Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-06 / 106. szám

1992. május 6., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Labdarúgó-diákolimpia Középiskolás bajnok a Széchenyi Tóth Csaba a legjobb mezőnyjátékos A hét végén Győr volt a há­zigazdája a középiskolás lab­darúgó diákolimpia országos döntőjének. A jelen lévő szak­emberek szerint az eddigi leg­színvonalasabb finálét vívták a 17-18 éves fiatalok. A há­romnapos viadal kimagasló somogyi sikert hozott. A ka­posvári Széchenyi István Ke­reskedelmi Szakmunkás- képző és Szakközépiskola ve­retlenül nyerte a diákolimpiát. Az aranyérem mellé elnyerték Bőd Péter Ákosnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének kü- löndíját is. A legjobb mezőny- játékosnak szintén széchenyis focistát, Tóth Csabát válasz­tották. Palotai Károly olimpiai baj­nok labdarúgónk záróbeszé­dében reményét fejezte ki, hogy a jelenlévőkkel maga­sabb osztályban is találkozik majd. A somogyiak számára ez külön is elgondolkodtató lehet. Amíg ugyanis a kapos­váriak mögött végzett csapa­tok tagjai NB I és NB ll-es fel­nőtt bajnokságokban is ját­szanak, addig a Kaposvári Rákóczi a győztes gárda egyetlen játékosát sem épí­tette be NB lll-as együttesébe. A kaposváriak eredményei. Széchenyi-Kölcsey Gimná­zium, Budapest 3-1, Széche- nyi-105. szakmunkásképző, Kazincbarcika 2-1, Széche- nyi-Madách Gimnázium, Vác 0-0. A torna végeredménye: 1. Kaposvár 3 2 1-5-25 2. Budapest 3 2-16-64 3. Vác 3 1114-23 4. Kazincbarcika 3 - - 3 3-8 0 A győztes csapat tagjai: Milinte Árpád, Tököly Gá­bor, Mező Tamás, László At­tila, Mészáros Lajos, Tóth Mik­lós, Juhász Tibor, Virág Krisz­tián, Horváth Zoltán, Lapat Zsolt, Merkl Valter, Tóth Csaba, Csikvár Csaba, Vörös Tamás, Báli Attila, Báli Balázs, Novák Lóránt. Edző: Márton József, csapatvezető: Tóth Imre. Dr. Tóth Miklós Pannon-Maraton lovasverseny Törzsök Lajos vezet a jog áthajtok között Drámai volt a Pannon-Mara­ton távlovagló és fogathajtó verseny harmadik napjának küzdelme. Hosszú ideig tartott az állatorvosok és a verseny­zők vitája. A Tamási és Szán- tódpuszta közötti 54 km-es, rendkívül nehéz pálya túlzot­tan igénybe vette a lovasokat és a lovakat. Emiatt három fo­gathajtó és négy lovas nem vesz már részt a további küz­delmekben. A fogatosoknál a kaposvári Törzsök Lajos ért először célba, s három nap után vezet az összetettben. Az 54 km-és erőpróba vég­eredménye. Egyéni távlovag­lás: 1. Kristóf Sándor (Zahair nevű lován) és Zászló Gábor (Jamil) 2:55-2:55 ó, 3. Hóman János (Csillogó) 3:25. Fogathajtás: 1. Törzsök La­jos (Kaposvár) 2:55,40 ó, 2. Boros Péter (Szilvásvárad) 3:00,39, 3. Fekete László (Budapest) 3:11:45. Az összetett állása: Egyéni távlovaglás: 1. Kristóf 7:35 ó, 2. Zászló 7:36, 3. Hóman 8:45. Fogathajtás: 1. Törzsök 8:05,48 ó, 2. Boros 8:13,58, 3. Fekete 8:20:23. Megyei felnőtt egyéni asztalitenisz-bajnokság Jól szerepeltek a földváriak Vasárnap rendezték meg Somogy megye 1992. évi fel­nőtt egyéni asztalitenisz-baj­nokságát 31 versenyző rész­vételével. A kaposvári Idill 4, a Lengyeltóti 5, a Kaposplast és a Kapos Zselic 7-7, a Balaton- földvár 8 versenyzőt indított. Sajnálatos, hogy a Kapos Zse­lic felnőtt versenyzőiből csak Berdár indult. Meglepetésre a férfi egyé­niben a Lengyeltóti NB lll-as csapatában szereplő Benkő 2-1-ra verte Berdárt. Ugyan­csak meglepetés az NB ll-es földvári Ftuzsenszky-László páros győzelme a Kaposplast NB l-es Alkonyi-Rák kettőse ellen. Először indultak Balaton- földvár versenyzői megyei fel­nőtt versenyen, és mindjárt ki­tűnően szerepeltek. Öt szám­ból kettőt megnyertek, a férfi egyéniben és a férfi párosban földvári házidöntő volt. Ve­gyespárosban pedig a ka- posplastos Limbekkel nyert bajnoki címet a földvári Báli. Kitűnően szerepeltek a Ka­posplast lányai, akik a meg­osztott vegyespáros bajnoki címen kívül még női egyéni­ben és női párosban diadal­maskodtak. A verseny végén a megyei asztalitenisz-szövetség az or­szágos szövetségtől kapott sportfelszereléseket osztotta el, a megyei versenynaptár­ban lévő viadalokon induló szakosztályok között, érde­meik szerint. Eredmények. Női egyéni: 1. Alkonyi, 2. Gazsi, 3. Limbek és Rák (va­lamennyien Kaposplast). Női páros: 1. Gazsi-Limbek (Kaposplast), 2. Ruzseszky- László (Balatonföldvár), 3. Hatta-Renner (Kaposplast) és Alkonyi-Rák (Kaposplast). Férfi egyéni: 1. Téglás (Ba­latonföldvár), 2. Medgyes (Ba­latonföldvár), 3. Balázs (Bala­tonföldvár) és Benkő (Len­gyeltóti). Férfi páros: 1. Bali-Balázs (Balatonföldvár), 2. Téglás- Medgyes (Balatonföldvár), 3. Benkő-Jónás (Lengyeltóti). 3. Berdár-Frányó (Kapos-Zse- lic). Vegyespáros: 1. Báli—Lim­bek (Balatonföldvár, Kaposp­last), 2. Téglás-Ruzsenszky (Balatonföldvár), 3. Fábián- Gazsi (Kaposplast), 3. Ber- dár-Rák (Kapos-Zselic, Ka­posplast. Fehér Sándor Városi duatlonverseny Barcson Barcson több mint hetvenen vettek részt azon a városi du- atlonversenyen, amelyet a polgármesteri hivatal rende­zett a Schwinn-Csepel barcsi szaküzletének a támogatásá­val. A barcsi erőpróbára jóné- hányan érkeztek Nagyatádról, de akadt egy-egy somogytar- nócai és csokonyavisontai in­duló is. A legnépesebb me­zőny a 10 éven aluliak és a 11-12 évesek kategóriájában állt rajthoz. A meleg idő ellenére is jó eredmények születtek a ver­senyen. A rajthoz álló 75 ver­senyző közül öten kénytele­nek voltak feladni a versenyt. A helyezetteknek a Schwinn-Csepel barcsi szak­üzletének képviselője adott át értékes díjakat. A barcsi duatlonverseny végeredménye. 10 éven aluliak (0,5 km fu- tás-5 km kerékpározás-0,5 km futás). Leányok (11 induló): 1. Pá- vics Judit (Barcs) 19:07, 2. Pa­lotai Eszter (Barcs) 20:14, 3. Fucskár Erika (Barcs) 20:17. Fiúk (13): 1. Kolics Kornél (Barcs) 15:40, 2. Verőczi Ro­land (Barcs) 16:36, 3. Fodor Gyula (Barcs) 18:40. 11-12 évesek (1-5-1). Leányok (13): 1. Fucskár Noémi (Barcs) 21:43, 2. Ba­logh Krisztina (Somogytar- nóca) 22:55, 3. Horváth Beat­rix (Csokonyavisonta) 23:13. Fiúk (15): 1. Vadkerti Tóth Tihamér (Nagyatád) 18:23, 2. Novottny Tamás (Nagyatád) 18:46, 3. Bognár Ferenc (Barcs) 19:30. 13-14 évesek (1-5-1). Leányok (2): 1. Várhegyi Szilvia (Barcs) 39:55, 2. Ka­tona Zsófia (Barcs) 45:17. Fiúk (9): 1-2. Boros Krisz­tián (Nagyatád) és Beresz Tamás (Nagyatád) 27:23- 27:23, 3-4. Kocsis István (Nagyatád) és Kúrák Péter (Nagyatád) 28:05-28:05. 15-16 évesek (2-10-2). Leányok (1): 1. Kovács Réka (Barcs) 39:40. Fiúk (1): 1. Stribli Kornél (Barcs) 35:37. 17-18 évesek (2-10-2). Fiúk (1): 1. Orova Miklós (Barcs) 36:14. 18 éven felüliek (2-10-2). Férfiak (4): 1. Stribli Károly (Barcs) 41:05, 2. Kuzma László (Barcs) 45:20, 3. He- gelsberger József 47:09. Aranyjelvényes szinten Négy megye legjobb után­pótlás atlétái találkoztak Zala­egerszeg bajnokságán. A me­gyénket képviselő Favorit AC versenyzői jól szerepeltek. An- talics és Kilvinger aranyjelvé­nyes szintet ért el. A somogyi győztesek és jobb eredmé­nyek. Serdülő B leány, 15 évesek, gerely: 1. Horváth A. (31,88), 14 évesek, 200 m: 1. Juhász I. (27,5), 13 évesek, 100 m: 1. Győréi (13,2). Ser­dülő B fiúk, 100 m: 2. Kilvinger (11.4) , 200 m: 2. Kilvinger (23.4) , 14 évesek, súlylökés és gerely: 1. Antalics (14,10 - 40,12), 3000 m: 1. Nieselber- ger (14,10). Veress átvette a vezetést Ötödik fordulójához érkezett a kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház által szerve­zett sakk villámverseny-soro- zat. A húsz induló közül az első helyet — százszázalékos teljesítménnyel — Veress Ró­bert szerezte meg, megelőzve Horváth Tamást és Torma Jó­zsefet. Győzelmével Veress átvette a vezetést az összetett versenyben Horváthtól. Szalai Ilona teniszsikere Kuti Kiss Rita után újabb bogiári versenyző tette le név­jegyét a nemzetközi küzdőté­ren. A 12 éven aluliak szá­mára Franciaországban ren­dezett viadalon indult Szalai Ilona, a BBSC 11 éves ver­senyzője. 12 ország 128 ver­senyzője közül Szalai egy belga és egy angol játékos le­győzése után a másik magyar résztvevőt, Scheiling Nikolet­tet is legyőzve került a dön­tőbe. Ott a tőle egy évvel idő­sebb svájci bajnok ellen ugyan vereséget szenvedett, de az első nemzetközi versenyen elért eredménye így is nagy­szerű teljesítmény. Megkezdődött a lábtenisz OB A kaposvári első mérkőzés­sel megkezdődött a lábteni­szezők idei országos csapat- bajnoksága. A házigazdák a Vác-Samsung csapata ellen mérkőztek, akiknél két volt kaposvári játékos (Horváth János és Horváth Ádám) is pá­lyára lépett. Az egy egyéni és hármas, valamint négy pá­rosmérkőzésből álló találko­zón a váciak 5-1 -re győztek a Korányi, Burcsa, Földi, Récsei összeállítású hazaiak ellen. LÖVÉSZÉT Általános iskolások megyei bajnoksága Kaposváron a Zaranyi lőté­ren rendezte meg a napokban a Somogy Megyei Sportlövők Szövetsége az általános isko­lások Somogy megyei lövész­bajnokságát. A verseny végeredménye. Leányok, egyéni: 1. Hahóti Éva (Kaposvár, Kodály) 145, 2. Bátai Anita (Kaposvár, Ber­zsenyi) 141, 3. Tóth Zsu­zsanna (Kaposvár, Berzsenyi) 122. Csapatban: 1. Kaposvár, Berzsenyi (Bátai Anita, Tóth Zsuzsanna, Szeiber Ágnes) 373, 2. Kaposvár, Kodály (Hahóti Éva, Bajnai Éva, Tóth Mariann). Fiúk, egyéni: 1. Babodi Ró­bert (Kaposvár, Petőfi) 154, 2. Budai Dániel (Kaposvár, Gár­donyi) 145, 3. Bereczki Róbert (Kaposvár, Zrínyi) 139. Csa­patban: 1 ..Kaposvár, Gárdonyi (Budai Dániel, Csizmadia László, Fábos Attila) 338, 2. Kaposvár, Berzsenyi (Botykai István, Kocsis Ádám, Hetey András) 319, 3. Kaposvár, Gyakorló (Palovics Gergely, Végh Balázs, Rabovszki Sza­bolcs) 256. Az egyéni és a csapatgyőz­tesek szereztek jogot a buda­pesti országos döntőben való szereplésre. Salakkerékpár­verseny Kaposváron A hét végén Kaposváron a 35. szabadfogású birkózó Eu- rópa-bajnoksággal párhuza­mosan több kültéri versenyt is rendeztek. Ilyen volt például a salakkerékpárverseny, ame­lyen a vártnál kevesebben vet­tek részt. A győztesek. 5-6 évesek: Horváth Zsombor (Kaposvár), 7-8 évesek: Esküdt Roland (Kaposfüred), 9-10 évesek: Esküdt Roiand (Kaposfüred), 11-12 évesek: Hon/áth Árpád (Kaposvár), 13-14 évesek: Tóth András (Kaposvár), 17- 18 évesek: Haász Csaba (Pécs), családi váltó: Fehér család (Kaposfüred). (Fotó: Csobod Péter)

Next

/
Oldalképek
Tartalom