Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-27 / 124. szám

1992. május 27., szerda 5 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS TÁRLATLÁTOGATÁS a fekete teremben Gondolatokat szőve Bemutatták a Somogyi múzeumok évkönyvét P. Szabó Éva keze kincs. S ha mondhatom: különösen a kisujja képvisel megfizethetet­len értéket, tekintve, hogy eb­ben van a textilművészet. Budapesten született 1910-ben, huszonegy évesen már saját szövőműhelye volt, és hamarosan — müncheni és berlini iskolákban tanulva meg a szövéstechnikát, és min­dent, amit a textilről meg lehet tudni — a huszadik századi iparművészet kiemelkedő személyiségei között tartották számon. Alkotásai számos dí- iat érdemeltek ki hazai és nemzetközi szemléken, tárla­tokon, de talán az egyik legér­tékesebb az 1937-es párizsi világkiállításon nyert arany- és ezüstérme. P. Szabó Éva művészeté­nek jellegzetessége, hogy magában hordja a klasszikus nagyományok európai és egyetemes örökségét, a népi hletésű, rusztikus jegyeket, jgyanakkor ötvözi ezekkel a korszerű formakincs sajátos­ságait. Tökéletes szövéstech­nikával adva meg a megfelelő színt e jegyek s a gondolati­ság megjelenítésének. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum ezekben a hetekben sd metszetet a művésznő al­kotásaiból, s bár a fekete te­em méreteinél fogva egy Metmű bemutatására kevéssé ndhat lehetőséget, mégis slyan érzésem volt a sötét tangulat fénylő művei közé telépvén, mintha egy oe- jvre-tárlat vállalkozna egy al- ;otó ember, vagy egy gondol­ádé alkotó élet-mozzanatai- lak bemutatására: a műveken .eresztül. Tárlatok anyagát ritkán lazdagítják, ám nemcsak ízért tűnnek szembe elsőként i püspöki ornátus darabjai. A líszes papi vecsernyepalást oluviále), a miseruha (ca- ula), a püspöki föveg (infula), nyakba vetve viselt szövet- áv (stóla), és a kehelyvélum Ikotta ornátus a pécsi zékesegyház részére, Ist­án király emlékére készült; 938-ban szentelték föl litur- iai használatra. Különösen érdekes szem- gyre venni a palást elülső íszén, két sávban elhelyez- edő szentek képeit, elkép- elhetően a technika kö A tárlat ékessége, a pécsi székesegyház püspöki or- nátusa töttsége okán, de nagyon sze­rencsésen naív arcmásokat láthatunk, amelyek megalko­tásához a művésznő kisebb előtanulmányokat. folytatott. Ugyancsak I. Istvánhoz kap­csolódik a De Sancto Step­hano Rege című térképszerű kézzel nyomott vászon, ame­lyen neves egyházi épületeink vannak föltüntetve: az eszter­gomi bazilikától, a veszprémi püspöki palotáig. Bámulatos kézügyességről árulkodik a Pest-Buda drapp-élénkbordó színekben játszó vászna. A nagyméretű alkotáson a múlt század derekának polgá­riasodó világa elevenedik meg a korabeli utczák szolid forga­taga, a konflisok mellett tán éppen Kossuth kormányzósá­gáról vagy a diéta aktuális eseményeiről diskuráló dá­mák és grófok, bárók megidé­zett életképei által. P. Szabó Éva képes — ha nem is bármit, de az arra ér­demest bizonyosan — aranyba ágyazni: ez történt Bartók szonatinájába! is, amelynek kottáját, s hangje­gyeit szabályosan beleszőtte a nemesfémszínű anyagba, ezzel .fejezve ki mérhetetlen tiszteletét a neves zeneszerző és -tudós életműve, alkotása előtt. A textilek egy csoportja a művésznő egykori mestersé­gébe enged bepillantást. Ezek a bútorszövetek, arannyal át­szőtt kéziszövésű brokátok, melyeknek európai városok kölcsönöznek nevet, így lát­ható a tárlaton a Lyon (1963), a Róma (1975) és a Kassa (1940) elnevezésű szövet is. S ha már Kassa, ha már Er­dély, akkor el kell mondanom: E kézzel nyomott vászon Erdély műemlékeit, s neves családok címereit őrzi az az érzésem, hogy P. Szabó Éva különös szerelmet és vonzalmat érez az egykori nagy Magyarország egykori nagy területe, nagy legendái, nagy családjai iránt. A Szé­kelyföld iránt, Erdély iránt. En­nek állít emléket az Erdélyi Műemlékek című alkotás, amely számomra a legemlé­kezetesebb élmény maradt fekete termi tárlatlátogatásom során. A kerettel körülfonott, kéz­zel nyomott vászon ismerős nevek, műemlékek neveinek betűit csengeti meg. Ilyen gyönyörű hangok szó­lalnak meg a vásznon, mint Őraljaboldogfalva és temp­loma, vagy Küküllő vára. Nem beszélve a nagy erdélyi családok címereiről, a Ver- bőczyekéről, az Andrássyaké- ról. E szellemek is megidéztet­tek, e gondolatok is beleszö­vettek P. Szabó Éva textilmű­vész alkotásaiba Rippl-Rónai Múzeumbéli tárlatán, amely­nek rendezése H. Bognár Zsuzsa kezét dicséri. Balassa Tamás (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Szapu Magdolna néprajz- kutató, tudományos igazgató- helyettes üdvözölte a megye múzeumainak képviselőit, majd bejelentette: az évkönyv bemutatása mellett betekin­tést kívánnak adni a múzeum alaptevékenységébe, terve­ibe. Ezután ismertette a jövőre 60. évébe "lépő" intézmény történetét és felvázolta a kuta­tási köröket, kiemelve a mű­vészettörténet, a néprajz- és népművészet; a régészet, a történet — és természettudo- mámy jelentőségét. Elmondta: aA mintegy 380 ezer darabból álló impozáns tárgyi gyűjte­mény értéke felbecsülhetet­len, de a raktározását még mindig nem sikerült megnyug­tató módon megoldani. A gya­kori költözések a már meg­óvott gyűjtemények állagát is veszélyeztetik. A tudományos feldolgozás és nyilvántartás, a bemutató tevékenység, és a tudományos közlemények publikálásával kapcsolatos tennivalók ismertetése után dr. Király István Szabolcs a múzeum igazgatója mutatta be a külsejében és tartalmá­ban is megújult évkönyvet, amelyet angol, francia és né­met nyelvű rezümmé egészít ki. Kifejezte abbéli reményét, hogy a múzeum elindult a tu­dományos műhellyé válás út­ján és ennek részeként a kö­zeljövőben további értékes, a megyében folyó kutatómunkát reprezentáló kiadvány megje­lenését tervezik. Régi adós­ságot törlesztenek amikor jú­nius 1-jével, az önkormányzat anyagi támogatásával meg­nyitják a néprajzi kiállítást. Azt tervezik továbbá, hogy 1944-ben az állandó termé­szettudományi kiállítás is fo­gadhatja vendégeit. Ugyan­csak tervezik a Takács Éva ál­tal feldolgozott várostörténeti kiállítás megnyitását. Az idei év legnagyobb sikerét a jelen­leg is nyitvatartó Szász Endre képzőművészeti- és iparmű­vészeti, a Széchényi Zsig- mondéletművét bemutató, va­lamint a filmtörténeti kiállítá­sok hozták. A Zalán májusban megnyílt csodálatos Zichy kú­ria és kiállítás csak a kezdete annak a programnak, amely a megye értékeinek gondozását és megőrzését tűzte ki céljául. Dr. Szapu Magdolna igazgató helyettes ismertette ezt köve­tően a régészet, a néprajz, a művészettörténet, a történet - és természettudomány terüle­tén tevékenykedők legfrissebb eredményeit, majd az osztá­lyok