Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-18 / 116. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1992. május 18., hétfő : I, Mikrotech 90 gyorsulási verseny Kosárlabda Valami elkezdődött... Nyolc év után — miközben azért két ralifutam volt bőszén- fán — ismét van autóverseny Kaposváron. Mégpedig egy új típusú gyorsasági, pontosab­ban gyorsulási verseny. A Színvonal bt. szervezésében, a 67. számú főút déli kivezető szakaszán rajtolt el szomba­ton délelőtt az első Mikrotech 90 kupa elnevezésű gyorsu­lási autóverseny. Azt kár lenne tagadni, hogy — úgy is mint első ilyen jel­legű versenynek — voltak hi­ányosságai, s mivel a Színvo­nal bt életében is ez volt az első ilyen jellegű rendezvény, a szervezés sem ment mindig kifogástalanul, mégis mind a kezdeményezés, mind pedig a végeredmény dicséretre méltó. Valami elkezdődött, s talán jövőre folytatódik is. Mert aki mégis úgy döntött végignézi, azt hiszem nem csalódott. És nem csalódtak azok sem, akik indultak ezen a nem mindennapi versenyen. Mert indulók szép számmal összejöttek, egész pontosan harminc nevezés érkezett. Ezek közt voltak profi autósok, amatőrök és motorosok is. Sőt, a profik mellett elindult Tóth János, a BMW Osellával, a nézők nagy gyönyörűsé­gére, ő mondta;— Minden ilyen kezdeményezésnek örü­lök, és szívesen részt is ve­szek rajtuk a fiammal együtt. Somogyiak vagyunk, termé­szetes tehát, hogy Somogy megye autósportjának fellen­dítése szívügyünk. Remélem nem hal el ez a kezdeménye­zés, és lesz folytatása. A vártnál erősebb „amatőr- mezőny" gyűlt össze, ezért a pályát még a verseny kezdete előtt le kellett rövidíteni. A rajt­kockához párosával sorakoz­tak fel az indulók, lecsapott a rajtzászló, hogy kipörgő kere­kekkel elrajtolhason a me­zőny. Elsőként a Ladák pró­bálkoztak: hamar kiderült, Együtt az abszolút verseny 1. és 2. helyezettje. Egyikük 182, míg a másik „csak” 140 lóerős. hogy ki ért jobban a házi-tu- ning mesterfogásaihoz. A megpiszkált Zsigulik az 1300 köbcemtiméter alatti nyugati típusokkal is sikeresen vették föl a versenyt, sőt még egy 2300 köbcentiméteres dízel- motoros turbófeltöltős-töltőle- vegővisszahűtéses (turbo-in- tercooler) Opel Omegát is maguk mögé utasítottak. A verseny folyamatosan vált egyre izgalmasabbá. Az „iz­mosabb” gépek küzdelmét BMW-k, két Opel Calibra, és egy Nissan 300 ZX tette szí­nesebbé. A profik közt a magyar ralli élmezőnyből is többen elindul­tak. Itt volt Budai Béla, aki Lada VFTS-sel állt rajthoz, Keszler Mátyás Opel Kadett GSI-vel indult, Póré János pe­dig a rallikrosszra épített Ford- ját mutatta meg a kaposvári közönségnek. Az édesapjá­nak, a rallibajnok Hideg Já­nosnak nyomdokaiba lépő Hi­deg Krisztián a ralliversenyek- ről ismert „jó öreg" Sierrában nyomta padlóig a gázpedált. Háromszor ment föl a dombra villámgyorsan Tóth János, BMW Osellájával. ő verse­nyen kívül indult, ám bemuta­tója a küzdelem fénypontjának számított. A gyorsulási ver­senyt a motorok látványos „harca” zárta, a verseny táv- jául szolgáló négyszáz métert abszolútban is ők tették meg messze a leggyorsabban. Eredmények: Szocialista és diesel kategó­ria: 1. Nagy Lajos (Lada), 2. Varsányi Ottó (Lada), 3. Tóth­(Fotó: Csobod Péter) pál László (Opel Omega 2.3TD) Nyugati 1100-1300ccm; 1. Németh Péter (Suzuki), 2. Sa­lamon József (Toyota), 3. Rácz József (Mini Morris) Nyugati 1301-1600ccm: 1. Tóth István Zoltán (), 2. Antal Róbert (Suzuki), 3. Illés Attila (Lada-Lancia) 1601-nél nagyobb: 1. Ko­vács József (Nissan 300ZX), 2. Kurucz János (Opel Ca­libra), 3. Csík Tibor (Opel