Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-04 / 104. szám

1992. május 4., hétfő 5 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS TŰZIJÁTÉK ÉS MÓLÓBÁL Más ez a Helikon Csurgó zenei „nagyhatalom” — Először határainkon túlról is (Folytatás az 1. oldalról) A Helikon rangjához nem­csak a jól felkészült és felké­szített fiatalok tartoztak, ha­nem azok az alapvetően sze­rény, de elegáns külsőségek is, amelyek szintén hozzájá­rultak ahhoz, hogy emlékeze­tes maradjon az 1992-es keszthelyi Helikon, a múzsák találkozója. A főszervező Cséby Géza, a helyi Goldmark Károly Műve­lődési Ház igazgatója csak addig izgult, míg az első lépé­sek nem igazolták: minden rendben van és rendben lesz. — A három Balaton-parti megye, Somogy, Zala és Veszprém tóparti gimnáziu­mát hívtuk meg, de máris hoz­záfűzöm, hogy két év múlva, a legközelebbi Helikonra a há­rom megye minden középisko­láját szeretnénk vendégül látni. Elképzelhető az is, hogy kiterjesztjük a találkozót az egész Dunántúl ifjúságára, sőt meghívunk határainkon túl élő magyarokat is; ehhez áz idén már megtettük az első lépése­ket. Szlovákiai és erdélyi fiata­lok mutatakoztak be május 3-án a Miénk a színpad ren­dezvényünkön. — Beszéljünk a pénzről, a támogatókról is. — Több mint kétmillió forin­tot kaptunk a mecénásoktól, köztük a Kereskedelmi Bank Rt-től, a Művelődési és Közok­tatási Minisztériumtól, a Laki­telek Alapítványtól, a Magyar írók Szövetségétől, a három megye közgyűlésétől és több magánszemélytől. A péntek esti fogadáson, amelyen sajnos Somogy kép­viselőjével nem találkozhat­tam, megismerkedtem a Heli­kon megálmodójának, Feste- tich Györgynek hatodik-hete­dik ági leszármazottjával, Fes- tetich György bankárral. Leg­közelebb a csurgói gimnázium alapításának 200. évforduló­jára látogat haza Bécsből, Magyarországra. Somogy meghívott Balaton-parti kö­zépiskolái közül csak a fonyó- diak fogadták el az invitálást, Csurgó diákjaira pedig azért gondoltak a szervezők, mivel Festetich György alapította az ő iskolájukat éppúgy, mint a keszthelyi Georgikont. Csurgó zenei világnagyha­talom. A helikoni ünnepségen elsősorban szóló énekesei, szólóhangszeresi, kamaraze­nekarai jeleskedtek. A nép­tánc kategóriában a fonyódi Karikás együttesre figyelhet­tünk föl. A hangulatos Balaton Mú­zeum aulájában találkoztunk a csurgói Camerata énekkarral. Szép sikert arattak összeállí­tásukkal. Vezetőjükkel, Fo- . szákné Steffler Gabriellával beszélgettünk. — Kórusunk 1989-ben ala­kult, arany minősítésünket őrizzük. Két alkalommal vet­tünk részt rádiófelvételen, harmadik akalommal vagyunk itt a Helikonon. — A gimnázium óvónő A csurgói kórus szakközépiskolásai alkotják a kórust. Hány évente alakulnak újjá? — Hát igen, három évente, vagy kettő, hiszen lányaink a negyedik évben már gyakorla­ton vannak. Szerencsére nem okoz gondot az utánpótlás, hi­szen valamennyi diáklányunk szép hangú. A zenei produkciókat Mihály András értékelte. — Nagyon megfogott ra­gaszkodásuk a művészetek­hez, a zenéhez; ami sugárzott a fiatalok arcáról. Elsőrangú zongoristára emlékszem. Volt egy furcsa műfaj is: három gi­táros, furulyás lány saját köl- tésű és szerzeményű, egyházi dalait mutatta be. Egy fiatal­ember tangóharmonika-játéka szerzett felüdülést. A színjátszás, úgy tűnik, apályjelenséggel küzd. Mind­össze négy csoportot láttunk. Somogyi részvevő itt nem volt. Szinetár Miklós zsűritag: — A keszthelyi Szilánk együttes A sárkányölő című vásári komédiát mutatta be. Aranyat ért a produkciójuk. Ha ilyet lát az ember, nincs ok az elkeseredésre, hogy talán ke­vesebben jöttek el. A Heliko­non a színjátszó-együttesek színvonala erősen ingadozott, a helybéliek után messzire maradtak a többiek. Kevés babér termett a so­mogyi részvevőknek Keszthe­lyen. Csupán egy bronzra fu­totta; ezt a fonyódi Karikás Táncegyüttes vihette haza. Többen különdíjban részesül­tek. Kép és szöveg: Horányi Barna L enni kis kocsmákban, vagy nem; ott, hol bor ol­dotta gondolatok vívnak ádáz csatát a nemesb lélekről, s az életről: a színházról; s Csoko- nai-féle csikóbőrös kulacs kései rokonát emelinteni szájunkhoz, meghitt beszélgetéseknek közepette és közjátékaiban a kisvárosi diákszínjátszó-napoknak. Lenni olyasfajta emberek közt, kiknek az élet: hogy le­gyen színház, és csillog a szemük, mert van színház. Az alkalom immár a tizen­harmadik volt: Csurgó város önkormányzata jóvoltából, a Csokonai Művelődési Központ szervezésében és lebonyolí­tásában, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Somogy Megye Önkormány­zata, valamint a Diákszínját­szók Egyesülete támogatásá­val április 30. és május 3. kö­zött rendezték meg az orszá­gos Csokonai diákszínját- szó-napokat. A munka, amit végeztek, kemény feladatot je­lentett. Három napon át, reg­geltől estig követték egymást az előadások, csak a szakmai beszélgetések szakították meg olykor a műélvezet fo­lyamatát. Az eddigi gyakorlat­tól eltérően az idén nem sze­repelt feltétlen követelmény­ként a középiskolai életkor; ha a színkör bizonyos része fia­tal, akár az idősebb korosztály is helyet kaphatott a produkci­ókban. Ebből adódóan óriási különbségek jelentkeztek az előadások között. Feszt groteszk Bizonyos csoportok jóked­vükből és saját szórakoztatá­sukra hívják segítségül a mú­zsát, elegyítve azt humorral, mi angol. Illetve csak próbál az lenni; merthogy — amint ez a H.I.D. Frakció sikertelen próbálkozásából kiviláglott — nem oly gyermekjáték annak, és mi alkotóeleme, a kötöttsé­geitől „elrugaszkodott elme” szülte gegeknek kiötölése. A kőszegi négyek frakciója egy- ajta túlélési gyakorlatra kész- étte a megrökönyödött nézők •eregét — mivel az első har- nad még „működött” — a ma- adék kétharmadban. Jóval gényesebben gondol­kod(tat)ott a budapesti Vö­rösmarty gimnázium Extra Muros Csoportjának közös rendezése, az Ezredik éj­szaka című Lebovic-feldolgo- zás. Noha az abszurd játék eredetiben az „élet ér­telmetlensége) az idegesí- tően unalmas hétköznapok tükrében” problematikájának más befejezést ad, a nagy nemes cselekedetre való vá­gyakozás megoldása (?) a ki­ábrándulás maradt. Ha nincs hős, de van a hős­nek hűlt helye, akkor valaha kellett ott hősnek is lenni. Kéne újra egy hős, egy jó kis hős. Aki klasszikus értelem­ben hős, nyúljon hát bármi­hez, nem tehet mást mi lé­nyege: hősködést. E kívána­lom képezte alapjait a buda­pesti Jibraki Színtársulat gro­teszk komédiájának. A hősnek hűlt helye című előadást Kiss Sándor rendezte. Kicsit isko­lásán szólt Örkény Babikja a pécsi Kodály gimnázium Ta- barin Színpada előadásában. Nemlétező Babik János karri­ertörténete csak első pillan­tásra magyarázható a szocia­lizmus őrültségével, sajnos kortalan ez az őrület — mondja előadásuk, s mara­déktalanul igazuk is van, csakhogy ezt már ismerjük, meglehetősen pontosan. Nincs miért A sepsiszentgyörgyi Mikes Líceum