Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-20 / 118. szám

1992. május 20., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Hecz Katalin országos bajnok Újabb nevezések A somogyi tájfutó diáksport eddigi legnagyobb sikere szü­letett a Nagykovácsi térségé­ben rendezett diákolimpián. A lányok mezőnyében Hecz Ka­talin, a fonyódi Magyar Bálint Általános Iskola hetedik osztá­lyos tanulója, aki egyben a he­lyi Mátyás Király Gimnázium DSK-jának sportolója, maga mögé utasította az egész me­zőnyt és megnyerte az orszá­gos diákolimpiát. Eredményével kapcsolat­ban szeretnénk megjegyezni, hogy a múlt évben világbaj­nokságot nyert Oláh Katalin általános iskolás korában még nem tudott nyerni ilyen verse­nyen, s csak ezüstérmes lett, miként a junior Európa-bajnok Pavlovics Gábor is annak ide­jén kénytelen volt megelé­gedni a bronzéremmel. Talán ez a két adat is mond valamit újonc diákolimpiái bajnokunk számára. A fonyódiak nevéhez egyébként még egy szép eredmény fűződik. A fiúk me­zőnyében Hecz Katalin iskola- és DSK-társa, Németh Tamás negyedik helyezést ért el. Mindkettőjük edzője: Németh László. Ehhez még csak any- nyit: gratulálunk. ♦ Az ausztriai Loisendorfban rendezett nemzetközi tájfutó­versenyen a Taszári Honvéd versenyzői közül Szabados Magdolna N 35-ben ezüstér­met nyert. Ugyanott klubtársa, Galam­Hecz Katalin bős Erika a női elit sprint kate­góriában a negyedik helyen fe­jezte be a viadalt. Böröczi és Szemző a diákválogatottban Nagy megtiszteltetés érte a kaposvári úszást. A sportiskola részére meghívó érke­zett, két kiválóságukat meghívták az országos diákválogatottba, amely július elején egyhetes versenyen vesz részt a franciaországi Can- nesban rendezendő Európai Diákolimpián. Szemzőnek ez már a második válogatottsága, tavaly ugyanis már szerepelt a serdülő EB ka­tegóriás válogatottban, ahol a döntőbe jutott. Megyei úszóválogatottunk jelenleg az Al­pok-Adria versenyeire készül, tagjai az elmúlt hét végén a kecskeméti Vízmű-kupán vettek részt. Szemző ott is igazolta a bizalmat, az ifjú­ságiak mezőnyében 200 m-es vegyesen első, 400 vegyesen és 200 mellen második, míg 100 m mellen harmadik lett. A fiúknál Beck lépett még dobogóra, ő az utánpótláskorúak 100 m-es gyorsúszásában lett ezüstérmes. Beck további két számban volt még döntős, ahová Szigeti és Kappéter is „beúszta” magát. A lányoknál Böröczi korosztályában nem ír­tak ki versenyt, így ő nem indulhatott. A serdü­lők mezőnyében Cserényi 100 m és 200 m mellen egyaránt harmadik lett. A tombola fődíja egy Cagiva endurómotor! Az elmúlt napokban újabb nevezések futottak be a cse- rénfai motokrossz világbajnoki futam szervezőbizottságához. Tegnap például egy nyolc ver­senyzőből álló belga „különít­mény” jelentkezett be, s így már 86-ra emelkedett a neve­zők száma. Tegnap még üres volt a depó; a rendezők mától várják folyamatosan a „porfel­hőlovagok” érkezését. Minden bizonnyal csak ke­vesek előtt ismert, hogy ta­valyhoz képest alaposan megváltozott a VB-futamok lebonyolítási rendje. Az idén már mindenkinek kivétel nél­kül meg kell futnia a limitidőt ahhoz, hogy bekerüljön abba a negyvenbe, akik végül va­sárnap 13 órakor rajthoz áll­hatnak a világbajnoki ponto­kért. Azaz — nem úgy, mint tavaly — sem a világbajnok, sem a többi helyezett semmi­féle előnyt nem élvez, nekik is ugyanúgy meg kell „szenved­niük” a szombati edzéseken, hogy másnap elindulhassa­nak. További változás, hogy az eddig szokásos kettő he­lyett az idén már három futa­mot bonyolítanak le egy-egy