Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-28 / 125. szám

Gázlángavató Ordacsehiben Ordacsehi 1986-ban nyújtott be pályázatot először gáz- bevezetésre, ám akkor nem talált támogatásra. Amikor önál­lóvá vált, az új önkormányzat első dolga volt, hogy újra megpróbálkozzon a gázvezetékkel. Az idén márciusban kezdődött a munka, s tegnap — alig három hónap elteltével — fellobbanhatott a falu főterén a régen várt gázláng. A be­ruházás összköltsége 15,5 millió forint volt, s ebből kilenc millió a lakossági hozzájárulás. Horváth Gyula polgármester elmondta, hogy 230-nál is többen vezettették be. A lelkesedéshez hozzájárult, hogy 12 ezer forint készpénz befizetése elég volt, a többit az OTP 3 évre, 3 százalékos kamattal biztosította. A gyorsaságot egyébként az ordacse­hiek az Uniterm gmk-nak mint generálkivitelezőnek, vala­mint az alvállalkozónak, a kaposvári Alép gmk-nak köszön­hetik. ■BHII Krónika Koncert a Kossuth téren Country a kamionból Az amerikai népzene, a country hazai és nemzetközi követei járják e napokban az országot; érdekesség, hogy mindnyájan kamionnal közle­kednek és a sokkerekűekből adják koncertjeiket. A kamio­nok úticélja a szegedi második nemzetközi kamionos co- untry-találkozó. A western-hangulat me­gyénket sem kerüli el. így a kaposváriak egy része bizo­nyára hallgathatja — főként azok, akik elébe mennek — szombaton délben a Kossuth téren vagy akik hallótávolsá­gon belül tartózkodnak. Amit hallhatnak: egyórányi co­untry-zene a River együttes előadásában. Színpad: az egész kamionp­lató. MÁJUS Csütörtök Emil, Csanád A nap 4.54 órakor kél, és 20.30 órakor nyugszik; a hold 2.22 órakor kél, és 16.33 órakor nyugszik. Változékony idő Változóan, többször erősen felhős lesz az ég, főként északon, északkeleten szór­ványos zápor, zivatar vár­ható. Az északi-északkeleti szél megerősödik. A legma­gasabb nappali hőrmérsék- let 16-21 fok között alakul. Elfogták a borjútolvajt Nyolc borjút loptak el a hét végén éjszaka a somogyvári téeszből. A falu 40 tagú önvé­delmi csoportja a somogyvári önkormányzat segítségével elfogta a tettest, s az a marcali rendőrkapitányságon már be­vallotta bűnösségét. Az ügy fejleményei később tisztázód­nak. Szenzácizós változat Művészettörténeti szenzá­cióról számol be a L’ Express francia folyóirat: a nagy fran­cia festő, Henri Matisse fiának hagyatékában véletlenül rá­bukkantak a művész egyik leg­ismertebb képe, „A tánc” egy korai változatára. Eddig úgy tudták, hogy Matisse csak egy ilyen festményt készített. Nem adta meg az elsőbbséget Halálos ütközés Siófokon Nem adta meg az elsőbb­séget személygépkocsijával kedden délután Siófokon Ka­tona Zsuzsa 37 éves helybeli lakos: a Szabadság és a Fel- szabadulás utca keresztező­désében egy szabályosan ha­ladó tehergépkocsi elé hajtott (amelyet Tóth Tibor Gyula nagyberényi lakos vezetett), és összeütköztek. A személy- gépkocsi utasai közül Balázs Tibor 32 éves román állam­polgár a helyszínen meghalt; másik utasa, Sabján Attila 13 éves tanuló, illetve a figyelmet­len vezető súlyosan megsé­rült. Súlyosan megsérült a te­hergépkocsi vezetője és utasa, Kárász Katalin 21 éves nagyberényi lakos is. Kaposváron a Szondi utcá­ban S. R. 9 éves tanuló kerék­párral a járdáról a parkoló gépkocsik közé hajtott, majd azok takarásából „kilőve” ne­kiütközött egy az úttesten szabályosan közlekedő sze­mélygépkocsi jobb oldalának. Súlyosan megsérült. Halivadékokat telepítettek Négyszázezer süllőt tele­pített a tóba a Balatoni Hal­gazdaság Tihany és Keszt­hely között. Néhány nappal korábban a 230 ezer csuka­ivadékot helyeztek ki a Ba­latonba. — Tanfolyam! Üzlet vagy bolt­vezető akar lenni? Ajánljuk októ­ber elején Kaposváron, Siófokon és Keszthelyen egyidöben induló intenzív (4 hónap, heti 2 alkalom­mal), állami és magánüzletben egyaránt képesítést nyújtó ven­déglátói üzletvezetői és a kapos­vári kiskereskedelmi boltvezetői tanfolyamot. Részvételi díj: 15 400 Ft tankönyvvel, vizsgadíjjal együtt. Jelentkezés: Kereskedők Somogy Megyei Szervezete (Ki- sosz), Kaposvár, Német I. fasor 37. Pf. 74., a 82/12—232-es telefo­non (üzenetrögzítőn). (149987) — Újra agykontroll-tanfolyam Kapsováron, a Pannon Agrártu­dományi Egyetemen (Kaposvár, Dénesmajor 2.) 1992. október 24- 25. és október 31., nov. 1-jén 9-19 óráig. Előadó: dr. Dómján László. Jegyek elővételben kaphatók még a régi áron a városi művelődési központ információs szolgálatánál és az egyetem portájén hétfö- töl-szombatig 9-17 óráig. Bővebb információ a 82/14-155-ön. (6699) — Szakszervezeti beutalójegy: Szilvás-Motel Szilvásvárad 1992. VI. 3-tól 16-ig két felnőtt részére 8400 forintért eladó. A beutalójegy a Somogyi Hírlap szakszervezeti bizottságánál, Kaposvár, Kont- rássy u. 2. sz. alatt átvehető. 40/S Az éves kiképzési időszak végeztével ismét megrendezték a megye hivatásos tűzoltóinak versenyét. A legeredményesebben szereplő versenyzők vesznek részt az országos meg­mérettetésen. Fotó: Kovács Tibor Eltűnt egy idős férfi Kék svájcisapkában, kék munkásruhában és fekete gumicsizmában látták utoljára Horváth Gáspár 70 éves szó- ládi lakost. Nagyon gyengén lát, s már korábban is eltűnt egyszer; akkor Somogybabo- don találták meg. Jellemző szokása, hogy hátára vetett zsákjába gazt szedeget. A rendőrség és a falu lakosai egyaránt keresik. Állítólag Fo­nyód környékén látták. Az el­tűnt férfi testvére és Szólád vezetői a lakosság segítségét kérik. A telefonszám, amelyen jelezni lehet, hogy Horváth Gáspárt megtalálták: 84/46- 011. Tarka sorok Sötét jövő — A jövőmet egyébként sötét fátyol borítja. — Szegény fiú... Miért? — Mert egy fényké­pésznél kaptam állást. Dicséret Gusztáv éjnek idején tántorog haza, s gü­gyögve állít be a hálószo­bába. A felesége meg­jegyzi : — Na, ma megint szé­pen eláztál. Gusztáv megkönnyeb­bülve mondja: — Örülök, hogy tetszik. Modern mese A férjemnek mostaná­ban mindennap új mesék jutnak az eszébe. — Gyermekkönyvet ír? — Dehogy! Adóbeval­lást készít!... Felvilágosodás A kis béka így szól: — Most tablettát sze­dek. És többet nem kell félnem a gólyától. Kecsegtető — Van már terve az első napra, amikor bünte­tése letöltése után sza­badlábra kerül? — kérdezi a börtönigazgató. — Két tervem is van: egy bankfiók és egy ék­szerüzlet. Érdemes-e? Egon Schöberl ellátogat egy parasztgazdaságba. — Egyáltalán érdemes még tehenet tartani? — kíváncsiskodik. — Hiszen olcsó konzervtej már min­denütt kapható... Sóhaj — Sehogy sem értem, hogy az emberek miért hajszolják folyton a pénzt. Hiszen vannak szebb dol­gok is: ékszer, bunda, autó, utazás! Kellemetlen — Tudod, hogy az or­vosságoknak kellemetlen mellékhatásuk is lehet? — Hát persze! A gaz­dag nagynénim a sok or­vosságnak köszönheti, hogy már 92 éves. Jósnő A szép Ilona vőlegénye elmegy a jósnőhöz: — Szeretném megis­merni a jövőmet... és a menyasszonyom múltját... Munkatársat keresünk számítógépes szövegszer­kesztő rendszerünkhöz meg­határozott időre, változó (kétműszakos) munkarend­ben, esetenként vasárnapi munkára is. Feltételeink: érettségi, valamint gépírói bi­zonyítvány és gyakorlat. (A számítógépek kezelésére megtanítjuk.) Jelentkezni személyesen lehet a Somogyi Hírlap szerkesztőségének tit­kárságán 10-12 és 15-16 óra között. A Taszári Általános Iskola n émet—bármely szakos tanárt felvesz kiemelt bérezéssel, munkafeltételekkel (ASC nyelvi labor) és szolgálati lakással. Jelentkezni lehet az iskola igazgatójánál, június 12-ig. Tel.: 82/75-145 (217292) Előfizetéses ebéd a Belvárosi étteremben (a tisztiklub étterme) 63 FORINTÉRT. (217112) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13—360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számitógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. f MŰHOLDVEVŐ- ^ AKCIÓ! Japán sztereo szét 22 900 Ft 90-es tükör, 1,0-ás fej! Választhat a kamatmentes részlet vagy a díjmentes felszerelés között. Amíg a készlet tart! CÍM: PARABOLASZERVIZ, TAB, Pavilon sor 1. Tel.: 84/20-335 \V^ (150809yj ' KARAVÁN KERESKEDELMI KFT.. KAPOSVÁR, MEZŐ U. 118. TEL:: 82/12-341 ^ © MOSTANTÓL OLCSÓBBAN! Tatai brikett 640 Ft/q Tetőléc 2,5 x 5 cm-es 28 Ft/m Iszapszén 300 Ft/q 160-as hullámpala 550 Ft/db Fűrészelt tűzifa 290 Ft/q Keritésdrót 1 m-es 110 Ft/m Cement 600 Ft/q Kerítésdrót 1,25 m-es 123 Ft/m Tetőléc3x5cm-es 35 Ft/m Gázolaj 38 Ft/I A FENTI ÁRAK AZ ÁFÁT IS TARTALMAZZÁK! Ipari tüzelőolaj 38 Ft/I PB-gázcsere éjjel-nappal. t TISZTELJEN MEG BENNÜNKET LÁTOGATÁSÁVAL AZ AUTÓVÁSÁR- ÉS GYERMEKNAPI i ^RENDEZVÉNYÜNKÖN 1992. MÁJUS 29—30—31-ÉN._____________________________(217235)^4

Next

/
Oldalképek
Tartalom