diákszínpada —•. mint egyetlen „külföldi” résztvevő — az Ember tragédiáját hozta, Salamon András rendezésé­ben, s Madách egyetemes­sége — még ha a helyes be­szédre ügyelniük is kell néha a szereplőknek — őszintén töl­tötte meg általuk a színpadot. Legyen egy színház Örkény Babik című zenés játéka a pécsiek előadásában Generációs ellentét (?) szülte vagy egyszerűen csak jellegzetesen fiatalos vehe­mencia alkotta fő motívumát John Whiting Nincs miért című félfelvonásosának, amelyet a szentesi Horváth Mihály Gim­názium Carpe Diem Társulata vitt színre László Zoltán ren­dezésében. Az egykor várva várt fiúgyermek — immár ser­dülőkorban — valamely cse­lekedete (nincs miért) ellen ki­rohan a népes család, ám da­cos tekintete — s a színészi érzékenység igaz könnye — nem követi meg a terrort. A drámatagozatosok ígéretes előadására rányomta bélyegét az éjféli kezdés; ám a meg­hökkentően „egyenes” pro­dukció sikere magáért beszélt. A váci Aberrátor csoport Peré- nyi Balázs rendezésében Büchner Leonce és Lénáját ál­lította színpadra. Ha látjuk, hogy az Egész hiábavaló, igyekszünk kimaradni belőle, s inkább homok fejünkre szó­rásával, vagy épp 365-szöri ugyanoda pökdöséssel foglal­koznánk százszor szíveseb­ben. Ám ha minden hiábavaló, miért épp kapállódzásaink az elkerülésre ne lennének azok, a végén az ilyen Leonce-félék zsebébe is belecsúszik a jo­gar. A Leonce és Lénát színre vinni óriási feladat. A váciak­ban minden lehetőség meg­volt egy kiváló előadásra, s bár produkciójuk az egyik leg­színvonalasabb volt, az iga­zán kiválót nem sikerült létre­hozniuk. Említésre és dicséretre egyaránt méltó a debreceni Kierkegaard Színház Cocteau Eiffel torony című őrülete, amelyet Máté Szabolcs vitt színre. A szürrealista színházi jegyeket és jeleket ötvöző előadás kimagasló színészi teljesítményeket hozott. Csakúgy a szintén debreceni Főnix Diákszínpad Shakespe­are A' makrancos hölgy című keserű komédiája, azonban a dramturgia és a térjátszás hi­ányosságai, színészi túlkapá­sok szóltak ellene. Ám az együttes munka méltán kapott különdíjat. Ha már a díjaknál tartunk: három azonos értékű díjat a pápai Türr Diákszín­pad, a sepsiszentgyörgyi Mi­kes Líceum, valamint az egri Hófehérke és a Hét Műtárgya Színpad kapott. Taroló lovagok Valósággal aratott a díjak rengetegében a gödöllői Ke­rékasztal Színházi Társulás. A lovagsereg éneke című szín­padi játékuk Tankerd Dorts Merlin avagy a puszta ország című művének részleteiből merítette mondandóját, amit messzemenőkig, kiemelkedő tudású, energikus és csillogó szemű színészek segítségé­vel sikerült is átadniuk, Kaposi László rendezésével. A sze­replők az angolszász monda­világ klasszikusai: Arthus ki­rály, Sir Lancelot a kerékasz­tal lovagja, aki szerelmese Gi- nevra királynénak. És Merlin a varázsló, aki által „dirigírozott” darab Csurgón nagy varázsla­tot hozott. Azon kevés dara­bok egyike kapta a fődíjat, amely rendezése és színészi teljesítménye a nagybetűs színházat vetíti elénk. Mert ez a találkozó is sejteti: a csurgói diákszínjátszó- na­pokon valóban a múzsa le­endő papjai és papnői neve­lődnek. E gondolattal zárta a háromnapos fesztivált Nánay István kritikus, a zsűri elnöke. Kifejezve reményét egy újabb és még színvonalasabb talál­kozás iránt. Tegyük hozzá: két év múlva bízvást somogyi résztvevőkkel is. Balassa Tamás-Nagy László Országos diákszínjátszó-napok Csurgón

Next

/
Oldalképek
Tartalom