Ca­libra) Versenyzők közt: 1. Hideg Krisztián (Ford Sierra), 2. Póré János (Ford Escort), 3. Kesz­ler Mátyás (Opel GSI) Motor: 1. Kurucz János (Kawasaki ZZR 1100), 2. Ko­vács László (Yamaha 750), 3. Tóthpál László (Suzuki 250) Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság A Csurgó nyerte a fonyódi rangadót Csurgó-Fonyód 2-0 (1-0) Fonyód, 600 néző. V.: dr. Csapó. Csurgó: Belovári - Pintér, Zrínyi, Horváth, Tóth, Lein, Kovács I., Buti, Bogdán, Beke, Kovács II. Fonyód: Sándorfi - Lehel, Kerecsényi (Jónás), Derenc, Deákvári, Krénusz, Koszics, Pitonya, Horváth, Kiss (Bog­dán), Nagy. Edző: Deákvári Antal. Góllövők: Horváth (6. p., 5 m-es lövés), Kovács (80. p., egyéni akció) Kellemes időben kezdődött a mérkőzés, a hazai csapat végigtámadta az egész mér­kőzést, de gólra erejükből nem futotta. A látottak alapján nem érdemeltek a vereséget a fonyódiak. Kiállítva: Buti (80 p.) utánrúgásért. Fonyód ifi-Csurgó ifi 3-0 Tolnai Attila Nagybajom-Gyékényes 12-0 (3-0) Nagybajom, 300 néző. V.: Szűcs. Küzdelmes első félidő után a hazai csapat tetszés szerint érte el góljait. A vendégek még gólhelyzetig sem jutottak el. Góllövők: Csík (5), Véber (3), Posta, Bertus, Bernáczki, Balogh J. Jók: sCsík, Weinin­ger, Balogh J., Laki, Véber, il­letve Bosnyák. Nagybajom ifi- Gyékényes ifi 6-0 Andricz Zoltán Taszár-Balatonszentgyörgy 4-0 (2-0) Taszár, 150 néző. V.: Szentgyörgyi. Hazaiak magabiztosan, he­lyenként jól játszva nyerték a mérkőzést. Góllövők: Nagy (2), Kónya, Kiss. Jók: az egész hazai csapat, illetve senki. Taszár ifi­Balatonszentgyörgy ifi 1-1 Balogh László Homokszentgyörgy- K. Rákóczi II. 2-1 (1-0) Homokszentgyörgy, 100 néző. V.: Pálfi. A tartalékosán felálló haza­iak helyzeteik alapján na­gyobb arányban is nyerhettek volna. Góllövők: Tóth, Kiss P. (11-esből), illetve Gulyás. Jók: Sütő, Sass, Szőke, Tornyos, il­letve Lóki, Szigeti, Lakos. Rákóczi ifi II.-Homokszent­györgy ifi 5-0 Boros László Tab-Balatonföldvár 1-0 (0-0) Tab, 200 néző. V.: Pápai. Alacsony színvonal, csap­kodó játék jellemezte a mér­kőzést. A hazaiak fölényük el­lenére csak a szerencsének köszönhetik a győzelmüket. Góllövő: Majkó. Jók: Spilák, Szabó, Kovács, Majkó, illetve Tóth S., Varga, György. Tab ifi-Balatonföldvár ifi 5-3 Kruspér Sándor Csokonya visonta-Szulok • 1-0 (O-O) Csokonyavisonta, 250 néző. V.: Král. Viharos szélben, végig ala­csony színvonalú játék folyt a pályán. A hazai győzelem ne­hezen született meg, de a já­ték képe alapján megérdemelt volt. Góllövő: Németh. Jók: Sánta, Tóth, Németh, Felső, il­letve Kovács I., Kovács III., Sütő, Kornai. Csokonyavisonta ifi- Szulok ifi 6-0 Papp László Somogyszob-Lengyeltóti 2-1 (1-0) Somogyszob, 200 néző. V.: Fodor. Jó iramú mérkőzésen a tar­talékosán felálló hazai együt­tes óriási lelkesedéssel küz­dött és megérdemelten tar­totta otthonában a két pontot. Gólszerzők: Fridrich, Bódis, il­letve Táncsics. Jók: Bódis (a mezőny legjobbja), dr. Jan­csik, Lóki J., Birkás, il­letve Garai, Horváth, Luka. Somogyszob ifi- Lengyeltóti ifi 5-1 Csiszár József Somogysárd-Balatoni Vasas 5-1 (2-0) Somogysárd, 200 néző. V.: Hosszú F. Már az első félidőben jó já­tékkal fölénybe került a hazai csapat. A második játékrész­ben további gólokat elérve ilyen arányban is megérde­melten nyertek. Góllövők: Vancsura (3), Tóth (2), illetve Molnár Cs. Jók: Gálovics, Tóth, Prukner L. Vancsura, il­letve Peller, Bakos, Horváth. Somogysárd ifi- B. Vasas ifi 1-1 Vancsura Vilmos A bajnokság állása: 1. Csurgó 26 20 2 4 71-17 42 2. Fonyód 26 19 4 3 51-19 42 3. Tab 26 17 - 9 48-25 34 4. Cs.vlsonta 26 14 4 