vezetői tartottak színes, a szakterületeik történetét és jel­legzetességeit is kidomborító előadásokat. Dr. Költő László tudomá­nyos főmunkatárs szólt többek között az idén beinduló ásatá­sokról, leletmentésekről, meg­figyelésekről; dr. Gáli Éva nép­rajzkutató az Együd Árpád hagyaték feldolgozása érde­kében létrehozott alapítvány jelentőségét emelte ki; Hor­váth János művészettörténész a somogyi alkotók megbecsü­léséről, munkásságuk feldol­gozásának szükségességéről beszélt, míg Géger Melinda művészettörténész a kortársa somogyi képző — és iparmű­vészet támogatása érdekében egy olyan múzeumi galéria lé­tesítését kezdeményezte, amely kereskedelmi tevé­kenységének bevételéből nyújtana segítséget az alko­tóknak. Dr. Takács Éva törté­nész a tárgyi emlékeknek a múlt kutatásában betöltött pó­tolhatatlan szerepét méltatta. Ábrahám Levente etnomoló- gus a természetudományi osztály kutatásaiból kiemelte a természetvédelem legége­tőbb gondjait és utalt arra, hogy Somogybán még sok a fehér folt, a természettudo­mány által fel nem térképezett terület. Dr. Gál József helytör­ténész a Marcali helytörténeti Múzeum igazgatója, kötetlen és színes előadásában megvi­lágította a helytörténet és he­lyismeret hétköznapi és távo­labbi jelentőségét, majd a Pá­los rendiekről szóló kutatásá­nak egy-egy érdekes részletét villantotta fel. Siófok kulturális értékeinek az idegenforga­lomban betöltött szerepére hívta fel a figyelmet Matyikó Sebestyén József helytörté­nész. Egy olyan képtár létesí­tését szorgalmazta többek kö­zött, amelyben helyet kapna a klasszikus képzőművészet egy-egy reprezentánsa. Várnai Ágnes RANDÉJENŐ: Nagykövet voltam Egyiptomban meglepődött Izrael és az egész világ...” ■N Ma már főszerep­/( j lök visszaemlé- _ \J m kezéseiből, mlékirataiból, meglehetősen mtosan fölidézhetjük az 170. október 6-án, a moha- edán Ramadán-böjt napján, legszentebb héber ünnepen, : engesztelés napján tortán­két, s azok közvetlen előz- ényeit. Mose Dajan: „A miniszterel- ikasszony javaslatomra ok- ber 5-én fél tizenkettőre ;szehívta a kabinet ülését, nelyre meghívott valameny- ■i Tel-Avívban tartózkodó misztert. A legtöbben azon- in már elutaztak, hogy ott- m töltsék Jóm Kippurt. A kabinet ülésén újra meg- tsgáltuk a front helyzetét. A 'szerzőszolgálat vezetője, Zeira vezérőrnagy kitartott lyzetértékelése mellett, lelyhez a vezérkari főnök csatlakozott: a szírek és az egyiptomiak riadókészültség­ben vannak, de valószínűleg nem fognak támadni. A had­sereg véleménye szerint a mozgósítást csak akkor kell elrendelni, ha valóban világos jelek utalnának arra, hogy a háború kitörése küszöbön áll. Lehetséges, hogy lövöldö­zésre, kommandóakciókra sor kerül, de aligha tételezhető fel, hogy az egyiptomiak erősebb egységekkel átkelnének a Csatornán". Abba Eban arra számított, hogy Jóm Kippur- kor, az engesztelés napján semmi sem fogja zavarni. „Ez az optimizmus azonban ne­vetségesnek bizonyult, amikor ajtómon a New York-i Plaza Hotelben nagyon korán reggel határozott kopogást hallottam. Kinyitottam az ajtót, s ott állt politikai titkárom, Ejtan Bent- zur, kezében távirattal, éppen akkor kapta Jeruzsálemből. A távirat, amelyet a miniszterel­nök megbízásából Izrael Galili tárcanélküli miniszter írt alá, egyértelműen kimondta: az egyiptomiak és a szírek együt­tes és összehangolt