február 19-én Kissinger jelenlétében fogadta az egyiptomi és szaud-arábiai külügyminisztert, akik közölték vele az olajembargó feloldását, bár a Nixon számára örvendetes bejelentéshez Kissinger szerint Szaqqaf a következőket tartotta szükségesnek hozzáfűzni: „Igaz, hogy nem kapcsolódik semmilyen feltétel az embargó feloldásához, de kérem, ne felejtse el, hogy azt nem oldjuk fel csak úgy, semmiért... Nem oldjuk fel anélkül, hogy ne történne valami...” A Fehér Ház rózsakertjében várakozó újságíróknak csak általánosságokat mondtak. Az olajembargó teljes megszüntetéséhez még egy kis ingázásra volt szükség — de most már az araboknak egymás között. Március 19-én az arab olajminiszterek megérkeztek a líbiai Tripoliba, de a vendéglátó Kadhafi meggondolta magát, és lefújta az értekezletet. A tervezett tanácskozás résztvevői elfogadták Ahmed Hilal egyiptomi olajipari miniszter meghívását, s ^Kairóba utaztak, ahova rövidesen megérkezett Kadhafi távirata, amelyben közölte, hogy mégiscsak szívesen látja őket. így visszarepültek Tripoliba. Majd amikor kiderült, hogy a szíves vendéglátás csak arra az esetre szól, ha lemondanak az olajembargó feloldásáról, úgy döntöttek, hogy tovább repülnek Bécsbe. Ott született meg március 18-án a következő döntés: 1./ Feltétel nélkül felfüggesztik az olajembargót az Egyesült Államokkal szemben, a döntést újra megvizsgálják a július elsejére összehívott OPEC (Olajexportáló Országok Szervezete) konferenciáján. 2.1 Olaszországot és a Német Szövetségi Köztársaságot baráti országnak tekintik, s így igényeiket kielégítik. 3./ Hollandiával szemben fenntartják az embargót. Kissinger készülhetett az újabb ingázásra. (Folytatjuk)