8 41-31 32 5. Nagybajom 26 13 5 8 47-30 31 6. Somogysárd 26 11 7 8 41-37 29 7. B. Vasas 26 11 5 10 41-42 27 8. Balatonföldvár 26 12 2 12 42-39 26 9. Szülök 26 8 10 8 40-39 26 10. B.szentgyörgy 26 9 5 12 36-40 23 11. Taszár 26 7 8 11 31-37 22 12. Rákóczi FC II. 26 8 5 13 41-40 21 13. Lengyeltóti 26 8 5 13 31-43 21 14. Somogyszob 26 5 7 13 26-48 17 15. H.saentgyörgy 26 5 6 14 16-47 16 16. Gyékényes 26 2 3 21 20-89 7 NB I-es az Ezüstpart SE! Siófoki Ezüstpart SE-Szegedi Postás 73-64 (40-37) Szeged. V.: Kékesi, Balogh. Siófoki Ezüstpart SE: Haj- nics (11), Dreifinger (8), Csar- nai (21/3), Szabolcs (20/18), Blauman (3/3). Csere: Go- dena (8), Nagy (2), Horváth (- ), Kerekes (-), Kertész (-). Edző: Petőfi Lajos. Szegedi Postás: dr. Csa­nádi (12/6), Lukács (6), Búzás (22/3), Varga (10), Schneiker (15/6). Csere: Kiss (2), Vel- csof (-). Edző: Valaczkai Jó­zsef. Az első félidőben felváltva vezetett a két csapat, de egyiknek sem sikerült jelentő­sebb előnyt kiharcolnia. A má­sodik játékrészben a 24. és a 27. perc között a vendég sió­fokiak 13 pontot szereztek, míg ez idő alatt a szegediek mindössze csak kettőt, így az Ezüstpart SE előnye 10 pontra nőtt. Ettől kezdve a siófokiak csak az előny megtartására törekedtek, amely nagy küzde­lemben sikerült is. A Siófoki Ezüstpart SE csa­pata a rájátszásban eddig sorra került négy mérkőzésén négy győzelmet aratott, és a hátralévő további négy talál­kozó eredményétől függetle­nül már feljutott az NB l-be. A Balaton-parti együttesből Szabolcs az egész mezőny legjobbjának bizonyult. Rajta kívül még Csarnai, Dreifinger és Godena játszott jól. Csutak Sándor------ Forma— 1 .... - —- —- - — ■ • 11 Mansell megállíthatatlan Vasárnap bonyolították le a Forma—1-es gyorsasági au­tós világbajnokság ötödik fu­tamát. A San Marino Grand Prlx viadala Imolában a brit Nigel Mansell diadalmeneté­nek folytatása volt — Mansell ötödik idei futamgyőzelmét szerezte meg. A tőle lassan már megszo­kott módon rajt-cél győzelmet aratott, tette mindezt úgy, hogy a 61 kört 204.596 km/ órás átlagsebességgel szá­guldottá le. Mögötte a hozzá hasonlóan szintén a Wil­liam—Renault istállóhoz tar­tozó olasz Patrese érkezett be a célba, míg a harmadik a brazil klasszis, Senna, aki csaknem 49 mp-cel később fe­jezte be a versenyt Mansell- nél. A 100 ezer néző némi csalódással vette tudomásul, hogy a Ferrari-csapat erőtel­jesen gyengélkedett. A San Marino GP eredmé­nyei: 1. Nigel Mansell (Willi­ams-Renault) 1:28:40.927 ó, 2. Riccardo Patrese (Willi­ams-Renault) 9.451 mp hát­rány, 3. Ayrton Senna (McLa­ren Honda) 48.984 mp h, Összetett vb-pontver- seny: 1. Mansell 50 pont, 2. Patrese 24, 3. Michael Schu­macher (német, Benetton Ford) 17. AUSTRIA LOT/Ö A Lottó Unió Kft tájékozta­tása szerint a 20. héten a lot­tószelvények száma 2 millió 021 ezer 048. A nyerőszámok: 4, 5, 22, 26, 33, 36 a pótszám: 43. A joker fogadási díj 20 millió 890 ezer 845 schilling. A jo­kernyereményösszeg első nyerőosztályban 4 miliő 178 ezer 169 schilling. A jókerszám: 093682 TOTÓ 1. Siófok-MTK 0-12 2. BVSC-Kispest 1-4 2 3. Bremen-Nürnberg 1-3 2 4. Duisburg-Dortmund 0-1 2 5. Düsseldorf-Hamburg 1-0 1 6. Dresden-1. FC Köln 0-0 x 7. Leverkusen-VfB Stuttgart 1-2 2 8. S. Kickers-Bochum 2-0 1 9. Rostock-Frankfurt 2-1 1 10. Ascoli-Parma 2-3 2 11. Bari—Internazionale 0-2 2 12. Pisa-Udinese 0-12 13. Casertana-Brescia 0-0 x Pluszmérkőzés: 14. Diósgyőr-Újpest 2-2 x EZT A LAPOT nem osztják hanem VESZIK! Naponta 60 ezren fizetnek érte! Ők tudják, miért! SOMOGYI HÍRLAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom