Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-01 / 128. szám
2 SOMOGY HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1992. június 1., hétfő Embargó kis-Juqoszlávia ellen (Folytatás az 1. oldalról) A MALÉV-nál egyelőre még nem kaptak semmilyen, a Belgráddal való légiforgalom befagyasztására vonatkozó utasítást. Információjuk szerint a német légügyi hatóság nem fogad és nem indít Kis- Jugoszlávia területére gépeket. A MALÉV-nak heti egyszeri járata van Belgrádba, ez legközelebb csütörtökön indulna. A határőrség szóvivője elmondta, hogy az ENSZ által meghirdetett embargó a személyforgalom korlátozását nem kívánja. Amennyiben a magyar kormány mégis úgy döntene, a Határőrség 30 perc alatt képes lezárni az átkelőhelyeket. A Vám- és Pénzügyőrség szintén várakozó állásponton van. Amint megszületik a kormánydöntés, annak megfelelően vezetik be az embargót a határokon. Az előkészületek már megkezdődtek. Békádban a pánik első jelei máris mutatkoznak a lakosság körében, hiszen hosszú sorok keletkeztek a benzinkutak előtt, és az emberek megkezdték élelmiszertartalékaik feltöltését, súlyos hiányhelyzettől tartva. A teljes belső és külső elszigetelődés közepette, egy nappal az ENSZ-szankciók kihirdetése után, tegnap megkezdődött a szerbiai és montenegrói parlamenti és helyhatósági választás. A választás előtt a Radikális Párt több gyűlést tartott magyar területeken, s igyekezett megfélemlíteni a magyar szavazókat, „lebeszélte „őket arról, hogy a VMDK jelöltjeire adják voksu- kat. Közvetlenül a szavazás előtt még voltak mozgósítások, „önkénteseket" toborzott a hadsereg. A magyar kormány tegnap este az alábbi nyilatkozatot tette közzé az ENSZ embargó ügyében: A határozatot Magyarország olyan, nagy horderejű lépésnek tartja, amely a kibontakozást segíti elő, sőt annak az adott helyzetben elkerülhetetlen, elengedhetetlen eszköze. A kormány a Biztonsági Tanács határozatának megfelelően jár el, teljes körben érvényesíti a testület által elfogadott szankciókat. Számít arra, hogy a nemzetközi közösség minden tagja ennek megfelelően cselekszik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombati határozatának megfelelően a kormány a lehető legrövidebb időn belül konkrét utasítást ad minden érintett magyar intézménynek a szankciók végrehajtására vonatkozóan. A gyakorlati lépésekről az érintett kormányzati intézmények folyamatos tájékoztatást adnak. Az intézkedések összehangolására, azok következményeinek felmérésére, az ebből fakadó teendők kidolgozására tárcaközi bizottság alakult. A kormány legközelebbi ülésén megvizsgálja a tárcaközi bizottság eddig tett intézkedéseit és kijelöli a további feladatokat. Szabadkőműves-dij Horn Gyulának Végétért a kanizsai menedzserkonferencia A FORRONGÓ DAGESZTÁN A Kaukázus térségében egy ideje uralkodó nyugtalanság elérte Dagesztánt, ezt az Orosz Föderációhoz tartozó autonóm köztársaságot is. A véres összetűzések oka a mélységes ellentét egyrészről a régi nomenklatúra, másrészről a nacionalista beállítottságú iszlám erők között, amelyek szabadságot és önrendelkezést követelnek. (Folytatás az 1. oldalról) Horn Gyula, akinek személyében Németországban a „vasfüggöny” egyik leromboló- ját, a keletnémet menekültek 1989-es Nyugatra engedéséről született budapesti döntés egyik szerzőjét tisztelik, már több német kitüntetés birtokosa. A kitüntetett elmondta, hogy ő személy szerint nem tartozik a szabadkőművesekhez, de rokonszenvezik törekvéseikkel. Alapvetően a toleranciára törekednek, az emberek közötti megértésre, ellene vannak a háborúnak, és mindenfajta gyűlölködésnek, pártok fölött állnak, és komoly szociális segélyezőprogramokat valósítanak meg. (Folytatás az 1. oldalról) Az ukrán gazdasági szakember hangsúlyozta: hazája jelentős kedvezményekkel ösztönzi a vegyes vállalatok létrehozását. Az erre vonatkozó törvényi szabályozás hamarosan megszületik. így például a kereskedelmi vállalatok három, az ipariak ötéves adómentesA vöröskereszt VIII. kongresszusa Új alapszabály — régi elnök A Magyar Vöröskereszt olyan időszakban rendezi meg a Vili. kongresszusát, amikor nemzeti segélyszervezetünk humanitárius munkájára nagy szüksége van a magyar társadalomnak. Egyebek mellett ezt tartalmazza Göncz Árpád köztársasági elnöknek a kongresszus résztvevőihez intézett üzenete. A társadalmi változások következtében olyan nem várt terhek nehezedtek a humanitárius szervezetre, mint a szegénység, a hajléktalanság és a menekültáradat problémája, s a hozzászólások visszatérő témája volt a véradó hálózat megújításának szükségessége is. A kongresszus elfogadta a Magyar Vöröskereszt új alapszabályát. Dr. Andics László orvost, a vöröskereszt 1989. december 14-én megválasztott elnökét a Vili. kongresszus megerősítette tisztségében. séget élveznek. Akik kiviszik az országból a valutában megtermelt nyereségüket azok is csak 15 százalékos adót fizetnek. Szjatoszláv Bulah a magyar vállalkozók figyelmébe ajánlotta: üzleti vállalkozási kapcsolatok létrehozása céljából egyenesen az ukrán megyéket, városokat keressék fel. Az ellenzék legfőbb ereje két iszlám mozgalom, a „Rasztasiz” (az Iszlám Újjászületés Pártja) és a „Samil Népfront”. Dagesztán a Kaszpi-tenger nyugati partján terül el, valamivel nagyobb mint Svájc, lakosainak száma körülbelül kétmillió. Déli szomszédja a független Azerbajdzsán. Da- gesztánra (ez a szó azt jelenti, hogy „hegylakók hazája”) a leginkább az jellemző — akárcsak az egész térségre —, hogy a legkülönfélébb népcsoportok lakják, számszerint mintegy negyven. A legtöbbjük kaukázusi vagy török eredetű, de élnek ott perzsák és oroszok, sőt egy zsidó etnikum is. A legtöbb dagesztáni muzulmán vallású és egészen a legutóbbi időkig az arab volt az általánosságban használt nyelv. Az orosz uralom Dagesz- tánban a XVIII. és a XIX. század fordulójára nyúlik vissza, amikor a cároknak sikerült elűzni a perzsákat a Kaukázus északi vidékeiről, bár a hegyek közt a muzulmánok még évtizedekig ellenállást tanúsítottak. Az ő vezérük volt az avar származású Samil, más nevén Samil imám sejk, és a kelet-kaukázusi dervisek politikai vezetője. Samil 1797-ben született a Kaukázusban és 1834-ben megválasztották a Muriden-szekta vezetőjének és harmadik imámjának. Azóta ő vezette — Hadzsi Muráddal, egy másik kiváló muzulmán vezetővel együtt — a Dzsihad-ot, a kaukázusi muzulmánok szent háborúját az oroszok ellen. Tolsztoj és más orosz írók, akik maguk is részt vettek a harcokban, nem egy írásukban foglalkoztak a dagesztáni eseményekkel. Harminc esztendőn át váltakozó szerencsével folyó harcok után Samil és harcosai letették a fegyvert a cári csapatok előtt 1859-ben. Afganisztánban a szovjet megszállás alatt a nyolcvanas években feltűntek Samil képei, bizonyítékául annak, hogy alakja nem merült feledésbe az iszlám világban. A Kaukázusban a muzulmánok körében napjainkban Samil éppen annyira rajongásig szeretett, mint Kemal Atatürk, a Török Köztársaság megalapítója. Az Öböl-háború idején megmutatkozott, hogy milyen erősek az iszlám érzelmek Dagesztánban. Az autonóm terület fővárosában ugyanis egymillió rubel értékben állítottak össze segélyszállítmányt Irak részére és a Szaddám Husszein megsegítésére harcra jelentkezett muzulmán önkéntesek nagy többsége Dagesztánból származott. Ismét Zwack Pétert választották elnöknek (Folytatás az 1. oldalról) A szabálytalanságokat a párt vezetői elismerik, ezért a szombati kongresszuson újraválasztják a testületi szerveket és határoznak az átdolgozott alapszabályról. A támadások ellenére a Vállalkozók Pártja maga mögött tudja a kis-, közép- és nagy- vállalkozók többszázezres tömegét. Ez a réteg kiábrándult és csalódott, hiszen sem a koalíciós, sem az ellenzéki pártok nem képviselnek vállalkozásbarát politikát — hangsúlyozta Zwack Péter pártelnök. Ismertette pártja programját, mely szerint kétkamarás országgyűlésre, gazdasági csúcsminisztériumra és a kormány mellett működő független gazdasági szakértői bizottságra van szükség. Ezzel szemben Zwack Péter többször hangsúlyozta: a Vállalkozók Pártja nem kormány- és nem MDF-ellenes. Több párttal is folytatnak tárgyalásokat, készülve az 1994-es választásokra. A késő esti órákban ismét Zwack Pétert választották meg elnöknek. Bomlasztó kísérleteikért kizárták a pártból Oláh Imrét és Kőhalmi Rezső Sándort. Imelda golyóálló melltartója Imelda Marcos, az elűzött és számkivetésben meghalt Ferdinand Marcos egykori Fülöp-szigeteki elnök özvegye — aki jelöltette magát a május 11-i választásokon — valóra váltotta fenyegetését. írásban szólította fel a manilai kormányt, hogy adja vissza családjának teljes elkobzott vagyonát: beleértve 1200 pár cipőjét, teljes fehérnemű-készletét, golyóálló melltartóját is... Bírósági feljelentést helyezett kilátásba, ha tíz napon belül nem adják át neki elkobzott javainak teljes listáját. Végül kártérítést követelt azokért az ezüsttárgyakért és festményekért, amelyeket *a manilai kormány 1991-ben a New York-i Christie’s cégnél elárverezte- tett. Amikor 1986-ban az amerikaiak sietve Hawaiira menekítették, személyes holmija nagy részét kénytelen volt hátrahagyni. Hivatalos adatok szerint a Marcos házapár elkobzott javainak és ingatlanainak együttes értéke eléri a 75 milliárd pesót, s ez kereken 3 milliárd dollárnak felel meg. A manilai kormány azt válaszolta Imeldának, hogy adjon át jegyzéket ösz- szes ékszereiről, vagyonáról, és „magyarázza meg, hogyan szerezte ezt a vagyont”. Aquino asszony, akinek elnöki mandátuma lejárt, titkára útján közölte: miután a választásokat már megtartották, a kormány kész megengedni, hogy Imelda Marcos hazahozza elhunyt férjének hamvait és hazai földben temesse el, lehetőleg llocos Norte északi tartományban, Marcos szűkebb hazájában. Legújabb jelentések szerint egyébként azok a befolyásos családok, amelyek évtizedeken át irányították az ország életét, kudarcot szenvedtek a választásokon és a szavazók szembefordultak a feudális stílusú etatizmussal. Nem vonatkozik azonban ez minden befolyásos családra. Igen jól szerepelt például az Aquino asszonnyal rokonságban levő Cojuangco család: négy szenátusi helyet szerzett és a kormányzói posztot Tarlac tartományban. Súlyos vereséget szenvedett Salvador Laurel alelnök és a nagynevű Magsaysay család két tagja. Imelda Marcos előreláthatólag a szavazatok 10 százalékára számíthat, s jelenleg az ötödik helyen áll az elnökségért folyó versenyben. Jelenleg 81 konzervatív család irányítja az ország 62 millió lakosának életét. Politikai elemzők szerint a befolyásos családok nem szorultak ki teljesen a hatalomból, visszatérésükre lehet számítani. FORINTOS HÍREK Sok forintot megtakarít, ha a forintosnál vásárol! Áraink:- Pólók: gyermek színes-mintás 140-160 Ft.- felnőtt színes 140-160 Ft.- fröcskölt, filmnyomott 290 Ft.- Férfi, fiú alsó: 65-85 Ft, 3 db-os 240 Ft.- Női alsó: 55 Ft-tól- Női pólóruha: 380 Ft.- Női kétrészes pamut szett: 480 Ft.- Női pamut blúzok egységesen 350 Ft. ÚJDONSÁG: 2000 forint feletti vásárlásnál 5 százalék engedmény! Címünk: Kaposvár, Irányi D. u. 2. Somogy Áruház mellett, a fodrászat felett! Árverési hirdetmény Segesd Község Önkormányzata árverésen értékesíti a tulajdonát képező Segesd, Kossuth u. 18. szám alatti, üzlethelyiségnek és irodának is alkalmas lakóházas ingatlanát Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft. Az árverés helye: Segesdi Polgármesteri Hivatal, Segesd, Szabadság tér 1. Az árverés időpontja: 1992. június 12-én (pénteken) 10 óra. Az árverésre történő jelentkezés határideje: 1992. június 12-én 9 óra. Az árverésre történő jelentkezés feltétele a kikiáltási ár 2%-ának megfelelő bánatpénz (készpénz vagy látra szóló betétkönyv) letétbe helyezése a hivatalnál. (217324) Rendkívüli vásár az EX-IMP Kft. raktárában! A termékek ára 20—40%-kal csökkent Néhány ajánlat a sok közül (új áron) Sauna papucs (31 —39) 250,— Ft Family papucs és PVC-papucs (40—45) 190,— Ft Női műanyag szandál (37—39) 100,— Ft Gyermektomacipö 99,— Ft Fiúalsó 29,— Ft Gumi-és műanyag labdák 15—39,— Ft Luxol festék, barna, 4 kg (fára) 350,— FT Emolex festék, 0,8 kg 99,— FT Esőcsatorna, horganyzott 85,— FT/m Háztartási műanyag áruk nagy választékban, olcsón kaphatók! Cím: Balatonvilágos, Petőfl-major Telefon: 80/80-815 (217335) A KURDI ELEKTRO ajánlata: ORION fekete-fehér tv 12 500 Ft színes tv 35 900 Ft-tól GOLDSTAR tv 36 900 Ft-tól videók 20 990 Ft-tól mikrosütők 18 990 Ft-tól VIDEOTON tv 29 900 Ft-tól LEHEL hűtők és fagyasztók megrendelésre ' diszkontáron. Parabolaantennák (70 csat., sztereó) felszerelve 29 900 Ft Cím: Siófok, Kohói u. 2/a (az uszoda közelében) Nyitva: hétfő-péntek 17—20 óráig szombat 8—13 óráig (150941)