támadást fognak indítani később a nap folyamán azzal a céllal, hogy állásokat foglaljanak el a Szu- ezi-csatornánál és a Go- lan-fennsíkon... Amikor a táv­iratot elküldte, a miniszterel­nök tárgyalt az amerikai nagy­követtel: Izrael úgy határozott, hogy nem indít megelőző ak­ciót. Fegyveres erőink felfog­ják az első csapást, és vissza­vágnak. Azonnal felhívtam Kissingert, aki akkorra már át­tanulmányozta az amerikai nagykövet jelentését.” Henry Kissinger: „1973. ok­tóber 6-án, szombaton, 6 óra 15 perckor békésen aludtam lakosztályomban a New York-i Waldorf Towersben, amikor váratlanul berontott hálószo­bámba Joseph S. Sisco, a Kö­zel-Keletért és Dél-Ázsiáért fe­lelős energikus külügyminisz­ter-helyettes. Sisco érdes hangján csaknem kiabálva közli, hogy Izrael és két arab ország között kitörőben van a háború. Ő azonban bízik benne, hogy félreértésről van szó. Ha én azonnal és határo­zottan eligazítom őket, hely­rehozhatom a dolgot, mielőtt elkezdődne a lövöldözés. Ké­pességeimnek ez a hízelgő felbecsülése, sajnos, túlzás­nak bizonyult...” Jitzhak Rabin: „Október 6-án reggel 8 óra 30 perckor telefonhoz kértek, s megbe­szélésre hívtak délután három órára a többi volt vezérkari fő­nökkel együtt. Ez a szombat éppen Jom Kippur volt — a legszentebb nap a héber nap­tárban —, így a meghívás egyenesen bizarr volt. Előtte való nap fiam, Juval első hét­végi eltávozására alighogy hazaérkezett, utasították, hogy azonnal térjen vissza a bázisra. Vejemnek, aki száza­dos volt egy páncélos zászló­aljnál a Sinai-félszigeten, másnap kellett volna befeküd­nie a kórházba. Ő is azonnal visszatért egységéhez. Nem kellett egykori vezérkari fő­nöknek lenni ahhoz, hogy rá­jöjjek, az izraeli hadsereg ria­dókészültségben van, de még akkor sem gyanítottam, hogy lehetséges a háború”. Anvar el-Szadat: „Október 6-án, szombaton, pontosan délután egy óra harminckor, ahogy abban megállapodtunk, megjelent nálam Izmail Ali tá­bori marsall. Együtt utaztunk katonai dzsipen (egyenruhá­ban voltam) a4őhadiszállásra, ahova néhány perc múlva megérkeztünk. Helyet foglal­tam a parancsnoki poszton, mellettem a hadsereg főpa­rancsnoka. A koránszakértők véleménye alapján elrendel­tük, hogy senkinek nem kell böjtölnie, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy a rendelkezést betartják. Miért nem dohányoztok, miért nem iszik senki? Ez a bevetés rendkívüli figyelmet és kon­centrálást követel tőletek! Teát rendeltem magamnak, rágyújtottam a pipámra. Erre azután a többiek is dohá­nyozni kezdtek, és teát rendel­tek. Pontosan két órakor, ami­korra ki volt tűzve légierőnk támadása a Csatorna fölött, megérkezett a jelentés, hogy repülőgépeink megindultak". Jitzhak Rabin: „Délután két órakor megszólaltak a légvé­delmi szirénák. Egy órával ké­sőbb a volt vezérkari főnökök összeültek, hogy meghallgas­sák Mose Dajan helyzetjelen­tését. Hatalmas csata volt ki­bontakozóban.” Anvar el-Szadat: „222 lök- hajtásos gép vett részt a tá­madás első hullámában, s húsz perc alatt végrehajtották feladatukat. Csak öt repülő­gépet vesztettünk”. Á légitámadás terveinknek megfelelően teljes és tüne­ményes siker volt. Meglepőd­tünk, mert céljaink 90 száza­lékát elértük. Éppen így meg­lepődött Izrael és az egész vi­lág — Kelet és Nyugat”. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom