Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-02 / 103. szám

1992. május 2., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 35. szabadfogású birkózó Európa-bajnokság Kilenc magyar még versenyben A csütörtöki mérlegelés és orvosi vizsgálat volt az első közös programja a kontinens- viadal résztvevőinek. Egész­ségi problémája senkinek nem volt, a mérleggel viszont a francia Bahuet-nak meggyűlt a baja. Az ugyanis 75(!) de­kagrammal többet mutatott a megengedettnél, így a francia versenyző hiába utazott Ka­posvárra. Az izraeli Orenman a helyszínen döntött úgy, hogy mégsem áll rajthoz, terven felül érkezett viszont egy ju­goszláv sportoló. Nem rossz ■ a sorsolás A mérlegeléssel egyidőben sorszámot is húztak a birkó­zók. Ennek nagy jelentősége van, hiszen ez dönti el, hogy kivel kerülhetnek össze és ki­vel nem a selejtezők során. Kovács Istvánt, a szabadfo- gásúak mesterét kértük rövid értékelésre a sorsolás után. — Nem rossz, ennél nehe­zebb is lehetett volna. Termé­szetesen jobb is, de esélyes versenyzőink csoportjai egy­forma erősnek látszanak, így jó birkózással ott lehetnek az élen. A legnehezebb talán Óváry, Schmidtgunszt és Ele­kes dolga lesz. Hét EB-címvédő található a mezőnyben, közülük csak kettő került a magyarok ágára. Az egyikük az 57 kg-ban a FÁK-beli Oumakhanov, ő a második fordulóban már biz­tosan találkozik Nagy Bélával. A másik a német Schröder, aki Valentényival jöhet össze. Jó rajt — felemás folytatás A péntek délelőtti nyitány nem jól indult a mieink szá­mára, vereséget szenvedett Elekes és az újonc Mészáros is. A folytatásban már jobban ment, hat győzelmet könyvel­hettek el a magyar birkózók. Köztük volt Elekes is, aki már Magyar mérleg 48. kg. 1. forduló: Óváry-Agnon (jugoszláv) kétvállas győ­zelem 1,23 percnél. 2. forduló: Óvári-Marion (bolgár) 4:6. 52 kg. 1. forduló: Bíró-Almeida (portugál) 9:2. 2. forduló: Bíró-Kaczmarek 0:1. 57 kg. 1. forduló: Nagy B. erőnyerő. 2. forduló: Nagy B.- Oumakhanov (FÁK-beli) 7:6. 62 kg. 1. forduló: Schmidtgunszt-Auer (osztrák) 6:0. 2. for­duló: Schmidtgunszt-Mosztopulosz (görög) 0:1. 68 kg. 1. forduló: Elekes-Svajlenka (csehszlovák) 0:1. 2. forduló: Elekes-Dinkov (jugoszláv) kétvállas győzelem 2,31 percnél. 3. forduló: Elekes-Valentin (bolgár) 2:5. 74 kg. 1. forduló: Mészáros-Bericky (csehszlovák) 0:7. 2. forduló: Mészáros-Costas (ciprusi) 3:0. 82 kg. 1. forduló: Dvorák-Schnöll (osztrák) 8:0. 2. forduló. Dvorák-Kelekhsaev (FÁK-beli) 0:0. 90 kg. 1. forduló: Tóth G.-Schneider (német) 7:0. 2. for­duló: Tóth G.-Garmulewicz (lengyel) 6:1. 100 kg. 1. forduló: Kiss S.-Van Tol (holland) 4:0. 130 kg. 1. forduló: Valentényi-Miketek (horvát) 4:3. Dvorák (szemben) és Kelekhsaev nem bírtak egymással az akció nélküli találkozón (Fotó: Kovács Tibor) második meccsét vívta. Ha veszt, kiesik, így érthetően igyekezett a csepeliek Erdély­ből áttelepült versenyzője. Remekül birkózva két és fél perc alatt fektette két vállra ju­goszláv vetélytársát. A délutáni megnyitó után folytódtak a küzdelmek. A mie­ink közül Schmidtgunszt lépett először szőnyegre, s minimá­lis arányban alulmaradt. Dvo­rák kettős vereséggel végzett a FÁK-beli ellenféllel szem­ben, Mészáros viszont javított, így továbbra is versenyben maradt. Nem így Elekes, aki második veresége után bú­csúzni kényszerült. Igaz, eb­ben volt némi szerepe a bí­ráknak is, akik három ponttal jutalmazták ellenfelét — ki tudja miért. Tóth Gábort a lengyel Gar- mulewicz sem tudta megállí­tani, Kiss Sándor pedig biztos győzelemmel mutatkozott be. Bíró László ellen 1-0-ra veze­tett a német Kaczmarek, de a magyar fiú rohamai elől leme­nekült a szőnyegről. Ezt min­denhol egy ponttal büntetik, itt azonban a bírák minden bi­zonnyal csukott szemmel néz­ték az esetet. Kovács István elmondta, lehetséges, hogy megóvják a mérkőzést. Csattanó a végére A pénteki nap hajrájában Óváry kikapott, majd követke­zett a múlt évi EB-győztese — Nagy Béla ellen. Óriási küz­delmet, kitűnő birkózást hozott a találkozó, melyet végül a mi versenyzőnk nyert egy pont­tal. Ezzel a sikerrel Nagy Béla már szép álmokat dédelget­het. És hogy az utolsó magyar meccs is jó véget érjen, Valen- tényi győzött horvát ellenfelé­vel szemben. A ma 10 órakor kezdődő se­lejtezőkben kilenc verseny­zőnk lép szőnyegre, közülük még négyen veretlenek.- Kele ­Látványos megnyitó Május 1 -je, 17 óra, Kapos­vár, városi sportcsarnok. Megszólalnak a harsonák, majd a kaposvári honvédze­nekar pattogó indulójára — Albániával az élen — bevo­nulnak a 26 országot és 159 versenyzőt képviselő három­tagú küldöttségek. Nagy ová­ció fogadja valamennyi orszá­got, s érthetően a legnagyobb a sort záró magyarokat, de bőséggel kijutott az ünneplés­ből a megnyitót színesítő ze­nés program résztvevőinek is. A Kaposvári Építők SC ritmi­kus sportgimnasztikázói, a Somogy Táncegyüttes és a Táncsics gimnázium diákjai­nak közös előadása méltó volt ehhez az egész nagy „elő­adáshoz”. A díszemelvényen rangos vendégek foglaltak he­lyet; sorukban köszönthettük Milan Ercegant, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnökét, dr. Horváth Balázs tárcanélküli minisztert és dr. Gyenesei Ist­Bíró Mihály a FILA alelnöke vánt, a megyei közgyűlés el­nökét. Szabados Péter, Ka­posvár polgármestere köszön­tötte elsőként a résztvevőket, kifejezve örömét, hogy So­mogy székhelye hazánkban elsőként adhat otthont ebben a sportágban kontinensver­senynek. „Reméljük, a ver­seny lebonyolításával is egy téglát rakhatunk a felépítendő Európaházba” — mondta töb­bek között. Utána Bíró Mihály, a Magyar Birkózó Szövetsége elnöke, egyben a FILA alel­nöke lépett a mikrofonhoz, megköszönve a somogyiak fá­radozását és megfelelő szintű előkészítő munkáját. Őt Her­man Schwindling követte a mikrofonnál, aki a nemzetközi szövetség képviseletében kí­vánt valamennyi résztvevőnek magas színvonalú verseny­zést. Az ünnepélyes megnyitó a magyar zászló felvonásával, a Himnusz hangjaival zárult. J. R. Több mint 1200-an a Majális futáson Mint a bostoni maratonin... A győzelem reményében... Nagyon nehéz 90 perc elé néz ma este a Siófoki Bá­nyász csapata. Azt a Győri Rába ETO-t fogadják, amely az előző fordulóban hazai pá­lyán a Fraditól kapott egy ha­tost. így most minden bizony­nyal Siófokon szeretnének ja­vítani. Annál is inkább, mert a kiesést, illetve osztályozót je­lentő helyekhez nagyon közel állnak. A nagy kérdés, hogy vajon a győriek mennyire „emésztették meg” a múlt heti fiaskót? A Bányász legutóbb javuló játékkal Székesfehérvárról, a Videoton-Walthamtól hozott el egy pontot. Ahhoz, hogy Varga István edző csapata ne szakadjon le az élmezőnytől, ma este mindenképpen be kell gyűjtenie mindkét bajnoki pon­tot. Minden más eredmény elfogadhatatlan a csapattól! Biztos, hogy Meksz és Ke­szeg— mindketten sérültek — nem lesz ott ma este a pályán. Keszeg helyett Kerepeczky kap lehetőséget. A tavalyi gól­király Gregor ezen a héten már edzett, s lehet, hogy he­lyet kap a kezdő tizenegyben. Ha nem, akkor Kámán helyet­tesíti majd. Máriási kisebb sé­rüléssel bajlódik, de ennek el­lenére valószínűleg vállalja a játékot. A ma esti, Rába ETO elleni várható kezdő tizenegy: Bíró — Kerepeczky, Zare, Olajos, Kolovics — Máriási, Varsányi, Duró, Kirchmayer — Kámán vagy Gregor, Fischer. A cse­repadon Brakszatórisz, Zsa- dányi, Herczeg, és vagy Gre­gor, vagy Kámán foglal helyet. — F — Megyei II. osztályú labdarúgás Csak a világhírű bostoni ut­cai maratoni futóversenyhez fogható az a látvány, amely­ben tegnap délelőtt volt része Kaposváron a Fő utcán bá­mészkodóknak. A különbség csupán csak annyi volt, hogy a megye- székhelyen valamivel keve­sebb volt az indulók száma, és egy „picivel” kevesebbet kel­lett futni (kerek három kilomé­tert), mint az amerikai metro­polisban. No de nem mindig rendez­nek Kaposváron, a megyében olyan utcai futóversenyt, ame­lyen több mint 1200-an (!) áll­nak rajthoz... Tegnap délelőtt kicsik és nagyok, fiatalok és idősek mind együtt futottak — mit fu­tottak, száguldottak — a Majá­lis futáson. Volt, méghozzá nem is egy olyan induló, aki hűséges négylábú társát is magával vonszolta (vagy tán fordítva). Mindenesetre talán maguk a szervezők is meglepődtek azon, hogy különösebb pro­paganda nélkül is ennyien „összeverődtek” május első napján. Az ünnepélyesre sikeredett eredményhirdetésnél aztán csak fokozódott az amúgy is remek hangulat. A győztese­ket és a dobogós helyezette­ket legalább akkora üdvrival­gás fogadta, mint a Somogy SC röplabdásait, amikor baj­nokok lettek. A leggyorsabb egyébként Kovács Lajos, a Marathon AC kiválósága volt, de mindenki győztesnek érezhette magát, aki elindult ezen a versenyen. A mozgósítási pontversenyt az általános iskoláknál a Gár­donyi nyerte a Berzsenyi és a (Fotó: Király J. Béla) Bartók előtt, míg a középisko­lák közül a Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépis­kola végzett az élen. (Fenyő) Déli csoport: Bélavár-Ka- darkút 2-2, Berzence-Kutas 5-0, Somogytarnóca-So- mogyudvarhely 1-0, Vízvár- Kaposszerdahely 2-1, Lakó- csa-Tarany 2-4, Bolhás- Juta 0-1, Inke-Kaposmérő 2-5. Az élcsoport állása: 1. Ber- zence 30 pont, 2. Somogytar- nóca 30 pont (rosszabb gólkü­lönbséggel), 3. Juta 29 pont. Északi csoport: Öreglak- Szőlősgyörök 1-1, Nágocs- Balatonszárszó 3-1, Mernye- Balatonberény 0-0, Zamárdi- Horvátkút 2-2, Kaposvári Gazdász-Zimány 2-1, Két- hely-Balatonszabadi 1-1, Táska-Balatonkeresztúr 2-4. Az élcsoport állása: 1. Bala- tonkeresztúr 33 pont, 2. Bala­tonszárszó 26 pont, 3. Nágocs 25 pont.

Next

/
Oldalképek
Tartalom