Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-07 / 107. szám
1992. május 7., csütörtök 7 SOMOGYI HÍRLAP — MÜVÉSZPORTRÉK Halász Judit nem kritikákból, gyerekszemekből tájékozódik Vannak még rossz gyerekek — énekeli legújabb hanglemezének címadó dalát Halász Judit. A színésznő régi, ismert dalaival is megörvendeztette gyermekközönségét a kaposvári városi művelődési központban. — Koncertjén az embernek olyan érzése támad, mintha vérbeli pedagógus állna a pódiumon. Olyan, akinek minden rezdülése, mozdulata, szava a gyerekeknek szól. Soha nem akart tanító- vagy óvónő lenni? — Eszembe sem jutott. Már kislányként eldöntöttem, hogy színész leszek. Az általános iskola első osztályában volt egy tanító néni, aki — talán azért, mert én olvastam a legjobban — engem szúrt ki egy tanévzárón a versmondásra. József Attila Mama című költeményét kellett előadnom, így lettem az osztály, majd az iskola ügyeletes versmondója, s versenyekre is készültem. „Harmonikus családban éltem” Akkoriban is sokat jártam színházba, de azt soha nem gondoltam, hogy a színészet foglalkozás. Egyik idősebb barátnőm mondta valamelyik színészi alakításra, hogy remek volt. Akkor esett le: te jó isten, nekem ezt kell majd csinálnom... — Az, hogy gyerekeknek is énekel, nem véletlen. Menynyire maradt meg emlékezetében a gyermekkor? — Csak a gyerekkorunkból építkezhetünk az életben. Minden gyerek tele van problémákkal. Ezek ugyanolyanok, mint a felnőttek gondjai-bajai. Rengeteg gondom volt nekem is, és meggyőződhettem: a felnőttek lekezelik, lebecsülik a gyerekek gondjait, pedig azok milyen hatalmasak I Én harmonikus, jó családban éltem, ahol hagytak játszani, s a gondok felnőtt szemmel nézve talán mégsem voltak olyan komolyak. Amikor anya lettem — húsz éve ennek — mindig figyeltem a fiam bajaira, hiszen a világ valamennyiünk számára ugyanaz, csak a nézőpontja más. A gyerek nem hülye, csak kicsi. Pont olyan értelmes lény, mint amilyenek mi vagyunk. Éppen ezért nem szabad hozzá másképpen szólni. — Ez az ars poetica mind a nyolc lemezére érvényes. — Igen, hiszen már régóta oly rémes a mi világunk, hogy a gyerekeket nem szabad ezzel terhelni. A gyerekeknek meg kell adni a gyerekkort: hagyjuk játszani a gyereket, s úgy tanítsuk, hogy maga se vegye észre! Azt hiszem, hogy — lehet, csak beképzelem magamnak? —, a lurkók egy kicsit tanulnak is az én dalaimból. Sajnálom, hogy manapság a lemez helyett inkább kazettákon hallgatják a számokat, mert ezekre sajnos nem fér rá a szerzők neve. Pedig dalaim szövege költőktől, Zelk Zoltántól, Weöres Sándortól, József Attilától, Radnótitól, Petőfitől és sok mástól származik. Ezért nem tudják a műveket azonosítani szerzőjével. Úgy vélem, zenével könnyebben megtanulják a verseket már óvodás korban is, s ha később találkoznak egy költő nevével vagy egy kötettel, akkor bekattan: hűha, ezt én már valahol hallottam... Tapssorrend Gyerekkorom egyik legmaradandóbb élménye volt, amikor édesanyám a kis Petőfiről mesélt. Miért éppen a kis Petőfiről? Nem tudom, de emlékszem, úgy bőgtem ezeken a történeteken... Ezek a mesék voltak a legszebbek. Nem csoda, hogy amikor nagyobb lettem, elejétől a végéig kiolvastam a Petőfi-kötetet. — Melyik taps maradandóbb, a gyerekeké vagy a felnőtteké? — Változó. Ha lehet általánosítani, akkor a gyermekközönség jobb, mert rendező nélkül is megtudom már az első öt percben, hogy mi újság és hány óra. — Nagy sikerrel játszik a Jelenetek egy házasságból című Bergman-darabban is. Ezen kívül hol tapsolhat még Halász Jutkának a publikum? — A Jeleneteket a Pesti Színházban játszom Tahi Tóth Lászlóval. Az Óz, a csodák csodája bemutatója eredeti zenével és eredeti szöveggel a Vígszínházban volt karácsonykor. Ebben kaptam szerepet, s van egy tízéves előadásom, a Játszd újra, Sam! ami új közönséget jelent. Fantasztikus ez az előadás, és a Vígszínház történetében ez a leghosszabb prózai széria, ami ma is telt házak előtt megy. Játszom a Vidám kísérletben is. Úgy tetszik nekem, mint az angol nemzeti vígjáték, mert valahányszor egy angol nézővel találkoztam, az mind a szívéhez kapott. így születik a lemez Kiderül ugyanis, hogy diákkorában amatőr színjátszóként játszott már ebben a műben. A Rózsakiállítás c\mű Ör- kény-darabban is játszom. Ez nemrég kezdődött, és a televízió is sugározta. — Lemeztervek? — Jelenleg nincsenek. A költészet napjára jelent meg egy Radnóti-nagylemezem, Jordán Tamás rendezésében. Régebben volt egy Rad- nóti-műsorom, amellyel elég sok helyen felléptem az országban. Nem szerettem volna, ha kárba veszik az anyag, ezért megjelentettük. (Fotó: Kovács Tibor) — Milyen szemmel olvassa az alakításairól, lemezeiről szóló kritikákat? — Nem olvasok kritikát, mert rettenetesen provinciálisnak tartom, s úgy vélem, a klikkszellem ma is uralkodik . Lőrincz Sándor Dan Micu a kultúra Szentivánéji álmáról Szerelem csúnya, erőszakos partnerrel Dan Micunak, a bukaresti C. Nottars Színház nemzetközi hírű rendezőjének ebben az évadban különösen zsúfolt a magyarországi programja. A Játékszín Mandragórájának próbáiról szinte azonnal Kecskemétre utazott Shakespeara Szentivánéji álom című vígjátékának előkészítésére. A premier után Veszprémben a Kara- mazovokat viszi színre. A kecskeméti produkció abban különbözik a többitől, hogy Dán Micu először rendezi a darabot. — A Szentivánéji álom a legcsekélyebb aktualizálás nélkül is rólunk szól, és ez a mi hibánk. A mai ember világa épp olyan zavart, mint az Erzsébet-kori. Az egyik jelenetben Titánia könyörög Obe- ronnak a kibékülésért, mert háborúskodásuk a természetet kifordította medréből. Úgy tetszik, ma épp úgy játszik valaki velünk, és mi épp olyan tehetetlenek vagyunk. A kulcskérdés ebben a darabban is az egyén szabadságának lehetősége. Shakespeare szerint az emberi természet immunis a forradalmakra, képtelen a változásra. — A dramaturgia Arany fordításával szemben nagyon tiszteletlen, a színészek szókimondók, a szituációk a kegyetlenségig élesek. — A hangsúlyok azért ilyenek, mert egy brutális világban a szerelem, a szexualitás is brutális. A témáról Shakespeare nemcsak gátlások nélkül, de felszabadulásunk talán utolsó esélyeként beszél. Iróniától sem mentesen veszi szemügyre dolgaink állását, s játssza végig: milyen lehet a szerelem csúnya, ravasz és erőszakos partnerrel. — Színházában több hónapos felkészüléshez szokott. Hogyan győzi ezt a tempót? — A C. Nottara a legutóbbi évekig a román premierszínházak közé tartozott. Egy-egy darab — komoly készüléssel — sokszor évekig műsoron volt, premierje pedig nagy társadalmi eseménynek számított. Abszurdnak látszik, de a Ceau- sescu-diktatúra legsötétebb éveiben is akkor rendeztem, ha volt mondanivalóm. Manapság a volt szocialista országok versenyt futnak Európáért, pedig a kultúra területén eddig sem voltak teljesen körön kívül. Kultúránk nemcsak Szentivánéji álmokból, hanem kisebb és nagyobb értékek tömegéből áll. Azt hiszem, az integrálódási sietség egyik közvetett eredménye az is, hogy a színházi próbák ma már mindenütt egységesen hat hétig tartanak. — Tizenegy éve hívták meg először a veszprémi színházba, de még régebben rendez vendégként Nyugat-Európában. Kelet- és Nyugat-Európa színházainak léteznek manapság közös gondjai? — A színház intézménye mindenütt válságban van. Kérdés, az intézmény megerősítése vagy felrobbantása-e a megoldás. Természetesen mind a két változat bizonytalan kimenetelű. Tény, hogy egyre keményebben diktál a pénz diktatúrája. — Az igazgatói szobába, beszélgetésünk színhelyére mindvégig beszűrődik a legújabb kecskeméti zenés darab, Huszka Gül Babájának muzsikája. — Úgy látom, az utóbbi évtizedben Magyarországon a minden újdonságra fogékony színház mellett túlélte magát egy elkeserítő szemlélet. Ennek jegyében a magyar közönség legszélesebb rétegei kizárólag az operettel csalogathatok színházba. Szerintem ez nagyon elavult, nagyon veszélyes program. A második ezredfordulóhoz közeledve nem tudok elképzelni olyan korunkkal szinkronban élő tömegeket, amelyek havonta egyszer elzarándokolnak a színházba, mert szükségét érzik egy kosztümös, századfordulós „kirándulásnak”, egy avult ideákat, érzésvilágot konzerváló operettnek. Természetesen minden műfajt és kulturális tradíciót tiszteletben kell tartani, de ezek gondolatok nélkül élettelenek, csak dilettánsok búvóhelyéül szolgálhatnak. — Másként rendez Magyarországon, vagy Bukarestben? — Ezek a különbségek ma már egyre kevésbé érvényesülnek munkám közbem, a nehézségek és az örömök mindenütt egyforma nagyok. Akárhol dolgozzam, egy olyan „fehér falra kell rajzolnom", amelyet rengeteg ember mozgat, számomra kiszámíthatatlanul. Ma már nem hiszek a nemzeti színház gondolatában. A dramaturgia talán igen, de a színház, mint előadás, nem ismer ilyen határokat. (károlyi) Pitti Katalin a művészi öttusáról, a párválasztásról Az operaénekes ritka fellépései Ritka jelenség az operairodalom világában: pompás énekhangj^hoz vonzó külső, megnyerő fegyéniség társul. Mosolygós szépasszony, aki után igencsak megfordulnak a férfiak az utcán. Kora nem titok, most lépte át a negyedik X-et. De senki nem gyanakodna füllentésre, ha egy X-et letagadna belőle... — Versmondóként kerültem közelebbi kapcsolatba a művészettel: gimnazistaként, mint a Thalia-stúdió tagja szavalóversenyeket nyertem — emlékezik a pályakezdés éveire. — Később kiderült, hogy a hangom valahogy más minőségű, jobb, mint az átlagé. így azután énekversenyeken is elindultam és — nyertem. Borgulya András zeneszerző fölfigyelt rám, s nyomban énektanárhoz küldött — hát így kezdődött... — A szakmában nemcsak szép, hanem — s ez ritka adomány — erős, „strapabíró” hangjáról is ismert. Most mégis az eddiginél ritkábban lép közönség elé. — A színházban nagyon sok feladattal kell megbirkóznom, s fizikai képtelenség minden fölkérésnek eleget tenni. Ha nem akarok engedményeket tenni a minőség rovására, márpedig sémi szín alatt nem akarok, ritkítanom kell a fellépések számát. Lehet, ez némi anyagi veszteséggel jár, de vállalom, mert mindig a legjobbat akarom nyújtani, ami tudásomból, tehetségemből futja. Ami pedig a pénzt illeti; manapság mindenkinek alább kell adnia az igényekből. — Köztudott, hogy magánélete sem „mentes” a szakmától... — Igen, úgy hozta az élet, hogy kollégával kötöttem öszsze az életemet. Mostani férjem, Begányi Ferenc is operaénekes... A férjemmel remekül megértjük és bizonyos értelemben kiegészítjük egymást. Nem szólunk ugyan bele egymás munkájába, de nagyon figyelünk egymásra. S persze kölcsönösen elvárjuk az őszinte véleményt egy-egy alakításról, szerepformálásról. Feri például mindig csak a főpróbán néz meg — így addig nélküle birkózom a feladattal, de a premierig még van idő és lehetőség, hogy tanácsa, véleménye alapján változtassak, csiszoljak a figurán. Egyébként nagyon szeretek igényes partnerekkel, a szó legjobb értelmében vett profikkal dolgozni. Akik — ahogy egy karmester megfogalmazta — öttusázók a művészetben. Vagyis jó énekesek, muzikálisak, megfelelő külsejük, jó színészek és tudnak a színpadon mozogni. Persze az ember nem lehet egyformán erős mind az öt „tusában”, de ha valamelyik tulajdonság, adottság teljesen hiányzik belőle, nemigen küzdheti föl magát az élvonalba. — A nyári hónapok pihenést, kikapcsolódást ígérnek? — Sajos vagy hál'istennek nem. A müncheni nyári opera- fesztiválon a Traviátában és a Trubadúrban lépek fel. Az Operettszínház a Cigányszerelem Ilona szerepére kért fel; közönség elé lépek Tolcsvay László Magyar miséjében, s már folynak Alban Berg Woz- zek című operájának próbái. És még egy izgalmas vállalkozás: a Margitszigeten színre kerül Paul McChartney Liverpooli oratóriuma, amelyben ugyancsak érdekes szerep vár rám. (kor)