világbajnoki erőpróbán (Cse- rénfán 13 órakor kezdődik az első futam, amelyet 15, majd 17 órakor követ a második, il­letve a harmadik). Az is végle­gessé vált, hogy a magyar színeket hárman — a rendező Surján Rt két kiválósága, a ta­valy országos bajnoki címet szerzett Horváth Pál, illetve Jeszenszky Péter, valamint a Honvéd Petőfi SE krosszo- zója, Kamrás Károly — képvi­selik Cserénfán. Közülük ket­ten — a rendező Magyaror­szág jogán — eleve ott lesz­nek a legjobb negyven között, hogy azonban melyik kettő lesz végül a „kiválasztott”, az egyelőre még nem eldöntött. Á rendezők gondoltak azokra is, akik nem tudják magukat a legjobbak közé be­verekedni, ezért számukra amolyan „vigaszversenyt” hir­detnek meg. Ennek a lényege, hogy ki tud tovább egy keré­ken motorozni? (A rajtgéptől indulnak a versenyzők, s aki a legnagyobb utat tudja meg­tenni a krosszpályán, az lesz a győztes.) Külön jutalmazzák a legszebben, leglátványosab­ban ugrató versenyzőt is. Többek közt ennek érdekében a nagyugratót még három mé­terrel meghosszabbították. Újság még, hogy elkészültek a krosszpálya alatt húzódó alagutak, s javában készítik már a pályát a nézőktől elvá­lasztó kerítést is. Néhány szó a leendő né­zőkhöz. Á rendezők már most kérnek mindenkit, hogy lehető­leg ne az utolsó pillanatban induljanak el Cserénfára a tor­lódások megelőzése végett. A kaposvári vasútállomásról „Motocross VB, Cserénfa” fel­iratú Surján-buszok közleked­nek majd folyamatosan. A parkolással — akárcsak tavaly — ezúttal sem lesz gond. A krosszcentrum közvetlen kö­zelében óriási parkolót alakí­tanak ki a VB-futam idejére. Érdemes lesz 25 forintért tombolát venni, hiszen mint­egy félmillió forint értékben sorsolnak majd ki különböző nyereményeket. A tombola fődíja egy 300 ezer forintot érő Cagiva endurómotor, amelyet Kaposváron a Fő utcán a Fo- tóelektronik kirakatában (a szökőkút mellett) akár már most is meg lehet csodálni. Akik semmit nem bíznak a vé­letlenre, s már most szeretnék biztosítani a helyüket a cse- rénfai motocross VB-futamra, azok Kaposváron a GEMA motorosboltban válthatják meg előre — a felnőttek 300, a gyermekek 100 forintért — a belépőjüket. Fenyő Gábor Új sportegyesület Siófokon Megyei atlétikai diákolimpiái döntő „Yassa Kispályás Futball Klub” néven új sportegyesület alakult Siófokon. A labdarú­gásnak ez az ága eddig is na­gyon közkedvelt volt a Bala- ton-parti városban, s az új klub céljai között is első helyen szerepel ennek további nép­szerűsítése, s mind több fiatal, idősebb bekapcsolása a já­tékba, a mozgásba. Az ala­kuló ülésen elhangzottak sze­rint igyekeznek széles ala­pokra helyezni a klubot, s együttműködésre törekednek mindazokkal, akik ugyancsak a kispályás foci további fej­lesztését szorgalmazzák. A klubot Simon Albin vezetésé­vel hattagú elnökség irányítja. Az ügyvezetői teendők ellátá­sára Karasz Jánost, a szám­vizsgálóbizottság élére Győri Jánost választották. Több mint ötszázan indultak Kaposváron az atléták diákolimpi­ájának megyei döntőjén, amely­nek tétje az országos fináléba ju­tás volt. Akik már tavaly is bekerül­tek a legjobbak közé, most is kitet­tek magukért, így Kovács Réka és Kővári Márió megvédheti bajnoki címét Budapesten. Hozzájuk csat­lakozhat eredményességben a szintén jó időket elért Kilvinger At­tila. Bizakodhat a meghívóban Czipó Gabriella, Karlovics Péter, Kiss Katalin, Ágfalvi Mihály, Anta- lics János, Tóth Tamás és Torma Angelika is. A győztesek névsora (a külön nem jelölt iskolák kaposváriak). IV. korcsoport. Fiúk. 100 m: Kilvinger Attila (ipari szki.) 11,4. 