Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-02 / 103. szám

SOMOGYI HÍRLAP — VILÁGKIÁLLÍTÁS 1992. május 2., szombat Expón a magyar, Sevillában a világ A látványt látni — Magyar siker, Surján-siker — Amit hozott, s amit hoz — Ahány ország, annyi felfogás Sevilla oázis a sivatagban. A legspanyolabb spanyol város erre a tavaszra megfia­talodott. Utcáin akár hat sáv­ban is futhatnak az autók. Az árnyas platánok alatt nemcsak a flamencora és a bikaviada­lokra hívják a plakátok az ide­gent, hanem elsősorban és mindenekelőtt az Expóra. Sevillában egy vendéglá­tásra készült város fogadja a látogatót. xxx Az idegen útját Spanyolor­szágban kopár hegyek kísérik. A hegyek lábánál a tengerparti sávban narancsligetek. A fá­kon ott van még a mézédes, bőlevű termés és fűszeres il­latú, fehér virág formájában már a következő termés ígé­rete is. Aztán, ahogy a tenger­parttól a félsziget belseje és andalúz tájak felé fordul az autó, a narancsligeteket fel­váltják a szürkészöld levelű olajfák. Ahol a fák is elmarad­nak, már csak a kő és a szá­razsággal, valamint az esőhi­ánnyal még küzdő zöld cserje és a gyér fű szegődik kísérőül. Apró spanyol városok arab házai bontják meg időnként az egyhangú holdbélinek is ne­vezhető tájat. Az autóút aztán befut Ko­lumbusz városába, Sevillába és a platánok alatt elhaladva az 1929-es világkiállítás csip­kés épületei mellett egy hídra vezeti az utast. Ott a jobb ol­dalon feltűnik az „új város­rész”, az Expo. A jéghegy csúcsa Chiléből A látványt leírni lehetetlen. Látni kell! xxx Sevilla az Expónak köszön­heti a négysávos utakat, a ti­zenegy új hidat, közöttük a legnagyobbat, azt a kábelhi­dat, amely magasan a Qua- dalquivir felett viszi át a délről — az Atlanti-óceán parti Cá- diz, illetve a Földközi-tenger, Malaga felől érkező forgalmat, s kínálja fel utasainak a cso­dát, a világkiállítást. Manuel del Valle Arevalo Sevilla polgármestere azt mondta: minden országnak és városnak nagy lehetőség egy világkiállítás megrendezése. Sevilla — így a polgármester — hat hónapon át (április 20-án nyílt és október 12-ig tart nyitva az Expo) a világ fő­városa, kulturális és gazda­sági értelemben egyaránt. Az Expo kapcsán számos létesítménnyel gazdagodott a város: kapott a korszerű út- és telefonhálózaton kívül egy szinte teljesen új repülőteret, szépen rendbe tették, felújítot­ták a műemlékeket, s ez a ké­sőbbi — Expo utáni — időszak idegenforgalmának egyik alapja, vonzereje lehet. Gya­rapodott az Expo révén Anda­lúzia és Spanyolország is: megépült ezer kilométer hosszú autópálya, ugyanilyen hosszú vasútvonal, s meg­számlálhatatlanul sok szál­loda, nyaralóház — magántő­kéből is. Természetesen Sevil­láé az Expó területe is: világ­város a hatszázezer lakosú andalúz fővárosban. Ez a magyarországnyi tar­tomány hatmillió ember ott­hona, és a számítások szerint az Expo ideje alatt legalább negyvenmillió látogatót fogad. A világváros — nevezzük így 112 ország kiállítását — egy szigeten épült fel a Qua- dalquivir ölelésében, 215 hek­tárt foglal el, s a kerítésen kí­vül 40 ezer autónak építettek parkolóhelyet. Innen a parko­lókból sűrű autóbuszjáratok viszik az utasokat a főbejárat­hoz. Oda, ahova befut a gyorsvonat is: szerelvénye nem egészen három óra alatt teszi meg az utat az innen hatszáz kilométerre fekvő Madridtól. A kapun belül maga a csoda. A felfedezések korá­nak csodái. Ezen a 215 hektá­ros területen két évvel ezelőtt egyetlen leromlott állagú ko­lostor állt, s szemét, törmelék és gaz fedte a szigetet. A megnyitóra 112 hivatalos kiál­lító álma teljesült itt, s az épü­letek között derékvastagságú pálmasorok vezetik a látoga­tót. Aki vásárol magának egy Expo-útlevelet — ötszáz pese­táért árusítják az ajándékpavi­lonokban — 112 ország bé­lyegzőlenyomatát gyűjtheti össze benne: itt, ezen a szige­ten bejárja a világot. Mindegyik pavilon már külső megjelenésében is más. Közös vonásuk, hogy a leg­több korunk építőanyagából: fémből, betonból és üvegből készült. Spanyolországban ritka kincs a fa: az ibériai fél­szigeten leginkább csak cserje nő. így aztán a fa ön­magában is szenzáció. A magyar kiállítási pavilon, amelyet az Expo szívében he­lyeztek el, nemcsak anyagáért — a fáért —, hanem építészeti felfogásáért és a megvalósí­tásért is szenzáció. Hivatalos rangsort még nem állították fel, de aki megfordult ezen a pálmafákkal ékesített terüle­ten, ahol zöldből készült füg­gőernyők enyhítik az andalúz nyár tüzét, állítja: a legszebb — vagy ha óvatosabban fo­galmaz: az egyik legszebb — a magyar pavilon. Makovecz Imre álmát otthon 56 pályamű közül választották ki. Való­sággá a Surján Rt munkásai változtatták nem egészen egy esztendő alatt. Amíg épült so­kan megnézték. Most, hogy elkészült, sorban állnak előtte. Az Expo megnyitásának nap­ján — húsvét másnapján — például másfél órát kellett tip­A közlekedés: a libegő, a magasvasút, és — a gyere­kek kedvence — a „moz­donnyal” vontatott sétaautó A magyar pavilon előtt az osztrákoké, mögötte Olasz­ország kiállítása épült fel, s a maga nemében egyedülálló. A chileiek például elhoztak ide a tűző nap alá egy jéghegyet, s a jéghegy köré díszes dobozokban a chi­lei föld kincsét, az ásványokat: módot adva a látogatóknak arra is, hogy hazavigyen belő­lük. Az ausztrálok egy hatal­mas, körpanorámás terembe vezetik a látogatót, miután vé­gigjárt egy darabka őserdőt, és megcsodálta a tengerek élővilágát. A vászonra az ausztrál jelent vetítik, lélegze­telállítóan szép képekkel. A vendéglátó Spanyolország mértéktartó kiállítása előtt szökőkutak sora hívja fel a lá­togató figyelmét. A látványra épít az Egyesült Államok kiállí­tása is, és naphosszat zajló műsorokra. Délkelet-Ázsia or­szágai termékeiket és népmű­vészetüket hozták el. A japá­nok egy kicsit jövőjükbe en­gednek bepillantást. Az öt földrész találkozója összességében olyan, mint a világunk— ma... Az Expóra látogatónak a ki­indulási és tájékozódási pont ebben a kavalkádban a ma­gyar pavilon. Tornyait látni le­het a magasvasút kényelmes üléseiről, a libegő kabinjaiból. S nem szabad elfelejteni: a vi­lágkiállítások sorában — a résztvevők számát tekintve — a sevillai a legnagyobb. Ehhez mérték a „kiszolgáló” létesí. ményeket is. Hat hónap alc ötvenezer előadást rendezne itt. A magyarok műsorát ai gusztus 20-ra sorolták be. ■ Palenque — ez a hatalmas sí tor alá települt szórakoztat- központ mindent befogad. / kürtők alatt érezhetően hűve sebb a levegő, s a látogalc megteheti, hogy a büfébei megveszi a sörét, és a nézőté: kőpadjain a műsort figyelve csöndben megissza. Azutá. alig sétál néhány métert az élé tető alatt, ahol vízpárát perme­teznek a növények közé gon­dosan elrejtett szórófejek, el­sétálhat egészen a toledói ke­reskedők keleti bazárnak be rendezett üzleteiig. Közben ta Iái még egy-két éttermet, sö­rözőt. Sevillában az Expo nem forgatta fel a várost, de ké­nyelmesebbé tette. Áz anda- lúzok talán ezért is fogadják mosolyogva, barátsággal az idegent. Mind a 40 milliót, akire mindenképpen számíta­nak. Ha több jön, őket is. És örülnek, hogy megvaló­sult egy nagy álom: Andalúzia után hat hónapra a világnál fővárosa lett az Amerik?' fedező Kolumbusz vár K' A Vatikán ródni azért, hogy bejusson va­laki az épületbe. A sor a kö­vetkező napokban sem lett rö- videbb. A magyar kiállítás jobb olda­lán fehér acélvázon fekete üvegbetétekkel a Vatikán pavi­lonja áll. A balon üvegházra emlékeztető épület fogja fel a délelőtti nap sugarait, s veri vissza a magyar pavilonra, kü­lönleges ragyogást kölcsö­nözve neki. Figyeltem a fotósokat — itt mindenki azzá válik, függetle­nül attól, hogy van-e gyakor­lata vagy nincs —: körbe fény­képezték a házat. Nincs olyan napszak — délelőtt tíztől este tízig —, hogy valaki ne kattog- tatná fényképezőgépét, a ma­gyar házra szegezve. A külső megjelenés, az épü­let — világsiker. A felfordított csónakra em­lékeztető pavilon fölött hét to­rony mindengyikében harang. A legmagasabbon aranysárga kereszt. A tető borítása pala. Ez az egyetlen építőanyag, amit nem Magyarországról szállítottak ide. Spanyol lány népviseletben, rostával A pala színe szürke, de a napszak és a fényviszonyok változásával a szín árnyalata is változik. Belül csak fa és üveg van. A hét torony alatt — bent az épületben — kettős fal. A faltól nyugatra üvegfö­démbe ágyazva fa áll. (Az épí­tők a gemenci erdőben talál­tak rá, s bontották ki a földből gyökerestül, majd szállították 3500 kilométeren át, hogy itt, Sevillában szimbolizálja azt a közös tudást, amely bennünk, magyarokban a legutóbbi idő­kig kialakult. A tervező Mako­vecz Imre filozófiája szerint az alvilágba szorított tudás az élő magyar építészetben és a mai napig aktív népművészetben él. Az üvegfödém létünk bi­zonytalanságát és különös erőnket egyaránt ki akarja fe­jezni: azt az erőt, amelyet az élet fája — vagy más néven a világfa — magasságának és mélységének (koronájának és gyökerének) együtt látása je­lent. Ebből a térből — a tornyok alatt — ajtók vezetnek a pavi­lon keleti felébe, ahol egy harmincméteres vászonra fil­met vetítenek a magyar múlt­ból. Amikor a filmnek vége van, akkor nyílik meg az ajtó, amelyen ismét az utcára lép a látogató. Az út a magyar pavilonban körülbelül húsz percig tart, s míg az utat járja a hetventagú csoport, zene szól, megkon- dulnak a harangok is, és fé­nyek irányítják a tekintetet, próbálják befolyásolni a han­gulatot. Azt, hogy végül is mi­lyen érzésekkel lép ki a ma­gyar múltban is tett húszper­ces látogatást és a filmet kö­vetően a látogató, nehéz lenne meghatározni. A zene — benne a népzene és a népdal — csak a magyar fül számára idézi a történel­met s a filmen felvillanó politi­kus-arcok az elmúlt negyven évből aligha ismerősek a láto­gatónak. így aztán a történe­teket sem érti az, aki csak se­gítséggel tudja elhelyezni Hungriát az európai térképen. Az Expo jó alkalom arra, hogy változtassunk ezen. Mindegyik kiállítás másként 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom