Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-11 / 110. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1992. május 11., héttő Magyar Kupa döntőjében a K. Somogy SC Kaposvári Somogy SCNyíregyházi Bim Strade 3-0 (3, 7, 12) Kaposvár, Városi Sport- csarnok, 700 néző. V.: Herpai, ifj. Juhász. KSSC: Mészáros, Demeter, Luksys, Pásztor', Kántor, Bürüs. Csere: Czotter, Radó, Stefik, Vörös. Edző: Laszczik Iván. Nyíregyháza: Nagypál, Abdrahmanov, Sztyepanok, Szilágyi I, Zajácz, Batai. Csere: Szilágyi II, Drotár, Lukács, Nagy, Kónya. Edző: Varga László. Egy teljes forgás ment el pontszerzés nélkül, majd ezt követően Luksys jó nyitásaival és eredményes sáncolással 5-1-re elhúzott a hazai együttes. Ezt követően Demeter két látványos rutinos megoldása aratott tapsot, majd Pásztor utánozta le csapattársa cseles megoldásait, s máris 8-1-re alakult az eredmény. Kétszer is időt kértek a nyíregyháziak, de nem sok eredménnyel. Könnyedén játszott továbbra is a Somogy SC, s inkább szurkolói szórakoztatására, mint sem az eredményességre törekedett. Tehette, hiszen 9-2-nél lényegében már a döntőben érezhette magát. A nyírségiek mérkőzés előtti kincstári optimizmusa gyorsan alábbhagyott, játékosaiban már az elszántság csírái sem látszottak. Két Kántor és egy Bürüs bomba végleg szerte- foszlatta a vendégek álmait. Húsz perc elteltével csattanhatott a vastaps, hisz játszBWKimjl» Mészáros feladását Luksys értékesíti (Fotó: Kovács Tibor) magyőzelmével már döntős volt a kaposvári együttes. A mérkőzés további része már merő formalitás volt csupán, amely inkább hasonlított egy hangulatos teadélutánhoz, sem mint egy vérbeli kupa elődöntőhöz. Mindkét fél sorra küldte pályára cseréit, miközben a somogyiak ott folytatták a pontgyártást, ahol az előbbiek abbahagyták. Pillanatok alatt 50-ra elhúztak ismét, s az önbizalmuk után kedvüket is vesztett vendégek vajmi kevés ellenállást tanúsítottak. 9-0 után Kántort is pihenni küldte edzője, ezután 5 pontot szerzett a vendégegyüttes, de Laszczik edző időkérése használt és folytatódott a pontszerzés. 14-7-nél kölcsönös „udvariassági” nyitásrontások után Czotter erőteljes ütése jelezte a 17 perces játékrész végét. A harmadik szett csak annyiban tért el az előzőtől, hogy a mérkőzés folyamán először (s egyben utoljára) vezetéshez jutott a Nyíregyháza. De csak egy rövid időre, mert 2—3-ról gyorsan 64-re javított a bajnok csapat. Aztán Stefiknek, Pásztornak és Czotternak tapsolhatott a közönség, akik megmutatták, hogy ha lehetőséghez jutnak, ők is képesek a szép, és eredményes megoldásokra. 8—7-ig még lépésben volt a Nyíregyháza, de aztán újabb három hazai pont már a 69 percig tartó mérkőzés végét jelezte. Vörös remek nyitása hozta az utolsó pontot, s ezután méltán felcsattanhatott a vastaps. Lényegében már Nyíregyházán eldőlt a kupa döntőbe jutás sorsa, hisz a hazai együttesnek saját otthonában már mindössze egyetlen játszma kellett, hogy a jövő vasárnapi kaposvári döntő egyik résztvevője lehessen. Ezt magabiztos és a már megszokott játékkal, szép játszmában harcolta ki a kezdő hatos a továbbiak inkább már bemutatónak számítottak. Jók: Radó, Pásztor, Stefik, Mészáros, illetve Sztyepanok, Nagypál. Laszczik Iván: Miután gyorsan döntésre vittük a dolgot, igyekeztem mindenkinek játéklehetőséget adni, s örülök, hogy valamennyien jól éltek ezzel a bizalommal. Varga László: Mérkőzés előtt bármilyen reménytelen is volt a helyzetünk, kértem játékosaimat, hogy adják bele minden tudásuk javát, hisz a sportban minden előfordulhat. Az első játszma után én is már csak arra törekedtem, hogy akik a hosszú útra eljöttek játéklehetőséghez jussanak. Gratulálok a kaposváriaknak és sok sikert kívánok a kupa döntőben. Jutási Róbert Lépéshátrányban a K. Honvéd Nyíregyházi Sotex TKK. Honvéd 86-79 (56-45) K. Honvéd: Garai (12/6), Kontics (10), Vitári (10), Kovács (35/15), Szabó (6/6). Csere: László (4), Bán (2), Török, Gyenge, Tóth K. Edző: Ékes Tamás. A gyenge támadójátékkal kezdő kaposváriak Kovács és Szabó hárompontosaival nyitottak és 13-0-ra elhúzotak ellenfelüktől. Ráadásul a játékrész 17. percében is még egy ponttal vezettünk. Szünet után a sok személyi hiba miatt eleinte pihentek a Honvéd kulcs- játékosai, s ezt kihasználva 18 pontos előnyre tett szert a Nyíregyháza. Az unalmas, senkit nem érdeklő végjátékban Sitku kosaraival biztosították győzelmüket a nyíregyháziak, így a kiesésért folyó harcban jelenleg ők vezetnek 2-1-re. Folytatás következik Kaposváron. Jók: Garai, Kovács, László. Ékes Tamás Rájátszás az NB I-be jutásért Biztos győzelem Siófoki Ezüstpart SE- Miskolci EAFC 91-71 (43-34) Siófok, Foki-hegyi iskola tornacsarnoka, 100 néző. V.: Péter Gy., Zsigmond. Siófoki Ezüstpart SE: Haj- nics (13), Csarnai (17/6), Bla- umann (13/9), Kertész (2), Nagy (13). Csere: Dreifinger (7), Godena (10), Szabolcs (14/6), Horváth (2), Kerekes (- ). Edző: Petőfi Lajos., Miskolci EAFC: Ádám (4), Kovács (18), Kakas (6), Szőke (15), Deák (8/6). Csere: Kon- csol (5), Pázsitka (1), Németh (2), Szeghalmi (10), Lőrincz (2). Ezdő: Drahos László. Egészen az első félidő 18. percéig felváltva vezetett a két csapat. Az utolsó két percben azonban a hazaiaknak sikerült kilenc ponttal elhúzniuk a vendég miskolciaktól, és így biztosnak tűnő előnnyel térhettek rövid pihenőre a siófoki játékosok. A második félidő első tíz percében nagyszerűen játszott az Ezüstpart, és állva hagyta ellenfelét. A 31. percben már 21 ponttal (I), 70-49 arányban vezetett. Ezt követően már valamennyi siófoki kosaras játéklehetőséget kapott, de a különbség nem akart csökkeni a két csapat között. A Siófoki Ezüstpart SE magabiztosan nyerte a számára nagyon fontos találkozót. A következő hetekben igencsak nehéz feladat vár a siófoki együttesre, hiszen egymás után négyszer vidéken kell pályára lépnie. Jók: Hajnics, Csarnai, Drei- finger, Szabolcs, illetve Kovács, Szőke. Csutak Sándor Labdarúgó NB III Lettén győzött a Barcs Kisdorog-Kaposvári Rákóczi FC 0-0 Kisdorog, 400 néző. V.: Bata. Kisdorog: Kiss — Endeli, Varga, Stökler R., Debreceni, Beke, Róth, Horváth P., Kálmán, Takács, András. Edző: Vábró József. Kaposvári Rákóczi FC: Ud- varácz — Itvás, Zsirai, Bognár, Barna - Kárpáti, Richter, Szabó (Nagy), Hanusz - Király, Fenusz. Edző: Mathesz Imre. Közepes színvonalú, de jó iramú mérkőzésen a hazai csapat döntetlenre rendezkedett be a listavezető Rákóczi ellen. A kaposvári csapat végig enyhe mezőnyfölényben játszott, de gólt nem tudott szerezni. A döntetlen megfelel a látottaknak. Jók: Kiss, Varga, Takács, Debreceni, illetve Zsirai, Barna, Kárpáti, Király. Kaposvári Rákóczi FC ifi /.- Kisdorog 4-0 Báli Attila Kaposvári Építők SC-Bonyhád 1-1 (0-0) Kaposvár, 300 néző. V.: Hámori. Kaposvári Építők SC: Házi — Nagy, Kurdi, Varga, Ho- checker, Pintér — Czabula, Gilitsch, Adorján — Kiss F., Krisztián (Balázs). Edző: Lan- dek László. Bonyhád: Bogaras — Fórra/', Szabó, Stumpf, Pozsár — Szlama, Darabos, Palkó, Bíró — Kiss, Pfeiffer (Bozsolik). Edző: Losonczi István. Gólszerzők: Kiss F. (50. p., 5 m-es fejesből), Bíró (88. p., 8 m-es lövésből). A sérült Balassát és Gyuri- csot nélkülöző hazai csapat játékán .erősen érződött a két kulcsjátékos hiánya. A jobbára eseménytelen első félidőben a hazaiaknak volt több ígéretesebb lehetősége a gólszerzésre, amelyet azonban elpuskáztak. A második játékrészben élénkebb lett a játék, mindkét oldalon kimaradt gólszerzési lehetőségekkel. A látottak alapján a döntetlen igazságosnak mondható. Jók: Pintér, Kiss F., Adorján, illetve Szabó, Szlama, Kiss. Kaposvár Építők SC ifi-Bony- hád ifi 2-0 Németh Tibor Marcali VSE-Nagyatádi VSE 3-1 (1-0) Marcali, 800 néző. V.: dr. Csapó. Marcali VSE: Szabó — /-féder, Mészáros J., Hajdú, Borbély (Kiss) — Virág, Mészáros L., Palacskó, Vékony — Tóth P. (Dér), Tóth Cs. Édző: Bő- zsöny János. Nagyatádi VSE: Szigetvári — Pecsics, Dekanics (Csep- regi), Maróti, Utasi (Papp) — Kovács, Szigeti, Czink, Vékony — Rituper, Becsei. Edző: Fuisz János. Gólszerzők: Hajdú (24. p., 8 m-es fejesből), Kovács (65. p., 6 m-es lövésből), Mészáros L. (80. p., közeli lövésből), Vékony (86. p., 5 m-es fejesből). Negyedórányi mezőnyjáték után az első igazán nagy helyzet a hazaiak előtt adódott. Ezután változatosabb lett a játék, s a lelleiek vezetést szereztek. Szünet után a nagyatádiak kitámadtak, és sikerült is egyenlíteniük. A hajrá aztán ismét a Marcalié volt, és további két szép góllal — amellyel a nézőtéren igazi fesztiválhangulatot teremtettek — végül is megérdemelt győzelmet arattak a kitűnő iramú és küzdelmes mérkőzésen. Jók: az egész Marcali VSE csapata, illetve Becsei, Czink. Marcali VSE ifi-Nagyatádi VSE ifi 1-0 Ivusza István Barcs-B.lelle 2-1 (0-0) Balatonlelle, 200 néző. V.: Polecsák. Barcs SC: Szlovák — Kovács, Papp T, Bolhói, Papp Á., Tóth, Somogyi, Nagy — Kapronczai (Pókos), Szabó (Horváth), Minor. Edző: Szabó Nándor. Balatonlelle: Majzlinger — Brettner, Rab, Riba, Virág — György, Koroknai, Magyar (Glatz) — Szilágyi, Boda (Pusztai), Lipcsik (Kötél). Edző: Frenkó László. Góllövők: Somogyi (50 p., 8 m-es lövés), Koroknai (75 p., szöglet utáni 5 m-es fejes), Pókos (83 p., 10 m-es lövés). A megszokott tavaszi koreográfia szerint zajlott az első félidő. A hazai csapat támadott, a vendégek csak védekeztek. A hazai csatárok a kínálkozó helyzeteiket sorra kihagyták. A vendégcsapat előtt Czabula harcol a labdáért a bonyhádi védővel (Fotó: Kovács Tibor) az első félidőben nem adott gólszerzési lehetőség. A második félidő ötödik percében gyors kontratámadásból vezetést szerzett a vendégcsapat, akik a 80. percben 11-est is hibáztak. Ezt a lélektani előnyt sem tudták kihasználni a hazaiak, és ezért vereséget szenvedtek. Kiállítva: Riba (90 p., ellenfele megrúgásáért). Jók: Tóth, Somogyi, Minor, illetve György, Majzlinger. B. lelle ifi-Barcs ifi 3-0 Szilvás József Komló-K. Honvéd 5-1 (3-0) Komló, 300 néző. V.: László. Komló: Ádám - Lajos (Román), Korcsmár M., Dömény - Ambrus, Nagy, Kaszab, Katona, Priol (Szatmári), Tresch, Stemler. Edző: Csordás István. K. Honvéd: Ferencz - Borbély, Kulcsár I., Somogy vári, Somogyi - Prantner, Reith, Fodor, Kulcsár II. - Mácsik, Jelena. Edző: Köves László. Góllövők: Priol, Szatmári, Stemler, Katona, Tresch, illetve Mácsik. Az első félidőben kitűnően játszott a Komló, már akkor eldöntötte a mérkőzés. A szünet után feljött a Honvéd, akkor már kiegyenlített volt a játék. Rapi János További eredmények: PVSK-Siklós: 3-0 Bóly-Paks: 2-0 MÁV TE-Peac: 1-3 A bajnokság állása: 1. Rákóczi FC 25 16 5 4 41-12 37 2. Pécsi VSK 25 13 8 4 41-23 34 3. Paksi SE 25 13 5 7 33-25 31 4. Komló 25 11 8 6 32-18 30 5. Boly 25-12 6 7 31-21 30 6. Bonyhád 25 10 8 7 39-19 28 7. Kisdorog 25 10 7 8 38-34 27 8. Nagyatád 25 10 5 10 39-31 25 9. K. Építők 25 7 10 8 34-35 24 10. PEAC 25 10 4 11 33-43 24 11. Marcali 25 8 7 10 29-28 23 12. Barcs SC 25 7 9 9 19-28 23 13. MÁV NTE 25 8 3 14 30-53 19 14. K. Honvéd 25 5 8 12 19-30 18 15. Balatonlelle 25 5 7 13 24-46 17 16. Siklós 25 3 4 18 25-63 10 Labdarúgás NB l-es ifjúsági bajnokság Siófoki Bányász- Újpesti TE 1-2 (1-1) Győri RÁBA ETO- Siófoki Bányász 2-1 (1-0) NB l-es serdülőbajnokság Siófoki Bányász- Újpesti TE 1-2 (0-1) Győri RÁBA ETO- Siófoki Bányász 2-1 (1-0) TOTÓ 1. Bochum-Dresden 1-0 1 2. B. München-Duisburg 4-2 1 3. Dortmund-Leverkusen 3-1 1 4. Hamburg-Rostock 1-0 1 5. Kaiserslautern-Düsseldorf 2-0 1 6.1. FC Köln-Schalke 04 3-0 1 7. M.gladbach-S. Kickers 2-1 1 8. Nürnberg-Karlsruhe 1-2 2 9. Stuttgart-Wattenscheid 1-1 x 10. Oldenburg-Hertha BSC 1-0 1 11. Foggia-Lazio 2-1 1 12. Parma-Juventus 0-0 x 13. Verona-Atalanta 1-3 2 A pluszmérkőzés: 14. Napoli-Milan 1-1 x Sportegyesületek, vállalkozók, figyelem! Vállaljuk: — sportmezek számozását, feliratozását — textíliák szitanyomását — öntapadós matricák és dakorációs táblák készítését. Városi rádióklub, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. Telefon: 82/14-509 Üi.: Dobai József (6457)