400 m: Bisztricz Zoltán (Mezőgaz­dasági szki.) 55,5. 1500 m: Ko­vács László (Építőipari szki.) 4:38,8. 110 m gát: Kilvinger Attila 15,4. Magas: Ágfalvi Mihály (Toldi gimn.) 180. Távol: Karlovics Péter (Táncsics Gimn.) 618. Súly: Anta- lics János (503. szk.) 14,06. Disz­kosz: Antalics János 38,12. Ge­rely: Virovecz Adorján (Barcs, 525. szk.) 39,84. Magas, csapat: Fo­nyódi gimn. 167,5. Távol, csapat: Marcali gimn. 543,7. Súly, csapat: Barcs, Erdészeti szki. 10,32. Lányok. 100 m: Patkó Katalin (Munkácsy gimn.) 13,4. 400 m: Hízó Hohanna (Marcali gimn.) 66,8. 1500 m: Hankó Tilda (Fo­nyódi gimn.) 5:24,43. 100 m gát: Czipó Gabriella (Táncsics gimn.) 16.7. Magas: Kiss Katalin (Mun­kácsy gimn.) 156. Távol: Kovács R. (Barcsi gimn.) 540. Súly: Ko­vács R. 12,79. Gerely: Kovács R. 45,40. Diszkosz: Horváth Adrienn (Toldi gimn.) 26,40. Távol, csapat: Fonyódi gimn. 449,2. Magas, csa­pat: Barcsi gimn. 141,2. Súly, csa­pat: Fonyódi gimn. 7,77. V. korcsoport. "Fiúk. 100 m: Varga László (Siófoki gimn.) 11,4. 200 m: Csíki Lajos (Barcs, Erdé­szeti szki.) 23,8. 400 m: Csíki La­jos 53,4. 800 m: Kővári Márió (Ke­reskedelmi szki.) 2:08,1. 1500 m: Kővári Márió 4:29,0. 3000 m: Kő­vári Márió 9:18,07. 110 m gát: Gáspár Csaba (Fonyódi gimn.) 17.7. Magas: Váli Péter (Ipari szki.) 175. Távol: Tóth Tamás (Csurgó, 526. szk.) 651. Hármas: Tóth Tamás 12,35. Rúd: Szak- lajda József (Fonyódi gimn.) 300. Súly: Könye Szabolcs (Táncsics gimn.) 11,60. Diszkosz: Doma Ró­bert (Fonyódi gimn.) 36,62. Ge­rely: Könye Szabolcs 47,84. 4x100 m: Fonyódi gimn. 47,7. 4x400 m: Fonyódi gimn. 3:49,1. 4x1500 m: Táncsics gimn. 18:54,0. Lányok. 100 m: Stummer Haj­nalka (Csurgó, 526. szk.) 13,6. 200 m: Nemes Gyöngyvér (Tán.- csics gimn.) 28,3. 400 m: Szőke Judit (Nagyatádi gimn.) 64,9. 800 m: Tárkányi Mónika (Munkácsy gimn.) 11:44,7. 1500 m: Torma Angelika (Siófoki gimn.) 4:59,9. 3000 m: Tárkányi Mónika 11:44,7. 100 m gát: Farkas Eszter (Tán­csics gimn.) 16,4. Magas: Betle­hem Judit (Közgazdasági szki.) 135. Távol:. Farkas Eszter 509. Súly: Rózsa Beáta (Közgazdasági szki.) 8,93. Gerely: Rózsa Beáta 25,10. Diszkosz: Hénics Gabriella (Kereskedelmi szki.) 23,70. 4x100 m: Csurgó, 526. szk. 55,4. 4x400 m: Csurgó: 526. szk. 4:37,9. 4x800 m: Fonyódi gimn. 11:13,0. TOVÁBBKÉPZÉS A Magyar Testnevelési Egyetem Továbbképző Központja 1992. május 25-ig meghosszabbította a 2 éves levelező edző és sportszervező (menedzser) szaktanfolyamának je­lentkezési határidejét. A jelentkezés feltétele: jártasság a vá­lasztott sportágban és legalább középiskolai érettségi bizo­nyítvány. Részletes tájékoztatást és jelentkezési lapot a Megyei Sportigazgatóságon (7400 Kaposvár, Csokonai u. 3., tel.: 15-122/320 és 331-es melléken) lehet beszerezni. Gyöngyösi ezüstérmes Szombaton Székesfehérvá­ron a Szondi kupáért léptek szőnyegre a felnőtt kötöttfo­gású birkózók. Eredményesen küzdött Gyöngyösi András, a Marcali VSE versenyzője, aki 82 kg-ban tizenegy induló kö­zött ezüstérmet nyert. A Magyar Birkózószövetség elnöksége 1992. május 7-i ülésén, majd május 18-i rendkívüli ülésén foglalkozott a kaposvári szabadfogású Európa-bajnokság értéke­lésével, és az azt követő sajtónyilatkoza­tokkal. Az elnökség megállapította, hogy a szabadfogású válogatott munkájában és eredményeiben egyértelmű előrelépés tapasztalható. Az Európa-bajnokság után Kovács Ist­ván, a szabadfogású válogatott edzője az MTI-nek adott nyilatkozatában felelőtle­nül és megalapozatlanul megvádolta Mi­lan Ercegant, a Nemzetközi Birkózószö­vetség (FILA) elnökét. Kovács István nyi­latkozatát az elnökség elítélte. Kovács István — átérezve felelősségét a meggondolatlan nyilatkozat miatt — nyilvánosan bocsánatot kért Milan Erce- gantól. A szakember egyszersmind fel­mentését kérte a válogatott edzői tiszt­sége alól és felmondta munkaviszonyát a szövetséggel. Az elnökség Kovács István döntését elfogadta. Az elnökség tudomásul vette, hogy a szabadfogású Európa-bajnokságon tör­tént „bundakísérlet” ügyét a hivatalos magyar csapatvezetés közvetlenül a tör­téntek után a helyszínen lezárta. Tegnap a szabadfogású válogatott irányításával Szőnyi János szövetségi kapitány Búzás Károlyt bízta meg. Ezüst és bronzérem Veszprémből Veszprém volt a helyszíne a hagyományos röplabda Panda Kupának, amelyet mini korcsoportos leánycsapatok számára rendeztek. Az idei tanév utolsó miniversenyére rekordnevezés érkezett: ösz- szesen 15 csapat lépett pá­lyára a minél jobb helyezések reményében. A veszprémi vi­adalon a somogyi színeket a Toldi DSK és a Nagybajom csapata képviselte — szép si­kerrel. Mindkét gárda első lett a csoportjában, így bekerült a döntőbe, ahol végül a toldisok a második, a nagybajomiak pedig a harmadik helyen vé­geztek. Két különdíjat is elhoz­tak a somogyiak Csányi And­rea (Toldi DSK) és Albertus Adrienn (Nagybajom) révén. Kilencedik a Kasi A kaposvári sportiskola ka- dett kosárlabda-csapata Szé­kesfehérváron szerepelt a korosztály országos tizenket­tes döntőjében. A Bajától és a Tungsramtól elszenvedett ve­reség után a 9-12. helyért lép­tek pályára. Ott valamennyi esélyesebb ellenfelüket (köz­tük a ZTE-t és a Csepelt) le­győzve a kilencedik helyet szerezték meg Ékes Tamás és Fonai László tanítványai. Pálinkás győzött Zalaegerszegen rendezték meg Zala megye nyílt ország­úti kerékpárversenyét, ame­lyen a Siófoki Ezüstpart SE-Siren Saniter „drótszama- rasai” is részt vettek. Különö­sen a felnőttek mezőnyében szereplő Pálinkás Andor szép eredménye figyelemre méltó, aki szoros hajrában megsze­rezte az első helyet. A tervek szerint Pálinkás ezen a hét végén Ausztriában, St. Pöl- tenben áll rajthoz egy kritéri­umversenyen — már ameny- nyiben addigra sikerül megfe­lelő szponzort találni. Lelleiek sikere A hét végén Kaposvári Kupa elnevezéssel rendeztek kispályás labdarúgó-tornát Somogyváron ötödik osztá­lyos csapatok számára. A nyolc együttes közül a végső győzelmet a balatonlelleiek szerezték meg imponáló, 14- 1 arányú gólkülönbséggel. A második helyen — nagy meg­lepetésre — a somogyjádiak végeztek, míg a harmadik hely a házigazda somogyvári együttesnek jutott. A gólkirályi címet a balatonlellei Takács András hódította el. Kercza mindenkit legyűrt A zalaegerszegi nemzetközi Dózsa Kupán hét cselgáncso- zóval képviseltették magukat a nagyatádiak, méghozzá szép sikerrel. 28 kg-ban Bu­davári, Del Fabró, Németh G. sorrend alakult ki. 30 kg-ban Kercza, Turner, Kálmán O. lé­pett sorrendben a dobogóra, míg 34 kg-ban Hrankai lett a győztes. A csapatversenyben harmadik helyen végzett a fel­soroltakból álló atádi együttes. Kercza László — miután va­lamennyi mérkőzését ippon- nal nyerte — különdíjat kapott. Bujtás harmadszor Nagyatád amatőr férfi te­niszbajnokságán tizennyolc egyéni versenyző és tíz páros indult. Egyéniben Bujtás László harmadszor lett első; ezúttal Pomozi Lászlót előzte meg. Párosban az Iha- rosi-Szakály duó nyert a Buj- tás-Pomozi kettős előtt. Kovács István távozott a birkózóválogatottól

Next

/
Oldalképek
Tartalom